Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-11-21 / 109. szám
Pest, november 20. A ki szenvedély és elfogultság nélkül veszén magának fáradságot hazánknak csak utolsó tizennyolcz hónapi történetét is áttekinteni s ezt a kérdést teszi maga elébe: Magyarországnak egymással gyászos harczban állott népei közül mellyikre támaszkodhatik jövőben legbiztosabban a trón, és mellyikben nyughatik meg leginkább az összes monarchia? feleletül azon eredményre lesz kénytelen jutni, hogy ez, a nép, melly magát, ollykor nyelvkülönbség mellett is, magyarnak szereti nevezni. Ezen állítás ugyan sok előtt paradoxonnak látszhatnék, egy hosszú harcz után, melly miatt még vérröl güzölgenek a haza térés; — sok pedig antimagyar buzgalmában a többi hit és derék nemzetek megbántásának vehetné, vagy tán épen crimen laesae Gleichberechtigung-ra magyarázván , minket még veszedelmes helyezetbe is hozhatna — ha mi l. i. puszta állításunknál maradnánk — , holott, ami a paradoxont illeti, ennél még nagyobbat is mondottak a bölcsek, a mi mégsem maradt kevésbé igaz, mint például a földnek forgása a nap körül, mi még ma is paradoxon a köznép előtt; s a mi többi nemzettársainkat illeti, nemhogy kisebbíteni akarnék őket, de sőt örömest nekik tulajdonítjuk a közelebb múlt idők illő érdemét; az egyenjogúság ellen pedig annyira nem szándékunk még gondolatban is véteni, hogy azt épen azon egyenlőségben véljük állam, miszerint mindenik teljes ereje szerint mozdíthassa elő az összes monarchia közjavát. Ez alkalommal még érdemnek sem akarjuk tekintetni a magyarnak ezen hivatását, hanem azt csupán politikai helyzetének, nemzeti állásának és jellemének tulajdonítani. Ez az ő természetes politikai rendeltetése és szüksége. És mégis — ez az első és peremtorius ellenvetés — pártot ütött; a trónt és birodalmat akarta romba dönteni stb. stb.! Nem a mi tisztünk e vészes kezdeményt védeni, kik élethalál harczot vívtunk ellene. De egyet mindenek előtt legyen szabad megmondanunk : ha Magyarországon egy emberrel kevesebb lesz, ugyebár, mindezen szerencsétlenség nem fog történni? Nincs hazánkat ismerő, ki ezt kétségbe vonhatná. Erőtlen kormányok alatt a factiók, a demagógia hatalma szokott lábra kapni; az agitátorok tekintélye elhomályosítja a felsőbbségét és ami ettől jó származik, senki sem köszöni meg, ami pedig rész általában történik, mindenki neki tulajdonítja. Ezen szerencsétlen helyzetben volt a birodalom kormánya martins előtt. Gyengeségének kellne fényesebb bizonysága, mint az, hogy, úgyszólván, betegség nélkül múlt ki, csupán egy kis utczai zajra, melly, körülötte az állott levegőt megrezzentette ? Ezen elaggottság, e tehetetlenség volt oka, hogy rögtönös rázkódás nélkül iult ki a rendszerrel együtt, melly nem lehet tagadni, mily hosszas ideig volt pajzsa nemcsak a birodalom lételének, hanem Európa békéjének is. Mert ha fiatalabb, erőteljesebb lett volna, pártja is lett volna, mire támaszkodhatok, és ha pártja van , ez fel nem adja magát harcz nélkül. Pedig, lám, pártja is volt! volt Magyarországon egy párt, számos, vagyonos, értelmes és kivált a nemzet és jelleme, hajlamai és szokásainál fogva, mikre ezen párt támaszkodott, igen erős. A magyar népben nem volt forradalmi anyag, semmi democratiai vágyak és szenvedélyek; ellenben volt föltétlen hódolás a fejedelem s ennek szolgái, valamint tisztelet, minden felsőbbek iránt. Ez alap-jellemvonásokra támaszkodott azon párt, mellynek politikai elvei között legelöl a birodalom egysége és a pragmatica sanctio iránti hűség állott. De, fájdalom, ezen párt erejét már előre megzsibbasztotta azon imént érintett elalultsága a birodalom kormányának, melly impulsust adni nem volt képes,melly népszerűtlensége miatt a veletartókra is népszerűtlenség nyűgét vetette. És mikor önmagáról lemondva, önként megsemmisült s enyészetét még törvényekkel is megpecsételte : csuda-e, ha a felülről nem ösztönzött, nem bátorított és erejét nem eléggé igénylett s végre épen elhagyott párt is, kétségbeesve, bus tétlenségbe merült és szerteszét oszlott! De a martius előtti birodalmi cabinet nemcsak magát adta fel, hanem, szerencsétlenségre, Magyarországot is olly tapasztalatlan kormánynak adta át, melly királyi hatalmakkal felruházva, kebelében nagyobb mértékét rejtette a forradalmi, mint békés reformi elemnek. Ki tehet róla, ha Magyarország roppant természeti segédforrásaival rövid idő alatt egy embernek jutott rendelkezése alá , kinek ereiben eleitől fogva a forradalom vére pezsgett, annak incarnatiója és a régi Austriának eskütt ellensége volt, — ámbár a bécsi diákokkal, az abderiták boldog napjaiban, testvéri ölelkezéseket váltott ? S mégis a magyar nép, örök bizonyságára jó természetének, legtovább daczolt minden journalistikai és kormánybiztosi propaganda ellen ! Akkori lapjainkból számos példákat mutathatnánk fel, milly bosszankodással fogadta a nemzet értelmesebb része a maroknyi demagógus párt forradalmas törekvéseit, miként száműzte és égette meg hírlapi közlönyeit és milly buzgón nyilvánította ragaszkodását a főhatalomnak akkor egyedül látható és tettleges kezelőihez, csupán azért, hogy annak erejét növelve, megmentse a hont az aggodalommal előre látott szakadások és belháború viszontagságból. És végre, nem ő fogott-e legutolsó fegyvert, forradalmi vezetői lángoló unszolásának daczára is? s milly kénytelenül, kelletlenül s ennélfogva sikertelenül hordozta azt! bizonyítja az egész tavalyi, kivált az al-dunai, hadviselés. A gyászos korszakról, melly tavalyi September vége óta következett — mert igen szomorú — ne szóljunk! Azonban kötelességünk kiemelni egy pár tényt, melly szorosan feladásunkhoz tartozik és , mint köztudomású, senki által kétségbe nem hozatható. Ugyanis mi jellemzi kitűnőbben népünk monarchikus szellemét, mint azon tény, hogy az insurgens vezéreknek jó darabig V.Ferdinánd ő felsége nevének jelszava alatt kellett csatába vezetni seregeiket ? hogy, mihelyt e zászló helyett a respublikáét kellett kitűzni, azonnal nyiltszakadás tört ki a hadseregben? hogy ezután minden keresztes háboru-prédikálás daczára többé lehetetlen volt népfelkelést rendezni, s ahol e létre jött, csak az idegen haderő vélt pusztításainak félelme volt az oka , hogy e pillanat óta lengyel szint öltött magára az egész harcz és az első capitulatioval, mintegy későn észrevett félreértésnek, egyszerre és úgyszólván, minden utórángatódzás nélkül vége lett, mert a várak vonakodása csak személyes bátorlét biztosításának volt mive? A magyar nép sem most, a háborúnak teljes bevégzése sem múlt télen , annak fél bevégzése után, semmi felkelést nem próbált, a harczot nem igyekezett tovább folytatni; jeléül annak, hogy benne semmi természetes gyökere annak nem volt, kivéve azon kiirtási rémeket, mikkel izgató, szükségük szerint, ollykor ollykor ijesztgették. És ha most azon vidékekre tekintünk, mellyeken legtömöttebben lakik, ott fogjuk a legmélyebb csendet találni s ha kérdezzük a közel múlt iránt, felsóhajtva feleli: Istennek hála, hogy vége van! A magyar, minden külföldi rokonságok és vonzalmak nélkül egyedül, ide, e bérezvárak által övezett honba, a nagy austriai birodalom szerkezetébe, úgyszólván, belebűvölve, miután a forradalmi anyag el van távoláva, abból kibontakozni nem fog őrült próbákat tenni, s csak legyen biztosítva hazája és nemzetisége fenmaradásáról, mit a felséges uralkodó ház kegyétől reméli és vár, annak legerősebb támasza kész lenni, mint hajdan nem egy nehéz Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál. Magyarországon kiind a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Pesten, Hatvaniutcza 581 sz. a. első emeletben a ki a des szerkesztőhivatalban, hol hirdetések is elfogadtatnak. Megjelenik e lap hétfőt kivéve mindennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben házhoz hordva, valamint vidéken postán küldve 8 ft p-p-t az év hátralévő részére 2 ft 40 kr. p.p.; jövő év juniusa végéig 10 ftp.p. A hirdetések ára egy négyszer halálozott kicsiketüs sorért 4 kr.p. (MÁSOD-ÉVI FOLYAM.) Pest, Szerda 109-Novemb. 21- 1849- időben, — és barátságban élni nemzettársaival, kikkel annyi jó és rosz időt együtt élt. Politikai szemle a nagy világ felett. II. A magyar menekültek és a keleti kérdés. (Folytatás). Ha nem is Konstantinápol elfoglalása forogna fenn egy, az orosz és török közt, kiütendő háború alkalmával, hanem csak az, hogy a porta az orosz hajóhadnak a dardanellákon, a világ e legszebb tengerszorosán át szabad keresztül hajózást engedjen, mégis ez élet-halál harczta volna fel Oroszország és Anglia között, melly legroszabb esetben Angliára nézve tengeri suprematiája megdöntésével is végződhetnek. Mindenesetre olly harcz lenne ez, mellyben Austria közönyös nézőnek nem maradhat. Ha volt igazi szives egyetértés két hatalmasság közt, úgy volt a keleti kérdésre nézve a martius előtti Austria és Anglia között, és Metternich a török birodalom épségben fenntartását monarchiánkra nézve első életkérdésnek ismerte, s hibája csak az volt, hogy az orosz terjengésnek a Duna torkolatánál, mikor talán tehette volna, erélyesen ellen nem állott. A török kérdés körüli azon politika Austriában mintegy hagyományszerű volt, és ha a görög függetlenségi háború alkalmával Metternichben emberség hiányát gáncsolták, mivel a görögök elszakadását hőn nem pártolta, meg kell vallani, hogy ezt azon birodalmunkra nézve magasabb politikai szempontból tette, miszerint minden káros Austriának , mi a török erejét bizonyos mértéken túl tovább is gyengítené, miután annak hajdani óriási hatalma régen meg volt törve. Két kérdés merül fel ez alkalommal előttünk: minő érdekei vannak Austriának a török hatalom fenntartásában, és az utóbbi két év eseményei, valamint a jelen politikai constellatio minő módosítást hozhat Austriának keleti politikájába. A birodalomnak legnagyobb határszéli hossza a török határszélen van, déli és keleti határának török földdel szomszédos része 330 mérföld hosszú; kezdődik ez keleten ott, hol a Pruth vize Bukovinából kilép, s azután Bukovina, Erdély, az egész katonai határőrvidék és Dalmatia szélén Cadaráig vonul, holott Oroszországgal határérintkezése már csak 141 mérföldnyi, Poroszországgal pedig épen csak 84 mérföldnyi, a többi országokkali határszéli érintkezése még kisebb. Ezen adatokból láthatni, a többi politikai érdekek között milly fontos érdek a birodalomra nézve, hogy e hosszú határvonal barátságos és ellenében nem túlhatalmas státus birtokában legyen. Oláhország és Moldova fejedelemségekben lábat tevén Oroszország, tulajdonképen eddig is 280 mérföldnyi hosszú azon határszéli vonal, mellyen a birodalmat már körülveszi. (Folytattatik). Igen olcsó béke. „Csudálatos volna Cobden békemozgalmának sikere , ha nem tekintenők annak sok balsikerét. Ő megjósolá, hogy nem lesz semmi háború, s nem is volt háború, — kivéve hol a béke a legerőszakosabban megsértetett. Megmondó, hogy Austria s Oroszország nem kezdhetnek hadat, ha csak pénzt nem kölcsönöznek , s csakugyan pénzt kölcsönöznek — a háború után. Megmondd, hogy nem fognak kölcsön pénzt szerezhetni , s úgy is látszik, bizonyos helyekről nem tudtak pénzt szerezni, mivel Austria csak aláírás útján gyűjte össze, mire szüksége van, Oroszország pedig csak most kezdi meg a dolgot. Számításainak ezen beteljesedései után reménylhetjük, hogy ezentúl is hasonló sikerre zakland. Azonban fájdalomsikerét a számos kivételek szinte balsikerré változtatják át, így például azzal dicsekszik, miként Oroszországot Törökország szándéklott, megtámadásától valósággal azon tény tartóztatá vissza, hogy Francziaország s Anglia egyetértésben vannak ; de miért tartóztatná vissza Oroszországot ezen tény , ha csak azon egyszerű okból nem, mivel Oroszországiél Anglia s Francziaország hatalmától, mig azok egyesülve vannak, más szavakkal,Oroszország Francziaország s Anglia tengeri s szárazi hadereje által tartatik féken ; de mit gondolnak Francziaország s Angliával, ha azoknak tengeri s szárazi haderejük nem volna ? Cobden erre szokott mély belátásával azt felelné, hogy Oroszország, épen olly erőtlen lenne, mint Francziaország s Anglia,ha az orosz haderő leszállíttatnék. De épen ez az, ami nem történhetik meg. Mikép tarthatná fenn Miklós császár hatalmát saját nemesei felett, tarthatná féken Lengyelországot, hódíthatná meg a Caucasust, s csatolhatná birodalmához Törökország keresztyén tartományait, ha nélkülöznie kellene hadseregét? Márpedig