Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)

1837-11-21 / 21. szám

feet tenni. És ha az állítmányt igaznak talál­juk is a’ természeti religióról,mellyről könyv­vekben igen későn létetik említés , tagadnunk kell azt a’téteményes (positiva) religióról, m­ellynek eredetét könyvekből tudjuk kimu­tatni , ’s rec. teljes meggyőződésből állítja, hogy előbb volt az emberek között a’ tétemé­nyes mint a’ természeti religio gyakorlatban. Itt tehát a’ religionak philosophical és empi­rical eredete között kell vala az értekezőnek különböztetnie: az elsőről tökéletesen igaz az állítmány, nem a’ másodikról is, így kell e’ jelen kérdésben szorgosan különböztetni a’ religionak ember’ természetébe oltott m­agvai és kifejlése között. Rec. ismét teljes meg­győződésből meri állítani, hogy az emberi természetbe oltott religio soha emberből ki nem fejüilt segédszerek nélkül, valamint a’ nyelv sem. Erre is arra is mozgásba kell a’ tehetségeknek tételniök, hogy religio , hogy nyelv eszközöltessék. — Másodszor ide tar­tozik a’ szerzőnek emez állítmánya (11. old.): „Olly nemzetek sem szűkölködnek religio nélkül, a’kikről, váljon a’ kinyilatkoztatás­nak jótékony­ságára h­ozzájok hatott-e, ma is bizonytalan.“ Rec. pedig hiteles kútfőkből tudja, hogy ma is léteznek olly népek, úgy ne­vezett vadak, mellyeknél semmi nyoma sincs a’ religionak; illyeneknek találtattak például, a’ pesch­erák és abiponok. Méltán kérdezhet­­nők tehát, ha ember képes-e, magára ha­gyatva önmagából kiteremteni religiót ? ’s aztán föltehetnők, sőt föltennünk kellene, hogy minden nemzethez, mellynek vagyon re­­ligiója, elhatott a’ kinyilatkoztatásnak, jóté­kony sugara ; és , ha igaz , hogy az első em­berpárban isten maga gerjeszte religiót, hát nem az a’ kérdés , miképen fejlett ki azoknál a’ religio, kikben azt kifejtve találjuk, hanem inkább, miképen veszett azok közül ki a’ re­ligio, kikben semmi religio’ nyomára sem akadunk? melly utolsó kérdésre igen nehéz a’ felelet, ha maga egyedül magából képes az ember kifejteni a’religiót. — Harmadszor azt állítja szerzőnk (50—52. old.), hogy „az is­ten’ létére nem annyira a’ tapasztaltság, mint inkább az ész szolgálhat talpállításokat, és pedig részint tulajdon belső természetéből, részint a’ nagy természetnek, vagy az embe­ri szabadságnak bővebb vizsgálatából“ — „Honnét lettem én ? honnét a’ mindenség kö­zöttem?“ És hozzá veti: „Ezen észrevétel már az őszkornak bölcseit is egy istenség­ fölvételére kényszerítette.“ Rec. meg van ar­ról győződve, hogy az emberi ész úgy föl nem vezeti embert isten ismeretére, egyedül magára hagyva, minden tapasztalás nél­kül , valamint nem a’ tapasztalás, gondol­kozó , elmélő, számító ész nélkül. Maga a’ szerző is csak pusztán állítja ezt, tettes el­lenkezőt nyilvánít*, midőn rögtön a’ belső és nagy (külső) természetet említi. Miért kü­lö­­nözzü­k tehát el a’ kettőt? miért inkább nem mondjuk világosan: isten’ létére az ész ve­zérel bennünk a’ bel és kül természet’ ösvé­nyén ? A’ régi, gyermek (épen nem ősz) kor’ bölcsei, rec. tudtára teremtőt a’világnak nem kerestek; az örök, idomtalan anyagból, chaoszból h­ozák ők azt létre; de elrendelé­sét, ékítését egy végetlen erőnek és bölcse­­ségnek tulajdoníták. — Negyedszer azt véli a’ szerző (57. old.) hogy „a’ fentebbi kinyilat­kozás isten’ képzetét elménkbe nem olthatja, mert az , minthogy a’ kinyilatkoztatást a’ ki­nyilatkoztató’ képzete természetileg megelő­zi , már egy csalhatatlan tekintetű, valóság­nak , a’ ki hitelt érdemeljen, képzetét előre megkívánja.“ A’szerzőnek ez állítmányát rec. el nem fogadhatja, mert, ha az olt ige any­­nyit tenne is, mennyit a’ latin infundo, péld. i­d­e­a i­n f­u­s­a , v. i­n­n­a­t­a , még sem lehetne ezt egyátalán tagadni; lám azt mond­juk, és nem rosszul, hogy a’ jó’ és rossz’ ér­telme, az erkölcsi törvény belénk van oltva; miért ne mondhatnék és hihetnék ugyan ezt azon törvény’ szerzője’, a’ természet’ alkotó­ja’ képzetéről? De nyilván van, hogy itt az olt ige annyi mint tanít, mert a’ föntebbi nyilatkozással vagyon kapcsolva. Már ha em­ber , atya, anya, tanító képes nevendékét megtanítani istenre, isten’ képzetét bele ol­tani; nem látjuk, miért ne tehesse ezt az is­teni nyilatkozás, a’ föntebb rendű tanító ? — A’ szerzőnek nyelve, mint már m­egjegy­­zők, könnyen folyó és világos; épen nem ir­tózik uj szavaktól és fordulatoktól, sőt rec. eddig nem olvasott egy pár uj idomú szóra is bukkant benne, miilyent lehetségesít. Nála a’ theoreticum el­me ügyelő, a’ practicum akaratügyelő, az obie­­ctivum tárgyazatos, a’ subiectivum személyes. Az ész és okosság fölcse­rélve jelennek meg; a’ mind és mint kö­zött nincs különbség. A’ régi kort majd ész • *(

Next