Felsőmagyarország, 1896. július-december (12. évfolyam, 149-300. szám)

1896-07-01 / 149. szám

I . oldal. FELSŐMAGARORSZAG Julius 1. kezdődő ünnepélyes misét, melynek meghallgatása után a főgimnázium ifjúsága a tanári kar vezetése mellett, felvonult a rajzterembe, hol már a tanügy vezérférfiai és nagy számú előkelő közönség gyűlt össze. Mikor már az ifjúság elrendezkedett, megjelent az intézet igazgatója, dr. Stohr Sziárd és a következő beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt : Kedves tanuló ifjak! az 1895/6-iki tanévnek végére jutottunk. Az imént megtartott hálaadó istentisztelet után összegyűl­tünk, azért, hogy a lefolyt tanévnek eredményeiről röviden beszámoljunk. A­mi a múlt évhez képest a változásokat illeti, a tanár-testület elvesztett három tagot: Dr. Farkas Róbert, Szabó Ádám és Bellaágh Etele tanárokat, kik más rendű alkalmazást nyervén, az intézet kegyura a megürült tanszékek betöltésére ide küldötte Kohányi Ferencz, Szepesi Géza r. taná­rokat és Bodnár Virgil (tartós éljenzés) helyettes ta­nárt, így kiegészíttetvén a tanári létszám, a múlt év augusztus 30-án megtartottuk az alakuló értekezletet, mely alkalommal betöltöttük a különböző tisztségeket, beosztottuk a tantárgyakat, megállapítottuk az óraren­det, egyszóval intézkedtünk mindazon előmunkálatokra nézve, melyek a tanév bevezetésével kapcsolatban vannak. Ezek után megkezdtük a beiratásokat, melyek szept. hó 2, 3. és 4. napján ejtettek meg; beiratkozott összesen 442 tanuló. Szept. 6-án megkezdtük az elő­adásokat, s azóta minden nevezetesebb zavar nélkül folytattuk június 24-ig; ekkor tartottuk meg a vég­tanácskozást. A tanítás menetét különösen zavaró körülmények nem igen fordultak elő. A tanulók egészségi állapota szintén kedvező volt; bár volt egynéhány kisebb be­tegségi eset, sőt komolyabb betegség miatt a vizsgá­latokról is elmaradt négy tanuló, mindazáltal a más években gyakran előforduló járványos betegségek nem voltak tapasztalhatók. Az ünnepélyek a szokottak voltak, kivéve a jelen esztendei momentuózus ünnepélyt. Ezt megtartottuk a rendes időben, kapcsolatban egy lélekemelő magasztos és minden izében hazafias szel­lemtől átlengett ünnepél­lyel : a zászlószenteléssel. Részt vett intézetünk — és pedig megérdemlett dicső­séggel — az országos tornaversenyen ; kirándulásokat is rendeztünk a magas tanügyi kormány intenczióinak megfelelőleg. Ez volt főbb vonásaiban a tanév le­folyása. A­mi a végeredményt illeti, lesz szíves a tanár­­értekezleti jegyző úr jelentést tenni.“ Heffler Konrád, értekezleti jegyző jelentést tesz a tanulmányi előmenetelről. Nem közöljük egész ter­jedelmében, csupán azok neveinek felemlítésére szorít­kozunk, a­kik tanulmányaikat jelesen végezték. Az érettségi vizsgálatot, 43 tanuló közül öten állották ki jeles sikerrel, név szerint Jäger Béla, Kemény Vil­mos, Máriássy Mihály, Strasser Sándor és Latzkó Andor. A VII. osztályban mindenből jeles : Ambrózy Ágoston, Katona Mór, Siposs Aladár és Teplánszky Károly ; a VI. osztályban : Kállay Tibor, Schirger Elek és Klein G.; az V. osztályban egy sem ; a IV. osztály­ban Bauman Jenő és Telepy Béla; a III. osztályban Egynél felemeled pisztolyodat, kettőnél ezéltol, három­­­nál lősz. És ő mint egy automata utána mondta : — Egynél felemelem pisztolyomat, kettőnél czél­ j­zok, háromnál lövök. A várost ekközben elhagyták. A madarak vidám csicsergése fogadta őket a kies vidéken. A kocsi gyor­san halad előre, Béla meg folyton ismételgette : „Egy­nél felemelem pisztolyomat, kettőnél ezélzok, háromnál­ lövök.“ Végre megérkeztek. Az ellenfél már ott volt. Az egyik segéd Béla szájába egy czigarettát du­­­­­­gott és ő gépiesen színi kezdett. Azalatt kinézték a helyet, megtöltötték a pisz­tolyokat, sorsot húztak, stb. Béla mintegy fátyolon keresztül látta mindezt, a pálinka megtette hatását, bátorságot kapott. Most szembe állanak egymással. A halálos csendet egy kakuk távoli szava és egy tücsök czmnezogása zavarja csak meg. — Egy, Béla felemeli fegyverét. — Kettő, nyugodtan czéloz. — Három. Egyszerre két durranás, visszhangozva ezersze­resen a távoli hegyek által. Béla csak arra emlékszik, hogy füstfelleget látott, majd két lövés reszketteti meg a levegőt és most bámulva néz körül. A segédek mosolygó arczczal tapogatják és vizs­gálják, nem történt-e felüknek baja. Hál’ Istennek, mindkét fél sértetlen maradt. Béla nem hisz magának, tapogatja testrészeit; hihetetlen, teljesen ép. Kölcsönösen mind mosolyognak és dicsérik a felek bátorságát. Az orvosok komoly arczczal erősítik, hogy már rég két oly bátor gentlemant nem láttak. Felek természetesen kibékülnek és kölcsönösen sajnálják a megtörténteket. A kocsis vígan üdvözli Kardost, ki nagylelkűen mosolyog és kin határtalan öröm vesz erőt. Bartos Miklós és Messkó Brúnó; a II. osztályban: Glovitzky Aladár, Korcsmárossy László, Kovács Ist­ván, Kéri Jenő, Serasey Miklós és Szieber György ; az I. osztályban Kontuly Gyula, Steiner Elek, Adam­csik István és Lukács Zoltán. A fent említettek közül azok, kiknél a jeles előmenetel példás magaviselettel párosult, szép jutalmakban részesültek. Ezeken kívül a latin nyelvben tett kiváló előmenetelért jutalmat nyert Tóbiás Dániel, III. o. t., s a magyar nyelvben tett előmenetelért Mihályi Péter és Kappel Gyula. Ezek után az igazgató folytatja beszédét: „Ezek voltak az évvégi eredmények. Mint lát­ható, valami lényeges változást ebben az esztendőben tapasztalni nem lehetett. Az eset mindig ismétlődik : vannak jó, középszerű és rész tanulók. Ezekre nézve ismételnem kell azt az intést, hogy a jó tanulók gon­dolják meg, hogy a természetben megállapodás nincsen. Az, hogy úgy tűnik fel, mintha egyik másik tanuló­nak előmenetele állandóan egyforma, ez csak látszó­­lagos valami. A természetben vagy emelkedés vagy hanyatlás van. Azért figyelmetekbe ajánlom ezt a latin mondást: „Qui stat, attendat, ne cadat,“ a­mi körülbelül annyit jelent, hogy a­ki egy helyben marad, jól vigyázzon, nehogy elbukjék. Erre nézve is felhoz­hatnék néhány szomorú példát: vannak olyan tanulók, a­kik tavaly jeles előmenetelt mutattak s jutalomban részesültek — ez éven pedig nagy hanyatlást tüntet­nek fel. Viszont egy másik tapasztalat az, hogy vol­­­ tak a múlt évben rossz tanulók, a­kik aztán megja­vultak. Különösen ki kell emelnem az ötödik osztály­ból két jutalmat is nyert tanulót: Ambrus Bélát és Bueé Leót, kik a múlt tanévben még elégtelen osz­tályzatokkal küzködtek, ez esztendőben pedig minden­ből jó és jeles eredményt mutattak fel. Ezek szolgál­janak példá­ul a rész tanulóknak, ebből győződjenek meg, hogy az igazi kitartás, igazi akarat, okvetlenül­­ eredményhez vezeti az embert. Meg lehet javulni, csak akarni kell, igazán akarni! El lehet veszteni az em­bernek a régi dicsőséget, hírnevet, ha az ember abban a véleményben van, hogy a múltnak eredményei ké­pesek fedezni a jelennek s jövőnek kötelességeit! Ezeket tartsátok szem előtt s akkor haladni fog­­­­tok mindig előre olyképen, mint azon társaitok, kik­­ ez esztendőben váltak el az intézettől valóban meg­­­­érdemlett tehetséggel párosult lankadatlan szorgalom­­­­ról tanúskodó érettségi oklevelekkel. I­nitom.“Ezzel az 1895/96-iki tanévet bezártnak nyilvá­­n tartós éljenzés után, melylyel a kitünő paeda­­gógus szavait fogadták, előállott a nyolczadik osztály szónoka, ki megemlékezik arról a sok jóról, miket a tanári kar az intézettől megvált tanulók irányában , tanúsított, s érzékenyen búcsúzik osztálytársai nevében s a tanári kartól s az igazgatótól, a­ki nyolcz éven keresztül sohasem csüggedő buzgalommal vezette az ifjakat a számok rideg, de tapintata által valóban érdekessé és kedveltté tett birodalmában. A bucsuzás után felállott az igazgató s kényező : szemekkel következőleg szólott volt tanítványaihoz: Kedves fiaim! „Nagyon helyesen mondta szónokotok, hogy im Az után vígan csevegnek. A segédek ismételten bámulatuknak adnak kifejezést felük magatartása fölött és csodálják biztos kezét; a golyó az ellenfél feje fölött egy negyed méterrel fúródott egy fába. — De a lurkó is jól czélzott—jegyzi meg Kardos. — Fülem mellett fütyült a golyó. A segédek esküdöznek, hogy ők is hallották fütyülni a golyót. (Pedig vagy 10 lépésnyire állottak tőle egy vastag fa mögé bújva.)* A város tele van a párbaj hírrel. Kardost min­denfelől üdvözlik. Érdemdús öreg kaszinói tagok meg­rázzák kezét uramöcsémnek és nagy csoport verődik körülötte össze. A fiatalabbak tátott szájjal hallgatják a hős el­beszélését: — Mily nyugodtan aludt. Lefekvés előtt bará­taival kalandot keresett az utczán. Reggel csak arra ébredt fel, midőn segédei költögették. Az után odafelé folyton pikáns históriákkal traktálta barátjait. Közvet­len a párbaj előtt nyugodtan c­igarettára gyújtott. Hidegvérrel czélzott. Halánték vagy semmi. Golyója egy centiméterrel ellenfele feje fölött repült. — No de meg kell vallanom — jegyzi meg Kar­dos, habár mér nyolcz párbajom volt, még ily ügyes ellenfelem alig volt (nota bene ez volt első párbaja.) — Nézzétek! Golyója egy csomó hajszált vitt el üstökömből, és evvel magasan fésült hajának hiányzó részére mutatott. Egész nap közcsodálat tárgya volt. A délutáni posta egy illatos levélkét hozott neki, melyben egy fess asszonyka megdöbbenéseinek ad ki­fejezést a veszély fölött, a­melyben Kardos forgott és hogy kárpótlást nyújtson neki, illetve hogy megjutal­mazza bátorságát, megadja az eddig hiába könyörgött találkát. Este a kaszinóban szűkkörü lakoma volt Kardos Béla a híres, bátor és kiváló jellemű gentleman tisz­teletére. Bergmann Sándor: már megszakadt a kapocs, mely tanárt és tanítványt összeköt. Igen, megszakad a reális összeköttetés, mely­nél fogva óráról órára egy teremben összegyűltünk ; de az ideális viszony, mely a tanárt és a volt tanít­ványt összeköti, az nincs sem tanteremhez, sem időhöz, sem távolsághoz kötve, az örökké élni fog , mert én nem képzelek olyan tanárt, a­kire nézve közömbös dolog volna az, hogy a tanítvány boldogul-e, kivívott-e magának a társadalomban oly állást, melyre mindenki tisztelettel tekint — vagy pedig szerencsétlen, boldog­talan elzüllött-e ? Legyetek meggyőződve, kedves volt tanítványaim, hogy önboldogulási vágytok jövő pályátokon tökélete­sen összeesik azzal a mi őszinte óhajunkkal, hogy ezen vágyatok teljesüljön. Mi mindig követni fogjuk szeretett tanítványainkat, mindig figyelemmel kísérjük — a­mit újságok, szó­beszéd vagy bárminemű értesí­tés hozzánk juttat, — s mindig igaz örömünkre fog szolgálni, ha egyiknek, másiknak nevével találkozunk. Hogy ez így lesz, reméljük, s különösen a lefolyt érettségi vizsgálatnak s az annak előtte kifejtett szor­galomnak alapján méltán remélhetjük is. Hogy pedig kívánalmaink a boldogulást illetőleg csakugyan hűen beteljesedjenek , tiszta szívvel kívánom !“ Az intézettől megvált ifjak szemében is nem egy kön­nyet lehetett látni, a mi a legfényesebb bi­zonyítéka annak a meleg szeretetnek, mely a főgim­názium elöljárósága s növendékei között létezik, s bi­zonyítéka egyúttal annak, hogy a végzett ifjak soha­sem érzett boldogságuk mellett is mily szomorú szívvel mondanak utolsó „Ave atque vale­“t szeretett volt tanáraiknak s társaiknak. Ezek után a tanulók osztályonkint termeikbe vonultak, hol az osztályok főnökei további csüggedet­­len munkára buzdító szavak kíséretében kioszto­ták az évvégi bizonyítványokat s a megelőző tanévi érte­sítővel együtt valóban irodalmi művet is képező ér­tesítőket, mivel e két értesítő magában foglalja a kassai kath. főgimnázium részletes történelmét a leg­régibb időktől napjainkig (425 oldalon), a­mely az ismert történész dr. Farkas Róbert, volt főgimnáziumi tanár mély tudományának, fáradhatatlan búvárkodásá­nak és kiváló nyelvkezelésének gyümölcse. L. A. A föreáliskola évzáró ünnepélye. E hó 29-én tar­totta az állami főreáliskola évzáró ünnepélyét, mely még a május 10-iki ünnepély alkalmából ízlésesen díszített tornateremben folyt le az egész tanári kar s néhány vendég jelenlétében. Az ünnepélyen dr. Gere­­vich Emil igazgató beszédet intézett az ifjúsághoz, me­lyet a hegy ormát elért vándor ügyes hasonlatával kezdett ; röviden vázolja beszédében a tanév lefolyását s további munkára buzdítja az intézet tanítványait. A­mi a tanulásban tett előmenetelt illeti, ez — tekintetbe véve a megelőző tanévek sikereit — ked­vezőnek mondható, amennyiben az intézet 277 tanulója közül 14-en minden tantárgyból jeles előmenetelt ta­núsítottak ; és­pedig az I. osztályból : Gerevich Zol­tán, Halmos Géza és Weiss Hugó ; a II. oszt. Adriányi Géza, Dobrovay Dezső és Weiss Ottó ; a III. oszt. Szedlacsek Dezső és Tánczos Dávid ; a IV. oszt. Dun­kel Károly, Gerevich Tib­i és Vadász-Lejthényi Loránd; az V. o. egy sem ; a VI. o. Megay Adolf és Waldmann Nándor ; a VII. oszt. Bogsch Zsigmond és Szedlacsek László ; a VIII. oszt. Kerner Lajos, Fuchs Hugó és Okányi József. —Minden tantárgyból legalább jó tan­jegyet nyert 41 tanuló, elégségesen megfelelt a köve­telményeknek 153 tanuló, 69 pedig részint javító vizs­gálatra, részint osztályismétlésre lettek utasítva. Jó magaviseletének és szorgalmának elismeréséül egy ta­nuló jutalmaztatott meg 20 írttal : Nitsch Lajos VII. oszt. tanuló. A magas tanügyi kormány rendeletének értelmé­ben az évzáró ünnepélyen az igazgató kiosztotta a helyi verseny alkalmával győztes és pedig első-, má­sod-, sőt harmadrendű győztes tanulóknak is az elis­merő okiratokat. Az ünnepély egyik szép pontját a bucsúzás ké­pezte. Mielőtt az ünnepélyt az igazgató bezárta volna, előlépett Singer Bernát, volt VIII. oszt. tanuló és a volt VIII. osztály nevében szép szavakkal emlékezett meg mindarról, a­mit az ifjúság a tanári karnak s fe­jének , az igazgatónak köszönhet. A szép beszédért az igazgató kézszorítással fejezte ki legmelegebb köszö­netét. Az ünnepély a Szózat eléneklésével ért véget; az éneket Konrády vezette. Ezután a tanulók tantermeikbe vonultak, hol az osztályfőnökök rövid beszédek kíséretében kiosztották az osztálybizonyítványokat és értesítőket. Említést érdemel, hogy az értesítő hazánk ezeréves fenállása alkalmából a reáliskola történetét foglalja magában az iskola alapításának idejétől, azaz a jelen század derekától a legutolsó esztendőkig (136 oldalon). A nagy gonddal összeállított értekezés Szabó Cyril fő­reáliskolai jónevű tanár tollából került ki.

Next