Fejér Megyei Hírlap, 2018. október (63. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-09 / 235. szám

2 FEJÉR megyei hírlap RÖVIDEN Gyanúsítják az Interpol elnökét PEKING Kenőpénzek elfo­gadásával gyanúsítják az In­terpol eltűntnek hitt elnökét, Meng Hung-vejt. A francia­­országi székhelyű nemzet­közi rendőri szervezet arról számolt be, hogy vezetője, aki korábban Kínában a közbiztonsági tárca mi­niszterhelyettese volt, azonnali hatállyal lemon­dott tisztségéről, hazájában ugyanis törvénysértéssel vá­dolták meg. MW Gyereket vár a Strache házaspár BBCS Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár a hétvégén bejelentette, hogy felesége, Philippa Strache várandós. A születendő gyermek lesz az első közös utódja a párnak, ám az oszt­rák belügyminiszternek már van egy lánya, Heidi és egy fia, Tristan is. MW Újból téma a skót függetlenség SKÓCIA Skócia továbbra sem akarja a brexitet - je­lentette ki tegnap Nicola Sturgeon, Skócia első mi­nisztere. A skót autonómi­át vezető Skót Nemzeti Párt felvetette: újabb népszava­zást tartanának arról, hogy bent maradjanak-e az Eu­rópai Unióban. Radikáli­sabb képviselők szerint ezzel együtt érdemes megfontolni, hogy az országrész függet­lenségi népszavazás nélkül lépjen ki az Egyesült Király­ságból. MW KRÓNIKA Budapesten tárgyal Erdogan Orbán Viktor: A magyarok biztonsága Törökország stabilitástól is függ MEDIAWORKS-ÖSSZEALUTAS szerkesztoseg@ mediaworks.nu MAGYARORSZÁG Öt év után újra Magyarországra látogatott Recep Tayyip Erdogan, aki az Országház­ban kijelentette, hogy meg kell erősíteni a magyar-tö­rök kapcsolatokat. Török­ország elnökét Áder János államfő és Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta. Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásá­val - jelentette ki Orbán Vik­tor miniszterelnök tegnap Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel. Az Or­szágházban tartott közös saj­tótájékoztatón a kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökor­szág az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvo­nalán ne fenyegesse Magyar­­országot semmilyen veszély. A kormányfő elismerését fejez­te ki azért is, hogy Törökország a szomszédjaiból hozzá mene­külők közül több millió embert befogad és gondoskodik róluk. Köszönetet mondott továbbá Erdogannak azért, hogy orszá­ga maradéktalanul betartja az EU-val kötött megállapodást, amely szintén előfeltétele Euró­pa biztonságának. Recep Tayyip Erdogan Bu­dapesten hangsúlyozta, a két ország együttműködése több területen kitűnő. Az Orbán Viktorral tartott közös sajtótá­jékoztatón kiemelte: továbbra is nagyon fontosnak látja az együttműködést Magyaror­szággal, ezért meg kell erősí­teni a magyar-török kapcsola­tokat. Az elnök megemlítette, hogy országában négymillió­­szíriai és iraki menekült él. A török elnök köszönetet mon­dott Gül Baba türbéjének helyreállításáért, és kitért arra, hogy Gallipolinál sírköve­ket állítanak fel, emlékezve a Monarchia magyar katonáira, akik az Oszmán Birodalom oldalán közösen harcoltak az I. világháborúban. A magyar kormányfő be­szélt a terrorizmus elleni küz­delemről, valamint a katonai együttműködésről is, mint mondta: egy erőteljes hadiipari együttműködést szándékoz­nak kialakítani. A gazdasági együttműködésről szólva fel­idézte: néhány évvel ezelőtt azt vállalták, hogy a magyar-török kereskedelmi forgalmat 5 mil­liárd dollárra növelik. Az idei első fél évben pedig 19 százalé­kos volt a növekedés. Beszéltek a magyar gazdaság előtt álló törökországi lehetőségekről, a kormányfő elmondta: elsősor­ban a mezőgazdaság és a víz­ügyi technológia előtt szeretett volna teret nyitni a megbeszé­lésen. A török államfő is kitért a gazdasági együttműködésre, ennek egyik fő területeként a turizmust emelve ki. A júniusban másodszor is elnökké választott Recep Tayyip Erdogan sűrű külpoli­tikai programot bonyolított le. Egyeztetett többek között Pu­­tyin orosz elnökkel és Róháni iráni államfővel a szíriai del Erdogan megköszönte Dül Baba türbéjének helyreállítását; a törökök emlékművet állítanak Gallipolinál a magyar katonáknak Fotó: AFP TÖRÖK CÉGES JELENLÉT MAGYARORSZÁGON Jelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyar­­országon, de számuk erősen emel­kedik - számolt be a Napi.hu. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján a török érdekeltsé­gű cégek a kis cégszám ellenére összességében már most is mér­hető súllyal rendelkeznek a hazai gazdaságban. A török érdekeltségű cégek összesített árbevétele a múlt évben 85 milliárd forint volt. Valaki nem mond igazat Megállíthatatlannak tűnik a Jobbik további szakadása MAGYARORSZÁG Megtartja mandátumát a Jobbik-frak­cióból kizárt Volner János, valamint az önként távozó Apáti István és Fülöp Erik is - közölte a párt alelnöke a hét végén. Fülöp Erik be­jelentette, ő a pártból is ki­lép, míg Volner jövőjéről a Jobbik etikai bizottsága fog dönteni. Sneider Tamás el­nök a hét végén több íz­ben is hazugnak nevezte Volnert, aki pedig őt. Kemény üzengetésekkel és ki­lépésekkel, kizárásokkal foly­tatódik a Jobbik legújabb bot­ránya. A tragikomikus történet során, pénteken nyilvánosságra került Volner János alelnök egy, a pártjával szemben igen kri­tikus levele, amelyben többek között azt írta, hogy kezdemé­nyezte a Jobbik elnökségének feloszlatását, valamint tisztújí­tó kongresszus összehívását is. A Jobbik vezetése még aznap rendkívüli frakcióülést tartott, s 17 igen, 4 nem, valamint 3 tartózkodás mellett az alelnök kizárása mellett döntött, an­nak ellenére, hogy Apáti István és Fülöp Erik előre jelezte, ha Volnert kizárják, ők önként tá­voznak a frakcióból. Ezután nyílt üzengetés kez­dődött Sneider Tamás párt­elnök és Volner János között. Sneider szerint az alelnök a „skizofrén tudatlant” játssza, és nem mond igazat. A pártel­nök arra is kitért, tudtukkal Kö­vér László házelnök már egyez­tetett Dúró Dórával arról, hogy ha talál maga mellé még néhány képviselőt, a Fidesz úgy alakítja át a házszabályt, hogy „Novák Előd pártjának” frakciója lehes­sen. Dúró Dóra, a Mi Hazánk független képviselője erre csak annyit mondott: Sneiderék „ha­zudnak”. Az alelnökkel tartó Fülöp Erik közben bejelentette, hogy párttagságát is megszünteti: a jelenlegi vezetés által képviselt irányvonallal nem tud azono­sulni - indokolta döntését Ti­­szavasvári volt polgármestere. Volner János tagságáról pedig a párt etikai vizsgálata dönt majd. - Nincs probléma a Job­bikban - mondta az ülés után Jakab Péter pártszóvivő, aki arról beszélt, nincs pártszaka­dás, a Jobbik politikáját pedig mindenki támogatja a pártban. Deák Dániel, a Figyelő főmun­katársa azonban másként látja a Jobbikban zajló folyamatokat. A politológus a köztévében úgy fogalmazott, három meghatáro­zó politikus távozásával a párt a szétesés szélére került, a Jobbik olyan hazugságspirálba került, amiből nem tud kijönni. MW A volt alelnök ellen hamarosan fegyelmi eljárás indul, a pártból is kizárhatják Fotó: MTI VOLNER: A MILLIÁRDOS SPEKULÁNS EMBEREI VISZIK BALRA A PÁRTOT A Facebookon a párt elnöke, Sneider Tamás azt állította, Volner „nem azért lett kizárva, mert tisztújítást sze­retett volna, hanem azért, mert a Jobbik rombolását igyekezett elérni". Volner erre úgy válaszolt: „Nem csu­pán fideszes rágalom, hogy Soros György emberei segítenek benne­teket (...) a nemzetközi kapcsolat­­teremtésben". Volner később név szerint említi Teplán Istvánt, „a So­ros-féle CEU alapítóját" (aki a Jobbik egyik kongresszusán is jelen volt), Meszerics Tamás LMP-s EP-képvise­­lőt, a CEU-program koordinátorát és Monika Ladmanovát, a prágai Soros Alapítvány munkatársát mint akik rossz irányba viszik a Jobbikot 2018. OKTÓBER 9., KEDD Hadiipari együttműködés a láthatáron tetről. Ezután felszólalt New Yorkban az ENSZ Közgyű­lésén, itt tárgyalt Emmanu­el Macron francia elnökkel, Petro Porosenko ukrán állam­fővel, valamint Charles Mi­chel belga, Alekszisz Ciprasz görög, Abe Sindzó japán és Theresa May brit miniszter­­elnökökkel. A török elnök legutóbbi hivatalos útja szept­ember végén Németországba vezetett, ahol Angela Merkel kancellár és Frank-Walter Steinmeier szövetségi állam­fő is fogadta. Érkezik a prémium November közepén kapják meg a nyugdíjasok MAGYARORSZÁG Novem­ber 12-én kapják meg a nyugdíjprémiumot a bank­számlával rendelkezők, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdőd­nek - közölte az Emmi. Idén 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege a tavalyi­nál is magasabb, 18 ezer forint lesz - az erről szóló kormány­­rendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. Az Em­beri Erőforrások Minisztéri­um (Emmi) bejelentése szerint a nyugdíjprémiumot a bank­számlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig nov­ember 15-én kezdődnek, a pos­ta által előre meghatározott na­pokon. Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, aki nyug­díjra vagy nyugdíjszerű ellátás­ra jogosultak, így az intézkedés 2,5 millió embert érint. Minden nyugdíjas, akinek el­éri a 80 ezer forintot a nyugdíja, az a maximális 18 ezer forint­ra számíthat. Tehát a maximális összeget kapják az átlagnyug­díjjal (130 ezer forint) rendel­kezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjnál a nyugdíjprémimum arányosan csökken, ami azt je­lenti, hogy a 50 000 forintos ellátásban részesülők 11 250 forintos összeget kapnak. A kor­mány szeretné, ha az idősek is részesülnének az ország gazda­sági teljesítményéből, hiszen ők évtizedeket dolgoztak ezért az országért és nevelték gyerme­keiket. Idén a jóval 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően, már másodszor fizet nyugdíjprémiumot vala­mennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek a kabinet. A kor­mány 33 milliárd forintot bizto­sít a kifizetésekre. MW Élőben közvetített egy agyműtétet a Szeretlek Magyarország a Facebookon. A páciens a beavatkozás nagy részében ébren volt, sőt beszélt is. Karácsony István három éve vette észre, hogy a bal lába magától reszket, és a vizsgálatok után kiderült, hogy Parkinson-kórban szenved. A pécsi Idegsebészeti Klinika orvosai két elektródát ültettek be az agyféltekéibe, amit egy neuropacemakerrel kötöttek össze. Egy stáb végigkövette a műtétet, utána két héttel, majd három hónappal később is találkoztak a férfival, aki ma már azt meséli, hogy olyan, mintha egy időutazáson lenne. Élete legjobb időutazásán. Fotó: Kálló Péter IV m Agyműtét - élő adásban

Next