Felvidéki Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1881-01-22 / 7. szám

III. évfolyam. Kassa, szombat, 1881. január 22. 7. szám. me­len nnT Turmm ttrím auttt ”“'iste FFT IÍTTIkK I KÍI/I IlWY f ÜL V IULJYl JVUl­LUÍI 1. Egész évre tí­­rt TM TM TM TM11 TM ^ * a legjutányosabb ár fél évre 3 „ mellett vétetnek fel a Negyedévvel „ £ Ukr. Pannónia könyv­- '' nyomda-r­észvénytár-Egyes szám­ára 8 tr. SZERKESZTI: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. i--------------------------é ■»————i 1Ä3001Ä« Az ember eredetéről Piszkain prózai okoskodása. Aztán még azt állítsa valaki, hogy az ember, nem valamely állattól vette eredetét ! Ez állítást különben már ki sem tagadja, csak abban nem egyeznek meg a tudósok, hogy melyik állattól. Hisz már a sok közmondás és czim­ezés is arra vall, hogy az emberi természet az állatival azonos. Szamár, marha, birka, liba — a legszokottabb elnevezések. E czimek közül ugyan egyik sem valami hí­zelgő Akad azonban ilyen is Hattyúnyak, gazellaszem, csalogány — és pa­csirta hang, galambtermészet a nőire. Sasorr, hiúzszem­, orosz hinszk­ és bátorság a férfiakra vonatkozólag. A gyávát nyúlszivünek mondjuk, a hízelgőt macskának, az álnokot rókának, a vérengzőt tigris és hiénának, a köpenyegforgatót chamaleonnak, a lustát lajhárnak, az alattomost kígyónak, a fecsegőt szajkó­nak, papagájnak, a dühösködőt pulykának, a türel­mest birkának. A munkás emberre rámondjuk, hogy hangya szorgalmú ; a hallgatagra, hogy néma mint a hal : a marakodóra, hogy olyan mint a buldogg ; a servi­­lisre, hogy pudli természetű ; a szű­kölködőre, hogy szegény mint a templom egere ; a majmolóra, hogy majom természetű. A névmagyarosítás. Több lelkes magyar hírlap azon czél felé törekszik, hogy a magyar állam idegen ajkú nemzetiségeit egy tündéri bűvölettel magyarrá varázsolja — és leghathatósabb eszköznek véli erre nézve a névmagyarosításokat. Úgy vagyunk meggyőződve, hogy a czél szent és magasztos, de az eszköz, különösen a­mi a névmagyarosítást illeti, gyarló, kétes ér­tékű — mást és magunkat ámító szédelgésnek látszik. Olyan, mintha valakinek kőházat, tel­ket ígérnének és a helyett egy színpadi, fes­tett papír kastély és virágkerttel szúrnák ki a szemet, — mire a külföldön azt mondják ,,port a szemében, vagy magyarán szólva vakulj ma­gyar !• A sok ezer magyar nevet egy belügymi­niszteri tollvonással át lehet varázsolni, de vál­jon elegendő-e az üdvösségre, hisz az csak egy­ tulajdonnév, hátra van még a magyar nyelv­tan és szótára — a név kedvéért meg fogják e azt is tanulni? vagy megállapodnak az első lé­pésnél ? mert a puszta név nem mindig bír hó­dító hatással , hisz a múlt század végén a leg­­törz ökösebb ős­magyar családok mint a Nádas­­­dyak, Batthyányiak, Eszterházyak, Csákyak stb. úgy elnémetesedtek a bécsi udvarban, hogy ne­veiket is alig tudták magyarul írni és ha nem­zetségük ősi legendáját ösmerni akarták, azt csak idegen nyelvre fordítva értették meg. A vezeték­név csak ruha, külsőség, czimer vagy ezég mint m­dön a Bach korszakban a sok bevándorolt idegent p­­­apás aranyos egyen­ruhái­ba öltöztették; vajjon éreztek,­értettek-e azok magyarul? meg szállta e a ruhával együtt a magyar szellem is? és a magyar névvel, m­­int a pünkösdi szent lélek tűzny­elvének csodájára a sok ezer idegen család egyszerre magyarrá változik-e ? Ha komolyan megfontoljuk, bizton állíthatjuk, hogy e mesés átalakítás nem fog bekövetkezni. És m­egfordítva, idegen név mellett nem csak szívvel és lélekkel, de ajk és nyelvvel is nem lehetünk-e igaz magyarok ? Nyissuk fel a nemzeti történelem nagy­­könyvét, nem találunk-e a hősök, államférfiak,­vértanuk, fényes szellemű írók koszorújában számos idegen­ nevet, mint Ka­­pisztrán, Juranics,Jurisics, Frangepán, Martinuz­­zi, Keglevics, Dugonics Titus és András, Marti­novics, Laczkovics, Schweidel József, Aulich Lajos, Lahner György, Knezics Károly­, Pöl­­tenberg Ernő, Leiningen Károly, Damjanics Já­nos, Vitkovics, Rajnis, Obernyik, Gregus, Mayer István, Frankenburg, Wenkheim, Weninger, Pauler, Tr­e­fort, Szontág, Hoffmann, Kautz, Kőnek, Erkel stb. stb. kik részben a hazáért hoztak áldozatokat, részben a magy­ar irodal­mat, művészetet emelték, s ezáltal nagy­obb szolgálatokat tettek, mint sok más ős­magyar név tulajdonosa. Vagy hogy saját szemeink előtt lebegő, kassai példákra hivatkozzam, a kassai magy­ar sajtót két olyan szerkesztő képviseli, kiknek neve szinte nem magyar, az egyik szláv, a má­sik német eredetet árul el; úgy szinte a kassai írók kevés kivétellel majdnem mind idegen ne­­vüek, Vida, Éder, Deil, Klekner, Röszler, Mau­­ritz, Miskovszky, Tutko, Répászky,Ries Hermin Ladomérszky, stb. ugyan jobb hazafiak, jele­sebb írókká nőnek-e, ha neveiket kicserélik ? Sokakat a családi név iránti kegyelet és a szülők iránti tisztelet akadályoz abban, hogy ily hangzatos frázisokért megtagadják multjuk legszentebb emlékeit, az apák szeplőtlen nevét, mit századokig becsülettel viseltek és magok egy uj családi törzsfát teremtsenek. A név­magyarosítás magában véve nem árt a nemzetiség ügyének, de nem is használ olyan mint a körösi szentel; viz : nesze semmi fogd meg jól. A névmagyarosításra még két megjegyzé­sem volna: Vannak olyanok, kik oly­an ábrándos köl­tői neveket választanak, mintha a név egy lyrai költemény czíme volna: Tündérligeti, Ró­­zsaillati, Ábrándvári, Ibolyafüzéri, Gyémántkövi, Szellemlegendi, Örömvölgyi, Ködfáty­oli stb. stb mintha csak a hóid ezüst sugaraiban fürdő ki­rályi csalogány zokogó dallamát hallanék fü­leinkbe csengeni. Másik osztálya a névmag­yarosodóknak kik rég kihalt, vagy most is élő történeti hirü A­ki mindent utánoz, anélkül hogy meggon­dolná, azt majomnak nevezzük. Hic Rhodus, hic salta ! A melegvérű állatok közül az embernek van legnagyobb hasonlatossága a majomhoz, mert az em­ber vitte legtöbbre az utánzás­t a m­ajmolás mes­terségében. Az ember hódol egyesegyedü­l a divatnak, de még az asszony is. Utánoz mindent, a­mit másutt, — teszem a külföldön lát, anélkül hogy meggondolná váljon il­­lik-e viszonyaihoz, körülményeihez, így a politikai, igy a társadalmi életben, így a pánczélderék, igy a chignon ügyében. Képesek ellökni az ezredéves biztosnak és erős­nek bizonyult institutiokat, hogy behozzák külföldi minta után a modern parlamentarismust, a melyben csak elpartirozzák a drága időt esztendőről eszten­dőre, a nélkül, hogy az országot boldogítanák, — be a modern liberalismust, melyben a kormánynak sza­badság adatik tenni a mit akar, — a testvériséget, mely a nemzetiségeket elidegeníti egymástól (tudjuk ugyanis, hogy a testvérek örökösen czivakodnak egy­mással) — végre az egyenlőséget, mely mindnyájun­kat egyenlő szegényekké teszen. így utánozzuk egykor a szabadelvüséget, nem­zetiségek és vallás­felekezetekkel szemben, igy utánoz­zuk annak ellentételét, az intolerantiát, — igy az ultramontanismust, igy az atheismust. Bukfenczezünk egyik szélsőségből a másikba, — ép úgy mint a majmok. Azt azonban mégsem voltak képesek kisütni a tudósok, hogy kit vagy mit utánoztak a maj­mok akkor, midőn emberekké lettek. Kinek a példája után indultak, midőn levetet­családok neveit kölcsönzik el; a Báthoryak, Zrínyiek, Zápolyak, Rákóczyak, Kinizsyek mintegy feltámadnak sírjaikból, hiszen ha a névvel azok nagy szellemeit is örökölnék, hagy­­ján. Azután jönnek az újabb keletű Kállayak, Kölcseyek, Bocskayak, Barcsayak stb. Valóban a magyar történelem nevében til­takoznunk kell ily túlkapások ellen, hogy szentségtelen merész kezekkel feltörjék a mo­hos sírboltok zárait, betolakodjanak a dicső hő­sök családjainak árnyékaihoz — 5 frt bélyeg­díjért a belügy­minisztertől megvásárolják zár­jogot. — És ez újdonsült aristokraták egy a nemzedék múlva esküdözni fognak, persze mág­­násos modorban, német franczia zagyvalékkal, hogy ők az ázsiai ősök igazi sarjadékai, ők sze­rezték, védelmezték századokon át a hazát és e bábeli zavarban nem egy, de száz Nagy Iván sem lesz képes az igazat a költött mesétől meg­különböztetni. így például ismerek egy vidéki városban egy szapanost, ki cseh nevét Zrínyi Miklósra változtatta És végre is ez bóditó füst, igazi lelkese­dés tüze nélkül, sok hűhó semmiért; ez által a magyarosodás nem fog tért foglalni. Tudok sok magyar nevű egyént,­ ki nem tud magya­rul beszélni. Sokkal biztosabb eszköz erre az iskola , a főigazgatók és tanfelügyelők tapinta­tos szigorral párosult ellenőrzése, a magyar nyelv teljes és sikeres tanításának előmozdítá­sára. Továbbá a kormány, a megyék és városok tűzzenek ki jutalomdíjakat, a legszorgalmasabb, legügyesebb idegen ajkú, magyar nyelvtanulók számára. A felnőttek számára pedig alakítnánk magyar klubbokat, társas köröket, hol a kitű­zött alapszabály szerint csak magyarul legyen szabad beszélni, ha hibásan és rosszul is ele­inte, az mindegy, az ilyet ferde szokás szerint nem kell kinevetni, mert ez elrisztja a szólástól, de barátilag kijavítani és oktatni. Mózes vallásu polgártársaink, kik csak II. József parancsára vettek fel mindenféle német neveket, kik tehát nem ragaszkodnak elődeik neveihez, ám forditassák neveiket magyarra czáfolják meg ezáltal az antisemiták által vi­tált pompás meleg szőrruhájukat, — midőn meztele­nül kezdtek futkosni ? Valaki, a­ki nincsen beavatva az anthropolo­­giába, azt találná erre mondani, hogy bizonyosan a nagy meleg késztette a majmokat a lem­eralitett toi­lette cserére. Roppantul felsülne Mert az anthropologiában és geológiában jártas tudósok, s ezek közt Wagner egészen határozott ko­molysággal állítja, hogy a majmok átalakítását em­berekké két tényező mozdította elő : először az Euró­pában beállott jégkorszak, másodszor az anthro­­poidák (ember majomfélék) visszavonulásának lehetet­lensége Afrikába, a középtenger és a gibraltári ten­gerszoros keletkezése miatt, is hozzá­teszi még, hogy ha Európa el nem különíttetett volna Afrikától, a jégkorszak be nem áll és a középázsiai paralell h­egy­­lánczok nem borittatnak el hasonlókép áthathatlan jégtömegekkel, az ember valószínűleg so­ha sem keletkezett volna. Hogy ekkor a majmok leszálltak szellős váraik­ból, a fákról, — s üregekbe, odúkba bújtak, azt el­képzelhetni, de hogy ép akkor vetették volna le a jó meleg bundás nadrágot, hogy csupán fügefa leve­lekkel takaródzanak, ez oly aesthetikai rejtély, me­lyet annál kevésbé fejthetni meg, miután ép azon időszakban öltötte magára a természetes bundát az ős­elefánt, a mammuth Ha­ily vulfírcsere Afrikában történnék, ha te­szem a Gorilla vetné le bundáját, nem csodálkoznánk rajta; de hát ennek van annyi esze, meggondolni a dolgot, mert Afrikában is akad esős, szeles idő, mi dőlt elkél a jó ruha, s mikor ennek hiányában a sza­bóhoz kellene fordulni, ki aligha varrna hitelbe égj

Next