Fejér Megyei Hírlap, 2019. október (64. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-01 / 228. szám
2019. OKTÓBER 1., KEDD KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Új fejezet kezdődött a közoktatásban SZÉKESFEHÉRVÁR Okos tantermet vettek használatba a diákok a Széna Téri Általános Iskola emeletén. Ez nem pusztán „informatikaterem", minden tantárgynak helye van itt! Ami ma forradalmi újítás, az holnap teljesen hétköznapi elvárás, és a folyamatok üteme egyre gyorsul. Nemrég még az írásvetítő is modern eszköznek számított, aztán másfél évtizede e táblák kerültek a falra, tegnap reggel pedig az első tanítási óra alatt megismerkedhettek a diákok az első okostanteremmel. Cser-Palkovics András polgármester beszédében elmond-Az asztalok elrendezése elősegíti a tanítás hatékonyságát is, hogy bár ez az első ilyen terem a városban, de a digitális technológia fellegvárában, az Alba Innovárban tizenegyezer diák fordult meg az elmúlt két év alatt. Az önkormányzat és a tankerület összefogásával lehetett a termet létrehozni, de mit sem érne az okosberendezésekkel felszerelt helyiség, ha nincsenek vállalkozószellemű pedagógusok, akik a képzést felvállalva megtanulták kezelni a termet és berendezéseit. Török Szabolcs tankerületi igazgató kiemelte, ez nem informatikaterem, minden tantárgynak helye van itt. A vezető bízik abban, hogy ez a bizonyos első egy vízbe dobott kavics lesz, ami továbbgyűrűző hullámokat gerjeszt majd. Deák Lajosné önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, hogy az iskola több mint nyolcvan éve nyitotta meg kapuját, akkor mindenki ide akart járni, most e terem átadásának okán pedig megismétli magát a történelem. Az első okosteremmel bíró intézmény vezetője úgy fogalmazott: - Az iskola feladata a gyermekek felkészítése az életre. Az idők változnak, így a gyerekek is, és óriási információhadpaz jut el hozzájuk. Nekünk kell megtanítani őket, hogy ki tudják szűrni a kupacból azt, amire valóban szükségük van. Sórodiné Lajkó Ágnes igazgató hozzátette, alaptantárgyakat fognak itt tanítani, és az eszközök, valamint a formabontó, csoportmunkát elősegítő elrendezés nemcsak motiválja a nebulókat, hanem javítja a tanítás, illetve a tanulás hatékonyságát is. A beszédeket követően indult az első okos kémiaóra. PJD A formabontó körülmények, az új eszközök motiválják a tanulókat Fotó: Pesti Tamás Kérem a következőt! Teljesen felújították a háziorvosi rendelőt SZÉKESFEHÉRVÁR Fehér és zöld színei mutatják, hogy egészségügyi intézmény. Mégsem kelt bennünk rossz érzést: külleme modern, megnyugtató. Jelentősebb átalakítás ötven évvel ezelőtt történt a Batthyány utcában lévő felnőtt háziorvosi rendelőben. - Az ablakok már nem nyíltak, a biztosítószekrény is olyan régi volt, amit villanyszerelő utoljára múzeumban látott - illusztrálta a változást Bráth Endre háziorvos. Az épület - amint arról Brájer Éva alpolgármester, maroshegyi képviselő tájékoztatott uniós támogatással, 89,1 millió forintból újult meg: korszerűsödött a villamoshálózat, a gépészet, megtörtént az azbesztpala-mentesítés, kicserélték a nyílászárókat, salakmentesítették a padlásteret, felújították a várótermeket, rendelőket, megszüntették a nem használt dolgozói zuhanyozót, a helyére öltöző-teakonyhát alakítottak ki, s akadálymentesítették is az épületet. Ez utóbbit tekintve az eddigi kétirányú megközelítés átalakult egy bejárati megközelítési rendszerré: az új, akadálymentes folyosóról a már meglévő, de most felújított akadálymentes mosdót bárki könnyen elérheti. Emellet a maroshegyi lakosok ellátásáért felelős szakemberek számos olyan műszert is kaptak, amelyek az alapellátás kapuőri szerepét növelik, olyan vizsgálatokat is el tudnak végezni immár, melyekkel csökkenthetik a kórházi szakellátásra, sürgősségi betegellátásra zúduló terhet. A beruházás a fehérvári rendelők felújítását, szolgáltatásbővítését célzó Kégl György városi egészségügyi program keretében jött létre - tudtuk meg Cser-Palkovics András polgármestertől. SZNJ Bráth Endre háziorvos és az új eszközökkel teli szekrény Fotó: PT Szavak helyett beszéljenek a tettek PÁZMÁN Felhívást tett közzé a polgármester a faluban az ősz kezdetén, hogy elejét vegyék az önkormányzati kampány eldurvulásának, amelyre korábban volt már példa a településen. - Sajnos ezúttal is van esély arra, hogy rossz irányba menjen a választások előtti verseny, történtek már feljelentések. Úgy gondolom, nincs erre szükségünk. A választókat nem kell rosszindulatú pletykákkal befolyásolni, szerintem amúgy is mindenki tudja, milyen prioritások alapján dönt - nyilatkozta lapunknak a polgármester, Virányiné Reichenbach Mónika, aki arra gondolt, inkább lehetőséget biztosít arra, hogy bárki, aki szeretne a pázmándi közösségért tenni, az ne a közösségi oldalakon „fotelhuszárkodjon”, hanem lépjen a tettek mezejére. Ezzel az egész közösség javára dolgozhat, vagyis közösségi értéket teremthet. A polgármester úgy gondolja, aki hivatalból szeretné szolgálni ezt a közösséget, vagyis képviselőnek, polgármesternek jelöltette magát az idei választásokra, annak még fontosabb, hogy megmutassa rátermettségét és alkalmasságát a pázmándiaknak. Számos rendezvényünk volt és lesz az ősszel, amelyeken szívesen fogadjuk az önkénteseket, és ahol az önkormányzati választásokon indulók is bizonyíthatják, hogy nemcsak a szavak szintjén, de tettekben is a falu közösségét szeretnék szolgálni - mondta Virányiné Reichenbach Mónika. BB További képek és értékelés:FEOL.hu Kedvenc étel: spagetti Kedvenc ital: zöld tea Kedvenc zene: spanyol Kedvenc parfüm Armani Si A 27 éves Nagy Csilla idegenforgalmi szakmenedzser végzettsége mellett műkörmös, műszempillás szakképesítéssel rendelkezik, három éve műkörmözik. Rendszeresen edz, kutyát sétáltatni is nagyon szeret: két rottweilere és két labradorja van. Ha ideje engedi, szívesen utazik is. A versenyen való indulásra húga biztatta. Csilla pedig úgy gondolta, hogy miért is ne... Nagy Csilla Bicske Életkor: 27 év Magasság: 158 cm sör Az érzés: hazajöttem Parkolóépítés, közösségi terek és közvilágítás ! SZÉKESFEHÉRVÁR Sokan sokat dolgoznak azért, hogy a 7. számú választókerületben élők őszintén azt mondhassák: végre hazajöttem! Mindezt Farkas László önkormányzati képviselő fogalmazta meg a tegnapi fórumon. Kiderült, a városrész lakói büszkék az itt található János vitéz parkra, de igényüket fejezték ki annak karbantartására is. Elhangzott: szeretnék, ha az úgynevezett birkás szökőkút jól működne - kiderült, valóban javítani kell az azt működtető gépeket -, s ha annak környezete rendezett lenne, különös tekintettel a térkövek közötti gyomra. A témához kapcsolódva a Berényi út melletti „tereprendezés” kérdése is felvetődött, amelyre a következő válasz érkezett: bár az utat már átvette az önkormányzat, a növényeket még nem, ezért gondozatlan az aszfalttal szomszédos rész. Miután az átvétel megtörténik, „normális” füvet vetnek el a területen, s rendszeresen gondozzák is azt. Parkolóhelyekre továbbra is nagy az igény, új helyeket azonban már csak a zöldfelületek rovására lehetne létesíteni. Pontosabban két potenciális helyszín akad még: az egyik a Horog utca 13. szám előtti, a két iparcikkpiac közötti murvás terület. A tervezés elkezdődött, itt egy 66 férőhelyes parkoló kiépítése lehetséges - járdával, világítással, fákkal. A másik a Jancsár utca 29—35.-ig tartó szakaszt érinti, itt 21 új férőhely jöhet létre. A közbiztonságot tekintve elengedhetetlen a jobb közvilágítás: október 15-ig a Sziget utca hátsó szervizútján valamennyi panelnél kicserélik a kandelábert, a régi burákat leszedik, és új LED-világítással látják el. Ez jelenleg mintegy húsz kandelábert érint. Ettől az évtől kezdve a Balatoni út 3-15. szám közötti terület is a városrészhez tartozik. A felújítási tervek hatósági engedélyezés alatt állnak; a jövő egyik nagy kihívása lesz ez az alaphangon 150-200 millió forintot kóstáló beruházás, mely magában foglalja a szakasz felújítását. A lakók elfogadták a terveket. SZNI Képviselői diskurzus helyi ügyekről, a lakókkal Fotó: Pesti Tamás