Felsőmagyarország, 1895. január-június (11. évfolyam, 6-148. szám)

1895-05-23 / 119. szám

Kassa, 1895. Csötörtök, május 23. XL évf­oly­am 119. sz. FELSŐMAGYARORSZÁG KASSAI SZEMLE Előfizetési árak helyben házhoz hordva és vidékre posta szétküldés­ 1 i Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa, fönicza 58. sz. sei: egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr., I Felplňs szerkesztő­ Ries Lajos . Hirdetéseit díjszabás szerint vétetnek fel egy hóra 1 frt.­­ szerkesztő: Ries Alajos. , % kiadóhivatalban­ és Budapesten, Bécsben, Páris, Berlin és Hamburgban Egyes szám­ára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. i Ffimunkatárg [UNK] Lndénvl­nzi. r *ev.5 hirdetési irodákban. ,, . , ..„r, ... i 0 ' L­y­o61a* i Előfizetések és a lap anyagi érdekeit illető küldemények a kiadóhivatal Megjelenik a hétfői nap kivételével mindennap­­­­i czimére küldendők Bánffy parlamenti győzelme. Kassa, május 22. Báró Bánffy tegnapi rövid, de a tények logi­kája által meggyőző válasza a Kálnoky, illetve Agliardi ügyben nyilvános kihirdetése volt a diplo­­mácziai és politikai sikernek, melyet báró Bánffy és általa a magyar állam a külföldi intrikákkal szemben aratott. Ezért joggal szorítkozhatott a miniszterelnök válaszában csak annak rövid kon­­statálására, hogy már maga az ügyben történt döntés magában foglalja a választ Helfy és Ug­rón képviselők interpellácziójára. Báró Bánffy politikai és diplomácziai sikere valóban oly notórius, oly kézzelfoghatólag bizo­nyítható, hogy csakugyan felesleges a Magyar­ország javára elintézett konfliktus egyes fázi­sainak részletes fejtegetése, akkor lett volna lehetséges. Ily fejtegetés csak ha a túlzásig öndicséretnek az ellenzéki oldalon szokásos vitt di­csekedő hangja a kormánypadokon lenne ottho­nos, de szerencsére ez nem így van. Ma tehát egyedül Ugron Gábor színlelt elégedetlenségének és gróf Apponyi ellenzéki deklamáló zenéjének lett átengedve, hogy a saját parlamenti blamá­zsuk palástolása és az Agliardi-ügyben szenve­dett szánalomraméltó politikai vereségük leple­zése végett az ellenzéki talmi bölcsesség roszszagy öndicséretét hirdessék. Ez által báró Bánffy és a szabadelvű kormány parlamenti győzelme még impozánsabb jelleget nyert. A magyar nemzet politikai érettsége, a mon­archiában minden mértékadó politikai tényező, valamint a külföldi diplomáczia az államférfiúi bölcsesség cselekvényeképen fogja azt elismerni, hogy válaszában báró Bánffy csupán a bevégzett tények természetes argumentumaira hivatkozott. A tényeknek és az eseményeknek a magyar állam legnagyobb becsületére szolgáló ékesszó­lása nemcsak pártkülönbség nélkül minden önál­lóan gondolkodó magyar embert győzött meg a magyar kormány politikai győzelméről, hanem egész Európa közvéleménye is egyértelműen elis­meri e győzelmet s ez által a magyar nemzet tekintélyére fontos megerősítést nyert az. A mi Helly és Ugrón interpellácziójának moritumát illeti, vagyis a magyar miniszterelnök­nek adott elégtétel kérdését: a miniszterelnök vá­laszát egy csekély számú ellenzéki töredék kivé­telével az egész ház helyeselte és ezzel elismerte a nagy szolgálatot, melyet báró Bánffy kellő idő­ben és sikerrel alkalmazott energiája által a ma­gyar államnak tett. Az interpelláczió második részét, a Rómába tett, illetve teendő lépéseket illetőleg a kérdés ép oly felesleges lett, mint a Magyarországra kedvező események folytán meghaladott. Kétség­­bevonhatlanul áll a tény, hogy a római szinten belátva Agliardi nunczius állásának koria tel­jesen tarthatatlan voltát, el van határozva annak visszahívására. Hogy ebben is a magyar kor­mány jogi álláspontja, ő Felsége alkotmá­nyos bölcsességének segélyével, töké­letes győzelmet vívott ki, többé tagadni nem le­het. Báró Bánffy a magyar nemzet lovagias loja­­litását és igazságszeretetét abban is a legméltóbb módon érvényre juttatta, hogy Ugrón ama tapin­tatlan kísérleteit, melyek szerint gróf Goluchowsky Agenor­us külügyminisztert már előre gyanúsí­totta, a legnagyobb határozottsággal visszautasí­totta az egész képviselőház tetszése mellett. uem Győzött tehát a szabadelvű kormány és en­­igy kellett lennie, mert mellette volt az igazság. Ellenzékünkkel rendkívül elszomorító tapasz­talatokat szereztünk ugyan, de azért nem adjuk fel abbeli reményünket, hogy e történelmi ne­vezetességű eseményből levonva az üdvös tanul­ságot, feladja a fakcziózus ellenzékieskedést és végre valahára fel tud emelkedni arra a színvo­nalra, melyen parlamentáris ellenzéknek állni kell. Kívánjuk, hogy így legyen ! A FELSŐMAGYARORSZÁG TÁRCZÁJA. Az ikrek. Irta: Hugues le Roux. Valville egy pillantással hirtelen végigkutatta az őszi napsugár által megvilágított bokrokat. Senki se hallgatózhatott. Leült a jezsuita páter mellé és mondá : — Azért kértem magamhoz, hogy meggyóntas­son­” Ugy­e szükségtelen, hogy letérdeljek és hogy elduruzsoljam a gyónási formulát ?••• Ismeri az én gondolkozásmódomat, eszméimet s fel fog menteni a szertartásoktól. Aztán meg tulajdonképpen ezúttal nem is a paphoz, hanem a jó baráthoz fordulok­­­Páter Ducastel a fejével bólintott. Valville folytató : — Kegyed volt az, a­ki nekem ezt a házassá­got tanácsolta. „Csupán egy baj van a dologban, mondá ön: a Carnetal kisasszony ikrek s roppant hasonlítanak egymásra. Azonban ez nem akadály , végül mégis csak az egyik­ jobban fog önnek tetszeni, mint a másik.“ Mikor megkezdődtek a vadászatok, be is mutattak Darnetaléknál. Az ikrek egyike, Ivonne akkor éppen nem volt otthon a kastélyban. A telet valahol a déli vidéken töltötte. Bertát azonnal meg­szerettem, még pedig abban a pillanatban, a­mint megláttam. Olyan hamar ment, mint a villámcsapás, éppen úgy, mint a­hogy a regényekben szokás. — Szerelmem teljes hevével égett már, mikor Ivonne-nal először találkoztam egy hóval esküvőnk előtt. Ez a találkozás rám nézve fájó meglepetés volt. A szerelemtől elfogult emberek gyöngéd vonzalmuk tárgyát egyetlennek képzelik ; rossz hatással volt reám, mikor magam mellett láttam imádott eszményem tökéletes mását. A­mi Ivonne-t illeti, — magának megmondhatom, — az első percztől ke­zdve megszere­z A zólyomi mandátum. Zsilinszky Mihály ál­lamtitkárnak, zólyomi képviselőnek tegnap kézbesí­tette a mandátumot egy 20 tagból álló küldöttség, mely Huszágh István pártelnök vezetése mellett az esti vonattal indult Budapestre, tett, ép úgy, mint nővére. Ha a két ikertestvérnek akkor, mikor engem náluk beavt­attak, szabadságuk­ban állott volna rólam álmodniok, példás egyetértésük bizonyára szenvedett volna ez által. — Az idén Ivonne eljött hozzánk, hogy a nyarat körünkben töltse. S­ime egy hónapja, hogy Valville­­ben időzik. A­mint megérkezett, másnap már tudtam, hogy vége az én nyugalmamnak. Nem vádolhatom kaczérsággal, van ebben a dologban valami végzetes. Egymás felé közeledve, önkéntelenül is kitárjuk kar­­jainkat­­­Valville megállt. Észrevette, hogy fent a pázsit­nál neje és sógornője közelednek s éppen egy chrysan­­térium-csoport előtt megállották. Egyikük lehajolt s egy pár virágot szakított le ; azután ismét folytatták a jókat a kert túlsó része felé. Valville sóhajtott s a­mint a két világos ruha eltűnt a láthatói­ól, folytatta : — Nem szeretném, ha félreértene, kedves atyám, ezen beszélgetésünk czélját, értelmét illetőleg. Nem arra kérem önt, a­mire kellene. Tudom, hogy Ivonne-Kassa, május 22. rokat :Lapunk egy barátjától kapjuk a következő so­régre valahára megértük azon napot, mikor nincs többé korlát és válaszfal e haza polgárai között. Nincs faj, nincs vallásra való tekintet, mely akadá­lyozna valakit előhaladása vagy törekvésében. Min­denkit egyenlő törvény véd jogaiban és mindenkit egyenlő törvény sújt, ha erre okot szolgáltatott. Századokon át voltak a zsidók e hazában csak megtűrtek, kizárva minden politikai jogok gyakorolha­­tásából, mig e század közepén leromboltatott az egyik korlát és politikailag e haza többi szülötteivel egyenlő polgároknak lettek elismerve, most pedig, hogy a munka teljes legyen, bölcs és szabadelvű több kor­­mányférfiaink buzgólkodása folytán, törvényhozó tes­tületünk mindkét része a leghumánusabb eszmétől ve­zéreltetve, az izraelita vallás egyenjogosítása által le­rombolta az utolsó gátat is, mely őket a többi hon­polgároktól eddig megkülönböztette. Most tehát nincs osztály, nincs rang, nincs val­lás széles e hazában, mely fiainak kiváltságokat nyúj­tana, mindenki a maga érdeme szerint becsültetik. Bár általánosan el van ismerve, hogy eddig sem készek ők soha megfelelni azon követelményeknek, melyek törvényesen eddig is reájok háramlott, de most midőn teljesen egyenjogosítottak, van még egy magasztos kötelezettségek, melyet oly teljesen és igaz hazaszeretettel tartoznak megvalósítani, mint a­hogy velük szemben a törvényhozás viselkedett, és ezt a magasztos és első kötelességet nem lehet törvén­nyel, vagy erőszakkal lerovatni, mert ennek indító ereje csakis a szívben, a hazáért igazán érző szívben rej­lik és az nem más, mint hazánk, e közös édes­anyánk elvitázhatatlan öröksége és a mi egyetlen drága kin­csünk . . . zengzetes magyar nyelvünk állandó és ki­zárólagos használata. Elismerés illeti az izraeliták előkelőbb részét, hogy az elmúlt pár évtized alatt sokat tettek ők is ez óhajunk megvalósítására, de ha mélyebben pillan­tunk be társadalmi és különösen üzleti életekbe, saj­nos án kell tapasztalni, hogy — kevés kivétellel — e téren részben csak a kezdetnél vannak, részben pedig még idáig sem jutottak. — Szinte érzem tisztelendő atyám, hol állott ön meg gondolatában. Ön­magában mondogatja : „Ez szándékos, czélzatos bűn, mert itt nem lehet szó kö­zönséges hűtlenségről. Nem az érzékek hirtelen fellob­­banásáról, a kiváncsi vágyakozásáról van itt szó. Ez a két nő egészen egyforma, hasonló természetű.“ — No hát egy ideig én is így gondolkoztam. Magammal szemben is ilyen őszinte voltam, mint most. Távol voltam attól, hogy a Bertának okozott fájdalom­­ gyönyörűséget szerezhetett volna nekem. Mikor egyedül voltunk, gyöngédségem és előzékenységem még nagyobb lett, mint eddig. Más részről, ámbár gyermekkoromban nagyon ájtatos, sőt egy kissé túl­ságosan lelkiismeretes is voltam, nem az Uten elleni vétkezés vágya volt az, a­mi félrevezetett. Hűségem bizonytalanságának érzete szembe helyezett önma­gammal. — A sötétben tapogatózva, visszagondoltam le­gényéletem emlékeire. Ön tudja véletlenül, hogy meg­lehetős huzamos ideig udvaroltam Veréc­agine grófnő­nek. Szerettem, mert első találkozásunkkor a nőiesség ne is szakítani volna legjobb és kerülnöm. De én nem­­ megtestesülését láttam benne, azt a typust, melyet akarok szakítani. Én szeretem Ivonnet. Jelenléte ne­m ösztönszerű hajlamaimból, egy pár szép szoborról és kém rendkívüli erkölcsi és fizikai gyönyörűséget okoz.­­ olvasmányaimból alkottam gondolataimban. Bohém ter- Szeretem féltékenyen. Ha kérője akadna, minden ke­­mészetű, melegvérű asszonyka volt. Szinte most is folyásomat latba vetném férjhezmenetelének megaka- érzem kezének melegségét. Elhagytam egy angol dolgozására. Egy szóval én nem mondok le róla. Ön nőért, a­ki sápadt és fehér volt, mint egy kamélia, azt fogja mondani, hogy én haladok a romlás felé. Sokáig szerettem mindkettőjüket, életemet megosztva­­sülyedek, hogy a veszedelem Damokles kardjaként tart kettőjük között. Alakjuk és természetük ellentéte függ fejem fölött; nem ma vagy holnap fölfedezi a megszerezte nekem a szépség és gyönyörűség teljes­­botrányt. Ez a dolog kikerülhetetlen, ez a megoldás ségének érzetét, olyan biztos mint a halál. S vannak perczek, a­mi­ — Ezúttal azonban nem a már teljesen élvezett kor reszketve gondolok ő reá; a kettő között élve, szerelem csillapodása az, a­mi engem Bertától Yvonne­­reménykedem, küzködöm, szeretek és boldog vagyok, hoz az. Házasságunk első éve nem volt képes Berta Nem a keresztény fordul most önhöz, a­ki nem ismeri iránt ér­zett gyöngéd vonzalmamat meglankasztani. kötelességét, hanem az ember, a­­ki eddig becsületes- Szerelme egyre több örömet okoz nekem. Nem hiszem, nem tudta magát, s a ki, mielőtt,szive, megnyilatkoz- hogy Yvonne szerelme nagyobb, édesebb élvezetet nék, éleslátása jó barátjától kéri zavarának megiitát tudna nyújtani. Úgy érzem, hogy szerelmük is egy­­gitását, lelki állapotának magyarázatát. forma. KLassa, május 22. A nemzeti nyelv jogai.

Next