Felvidéki Ujság, 1907. október-december (1-2. évfolyam, 95-167. szám)

1907-10-01 / 95. szám

2 FELVIDÉKI ÚJSÁG, amelyek — legalább jó időre — in­kább a kiadási tételeket fogják szapo­rítani, semmint a bevételeket. Azok a perek, amelyek ezen a címen folya­matban vannak és lesznek, azok a drága kölcsönök, amelyekből a legutóbb is 450.000 koronára volt sürgős szük­ség, horribilisan fogják emelni a ki­adási tételek számoszlopait. És itt van még a közbiztonság kérdésének megoldása, amely botrányos s amely Moloch módjára emészti a pénzt. Igaz, hogy ennél két alternatíva előtt áll a város, nevezetesen vagy szaporítja a jelenlegi kevéssé haszna­vehető rendőrséget s akkor újabban jelentékeny összegre van még szükség. Vagy a főkapitány — mint ahogy már félig-meddig meg is ígérte — előter­jesztést fog tenni a rendőrségnek csend­őrséggel való felcserélése iránt, s akkor, mint a „Felvidéki Újság“ kellő infor­máció útján annak idején megírta, a közbiztonság a jelenlegi állapotokhoz képest jövedelmi forrásnak lesz tekint­hető. Mert a csendőrség nem kerül annyiba, mint amennyibe csak ma is kerül a rendőrség. A bizottsági tagoknak tehát, ha soha, de most az egyszer igen meg kell gondolniok, miért küldte őket a polgárság a közgyűlésbe. Mert decem­ber 8-ika hova­tovább itt van, s akkor érzékenyen fogja érinteni őket az a bizonyos Útilapu, különösen azokat, akik oly görcsösen ragaszkodnak a „bizottsági tag úr“ titulushoz. Tovább a régi gazdasági rendszer fenn nem állhat, mert a polgárság kezd öntudatra ébredni. A sok min­denféle adó és községi pótadó, a meg­élhetési nehézség, a kassai piac drága­sága stb. már aludni sem hagyják őket! Ezeken az állapotokon pedig segí­teni elsősorban a bizottsági tag urak­nak állna módjában. Nem. Legszentebb kötelességük! TARCA. Tóth Klára. Nagynénak levele jött vasárnap délben Tanitó fiától, rózsaszín pecséttel. Apró gyöngybetükkel irva a levélre: „Özvegy Nagy Pálnénak, tulajdon kezébe.“ Gyön az atyafiság, alvégi, felvégi. Egyik a levelet, másik Nagynét nézi. Találgatják egyre: várj’ mit irhat benne? Hejh! ha köztük egy is — Írást tudó lenne. Felbontják, forgatják, ki balra, ki jobbra . . . Egy arckép esik ki belőle a porba. Gyönyörű, mosolygó úrilány arcképe Egyenest Tóth Klára lábai elébe. Tóth Klára felveszi... csak nézi... csak nézi.. Meghasad a szive azt érzi . . . úgy érzi . . . Olvasni sem tanult — s csak leborul sírva: Ö már tudja, mi van a levélbe irva! . . . Karaszy Csaby Ödön: A választójog reformja. VI. A választójogi reform története hazánk­ban igen szegényes és semmi arányban sincs a kérdés óriási fontosságával. Irányi Dániel volt az első, aki 1872-ben határo­zati javaslatot nyújtott be a házhoz az ál­talános választójog tárgyában. Titkos sza­vazást, az inkompatibilitás és a visszaélé­sek szabályozását kívánta, de javaslata nem terjeszkedett ki a választójog egyéni felté­teleire. Kállay Ödön e jogot a nőkre is ki akarta terjeszteni és hivatkozott a 48 előtti alkotmányra, amely az özvegynek szavazati jogot adott. Schwartz Gyula, akinek világ­hírű hellén tanulmányai mellett főleg a nép­oktatás ügyében írt nagyszabású tanulmá­nyát Kossuth Lajos a civilizáció legértéke­sebb okmányának tartotta, a választójog kérdésében is emelkedett szellemű beszé­det mondott, de javaslatot nem tett és nem is konkretizált. 1901-ben a parlamenti re­form kérdésével együtt a függetlenségi párt a választás reformját is szőnyegre hozta s Holló Lajos által,előterjesztett programm­­jában fejtette ki álláspontját. A lényege az volt, hogy a hivatalos nyomás kirekesztes­sék, a választó lakóhelyén szavazhasson s az eredményt a középpontban számlálják össze, amivel elérhető, hogy a választási küzdelemben ne az anyagi erő legyen a döntő. Ugyan e vita alkalmával fölmerült a kisebbségi képviselet elve is. Ha ugyanis a választókerület csak egy képviselőt vá­laszt, akkor az az ellenfél, aki csak egy szavazattal kevesebbet kapott,­­ már meg­bukott. Holott, ha a választókerület több képviselőt választ, akkor a számbavehető kisebbség szintén behozhatja a maga je­löltjét. Igen fontos lépés a választójog re­formja körül az összeférhetetlenségről és a választási biráskodásról szóló két törvény. Kossuth Ferenc 1903. évi pártpro­­grammja a cenzus leszállítását, a választó­jog kiterjesztését és a kerületek arányosí­tását kívánja s ez indítványából kitűnik, hogy — mint európai látókörű ember — nem áll divatos jelszavak hatása alatt, ha­nem az adott viszonyokhoz szabja az in­tézményeket. 1904. januáriusában Tisza István an­­kéttet h­ívott össze, hogy megvitassa az anyaggyűjtés körül követendő elveket. — Nem tudjuk, hogy ez az anyag össze van-e gyűjtve m­ár eddig, vagy sem, — tény az, hogy nincs közzétéve és így ma senki, aki a kérdéssel foglalkozik, nincs abban a helyzetben, hogy a reform szük­ségessége, iránya, terjedelme, szóval lényege felől fogalmat alkosson magának, annál ke­­vésbbé, hogy konkrét javaslatot tárgyilago­san bírálhasson meg. ❖ * * Magyarországon úgyszólván mindig az érzelmi politika uralkodott, de soha na­gyobb arányokban, mint most. Semmi sem az utolsó órában. A „Felvidéki Újság“ eredeti tárcája. Beteg a kis Dauphin, halálos beteg. Az ország minden templomában éjjel-nap­pal gyertyákat égetnek és misét mondanak a királyi herceg felgyógyulásáért. A rezi­dencia utcái csendesek, harang sem kon­­dul, kocsi sem zördül. A rácsos palotakapu előtt kiváncsi tömeg leskelődik az udvarra, ahol az aranysujtásos svájci testőrök komor arccal beszélgetnek. A palota márványlépcsőjén riadtan sza­ladnak le s föl a kamarások és majordomu­­sok a folyósokon és selyemruhás apródsereg suttogva adja tovább a szárnyra kelt lesújtó híreket, a széles előcsarnokokban a palota­hölgyek finom hímzett csipkekendőikben ontják kényeiket. A narancsligetben a feketetaláros or­vosok komolyan vitatkoznak, de koron­­kint egyetértő lemondással rázzák parókás fejüket. A liget túlsó részén a kis herceg ne­velője és lovásza sétál, izgatottan várják az orvosi jelentést. Az egyik Horáczius ódáját mormolja, a másik pogány módon káromkodik. Az istállóban fájdalmasan nyerit a Dau­phin hátaslova, az üres jászol előtt panasz­kodik a lovászgyerekre, mert elfelejtette megabrakolni. Hát a király ? Hol van a király ? Vissza­vonult legbelsőbb termeibe, az uralkodók nem sírhatnak alattvalóik előtt. A királyné nem törődik ezzel. Ott vir­­raszt gyermeke betegágyánál, szép arcán köny pereg s ki-kitör belőle az anyai fáj­dalom. Habos csipketengerben, lehunyt pillák­kal fekszik Dauphin, arcocskája fehérebb párnájánál. Csitt! Talán elszunyadt. . . de nem, a kis Dauphint kerüli az álom, lassan meg­fordul és kényező anyjára tekint. — Miért sírsz, királyné anyám ? — kérdi feddően. — Talán te is azt hiszed, hogy meg­halok ! ? Az anya válaszolni akar, de keservét vissza kell fojtania s ezért csak némán vo­naglik ajka. — Ne félts, királyné anyám, én Dauphin vagyok, a Dauphin nem halhat meg! A királyné panaszosan felzokog s ez kissé gondolkodóba ejti a herceget. — De én nem akarom, hogy elvigyen a halál, megtiltom, hogy átlépje a palota küszöbét! Álljon őrt ágyamnál negyven lándzsás katona, bátor, erős legény legyen mind egy szálig s az ablakom alá száz ágyút húzzanak s a pattantyúsok süssék el mind a százat, ha közeledni mer! A királyné intésére teljesitik a fenséges gyermek kívánságát. Még azon órában felhatol az ablak alá vont ágyuk dübörgése és a negyven lánd­zsás katona a Dauphin ágya köré sorakozik. Ősz bajuszú, marcona vitéz valamennyi, a gyermek tapsol örömében, amikor végignéz rajtuk. Egyiket közülök ismeri is, megszólítja : — Lorrain, jöjj ide ! Női divatkelmék, li * i . i i . . 7 nIniise-SíMvmpk vpipypk riíiorv valíKiy­ blouse-selymek és velezek nagy válasz­­■ - - ■ tokban raktárra érkeztek. - - - -Vidékre minták és 20 kör­ felüli megrendelések bérmentve. divat- és menyasszonyi kelengyék áruháza KASSA, Fő-utca 32—34. szám.

Next