A Fejér Megyei Tanács Értesítője, 1961 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1961-01-01 / 1. szám

A FEJÉR MEGYEI TANÁCS ÉRTESÍTŐJE örvendetesen növekszik a tanulók létszáma a me­zőgazdaságban. Ez természetes folyamat, hisz a mező­­gazdaság korszerű gépekkel való felszerelése évről­­évre nagyobb számú és tudású szakembert kíván. Az elméleti felkészülés alapjait az ipariskolák adják, a szakmai gyakorlat megszerzésé­nek biztosítása pedig a munkaadók feladata. A korszerű tanulóképzés alapja a tanműhelyi ok­tatás, ahol a termeléstől függetlenül, lépésről-lépésre sajátítják el a tanulók,a­z országosan kidolgozott tan­tervek alapján, a szakma alapjait. Sajnos, ezzel a for­mában megyénkben, csak a Székesfehérvári Bútor­ipari Vállalatnál találkozunk. A tanulók létszámát tekintve, ezt az oktatási formát meg lehetne valósíta­ni a Székesfehérvári Finommechanikai és Autójavító Vállalatnál, a Székesfehérvári Fodrász Ktsz-nél, és a Móri Építőipari Ktsz-nél is. Be lehetne vezetni a mezőgazdasági üzemek nagy részénél, így a Kislángi Állami Gazdaságban, Csákvári Állami Gazdaságban, és a Sárbogárdi Gépállomáson. A vállalatok, gazdaságok és ktsz-ek vezetői még nem látják világosan, hogy a gyakorlati oktatásban, csak akkor lehet megfelelő eredményeket elérni, ha csoportos oktatási formában foglalkoznak a tanulók­kal. Így lehet megismertetni velük a szakma egészét. Nem jó dolog, hogy , ott, ahol 18—20 tanulót szerződ­tetnek, a főmérnököket teszik a képzésért felelőssé, mivel beosztásukból származó elfoglaltságuk miatt nem tudnak bekapcsolódni a részletes oktatásba. A kisiparosoknál, a kisebb ipari szövetkezeteknél és a mezőgazdasági szövetkezeteknél, — a kis létszám miatt — a tanműhelyi oktatás nem valósítható meg. Itt meg kell elégednünk azzal, hogy a mesterek mel­lett, a műhelyben adódó­ munkákon keresztül ismer­kedjenek meg a tanulók a szakmával. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy ezeken a kis helyeken, — ahol megfelelő szaktudású és lelkiismeretes mester foglalkozik a tanulókkal, — szélesebb látkörre tesz­nek szert a szakmában, éppen a sokrétű munka követ­keztében. Ugyanakkor nem rendelkeznek a szakma alapvető fogásaival, pl. nem ismerik a méret szerinti reszelést, a vasiparban szakrajzot. Ezért az 1960—61 es tanévben bevezettük, hogy a tanulóknak ellenőrző munkát kell készítenienk rajz szerint. Az ipari tanulók és a munkaadók kötelességeit és jogait az 1949. évi IV. törvény sza­bályozza. Az elmúlt 11 év alatt eljutottunk odáig, hogy kisebb szabálytalanságoktól eltekintve, a tör­vényt mind a két fél tiszteletben tartja. Sajnos, azon­ban még mindig vannak hibák. Német József sárbo­gárdi géplakatos kisiparos például tanulóit bérfűré­­szelési tevékenységben foglalkoztatta, de bérük csak elenyészően kis részét fizette ki. A tanulótartás jogá­nak megvonása után, ügyével a továbbiakban a Sár­bogárdi Járási Ügyészség foglalkozott. Találkozunk még kisebb mérvű szabálytalanságokkal a szocialista szektorokban is. A kisipari szövetkezetek sokszor nem a rendele­tekben előírtak alapján fizetik a tanulók óradíját, és az ingyenes ebéd helyett csak ebédtérítést fizetnek. Pedig a vállalatok, gazdaságok, ktsz-ek és termelő­­szövetkezetek a tanulóknak ingyenes ebédet kötelesek biztosítani, s ennek pénzbeni megváltására csak azok­ban a községekben van lehetőség, ahol közétkezte­tés nincs, így tehát a mezőgazdasági tsz-ek is kötelesek a tanulók részére, a munkabér és munkaruhákon kívül ebédjuttatást is biztosítani. Ezek a költségek nem a szövetkezeteket terhelik. Akkor járnak el helyesen, ha a tanulók részére megadják havonként az illet­ményt és egyéb juttatásokat, majd a felmerült költ­ségeket negyedév végén a megyei tanács v. b. mező­­gazdasági osztályán keresztül térítik meg. Munkaidő elbírálása szempontjából — függetle­nül attól, hogy milyen szektorban kötöttek szerződést — egységes elbírálás alá esik, minden tanuló. Heti munkaidejük 48 óra. Az iskolában eltöltött 8 óra idő, munkaidőnek számít, tehát tanítási napon a tanulók a műhelyben nem foglalkoztathatók. A rendelkezés a mezőgazdasági jellegű üzemekre is vonatkozik, füg­getlenül attól, hogy felnőtt dolgozók munkaideje idénymunkák alkalmával ezt meghaladja. Egy-két esetben még előfordul, hogy a tanulók túlzott követelésekkel állnak elő a munkaadókkal szemben. A tanulóképzéssel foglalkozó vezetők szép szóval világosítják fel őket, ha a követelés jogtalan. A gazdasági vezetőkön kívül ez minden politikai és társadalmi szervnek feladata, de különösen a KISZ- szervezeteknek. A KISZ szervezetek feladata az ér­dekvédelem mellett a munkára való nevelés is. A KISZ­­­Özponti Bizottságának 1960. július 21-én kiadott irányelvei alapján a járási, városi bizottságoknak segítséget kell nyújtaniuk ahhoz, hogy a nagyobb létszámú vállalatoknál ipari tanuló alap­­szervezeteket, vagy KISZ csoportokat hozzanak létre. Különös gondot kell fordítani a kIsz-nél és magán­kisiparban foglalkoztatott tanulók KISZ szervezetbe való bevonására, hogy ezen keresztül biztosítsuk a ta­nulóifjúság egységes politikai nevelését. A KISZ alapszervezeteknek, arra kell töreked­niük, hogy a tanulók szakmai tudásának biztosítása mellett egyben az eszmei­, politikai nevelés is ki­elégítő legyen. A tanulók mellé beosztott szakmunká­sokat pedig körültekintőbben válasszák ki, mert a tanulók oktatását végző szakmunkásoktól, nemcsak a szakmai tudás alaposságát kell megkövetelni. Különö­sen ott okoz ez gondot, ahol a tanulók foglalkoztatása nem csoportosan, hanem szétszórtan folyik. Ahol a tanulókkal lelkiismeretesen foglalkoznak, a munkának gyümölcse sem marad el. Az évenként megrendezésre kerülő országos ipari tanuló szakmai versenyeken és a megyei ipari tanuló kiállításokon sok elismerést szereztek tanulóink munkaadójuknak és ezen keresztül mesterüknek. Babustyák Ferenc, az ipari osztály vezetője, 3. oldal.

Next