Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)
1837-11-21 / 21. szám
feet tenni. És ha az állítmányt igaznak találjuk is a’ természeti religióról,mellyről könyvvekben igen későn létetik említés , tagadnunk kell azt a’téteményes (positiva) religióról, mellynek eredetét könyvekből tudjuk kimutatni , ’s rec. teljes meggyőződésből állítja, hogy előbb volt az emberek között a’ téteményes mint a’ természeti religio gyakorlatban. Itt tehát a’ religionak philosophical és empirical eredete között kell vala az értekezőnek különböztetnie: az elsőről tökéletesen igaz az állítmány, nem a’ másodikról is, így kell e’ jelen kérdésben szorgosan különböztetni a’ religionak ember’ természetébe oltott magvai és kifejlése között. Rec. ismét teljes meggyőződésből meri állítani, hogy az emberi természetbe oltott religio soha emberből ki nem fejüilt segédszerek nélkül, valamint a’ nyelv sem. Erre is arra is mozgásba kell a’ tehetségeknek tételniök, hogy religio , hogy nyelv eszközöltessék. — Másodszor ide tartozik a’ szerzőnek emez állítmánya (11. old.): „Olly nemzetek sem szűkölködnek religio nélkül, a’kikről, váljon a’ kinyilatkoztatásnak jótékonyságára hozzájok hatott-e, ma is bizonytalan.“ Rec. pedig hiteles kútfőkből tudja, hogy ma is léteznek olly népek, úgy nevezett vadak, mellyeknél semmi nyoma sincs a’ religionak; illyeneknek találtattak például, a’ pescherák és abiponok. Méltán kérdezhetnők tehát, ha ember képes-e, magára hagyatva önmagából kiteremteni religiót ? ’s aztán föltehetnők, sőt föltennünk kellene, hogy minden nemzethez, mellynek vagyon religiója, elhatott a’ kinyilatkoztatásnak, jótékony sugara ; és , ha igaz , hogy az első emberpárban isten maga gerjeszte religiót, hát nem az a’ kérdés , miképen fejlett ki azoknál a’ religio, kikben azt kifejtve találjuk, hanem inkább, miképen veszett azok közül ki a’ religio, kikben semmi religio’ nyomára sem akadunk? melly utolsó kérdésre igen nehéz a’ felelet, ha maga egyedül magából képes az ember kifejteni a’religiót. — Harmadszor azt állítja szerzőnk (50—52. old.), hogy „az isten’ létére nem annyira a’ tapasztaltság, mint inkább az ész szolgálhat talpállításokat, és pedig részint tulajdon belső természetéből, részint a’ nagy természetnek, vagy az emberi szabadságnak bővebb vizsgálatából“ — „Honnét lettem én ? honnét a’ mindenség közöttem?“ És hozzá veti: „Ezen észrevétel már az őszkornak bölcseit is egy istenség fölvételére kényszerítette.“ Rec. meg van arról győződve, hogy az emberi ész úgy föl nem vezeti embert isten ismeretére, egyedül magára hagyva, minden tapasztalás nélkül , valamint nem a’ tapasztalás, gondolkozó , elmélő, számító ész nélkül. Maga a’ szerző is csak pusztán állítja ezt, tettes ellenkezőt nyilvánít*, midőn rögtön a’ belső és nagy (külső) természetet említi. Miért különözzük tehát el a’ kettőt? miért inkább nem mondjuk világosan: isten’ létére az ész vezérel bennünk a’ bel és kül természet’ ösvényén ? A’ régi, gyermek (épen nem ősz) kor’ bölcsei, rec. tudtára teremtőt a’világnak nem kerestek; az örök, idomtalan anyagból, chaoszból hozák ők azt létre; de elrendelését, ékítését egy végetlen erőnek és bölcseségnek tulajdoníták. — Negyedszer azt véli a’ szerző (57. old.) hogy „a’ fentebbi kinyilatkozás isten’ képzetét elménkbe nem olthatja, mert az , minthogy a’ kinyilatkoztatást a’ kinyilatkoztató’ képzete természetileg megelőzi , már egy csalhatatlan tekintetű, valóságnak , a’ ki hitelt érdemeljen, képzetét előre megkívánja.“ A’szerzőnek ez állítmányát rec. el nem fogadhatja, mert, ha az olt ige anynyit tenne is, mennyit a’ latin infundo, péld. idea in fusa , v. innata , még sem lehetne ezt egyátalán tagadni; lám azt mondjuk, és nem rosszul, hogy a’ jó’ és rossz’ értelme, az erkölcsi törvény belénk van oltva; miért ne mondhatnék és hihetnék ugyan ezt azon törvény’ szerzője’, a’ természet’ alkotója’ képzetéről? De nyilván van, hogy itt az olt ige annyi mint tanít, mert a’ föntebbi nyilatkozással vagyon kapcsolva. Már ha ember , atya, anya, tanító képes nevendékét megtanítani istenre, isten’ képzetét bele oltani; nem látjuk, miért ne tehesse ezt az isteni nyilatkozás, a’ föntebb rendű tanító ? — A’ szerzőnek nyelve, mint már megjegyzők, könnyen folyó és világos; épen nem irtózik uj szavaktól és fordulatoktól, sőt rec. eddig nem olvasott egy pár uj idomú szóra is bukkant benne, miilyent lehetségesít. Nála a’ theoreticum elme ügyelő, a’ practicum akaratügyelő, az obiectivum tárgyazatos, a’ subiectivum személyes. Az ész és okosság fölcserélve jelennek meg; a’ mind és mint között nincs különbség. A’ régi kort majd ész • *(