Fejér Megyei Hírlap, 2019. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-23 / 118. szám

2 FEJÉR megyei hírlap RÖVIDEN Haragszanak Brüsszelre BUDAPEST Az európai par­lamenti választás után ha­talomra kerülő új uniós vezetőknek a kontinens fia­taljainak valódi problémái­val kell foglalkozniuk a be­vándorlók támogatása és a külső igényeknek megfele­lés helyett - mondta Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Keresz­ténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke. A KDNP országgyűlési képviselője az Európa, merre tovább? című beszélgetést megnyit­va megállapította, a fiatalok joggal lehetnek dühösek, amiért brüsszeli irodákból a fejük felett szeretnék el­dönteni, hogyan éljenek, miként tervezzék a jövőt és kikkel éljenek együtt. MW Beavatkoznak az EP-választásba BUDAPEST A bevándorlás­párti Soros-hálózat beavat­kozik az európai parlamen­ti választásokba - jelentette ki Halász János, a Fidesz frakciószóvivője. A kor­mánypárti politikus a Ma­gyar Nemzetben megjelent tényfeltáró írásra hivatkoz­va arra hívta fel a figyel­met, hogy az egyik legna­gyobb Soros-szervezetet, az Avanzt vetik be a voksolás befolyásolására. Pénteken Európa-szerte tüntetéseket tartanak, Budapesten is, a Soros-hálózat embereinek szervezésében - tette hoz­zá. A frakciószóvivő kije­lentette, hogy a hamis hí­vószavak mögött színtiszta bevándorláspárti kampány áll. MW KRÓNIKA 2019. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK Itt a nagyszülői gyed Nyilvánosak a családvédelmi akcióterv feltételei MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.mu BUDAPEST Benyújtotta a kormány a nagyszülői gyer­mekgondozási díjról szóló törvényjavaslatot. A díj ösz­­szegét a nagyszülő fizetése alapján állapítják meg, és két, illetve ikrek esetén három évig lehet igénybe venni. A kormány nevében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere benyújtotta kedden a nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslatot. A módo­sítás értelmében a nagyszü­lői gyermekgondozási díjat (gyed) 2020. január 1-jétől le­het igényelni, s legfeljebb két, ikrek esetén három évig jár. Emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök még február­ban jelentette be a kormány hét pontból álló családvédelmi akciótervét, amelynek része az új típusú juttatás. A hatoldalas javaslat kimondja: a törvény­­módosítás megteremti annak a feltételeit, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülő, aki részt vesz unokája ellátásában, jo­gosulttá válhasson gyermek­­gondozási díjra. Ennek érde­kében bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat. A nagyszülői gyermekgon­dozási díj a dolgozó szülőket segítő nagyszülő munkáját ismeri el unokája ellátásában. A kérelemre induló eljárásban a nagyszülő jogosulttá válhat gyermekgondozási díjra - ol­vasható a javaslat részletes indoklásában. A nagyszülői gyed feltételei, hogy a nagy­szülő a gyermek születését megelőző két éven belül leg­alább 365 napon át biztosított volt, és a gyermek mindkét szülője - egyedülálló esetében a gyermeket gondozó szülő - keresőtevékenységet végez. Feltétel továbbá, hogy a gyer­mekre tekintettel gyermek­­gondozást segítő ellátást nem folyósítanak, a gyermeket a szülő háztartásában nevelik, s mindkét szülője - egyedül­álló esetében a gyermeket gondozó szülő - írásban nyi­latkozik, egyetért azzal, hogy a gyermekgondozási díjat a nagyszülő vegye igénybe. A nagyszülői gyed összegét a nagyszülő jövedelme alapján állapítják meg. A javaslat rögzíti, hogy a nagyszülőnek nem jár a gyer­mekgondozási díj, ha kereső­­tevékenységet folytat, kivéve, ha otthonról dolgozik. Nem jogosult gyedre a nagyszülő akkor sem, ha a gyermeket napközbeni ellátást biztosí­tó intézményben helyezték el, ha a nagyszülő rendszeres szociális ellátásban részesül, letartóztatásban van vagy sza-A dolgozó szülőket segíti ez a juttatás is jövő januártól hadságvesztést, elzárást tölt. Nem vehető igénybe a nagy­szülői gyed akkor sem, ha az alapjogosult gyermekgondo­zási díjra való jogosultsága megszűnik, vagy ha a hozzá­járuló nyilatkozatot vissza­vonják. Jövő év január elsejétől már igénybe vehető az új típusú családtámogatásFotó: Shutterstock Veszélyben a kontinens A keresztényüldözésről és a menekültválságról is egyeztettek BUDAPEST A keresztény­­üldözésről és Európa hagyományos értékeinek megvédéséről volt szó Or­bán Viktor magyar minisz­terelnök és Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egy­ház (ADN) franciaországi szervezete igazgatójának szerdai megbeszélésén. A Szükséget Szenvedő Egy­ház francia segélyszervezetnek több, Magyarországgal közös projektje is volt már, például 2017-ben az iraki Tell-Aszkuf keresztény kisváros újjáépí­tése. Orbán Viktorral folyta­tott budapesti megbeszélésén a szervezetet képviselő Marc Fromager elmondta, sokat járt a Közel-Keleten, és „túl sok megégett ikont látott”. Elmondása szerint az üldö­zött keresztények számára az egész év nagyböjt, minden nap nagypéntek. Utalt rá, hogy becslések szerint 200 millió keresztény, vagyis Krisztus követőinek 10 százaléka nem gyakorolhatja a hitét szabadon. A tárgyaláson kitértek a világ más területein zajló egyházellenes támadásokra, így az ázsiai keresztények ül­dözésére, illetve beszéltek az egyre inkább elvilágiasodó Európa problémájáról is. Or­bán Viktor és Marc Fromager egyetértett abban, hogy a nyugati bevándorláspolitika a migránsokkal együtt a Közel- Kelet problémáit is importálja. Franciaországnak például már vannak „elveszített területei”, ahol az állam helyett szalafista prédikátorok képviselik a tör­vényt. Marc Fromager szerint minden országnak a sajá­tosságai szerint kell a mene­kültkérdéshez viszonyulnia. Kifejtette: a magyarokban bűntudatot akar ébreszteni a média és Brüsszel. Ma már azonban a francia átlagpolgár is egyre gyanakvóbb a sajtó­ban olvasottakkal, látottakkal szemben, aggódik a migrációs invázió miatt, egyre könnyeb­ben megérti, hogy a magya­roknak joguk van megvédeni a határaikat. A magyar kormányfővel egyetértettek abban, hogy a ke­resztényi segítségnek az a leg­jobb módja, ha a konfliktusok helyszínén tesznek meg min­dent a békéért: azok, akik a há­borús helyzet elől a határ menti táborokba menekülnek, még hazamehetnek, ám Európából soha nem fognak visszatérni. Orbán és Fromager az európai népesedési válságról is tárgyal­va megállapították: a demográ­fiai krízis kezelésére két meg­oldás létezik. Vagy serkentik a születéseket azzal, hogy a poli­tika középpontjába a családok érdekeit helyezik, vagy pedig a migrációs áramlatokat ösztön­zik. Ma Nyugat-Európa csak az utóbbi megoldást használja, ezzel pedig veszélybe sodorja a kontinens jövőjét - szögezte le Marc Fromayer. Ma Ön mennyire elégedett azzal, ahogy az EU az illegális bevándorlás problémáját kezeli? (%) Teljes mértékben­­ Inkább igen Inkább nem Egyáltalán nem Nem tudja/nem válaszol Ön szerint az Európai Unió jelenleg megfelelően működik Magyarország szemszögéből, vagy inkább változásokra lenne szükség? (%) Megfelelően működik Változásokra lenne szükség Nem tudja/nem válaszol Marc Fromager és Orbán Viktor - találkozójukon az elvilágiasodó Európa válságára is kitértek. A Századvég kuta­tásából kiderül, hogy ezt az emberek is érzékelik (lásd a diagramokat illetve a keretes anyagunkat!) Fotó: MW A MAGYAROK ELÉGEDETLENEK AZ EU MŰKÖDÉSÉVEL A Századvég Alapítvány felmérése szerint a válaszadók 81 százaléka úgy véli: változásokra lenne szük­ség az EU működésében, tehát a jelenlegi brüsszeli elit tevékenysé­géről igen lesújtó a magyarok véle­ménye. A magyar választók elége­detlenek azzal is, ahogy Brüsszel a migrációs krízis kezelésében eljárt: 70 százalékuk szerint az uniós ve­zetés rosszul kezeli a tömeges ille­gális bevándorlás problémáját. Lemondott a holland migrációs államtitkár AMSZTERDAM Hollan­diában elkendőzték a menekültstátusszal rendelkezők súlyosabb bűncseleményeit egy éves jelentésben. Lemondott Hollandiában Mark Harbers migrációs ál­lamtitkár, miután kiderült, hogy az igazságügyi és bizton­sági tárca éves jelentésében, amely a menekültstátusszal rendelkezők által elkövetett bűncselekményekről számolt be, elkendőzték a súlyosabb bűncselekményeket. A minisztérium jelentése a 2018-ban elkövetetett össze­sen 4600 bűncselekményből ezer esetet egyéb kategória­ként tüntetett fel, amiről ké­sőbb kiderült, hogy olyan súlyos eseteket takar, mint a menedékkérők szexuális bűn­cselekményei, gyilkosságai és emberölési kísérletei, súlyos sérülést okozó támadásai. Harbers a kedd délután tartott képviselőházi meghall­gatásán hangsúlyozta szemé­lyes felelősségét abban, hogy „a számadatokat ilyen módon prezentálták”, majd hozzátet­te, hogy kollégái már korábban felhívták a figyelmet az ilyen kategorizálásban rejlő veszé­lyekre, de ő azt nem vette fi­gyelembe. Nem Harbers az első, aki a képviselőház nem megfele­lő tájékoztatása miatt kény­szerült távozni: 2015-ben Ivo Opstelten miniszter és Fred Teeven államtitkár mondott le, 2017-ben pedig Ard van der Steur miniszter. MW Liberálisok fúrják a romastratégiát? BRÜSSZEL Járóka Lívia sze­rint Brüsszel régóta hátrál­tatja a romastratégia követ­kezetes megvalósítását. A baloldali és liberális elit csak szavakban támogatja a romák felzárkóztatását és a beván­dorlók integrációját, valójában egyikért sem tesz érdemben semmit - összegezte eddigi tapasztalatait a Fidesz roma származású európai parlamen­ti képviselője, Járóka Lívia. Az uniós vezetés régóta hátráltatja a romastratégia következetes megvalósítását - mondta el a Magyar Nemzet­nek Járóka, aki már 2011-ben jelezte: az Európai Bizottság nem támogatta azt a hét pon­tot, amelyek garantálhatták volna, hogy a tagállamok és Brüsszel valóban teljesítse a vállalásokat. - Hiába küzdöt­tünk, hogy a garanciák is be­kerüljenek a szövegbe, nem terjesztették be az Európai Tanácsnak - idézte fel. - A ro­mák mögé bújva akadályoz­ták, hogy ellenőrizhessük az integrációs bizniszben ismert luxus-NGO-kat, vagyis azt, hogy a pénzek tényleg eljut­nak-e a romákhoz. A romastratégiával kap­csolatban Járóka baloldali és liberális képviselőkkel is pró­bált együttműködni, nem sok sikerrel. Utóbbiak azzal indo­kolták ellenvetéseiket, hogy először az előítéletességen kell változtatni, majd utána jöhetnek a felzárkóztató prog- g­ramok. - Vagyis soha - össze­gezte a balliberális álláspontot a képviselő. Arra a felvetésre is reagált, hogy a hazai roma civilek között terjed a hír, mi­szerint egy Soros György által támogatott szervezet járja az országot, és jelölteket gyűjt, hogy az őszi választáson az Országos Roma Nemzetiségi Önkormányzatban mandátu­mokat szerezzen. Ha az or­szágos roma önkormányzatot megvásárolt emberek alkotják, akkor szerinte ezzel maximum azt érik el, hogy kiállnak mö­­gülük azok, akiket megvezet­­ tek. MW Járóka Lívia szerint Brüsszel semmit sem tesz a romákért Fotó: MTI

Next