Felvidéki Ujság, 1941. október (4. évfolyam, 224-250. szám)

1941-10-01 / 224. szám

I í ¥ °lsó évfolyam, 224. szám Szerda, 1941 október 1 Felvidéki Újság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa, Fű­ utca 96. — Telefon: 24-27, szerkesszőség : 31-11« Felelős szerkesztő: Puskás JenlŐ Politikai napilap Előfizetési ára: 1 hóra: 2’ŰO P, negyedévre: 7-20 P Bulgária és a külföldi propaganda Nagybritannia üzenjen hadat Bulgáriá­nak! — követeli a londoni „Daily Tele­graph“. Bulgária teljesen a tengelyhatal­mak befolyása alatt áll és olasz hadi­hajókat kísérel átcsempészni a Dardanel­lákon, azzal az ürüggyel, hogy azokat a bolgár tengerészet számára megvásá­rolta Olaszországtól, — írja a továbbiak­ban az angol újság, majd így okoskodik: Bulgária magatartását nem lehet Dániáé­val összehasonlítani, mert Bulgária tárt karokkal fogadta a tengelyhatalmakat és nem habozott, amikor arról volt szó, hogy Anglia szövetségesei — Görög­ország és Délszlávia — kárára területi előnyökhöz jusson. „Bulgária ellenségünk!“ — ez a brit sajtóorgánum következtetése s ezzel is zárja említett cikkét. Az már természe­tesen a történelem iróniájának tudható be, hogy ugyanekkor a török kormány hi­vatalosan tájékoztatta az ankarai brit nagykövetet atekintetben, hogy Bulgária semmiféle kérést nem intézett a török kormányhoz az „állítólag Olaszországból vásárolt hajók“ átengedésére a Dardanel­lákon. A „Daily Telegraph“ tehát nyil­vánvalóan képzelődött... Néhány hete a bolgár-török kérdés a londoni rádió és sajtó vesszőparipája. Szófiával Ankarát, Ankarával Szófiát igyekszik rémitgetni a brit propaganda, mely újabb propaganda szításával sze­retné a sorozatos szovjetoroszországi német győzelmek okozta izgalmat Albion­­ban és az angolszász érdekeltségek köré­ben csillapítani. A londoni rádió világgá kü­rtölte a hírt, hogy több német hadosz­tály menetel a bolgár-török határ felé, ahol jelentős csapatösszevonások történ­nek. Erre hivatalos német helyen erélyes és félre nem érthető választ adtak, ami­kor leszögezték, hogy ez a brit állítás is homlokegyenest ellenkezik a valósággal. Berlinben egyébként rámutattak arra, hogy az angolszász hírverési­ offenzíva erősödése egybeesik a legújabb nagy­arányú német hadisikerekkel: az a siet­ség és kapkodás, mely Londont ebben is jellemzi, eléggé bizonyítja, mily izgalmat váltottak ki az angol közvéleményben a mostani ragyogó német feyvertények Úgy a brit rádiópropaganda, mint a sajtó hírverése Bulgáriával és Törökországgal kapcsolatosan arra vall — vélik hivata­los német körökben —, hogy Anglia kü­lönöskép a török közvéleményt igyek­szik nyugtalanítani. Németország szokásos tartózkodó ma­gatartást tanúsít e kérdésben is, hang­súlyozva, hogy a bolgár kormány dolga a bolsevista eszmeterjesztés megakadá­lyozása s a kívülről jövő hamis hírekkel szemben a tények leszögezése. A brit hírverés alaptalanságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az angol rádió már akkor is tagadta Kiev elfogla­lását, amikor a szovjet hírszolgálat is be­ismerte már a város kiürítését, — mon­dották ugyan a hírveréssel kapcsolatosan a Wilhelmstrassén. Beletartozik az események láncolatába Filoff bolgár miniszterelnök minapi nyi­latkozata, mely a tengelybarátság meg­nyilatkozása volt. Ugyanekkor a bolgár kormány az egész ország területére ki­hirdette az ostromállapotot. Ezt az intéz­kedést szükséges belügyi intézkedésnek minősítették. Pillanatnyilag ez a tényállás a három­hatalmi egyezmény délkeleteurópai tag­államával, Bulgáriával kapcsolatosan, ami a brit hírverés cáfolatait illeti. Köz­ben a bolgár-szovjet feszültség növek­szik. A szófiai kormány tiltakozó jegy­zékei ellenére szovjet ejtőernyősök száll­nak le bolgár felségterületen. Moszkva ügynökei szabotázscselekményeket és merényleteket igyekszenek előkészíteni, aminek elejét veendő, a bolgár kormány ÚJABB 58 KOMMUNISTÁT ÉSSZMOTÁLÓT­ VÉGEZTEK KTT A PROTEKTORÁTUS TERÜLETÉN Hácha cseh államelnök viszonozta a német védnökhelyettes látogatását A prágai és brlinni német rendőrségen gazdasági parancsnokságot létesítettek . Hácha rövidesen kinevezi a letartóztatott Elias utódját (MTI) Prága, október 1. A cseh védnökség sajtójának közlése szerint a prágai és brüinni rögtönítélő bíróságok hazaárulás és rongálások miatt halálra ítélték­ Plodek Jaroslav építőmestert, Melcher József illatszerárust, Sulista Ven»­cel tisztviselőt, Pechlat Ágoston szokol tornamestert, Spitzer Izráel György foglalkozás nélküli zsidót, Schwartz Leó tiszt­viselőt, Czapek Károly ny. ezredest, Groo Vladimir egyetemi tanárt, Hilek Vojtech orvost és több más személyt. Az ítéleteket szeptember 30-án végre is hajtották. A brünni rögtönitélő bíróság egy vádlottat felmentett. Prágából jelentik, hogy a védnökség területén újabb 58 kommunistát és szabotálót végeztek ki. A lapok ismétel­­ten felhívást intéznek a lakossághoz, hogy őrizze meg higgadtságát. Felvilágosítják a népet a német hatóságok által tett intézkedések teljes horderejéről. Prágai lapok szerint a nép nagy része teljes tudatában van az idő komolyságának és el­utasítja magától azokat az elemeket, amelyek el akarják téríteni az egyedüli helyes útról, amelyet Hácha államelnök mu­tatott. Politikai körökben arra számítanak, hogy Hácha elnök Heydrich védnök helyettessel egyetértésben a legrövidebb időn belül kinevezi a letartóztatott miniszterelnök utódját. Berlin, október 1. (NST) Elias, az autonóm cseh kormány elnökének hivatalától való felfüggesztésével kapcsolatban a Wilhelmstrasse jólértesült köreiben kedden úgy nyilatkoztak, hogy Elias esetleges utódjáról még semmit sem tudnak. Annyi azonban bizonyos, hogy nem állandó helyettese követi a miniszterelnöki székben. A protektorátus rádióállomása közben je­lentést adott ki a biztonsági intézkedések terjedelméről. A jelentés szerint eddig húsz golyó általi halálra szóló ítéletet hajtottak végre. Az elítéltek főképpen az egykori cseh kommunista párt tagjai voltak, továbbá olya­nok, akik külföldi kapcsolataik révén egész sor ellenséges cselekedetre ragadtatták ma­gukat. A protektorátus lakosságának széles ré­tegei nem vettek részt ebben a külföld­ről irányított zavarkeltésben és éppen ezért az elővigyázatossági rend­szabályok sem érintik őket, mint a protek­torátus illetékes köreiben leszögezték. (MTI) Hácha államelnök kedden délelőtt viszonozta Heydrich védnökhelyettes láto­gatását. Heydrich a hosszabb megbeszélés során ismertette álláspontját a legutóbbi ese­ményekkel kapcsolatban, valamint kifej­tette azoknak az intézkedéseknek a szükségét, amelyeket a védnökség biz­tonsága és rendje érdekében a dolgozó lakosság védelmében hoztak. A megbeszéléseket hír szerint folytatni fog­­ják. Újabb intézkedés is történt annyiban, hogy Prágában és Brünnben a német rendőr­­főnökség mellett külön gazdasági pa­rancsnokságot létesítenek, amelynek az a feladata, hogy a gazdasági élet meg­zavarását, vagy veszélyeztetését meg­akadályozza, feladata továbbá az élelmiszer ellátás ellen­őrzése is. Német repülők éjszaka háromizben bombázták Moszkvát 210 szovjet kísérő­ került a németek kezére az északi frontszakaszon A Ladoga-tó valamennyi szigetét elfoglalták a finnek Vezéri főhadiszállás, október 1. (Német Távirati Iroda.) A véderő főpa­rancsnoksága közli: Olasz csapatok a Dnye­pertől keletre folytatott hadműveletek vég­rehajtása során az ellenség nagyobb erőit morzsolták fel és több ezer foglyot ejtettek. Egy gyaloghadosztály szeptember 28-án és 29-én a keleti arcvonal északi szakaszán si­keres támadást hajtott végre egy szívósan védelmezett hadállás ellen. A_ 210 ellenséges kiserődöt rohammal v­­ett be. Repülőkötelékek Charkov vidékén sikeres hadműveleteket folytattak vasúton folyó szállítások ellen és folytatták a Leningrád­tól keletre fekvő vasúthálózat, valamint a Murmanszk-vasút berendezéseinek szétrom­­bolását. A keleti arcvonalról jelenti a Stefani iroda külön tudósítója. Az olasz expedíciós hadtestek az elmúlt napokban a Dnyepertől északra több mint száz kilométeres arcvonalon nagy­szabású hadműveletekben vettek részt. Az olasz egységek hatalmas négyszöget ala­kítottak és ebben bezártak több szovjet had­osztályt. A körülzárás után az olasz csapa­tok erőteljes hadműveleteket kezdtek a be­kerített ellenség megsemmisítésére. Az el­lenség megkísérelte a kitörést kelet felé, de páncélosok támogatásával végrehajtott el­lentámadásai sikertelenek maradtak. Az olaszok eddig több mint ötezer foglyot ejtettek. A foglyok négy különböző gyalogsági had­osztály tagjai voltak. Az ellenség ember­vesztesége óriási és rengeteg a sebesültje is. A Torino-hadosztály arcvonalán a földet a szó szoros értelmében szovjet holttestek borítják. Ez a nagy megsemmisítő csata most vége felé közeledik és a jelek szerint rendkívüli fényes eredménnyel jár. A Stefani iroda tudósítója jelenti a keleti arcvonalról: Mackensen tábornok napipa­rancsot adott ki és ebben a többi között a következőket közölte: Nagy megelégedéssel láttam ma délelőtt bezáratta a szovjet propagandairodákat s azt a hatvan, újonnan beszivárgott bol­gár származású kommunistát, akik a Plevna körüli hegyekbe menekültek az állambiztonsági közegek elől, most kato­nák és polgárőrök üldözik. Az elmúlt napokban tizenhat kommu­nista ügynököt — ezek közül kettő orosz volt, a többi bolgár­t üldözés közben agyonlőttek, mert nem akarták megadni magukat. Mindez arra vall, hogy a bolgár kor­mány rendkívüli eréllyel nyúl a kényes problémához s az a bátor válasz, melyet nemrég a szovjet, tiltakozásra adott, hű kifejezője ama elhatározásának, hogy a bolsevista propagandát nem tűri az országban. Ára 10 fillér

Next