Felsőmagyarország, 1896. július-december (12. évfolyam, 149-300. szám)
1896-10-09 / 232. szám
Kassa, 1896. XII. évfolyam 232. sz. Péntek, október 9. FELSŐMAGYARORSZÁG KASSAI SZEMLE Sléfizetési árak helyben házhoz hordva és vidékre posta szétküldési ser: egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr., egy hóra 1 frt. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik a hétfői nap kivételével mindennapi Felelős szerkesztő: Ries Lajos. Főmunkatárs: Ressler István. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kassa, főutcza 58. sz. I Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel a kiadóhivatalban, és Budapesten, Bécsben Páris, Berlin és Hamburgban levő hirdetési irodákban. J ! Előfizetések és a lap anyagi érdekeit illető küldemények a kiadóhivatal czímére küldendők. & FELSŐ MAGYARORSZÁG TÁRCZÁJA. A Z én dalom. Csillaghullás volt épp akkor, A mikor születtem, Haloványan csak az enyém Bujdosott felettem . Földre vágyó kis csillagom, Kényes szemmel kisértem, Azt vártam, hogy mikor hagyja Üres helyét az égen, Nem illesz a fénylők közzé A tündöklő égre, Szállj le onnan halvány csillag Ereszkedj a földre, Ne kisérgesd csalárd fényű Csillagodat szüntelen, Szállj a földre, ahol nem fáj A csalódott szerelem, Mikor azt a szép kék szemed Én reám vetetted, Mindjárt láttam, hogy az Isten Nem nékem teremtett, Másé az üdv••• a boldogság, Enyém csak a csalódás, Míg mást éltet hő szerelmed, Éltem lassú hervadás, Ha letűnik, ha lehull majd Halovány csillagom, Ne borulj rá a hantomra Hirtelen galambom; De taposs rám••• taposs oda, A hol majdan porrá válok, Hisz’ tudod, hogy úgy szeretlek, — Síromban is megbocsátok ! Stephány Nándor. Éljen Éder Ödön! Kassa szab. kir. városának polgársága ma erejének teljes öntudatára ébredt. A szabadelvű pártot illeti az érdem, hogy erre megadta az alkalmat. Ez a polgárság ma szentesítette a nagyvilág előtt ismert tényt, hogy a szabadelvű eszmék mellett hatalmas erővel küzdő kormány előtt meghajlik és megadja ennek azt az elismerést, amelyet minden ítélkezni tudó józan elme, államférfiak, tudósok, idegen nemzetek legelsői által szóban és írásban nyilvánítottak, mert ez a polgárság látja, tapasztalja, hogy a szabadelvű párt kebeléből alakult kormány Magyarországot a czivilizáczió és a haladás oly fényes palezára emelte, amelyért minden igaz hazafinak támogatásával mellé kell állani akkor, a midőn erre felhivatik, a midőn itt az ideje, hogy alkotmányos legszebb jogát gyakorolja. A kassai polgárság, a mely évszázadok óta legelső zászlóvivője volt a szabadelvű eszméknek, a melynek ősrégi falai között buján virágzott a kultúra iránt érzett lelkesedés, amely mindig büszke volt arra, hogy önmaga által lett nagygyá és a saját fiait emelte föl birául maga fölé, hogy ha azt a tudás és a jellemerő arra érdemesítette, ma a szabadelvű eszméket megvalósító kormányt közvetlenül olykép támogatja nagy missiójában, hogy egy a saját véréből való vérét, a saját fiai közül küld egyet oda, hogy hirdetője legyen e város nagyságának, a szabad eszmék iránti fogékonyságának. Nem az a szabadság, amely szemmel látható diadalokat a posványba ránt, amely sárral dobálja meg az emberiség szabad fejlődésének legszebb alkotásait, amely a sötétség századainak dohos légköréből merített felfogásban keresi a népek és nemzetek boldogulását, hogy azokat tudatlanságban hagyva, a saját önző czéljait megvalósíthassa, hanem az az igazi szabadság, amely a népek számára a szabad institucziókat minden vonalon megteremti. Ezt teszi a szabadelvű párt kebeléből uralkodó kormány és ezért van az, hogy onnan túlról a vakok ádáz gyűlölettel eltelve, igyekeznek a szabad polgárokat megtéveszteni. E város polgárait azonban meg nem tévesztik ezek a huhogások. Ma láttuk újra ezt a polgárságot a régiekhez méltó fényben és ez a mai lelkesedés a legbiztosabb garanczia arra, hogy a kassai szabadelvű párt zászlója, amelyre ma Éder Ödön nevét írta föl, győzedelmesen fog lobogni és diadalra fogja vezetni ezt a dicső eszméket. A mai nap eseményeiről a következő tudósítás fekszik előttünk: A sassai szabadelvű párt ma délelőtt 11 órakor népes közgyűlést tartott a társalgási egylet nagytermében. A közgyűlést, mint a párt volt alelnöke, Bélay Róbert nyitotta meg, előadva, hogy a szervezkedő gyűlés már megállapította a terveket s ténykedései az október 4-én tartott bizalmas pártértekezlet jegyzőkönyvében foglaltatnak, amelyet Kozora Vincze pártjegyző olvasott fel. Ezután egyhangú lelkesedés szülte közfelkiáltással megválasztotta a párt új elnökét, alelnökeit, jegyzőit, pénztárosát, nemkülönben a nagy és szűkebbkörű választmány tagjait, akiknek neveit alább közöljük. Ezután a nagygyűlés kimondta, hogy a szűkebbkörű végrehajtó-bizottság saját belátása szerint tagjait bármikor szaporíthatja. Egyúttal taps és óriási lelkesedés között mondta ki elnök a határozatot, hogy „Kassa szab. kir. város szabadelvű polgársága a legközelebbi képviselőválasztás alkalmával szülöttének és tudós fiának Éder Ödönnek-nek nevét írja fel arra a zászlóra, melynek minden e hazát igazán szerető egyén előtt szentnek kell lennie és amelynek győzedelmeskedni kell!“ Majd Korányi Károly, a szabadelvű-párt egyik oszlopos tagja szólalt fel s ecsetelve Éder Ödönnek mindenki előtt ismert eddigi hazafias működését s kifejtve, hogy az ilyen szép múlt után csak szebb jövő következhetik, azon indítványt terjesztette elő, miszerint küldjön ki a közgyűlés egy néhány tagból álló küldöttséget, felkérendő Eder Ödönt, hogy a pártgyűlésen jelenjen meg és midőn ez az érte elment 15 tagú küldöttséggel a terembe lépett, felhangzott a lelkesedés szava s perczekig zúgott a taps. Rélay Róbert előadta a pártnak azon óhaját, miszerint szeretné, ha országgyűlési képviselője e város fiai közül kerülne ki s a párt látja ő benne előre az államférfiak egyik jövendő nagyságát s 20 évi együttműködés megjutalmazására elhatározta, hogy a 20 éve együtt működő párt, mint egy nagy családnak fejét óhajtja kitüntető bizalmával megtisztelni, kéri őt, fogadja el a város képviselő-jelöltségét. Éder Ödön meghatva mondott köszönetet az iránta nyilvánult rokonszenvért s kijelentette, hogy abban az esetben, ha Kassa város polgársága hiszi, hogy azt a lobogót, melynek ő eddig tántorithatlan hive volt és lesz, az ő nevével diadalra vezérli, a jelöltséget elfogadja. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) 20 éve már, hogy e pártnak tagja s tiszta lelkiismerettel mondja, hogy ott, ahol erejének teljes kifejtésére szükség volt, mindig megtette kötelességét, s amit tett, ezért nem keresett dicsőséget, nem hálát. Éppen azért megtisztelve érzi most magát s arra kéri a nagygyűlést, tűzzön ki a közelben egy napot, a mikor a polgárság előtt bővebben kifejthetné politikai pártállását ; — mire a nagygyűlés a programmbeszéd megtartásának idejét vasárnap (f. hó 11-e) délelőtt 10 órára tűzte ki. — Az elnök a megválasztott végrehajtó bizottságnak még tudtára adta, hogy az állandó együttműködés helyéül a Schiffbeck szálloda nagy nyári étterme már * * — Nem hallott valamit X darabjáról ? — Nem, de már előre is bizonyos, hogy egy kis elnézésre szorul, hiszen — pályadíjat nyert ! * Kétségtelen, hogy a magyar írónak az irodalomnak semmiféle ágában sincs olyan nehéz helyzete, mint a színpadon. A lírikus poétáink semmivel sem írnak rosszabb verseket, mint az idegenek, akik rosszat írnak, a novellistáink is csak lépést tartanak valahogy, ha nem is Turgenyevvel és Gray de Maupassant-al, de a külföldi irodalomnak herczeg Ferenczeivel, de a magyar színpadi szerzőknek ?••• Ezeknek csakugyan nehéz helyzetök van ! Mert tessék versenyt futni Sardou-val, Augier-el, Pailleronnal, Lemaitre-el, Bisson-nal ! Mert a magyar szerzőknek igenis ezek a versenytársai ! Színpadjainkon ezeknek az uraknak vannak ott a darabjaik és színházba járó közönségünk ezeknek a színpadi mestereknek az alkotásaihoz van hozzászoktatva. Természetes tehát, hogy ugyanazt a kritikai mértéket alkalmazzák Prém József urra, mint Dumas Sándor urra . És legelső sorban ez a baja az eredeti színpadi irodalomnak ! Jó magyar darab azért nincs manapság, mert a legjobb is jóval gyöngébb, a közepes franczia darabnál, s a kritika meg a közönség egyenlő mértékkel mér mind a kettőnek. Az „egyenlő mérték“ pedig itt a legnagyobb igazságtalanság. A magyar színpadi irodalom gyönge, fejlődésben lévő csemetéje nemcsak hogy a kritikai vihart ki nem állja, de a szerető kertésznek minden gyöngédségére rászorul, aki vigyáz, hogy a gyönge csemetének valahogy az eleven húsába ne vágjon. Szegény hazai szerzők ! Nektek nem igen van alkalmatok a kritikus kertész urak részéről azt a gyöngédséget tapasztalni ! Ezek az urak az ő kritikai késekkel az eleven húsba vágnak bele s egy-egy szerzővel, aki egy gyönge darabocskával mert előállani, úgy bánnak el, mintha legalább is — hazaárulást követett volna el. 42.592 szerző. — Egy kis színházi elmélkedés. — A legutolsó országos népszámlálás alkalmával annyi színpadi szerzőt számláltak össze Magyarországon, amennyit e sorok élére biggesztettem. Egy fiúszerzővel sem kevesebbet. De minthogy a legutolsó népszámlálás óta már hat esztendő telt el, föltehető, hogy ez a szép szám még megszaporodott, s ez idő szerint annyi dráma, színmű, vígjáték és bohózatíró van az édes magyar hazában, mint talán a világon sehol másutt. A számokat persze, — a legközelebbi népszámlálásig legalább — nem lehet egész preczizitással megmondani, mert a magyar színpadi szerzők legtöbbje — titkos !* Beszéljünk tehát egyelőre a nem titkosakról. És itt aztán önkénytelenül elmegy az embernek a kedve az élcelődéstől, az eredeti vígjátékok és bohózatok nagyon komolyan hangolják az embert. A napokban egy színházi emberrel beszéltem, aki ott mozog a deszkákon s szép egy pár tucat mindenféle rendű és rangú darabon végigházasodott, végigfelsült, vagy végigepizódoskodott, a mai eredeti színpadi irodalomról lévén szó, azt mondta : — Azt kell hinnem, hogy a magyar embernek nincs a vérében a darabírás. Nem született rá ! Az én színészem talán túlságosan sötéten nézi a dolgot, de egy kétségtelen, hogy az utóbbi esztendők színpadi termése közt akárhány olyan darab volt, amely akaratlanul is a fentebbi sötétvérü konklúzióra juttatja az embert. Az akadémia és egyéb színpadi pályázatok határai valóságos élczelődés tárgyai lettek nálunk, sajnos, a pályanyertes darabok miatt s akárhányszor hallani az írói körökben ilyen dialógust : — Nem pályázol az idén a Teleky-díjra ? — Isten ments ! Még megtalálnám nyerni ! Milyen blamázs ! Kritikus körökben pedig így élezelődnek egyes premierek előtt :