Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)

1897-02-14 / 4. szám

II. évfolyam: 4_ szám. 1807. febr­uáir 14. FELSŐBÁNYAI HÍR­LAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre i írt. — Fél évre i írt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltetnek. Kéziratok a szerkesztőhöz, előfizetések és hir­detések a kiadóhivatalba intézendők. Nyilt tér soronkint io kr. Építsünk nyaralókat Felsőbányán. Hogy ránk, kiket a sors nem áldott meg oly bőven földi javakkal, hogy a nyarat Karlsbad, Marienbad, Tátra-füred, Thurzó­­füred, Balaton-fü­red, Hercules-fürdő, Szliács, vagy más ily divatos fürdő­helyen tölthet­nek el,­­ hanem itt kell hűsölnünk az afrikai hőségű városban, a kávéház előtti aszfalt­járóra plántált szomorú b­uja és oleanderek árnyékában, — hogy milyen tűrhetetlen ilyenkor az élet, azt mindenki tudja, ki legalább egy nyáron megpróbálta. Hogy milyen fülledt poros kőszén füs­tös ilyenkor a levegő, — mily poshadt az ivó­viz s mily egészségtelenek a lakások azt le sem tudnák irni. Menekül mindenki a­ki csak teheti a városból, — hogy csak késő ősszel térje­nek vissza. Csalogatnak mindnyájunkat a külföldi és honi fürdők czifra plakátjai, nagyhangú reklámjai, — de nem szerezhetjük meg magunknak a kívált élvezeteket, — mert méreg drágán adják azokat, — drága a lakás és nem kényelmes, drágább és rosz­­szabb az étkezés s ezenkívül még ezer féle kiadással járnak, u. m. gyógy-dij, fürdö-dij, zene-dij könyvtár-dij, orvosi honorarium s aztán a baksisok: szobapinczér, szobalány, portás, bérszolga, főpinczér, étekhordó, borfiu stb. stb. mind tartja a markát és baksisra vár. Azonban ez mind hagyján, de hát a toilettek, fürdő­helyen ez a fő, — mindig együtt van a társaság, — ott tehát ki sem léphet az ember a szobájából gondosan meg­választott öltözék nélkül. Tánczban, mulatságban ugyan lehet ré­szünk, mert egymást érik a bálok, zene­estélyek, hangversenyek, tombola-estélyek, úszó-, csolnakázó- és lóversenyek stb. de ha pihenni, üdülni akarunk, akkor ne men­jünk fürdőre, mert talán itt még zaklatot­­tabb az élet, mint a városban; ki nem von­hatja az ember magát semmiből, mert akkor már találgatásokra, mende­mondákra ad okot. De hol és hogyan töltsük tehát a nya­rat kényelmesen, kellemesen és olcsón, a­hol önmagának és úgy oszthassa be az em­ber az idejét a­mint neki tetszik s a­hol ne kelljen annyit költenie, hogy a nyaralásért télen nélkülözni legyen kénytelen. Ezt a kérdést akarja megoldani Felső­bánya sz. kir. rendezett tanácsú város, — és pedig igen helyes alapon. Ez a kis 5000 lakóju város Szatmár­­megyének észak-keleti szélén, gyönyörű vi­déken fekszik, — három oldalról erdőko­­szoruzta hegyektől van körülvéve, a melyek közül magasra emeli havas fejét a Gutin. A hegyekből sok helyen kristályos források bugyognak elő s csermelyt, majd patakot képezve igyekeznek messze utjukra. Kiránduló helyek oly nagy számmal vannak, hogy akár minden nap más-más pontra tehetünk kirándulást, a­mely a vidék nagyszerűségével és a minden pontról más­más kilátást nyújtó változatosságával, dúsan fizeti meg fáradtságunkat. A levegő tiszta, ozon­dús, miazmáktól mentes, a széltől a hegyek védenek, — a vízben nincsen semmi­féle baczilus, szóval olyan egészséges e vi­dék, hogy midőn országszerte pusztítottak a járványok, a város lakossága ettől men­tes maradt. Úgy látszik, hogy már maga a termé­szet nyaraló helynek szánta e vidéket. Fel is fedezték ezt a szemes nagy­városiak s többen felkeresték e kis város nyaranta, hogy egy nehány hetet itt tölt­senek, kényelemben, nyugodtan, kellemesen. Eddig nem igen szaporodhatott a nya­raló közönség, mert bajos volt lakást ta­lálni, most azonban segíteni akar a dolgon a város közönsége, — a­mikor elhatározta, hogy mindazoknak, a­kik nyaralót akarnak építeni, ingyen ad 600—1800 m2 esetleg nagyobb földterületet, az épület helyéül és kertnek, — továbbá építési anyagokat rész­ben ingyen, részben kerüárban, tehát igen olcsón s az átadott földterületet 1 korona évi jogelismerési díjért az illető háboritha­­tatlan birtokában hagyja mindaddig, mig az nyaraló czéljára használtatik. Itt az alkalom, hogy évi 1 koronáért egy kis földbirtokot szerezzünk s arra olcsó pénzért egy igényeinknek megfelelő kényel­mes kis lakást építtessünk, a melybe aztán nyaranta át­tegyük lakásunkat, — nem ide­gen helyre költözve, hanem haza saját ott­honunkba, — s ezzel egy csapásra meg van oldva a nyaralás kérdése,­­ mert nemcsak magunknak szerzünk egy kelle­mes nyári otthont, hanem még az unokáink unokái is élvezhetik azt háborítatlanul, pe­dig az ő korukban valószínüleg még fonto­­sab­b, de még nehezebben megoldható lesz a nyaralás kérdése. Pénzügyi szempontból pedig még jobb a dolog,­­ mert nem csak azt a sok min­denféle taksát és baksist nem kell fizetnünk a­mit elősoroltunk, hanem kiszámíthatjuk, hogy a nyaraláson tiszta hasznunk lesz. Ugyanis, ha építünk egy nyaralót s az kerül 2000 frtba, ennek kamatja 100 frt, már pedig Felsőbányának a piacza oly olcsó hogy 3—4 hónapi ott tartózkodás alatt töb­bet takarítunk meg a piaczon s ez tiszta haszon lesz, — a melyet aztán télen a vá­rosi élvezetekre fordithat­unk. Föl tehát építsünk nyaralót Felsőbányán. DALOK. i. Merre száll a sóhajtásunk, Senki azt ne tudja, Leselgő szem ki ne lesse, Merre vagyon útja. Szerelmünknek édes titkát Csillagos éj fedje, Dalos madár ne dalolja, Patak ne csevegje, Ne tudja azt senki, senki, Egyedül mi ketten, S mi is oh, csak félig ébren, Félig, — önfeledten. 0.& qfeTARCZA is. Gondolsz-e rám és ha gondolsz, Reggel-e vagy este? Napkeltéről, lementéről, Jutok-e eszedbe? Napkelte a reménységnek Aranyozott képe, Mig a nyugvó nap leszáll a Feledés ölébe. Szived egén kelő nap-e, Oh leány, emlékem, Vagy pedig, mint lenyugvó nap, Van-e lemenőben? . . . Márkus József. Találkozás a forrásnál, írta: Molnár Vilmos tanító. Nevetgélve, tréfálva halad előre a vadász­társaság a hegyhasadékban, mindenütt az előre siető kis csermelyt követve, annak alig országút szélességű zöld gyeppel benőtt partján. Két felől óriási magas hegyek emelkednek, majdnem a te­tőig gyéren benőve fával, tetejük azonban egé­szen kopasz, az arra járónak önkénytelen jut eszébe, hogy levegye a kalapját s­imában emlé­kezzék meg a természet eme csodás játékának alkotójáról. De a mi vadászaink, kik most a he­gyek közt futásra nógatják elfáradt lovaikat, nem sokat törődnek a hely eme tündéri pompáival, előttük ez már egészen közönséges, alig várják, hogy szabaduljanak a meredek sziklák közzül, melyek egészen megakadályozzák őket a vadak űzésében. No végre itt vagyunk, itt meg fogunk pihenni mint rendesen, szólt most, kit mindig legelöl láttunk lovagolni, legfiatalabb az egész között. Hangja parancsoló s úgy látszik feje a többinek, mert nem várja, hogy indítványát el­fogadják, hanem gyorsan leszáll lováról s azt egy oda lépő vadásznak adja át, ki azt magáéval együtt tovább vezeti. Itt mindnyájan leszállnak lovaikról s megkötözik a közel lévő fákhoz. Ma­guk pedig letelepednek a zöld gyepre megpi­henni s talán szomjúságukat is oltani, de nem vízzel, hanem mindenikök kulacsot vesz elő s hogy jobban essék a mi benne van, előzőleg egy kis hideg sültet is falnak. Egy feláll, úgy látszik az a fiatal, a­kit az imént magatartásáról főnök­nek ítéltünk. Kimért lépésekkel megy balra az erdő közé, bizonyosan a kis kúthoz, mely ott bent van a fák között. A kútnál egy kis fiút ta-

Next