Fejér Megyei Hírlap, 2022. augusztus (67. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-01 / 177. szám
2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Katonák, hősök és bajtársak ZÁMOLY Augusztus 6-án reggel 9 és este 6 óra között játékos időutazásra hív a zámolyi magtár: 15 éves ugyanis a Magtár Hadtörténeti Tárlat. A Katonák - hősök - bajtársak című rendezvényhez bármikor csatlakozhatnak „zsoldkönyvükkel” az érdeklődők, akiknek aztán feladatokat kell teljesíteniük ezen az időintervallumon belül. SZNJ Kilencvenedik születésnap SZÉKESFEHÉRVÁR Hegedűs Ferencné Valika nénit családja körében köszöntötte Székesfehérvár önkormányzata és polgármestere nevében Deák Lajosné. A városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet. Hegedűs Ferencné 1932. augusztus 1-jén született Tardoskedden. Mivel férje katona volt, sokfelé éltek az országban, de végül Székesfehérváron telepedtek le. A házaspár a Videotonban talált állást, Valika néni több mint harminc év után onnan ment nyugdíjba. Gyermekeiket nagy szeretetben nevelték, és a család rászoruló tagjairól is gondoskodtak. Férjével 67 évig éltek boldog házasságban. Két lányuk öt unokával ajándékozta meg őket. A 90 éves Valika néni szeret kertészkedni, virágai hálásak is a gondoskodásért - írta meg a városi portál. SZNJ KRÓNIKA S.TÖTTŐ RITA_____________ rita.totto@fmh.hu SZÉKESFEHÉRVÁR Szombaton reggel a palotavárosi tavaknál kezdte meg ünnepségét az Alba Regia Polgárőr Egyesület, amely idén lett ötéves. A kezdődő viharos idő ellenére is emelkedett hangulatban kezdték a polgárőrök a visszaemlékezést és ünneplést - élükön Sztronga Bettina egykori elnökhelyettessel és Bognár Jánossal, az egyesület elnökével. Az egybegyűlteket először Sztronga Bettina köszöntötte. Öt éve alakult az Alba Regia Polgárőr Egyesület. Annak idején harmincegyen azt gondoltuk régi-új polgárőrökkel, hogy alakítunk egy új egyesületet Székesfehérváron. Ez az önkormányzat, a rend- Számtalan feladatot látnak el a polgárőrök , őrség, valamint az Országos Polgárőr Szövetség támogatása nélkül nem ment volna. Az öt év alatt rengeteg feladatot látott el az egyesület. Különböző városi rendezvények, sportesemények, fesztiválok biztosítása, folyamatos közterületi járőrszolgálatok a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel közösen. Nagy feladat volt a pandémia ideje alatt a szolgálatellátás megszervezése. Főként, amikor a maszkviselés ellenőrzése volt, vagy éppen a vásárlási idősávok bevezetése - fogalmazott a volt elnökhelyettes. Majd átadta a szót Bognár Jánosnak, aki az elmúlt évek támogatóinak mondott köszönetet, s felidézte: az elején Mojzer Attila, az egyesület akkori elnöke, Sztronga Bettina akkori elnökhelyettes, Törköly Attila, Udvardi Milán és ő irányította az egyesületet. Elmondta, több repülőnapot biztosítottak az Albatrosz Repülő Egyesület felkérésére, az Alba Triatlon SE segítségére voltak évente többször is. A szervezet 2019-ben belépett a Fejér Mentőszervezetbe, ahol több képzésen és oktatáson vettek részt, így az egyesület és a megyei vöröskereszt együtt végzi ezeket a feladatokat. Az elmúlt öt évük azonban veszteségekről is szólt. - Két alapító tagunk, Iker István és Magán Attila sajnos már nem lehetnek közöttünk - emlékezett rájuk. Majd pedig oklevelek, emléklapok átadása következett. - Önök munka és iskola után, a szabadidejüket, hétvégéjüket feláldozva tesznek azért, hogy a városban élők közbiztonságérzete jóval magasabb legyen - fogalmazott Mészáros Attila alpolgármester. Ezt követően emléklapot adott át az elnöknek, mellyel a város önkormányzata nevében megköszönte az elmúlt öt évet. Ünneplő polgárőrök Eseménydús, szolgálattal teli öt év telt el az alapítás óta A köszönet többféle formája is látható volt az eseményenFotó: Nagy Norbert Ötnapnyi alkotás ICAR Vitán felül a nyár eddigi legszórakoztatóbb és talán legszínesebb tábori rendezvénye ért véget a közelmúltban a helyi önkormányzat szervezésében. A rengeteg házon kívüli szabadprogram - mint például a megmártózás a hűs Velencei-tó vizében - mellett természetesen mindennap új feladatok vártak az ifjakra, olyan dísztárgyak készültek, amelyek különböző technikák alkalmazásával, mégis egyszerűen hozták közel az alkotóhoz az alkotás szeretetét. Az elkészült tárgyak hazavihetők voltak, ami pedig nem sikerült tökéletesre, az majd jövőre újrapróbálható. - A tavalyi évhez hasonlóan idén is tábort hirdettünk a 7 és 14 év közötti gyerekek számára. Főleg helyi és környékbeli csemeték érkeztek a jeles alkalomra - mondta a Fejér Megyei Hírlapnak az alpolgármester, Hadi Éva. - A délelőtti órákban alkotói munka folyt. Gipszfigurák, papírmasé, malacpersely és batikolt pólók is készültek. Aztán jöhetett a közös ebéd, majd mindennap más és más program várt a gyerekekre. Volt mozizás, simontornyai tevefarm-látogatás, de akadt olyan délután is, amikor Igar határait fedeztük fel, amely tökéletes terepnek bizonyult egy kis számháborúhoz is, az ifjoncok nagy-nagy örömére. Az utolsó napon a Velencei-tó vizét teszteltük, majd az ötnapos eseményt mozizással, pizzázással és természetesen földön alvással zártuk le. Jó volt látni a sok mosolygós arcot. A tábor során az ismerősökből barátok lettek, így itt vagy éppen máshol biztosan találkoznak még a gyerkőcök - mesélte részletesen az alpolgármester. KZ Tóban fürdés is szerepelt a programok között Fotó: a szervezők 2022. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Élmény, zene, trükkökkel SZÉKESFEHÉRVÁR Rendhagyó zenei bemutatóval várta szombaton az érdeklődőket Senfeld Mátyás zene- és gyógypedagógus a Szárcsa utcai közösségi házban. A háztartásban is fellelhető eszközökből készült hangszerei bátran utánozhatók - akár otthon is. Élménypedagógusnak is hívhatnánk Senfeld Mátyást, aki interaktív zenei és hangszerkészítő bemutatójával - a Zenebatyu élményprogrammal - örvendeztette meg szombat délután az érdeklődőket. Megtudhattuk, milyen egyszerű mozdulatokkal készíthetünk akár többféle hangszert is szívószálból, hogyan készül a vihardoboz chipsesdobozból és egy rugóból, vagy éppen milyen húros hangszereket varázsolhatunk befőttesgumi segítségével. S közben észrevétlenül tanul is a közönség: a hangok terjedésének módjáról, a hangmagasságról, a hangerősségről, s már azon jár az ember agya, otthon ezeket miképpen tudja hasznosítani. A pedagógus élménybemutatója igazi kuriózum, amit most a székesfehérvári közönség ismerhetett meg - ám 2011 óta a Bátor Tábor zeneszakértőjeként, 2016 óta pedig az ELTE Gyógypedagógiai Karának oktatójaként felnőtteknek is átadja tudását. STR Minden hangszer Fotó: NN Hajnalig tartó falunapi mulatság KŐSZÁRHEGY, DÉG Ahonnan nem hiányoznak a legjobb falatok, a bemutatók, a versenyek, a focizások és a jókedvű frocizások sem, na, ezek a falunapok! A szombat hajnalban országosan nyakunkba eredő eső nemhogy nem szegte kedvét a Kőszárhegyen és a környéken lakóknak, de még felfrissültebben vetették magukat az előttük álló kihívásokba. A meghirdetett Ki mit tud?ra és a főzőversenyre július 15-én lezárult a jelentkezés. A bográcsokkal és fakanalakkal felfegyverzett csapatok a reggeli órákban megkezdték a harcot. Megkötések nélkül, szabadon választhatták meg, milyen étkekkel szeretnék elkápráztatni a zsűrit. Minden egyes résztvevő a saját „tuti” receptjével indult. A többórás kevergetés befutója a jenői alakulat lett. Az első helyet elérő csapat elmondhatta, hogy az előző nap jobblétre szenderített malac húsa a lehető legjobb kezekbe került. A csülökkel és körömmel megspékelt pörkölt mellé kínált házi készítésű savanyúság tetézte a csapat esélyeit. Miután a vendégek jóízűen megebédeltek a remekbe szabott versenyszámokból, a színpadon megkezdődött a helyi és környékbeli amatőr előadók bemutatója. A Tihanyi Vándorszínpad a gyerekeknek tár-Két helyen is főzőverseny zajlott a javából tett meseelőadást, a felnőttek pedig a Várnai Operett Társulat műsorával kapcsolódhattak ki, a gépek rajongói megcsodálhatták a veterán autók és motorok sorakozóját. Az igazi kemény mag a sörivó versenyen mérhette össze erejét, ivó- és befogadóképességét, majd Varga Miklós előadásával melegíthettek be az egészen hajnali három óráig tartó bálra. Hasonlóképpen zajlott a mulatozás Dégen is. A szombati frissítő esőt követően ugyancsak frissítőkkel teli főzőverseny vette kezdetét a faluban, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az iskolaudvaron. A csapatokat Fásy Ádám szemlézte, akinek segítségével az is kiderült, hogy az első helyre az úgynevezett Fradi csapat volt érdemes. A közönséget napközben a helyi művészeti előadók, valamint Peter Sramek, a Dupla KáVé & Köteles Cindy, illetve Ábrahám szórakoztatta. A Mancserjárat két szereplője, Chase és Skye pedig kőkereső játékra hívta a legifjabbakat, akik így kisebb-nagyobb ajándékokat kaptak egy-egy talált kincsért cserébe. Az iskolaudvarba olykor a focipálya labdahajhászainak és közönségüknek a hangja is behallatszott. Szombaton nagy dobás volt még a motorosfelvonulás, amelynek során a résztvevők végigbőgették a község utcáit, de az esti bál és a tűzijáték is emlékezetessé tette a napot. A vasárnap szokásosan a búcsúról, a rokonlátogatásról, az együttlétről szólt. HM, SZNJ Egymást követték az izgalmas programok a kőszárhegyi színpadon Nagyot szólt a dégi motorosfelvonulás Fotó: Szanyi-Nagy Judit Fotó: Frajdú Marianna