Felsőmagyarország, 1896. július-december (12. évfolyam, 149-300. szám)

1896-10-09 / 232. szám

Kassa, 1896. XII. évfolyam 232. sz. Péntek, október 9. FELSŐMAGYARORSZÁG KASSAI SZEMLE Sléfizetési árak helyben házhoz hordva és vidékre posta szétküldés­­i ser: egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr.,­­ egy hóra 1 frt. Egyes szám­ára helyben 4 kr.,­ vidéken 5 kr. Megjelenik a hétfői nap kivételével mindennap­­i Felelős szerkesztő: Ries Lajos. Főmunkatárs: Ressler István.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kassa, főutcza 58. sz. I Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel­­ a kiadóhivatalban, és Budapesten, Bécsben Páris, Berlin és Hamburgban levő hirdetési irodákban. J ! Előfizetések és a lap anyagi érdekeit illető küldemények a kiadóhivatal czímére küldendők. & FELSŐ MAGYARORSZ­ÁG TÁRCZÁJA. A­ Z én dalom. Csillaghullás volt épp akkor, A mikor születtem, Haloványan csak az enyém Bujdosott felettem . Földre vágyó kis csillagom, Kényes szemmel kisértem, Azt vártam, hogy mikor hagyja Üres helyét az égen, Nem illesz a fénylők közzé A tündöklő égre, Szállj le onnan halvány csillag Ereszkedj a földre, Ne kisérgesd csalárd fényű Csillagodat szüntelen, Szállj a földre, a­hol nem fáj A csalódott szerelem, Mikor azt a szép kék szemed Én reám vetetted, Mindjárt láttam, hogy az Isten Nem nékem teremtett, Másé az üdv••• a boldogság, Enyém csak a csalódás, Míg mást éltet hő szerelmed, Éltem lassú hervadás, Ha letűnik, ha lehull majd Halovány csillagom, Ne borulj rá a hantomra Hirtelen galambom; De taposs rám••• taposs oda, A hol majdan porrá válok, Hisz’ tudod, hogy úgy szeretlek, — Síromban is megbocsátok ! Stephány Nándor. Éljen Éder Ödön! Kassa szab. kir. városának polgársága ma erejének teljes öntudatára ébredt. A szabadelvű pártot illeti az érdem, hogy erre megadta az alkalmat. Ez a polgárság ma szentesítette a nagy­világ előtt ismert tényt, hogy a szabadelvű eszmék mellett hatalmas erővel küzdő kormány előtt meghajlik és megadja ennek azt az elismerést, a­melyet minden ítélkezni tudó józan elme, ál­lamférfiak, tudósok, idegen nemzetek legelsői által szóban és írásban nyilvánítottak, mert ez a polgárság látja, tapasztalja, hogy a sza­badelvű párt kebeléből alakult kormány Magyar­­országot a czivilizáczió és a haladás oly fényes palezára emelte, a­melyért minden igaz hazafi­nak támogatásával mellé kell állani akkor, a midőn erre felhivatik, a midőn itt az ideje, hogy alkot­mányos legszebb jogát gyakorolja. A kassai polgárság, a mely évszázadok óta legelső zászlóvivője volt a szabadelvű eszmék­nek, a melynek ősrégi falai között buján virág­zott a kultúra iránt érzett lelkesedés, a­mely mindig büszke volt arra, hogy önmaga által lett nagygyá és a saját fiait emelte föl birául maga fölé, hogy ha azt a tudás és a jellemerő arra érdemesítette, ma a szabadelvű eszméket megvalósító kormányt közvetlenül olykép támo­gatja nagy missiójában, hogy egy a saját véré­ből való vérét, a saját fiai közül küld egyet oda, hogy hirdetője legyen e város nagyságának, a szabad eszmék iránti fogékonyságának. Nem az a szabadság, a­mely szemmel lát­ható diadalokat a posványba ránt, a­mely sár­ral dobálja meg az emberiség szabad fejlődésé­nek legszebb alkotásait, a­mely a sötétség szá­zadainak dohos légköréből merített felfogásban keresi a népek és nemzetek boldogulását, hogy azokat tudatlanságban hagyva, a saját önző czél­­jait megvalósíthassa, hanem az az igazi szabad­ság, a­mely a népek számára a szabad institu­­cziókat minden vonalon megteremti. Ezt teszi a szabadelvű párt kebeléből ural­kodó kormány és ezért van az, hogy onnan túl­ról a vakok ádáz gyűlölettel eltelve, igyekez­nek a­ szabad polgárokat megtéveszteni. E város polgárait azonban meg nem tévesz­tik ezek a huhogások. Ma láttuk újra ezt a polgárságot a régiek­hez méltó fényben és ez a mai lelkesedés a leg­biztosabb garanczia arra, hogy a kassai szabad­elvű párt zászlója, a­melyre ma Éder Ödön nevét írta föl, győzedelmesen fog lobogni és diadalra fogja vezetni ezt a dicső eszméket. A mai nap eseményeiről a következő tudó­sítás fekszik előttünk: A s­assai szabadelvű párt ma délelőtt 11 órakor népes közgyűlést tartott a társalgási egylet nagyter­mében. A közgyűlést, mint a párt volt alelnöke, Bélay Róbert nyitotta meg, előadva, hogy a szervezkedő gyűlés már megállapította a terveket s ténykedései az október 4-én tartott bizalmas párt­értekezlet jegy­zőkönyvében foglaltatnak, a­melyet Kozora Vincze pártjegyző olvasott fel. Ezután egyhangú lelkesedés szülte közfelkiáltással megválasztotta a párt új elnö­két, alelnökeit, jegyzőit, pénztárosát, nemkülönben a nagy és szűkebbkörű választmány tagjait, a­kiknek neveit alább közöljük. Ezután a nagygyűlés kimondta, hogy a szűkebb­körű végrehajtó-bizottság saját belátása szerint tag­jait bármikor szaporíthatja. Egyúttal taps és óriási lelkesedés között mondta ki elnök a határozatot, hogy „Kassa szab. kir. város szabadelvű polgársága a leg­közelebbi képviselőválasztás alkalmával szülöttének és tudós fiának Éder Ödönnek-nek nevét írja fel arra a zászlóra, melynek minden e hazát igazán sze­rető egyén előtt szentnek kell lennie és a­melynek győzedelmeskedni kell!“ Majd Korányi Károly, a sza­badelvű-párt egyik oszlopos tagja szólalt fel s ecse­telve Éder Ödönnek mindenki előtt ismert eddigi ha­zafias működését s kifejtve, hogy az ilyen szép múlt után csak szebb jövő következhetik, azon indítványt terjesztette elő, miszerint küldjön ki a közgyűlés egy néhány tagból álló küldöttséget, felkérendő Eder Ödönt, hogy a pártgyűlésen jelenjen meg és midőn ez az érte elment 15 tagú küldöttséggel a terembe lépett, felhangzott a lelkesedés szava s perczekig zú­gott a taps. Rélay Róbert előadta a pártnak azon óhaját, miszerint szeretné, ha országgyűlési képviselője e vá­ros fiai közül kerülne ki s a párt látja ő benne előre az államférfiak egyik jövendő nagyságát s 20 évi együtt­működés megjutalmazására elhatározta, hogy a 20 éve együtt működő párt, mint egy nagy család­nak fejét óhajtja kitüntető bizalmával megtisztelni, kéri őt, fogadja el a város képviselő-jelöltségét. Éder Ödön meghatva mondott köszönetet az iránta nyilvánult rokonszenvért s kijelentette, hogy abban az esetben, ha Kassa város polgársága hiszi, hogy azt a lobogót,­ melynek ő eddig tántorithatlan hive volt és lesz, az ő nevével diadalra vezérli, a jelöltsé­get elfogadja. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) 20 éve már, hogy e pártnak tagja s tiszta lelkiismerettel mondja, hogy ott, a­hol erejének teljes kifejtésére szükség volt, mindig megtette kötelességét, s a­mit tett, ezért nem keresett dicsőséget, nem hálát. Éppen azért megtisz­telve érzi most magát s arra kéri a nagygyűlést, tűzzön ki a közelben egy napot, a mikor a polgárság előtt bővebben kifejthetné politikai pártállását ; — mire a nagygyűlés a programmbeszéd megtartásának idejét vasárnap (f. hó 11-e) délelőtt 10 órára tűzte ki. — Az elnök a megválasztott végrehajtó bizottságnak még tudtára adta, hogy az állandó együtt­működés helyéül a Schiffbeck szálloda nagy nyári étterme már * * — Nem hallott valamit X darabjáról ? — Nem, de már előre is bizonyos, hogy egy kis elnézésre szorul, hiszen — pályadíjat nyert ! * Kétségtelen, hogy a magyar írónak az irodalom­nak semmiféle ágában sincs olyan nehéz helyzete, mint a színpadon. A lírikus poétáink semmivel sem írnak rosszabb verseket, mint az idegenek, akik rosszat ír­nak, a novellistáink is csak lépést tartanak valahogy, ha nem is Turgenyevvel és Gray de Maupassant-al, de a külföldi irodalomnak h­erczeg Ferenczeivel, de a magyar színpadi szerzőknek ?••• Ezeknek csakugyan nehéz helyzetök van ! Mert tessék versenyt futni Sardou-val, Augier-el, Pailleron­­nal, Lemaitre-el, Bisson-nal ! Mert a magyar szerzőknek igenis ezek a ver­senytársai ! Színpadjainkon ezeknek az uraknak vannak ott a darabjaik és színházba járó közönségünk ezek­nek a színpadi mestereknek az alkotásaihoz van hozzá­­szoktatva. Természetes tehát, hogy ugyanazt a kritikai mértéket alkalmazzák Prém József urra, mint Dumas Sándor urra­­ . És legelső sorban ez a baja az eredeti színpadi irodalomnak ! Jó magyar darab azért nincs manapság, mert a legjobb is jóval gyöngébb, a közepes franczia darab­nál, s a kritika meg a közönség egyenlő mértékkel mér mind a kettőnek. Az „egyenlő mérték“ pedig itt a legnagyobb igazságtalanság. A magyar színpadi irodalom gyönge, fejlődésben lévő csemetéje nemcsak hogy a kritikai vihart ki nem állja, de a szerető kertésznek minden gyöngédségére rászorul, aki vigyáz, hogy a gyönge csemetének vala­hogy az eleven húsába ne vágjon. Szegény hazai szerzők ! Nektek nem igen van alkalmatok a kritikus kertész urak részéről azt a gyöngédséget tapasztalni ! Ezek az urak az ő kritikai késekkel az eleven húsba vágnak bele s egy-egy szerzővel, aki egy gyönge darabocskával mert előállani, úgy bánnak el, mintha legalább is — hazaárulást követett volna el. 42.592 szerző. — Egy kis színházi elmélkedés. — A legutolsó országos népszámlálás alkalmával annyi színpadi szerzőt számláltak össze Magyarorszá­gon, a­mennyit e sorok élére biggesztettem. Egy fiú­­szerzővel sem kevesebbet. De minthogy a legutolsó népszámlálás óta már hat esztendő telt el, föltehető, hogy ez a szép szám még megszaporodott, s ez idő szerint annyi dráma, színmű, vígjáték és bohózatíró van az édes magyar hazában, mint talán a világon sehol másutt. A számokat persze, — a legközelebbi népszám­lálásig legalább — nem lehet egész preczizitással meg­mondani, mert a magyar színpadi szerzők legtöbbje — titkos !* Beszéljünk tehát egyelőre a nem titkosakról. És itt aztán önkénytelenül elmegy az embernek a kedve az élc­elődéstől, az eredeti vígjátékok és bo­hózatok nagyon­­ komolyan hangolják az embert. A napokban egy színházi emberrel beszéltem, aki ott mozog a deszkákon s szép egy pár tuc­at min­denféle rendű és rangú darabon végigházasodott, vé­­gigfelsült, vagy végigepizódoskodott, a mai eredeti színpadi irodalomról lévén szó, azt mondta : — Azt kell hinnem, hogy a magyar embernek nincs a vérében a darabírás. Nem született rá ! Az én színészem talán túlságosan sötéten nézi a dolgot, de egy kétségtelen, hogy az utóbbi esztendők színpadi termése közt akárhány olyan darab volt, a­mely akaratlanul is a fentebbi sötétvérü konklúzióra juttatja az embert. Az akadémia és egyéb színpadi pályázatok ha­tárai valóságos élczelődés tárgyai lettek nálunk, sajnos, a­­ pályanyertes darabok miatt s akárhányszor hal­lani az írói körökben ilyen dialógust : — Nem pályázol az idén a Teleky-díjra ? — Isten ments ! Még megtalálnám nyerni ! Mi­lyen blamázs ! Kritikus­ körökben pedig így élezelődnek egyes premiere­k előtt :

Next