Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1897-02-14 / 4. szám
II. évfolyam: 4_ szám. 1807. februáir 14. FELSŐBÁNYAI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre i írt. — Fél évre i írt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltetnek. Kéziratok a szerkesztőhöz, előfizetések és hirdetések a kiadóhivatalba intézendők. Nyilt tér soronkint io kr. Építsünk nyaralókat Felsőbányán. Hogy ránk, kiket a sors nem áldott meg oly bőven földi javakkal, hogy a nyarat Karlsbad, Marienbad, Tátra-füred, Thurzófüred, Balaton-füred, Hercules-fürdő, Szliács, vagy más ily divatos fürdőhelyen tölthetnek el, hanem itt kell hűsölnünk az afrikai hőségű városban, a kávéház előtti aszfaltjáróra plántált szomorú buja és oleanderek árnyékában, — hogy milyen tűrhetetlen ilyenkor az élet, azt mindenki tudja, ki legalább egy nyáron megpróbálta. Hogy milyen fülledt poros kőszén füstös ilyenkor a levegő, — mily poshadt az ivóviz s mily egészségtelenek a lakások azt le sem tudnák irni. Menekül mindenki aki csak teheti a városból, — hogy csak késő ősszel térjenek vissza. Csalogatnak mindnyájunkat a külföldi és honi fürdők czifra plakátjai, nagyhangú reklámjai, — de nem szerezhetjük meg magunknak a kívált élvezeteket, — mert méreg drágán adják azokat, — drága a lakás és nem kényelmes, drágább és roszszabb az étkezés s ezenkívül még ezer féle kiadással járnak, u. m. gyógy-dij, fürdö-dij, zene-dij könyvtár-dij, orvosi honorarium s aztán a baksisok: szobapinczér, szobalány, portás, bérszolga, főpinczér, étekhordó, borfiu stb. stb. mind tartja a markát és baksisra vár. Azonban ez mind hagyján, de hát a toilettek, fürdőhelyen ez a fő, — mindig együtt van a társaság, — ott tehát ki sem léphet az ember a szobájából gondosan megválasztott öltözék nélkül. Tánczban, mulatságban ugyan lehet részünk, mert egymást érik a bálok, zeneestélyek, hangversenyek, tombola-estélyek, úszó-, csolnakázó- és lóversenyek stb. de ha pihenni, üdülni akarunk, akkor ne menjünk fürdőre, mert talán itt még zaklatottabb az élet, mint a városban; ki nem vonhatja az ember magát semmiből, mert akkor már találgatásokra, mendemondákra ad okot. De hol és hogyan töltsük tehát a nyarat kényelmesen, kellemesen és olcsón, ahol önmagának és úgy oszthassa be az ember az idejét amint neki tetszik s ahol ne kelljen annyit költenie, hogy a nyaralásért télen nélkülözni legyen kénytelen. Ezt a kérdést akarja megoldani Felsőbánya sz. kir. rendezett tanácsú város, — és pedig igen helyes alapon. Ez a kis 5000 lakóju város Szatmármegyének észak-keleti szélén, gyönyörű vidéken fekszik, — három oldalról erdőkoszoruzta hegyektől van körülvéve, a melyek közül magasra emeli havas fejét a Gutin. A hegyekből sok helyen kristályos források bugyognak elő s csermelyt, majd patakot képezve igyekeznek messze utjukra. Kiránduló helyek oly nagy számmal vannak, hogy akár minden nap más-más pontra tehetünk kirándulást, amely a vidék nagyszerűségével és a minden pontról másmás kilátást nyújtó változatosságával, dúsan fizeti meg fáradtságunkat. A levegő tiszta, ozondús, miazmáktól mentes, a széltől a hegyek védenek, — a vízben nincsen semmiféle baczilus, szóval olyan egészséges e vidék, hogy midőn országszerte pusztítottak a járványok, a város lakossága ettől mentes maradt. Úgy látszik, hogy már maga a természet nyaraló helynek szánta e vidéket. Fel is fedezték ezt a szemes nagyvárosiak s többen felkeresték e kis város nyaranta, hogy egy nehány hetet itt töltsenek, kényelemben, nyugodtan, kellemesen. Eddig nem igen szaporodhatott a nyaraló közönség, mert bajos volt lakást találni, most azonban segíteni akar a dolgon a város közönsége, — amikor elhatározta, hogy mindazoknak, akik nyaralót akarnak építeni, ingyen ad 600—1800 m2 esetleg nagyobb földterületet, az épület helyéül és kertnek, — továbbá építési anyagokat részben ingyen, részben kerüárban, tehát igen olcsón s az átadott földterületet 1 korona évi jogelismerési díjért az illető háborithatatlan birtokában hagyja mindaddig, mig az nyaraló czéljára használtatik. Itt az alkalom, hogy évi 1 koronáért egy kis földbirtokot szerezzünk s arra olcsó pénzért egy igényeinknek megfelelő kényelmes kis lakást építtessünk, a melybe aztán nyaranta áttegyük lakásunkat, — nem idegen helyre költözve, hanem haza saját otthonunkba, — s ezzel egy csapásra meg van oldva a nyaralás kérdése, mert nemcsak magunknak szerzünk egy kellemes nyári otthont, hanem még az unokáink unokái is élvezhetik azt háborítatlanul, pedig az ő korukban valószínüleg még fontosabb, de még nehezebben megoldható lesz a nyaralás kérdése. Pénzügyi szempontból pedig még jobb a dolog, mert nem csak azt a sok mindenféle taksát és baksist nem kell fizetnünk amit elősoroltunk, hanem kiszámíthatjuk, hogy a nyaraláson tiszta hasznunk lesz. Ugyanis, ha építünk egy nyaralót s az kerül 2000 frtba, ennek kamatja 100 frt, már pedig Felsőbányának a piacza oly olcsó hogy 3—4 hónapi ott tartózkodás alatt többet takarítunk meg a piaczon s ez tiszta haszon lesz, — a melyet aztán télen a városi élvezetekre fordithatunk. Föl tehát építsünk nyaralót Felsőbányán. DALOK. i. Merre száll a sóhajtásunk, Senki azt ne tudja, Leselgő szem ki ne lesse, Merre vagyon útja. Szerelmünknek édes titkát Csillagos éj fedje, Dalos madár ne dalolja, Patak ne csevegje, Ne tudja azt senki, senki, Egyedül mi ketten, S mi is oh, csak félig ébren, Félig, — önfeledten. 0.& qfeTARCZA is. Gondolsz-e rám és ha gondolsz, Reggel-e vagy este? Napkeltéről, lementéről, Jutok-e eszedbe? Napkelte a reménységnek Aranyozott képe, Mig a nyugvó nap leszáll a Feledés ölébe. Szived egén kelő nap-e, Oh leány, emlékem, Vagy pedig, mint lenyugvó nap, Van-e lemenőben? . . . Márkus József. Találkozás a forrásnál, írta: Molnár Vilmos tanító. Nevetgélve, tréfálva halad előre a vadásztársaság a hegyhasadékban, mindenütt az előre siető kis csermelyt követve, annak alig országút szélességű zöld gyeppel benőtt partján. Két felől óriási magas hegyek emelkednek, majdnem a tetőig gyéren benőve fával, tetejük azonban egészen kopasz, az arra járónak önkénytelen jut eszébe, hogy levegye a kalapját simában emlékezzék meg a természet eme csodás játékának alkotójáról. De a mi vadászaink, kik most a hegyek közt futásra nógatják elfáradt lovaikat, nem sokat törődnek a hely eme tündéri pompáival, előttük ez már egészen közönséges, alig várják, hogy szabaduljanak a meredek sziklák közzül, melyek egészen megakadályozzák őket a vadak űzésében. No végre itt vagyunk, itt meg fogunk pihenni mint rendesen, szólt most, kit mindig legelöl láttunk lovagolni, legfiatalabb az egész között. Hangja parancsoló s úgy látszik feje a többinek, mert nem várja, hogy indítványát elfogadják, hanem gyorsan leszáll lováról s azt egy oda lépő vadásznak adja át, ki azt magáéval együtt tovább vezeti. Itt mindnyájan leszállnak lovaikról s megkötözik a közel lévő fákhoz. Maguk pedig letelepednek a zöld gyepre megpihenni s talán szomjúságukat is oltani, de nem vízzel, hanem mindenikök kulacsot vesz elő s hogy jobban essék a mi benne van, előzőleg egy kis hideg sültet is falnak. Egy feláll, úgy látszik az a fiatal, akit az imént magatartásáról főnöknek ítéltünk. Kimért lépésekkel megy balra az erdő közé, bizonyosan a kis kúthoz, mely ott bent van a fák között. A kútnál egy kis fiút ta-