Gazdasági Figyelő, 1957. július-december (1. évfolyam, 12-23. szám)
1957-07-04 / 12. szám
X££P Az állásidők megszüntetése: a termelékenység emelésének fontos tartaléka Az ellenforradalom óta eltelt több mint fél év alatt az ipar termelése hónapról hónapra növekedett és javult a termelékenység színvonala is. A termelékenység azonban az 1956. III. n.évi színvonalhoz képest még áprilisban is 90 százalék alatt volt, s lényegesen májusban sem javult. A korábbi termelési színvonal, valamint a korrigált rentabilitási szint elérése, a vállalatok nyereségessé tétele döntően a termelékenység további emelése útján biztosítható. Ez a következő idők egyik súlyponti feladata, mind a vállalatok, mind az irányító szervek tevékenységében. Ehhez fel kell használni azokat a tartalékokat, amelyek kisebb, vagy nagyobb mértékben minden vállalatnál, minden üzemben megtalálhatók. Ezúttal a munkaidő kihasználásában rejlő tartalékokkal kívánok foglalkozni. A vállalatok rendelkezésére álló havi munkaidőalap felső határát megszabja az állományi létszám és az egy fő által teljesíthető óráik szorzata. A munka végzésére ténylegesen felhasználható idő ennél kevesebb. A havi munkaidőalapot ugyanis csökkenti a szabadságon, betegállományban levők, valamint az egyéb igazoltan, vagy igazolatlanul távollevők munkaideje. Az igazolatlan mulasztások jelentik a munkaidőkihasználás és így a termelékenység emelésének első tartalékát. A munkavégzésbe megjelent dolgozók átlagos létszáma — az átlagos dolgozólétszám — és az egy dolgozó fő által teljesíthető órák számának szorzata még mindig nem azonos általában a teljesített órák számával. Sokan ugyanis, akik megjelennek munkavégzésre, nem dolgozzák ki a teljes munkaidőt, késnek a munkaidő kezdetén, vagy a munkaidő vége előtt korábban mennek el. Ezek a munkaidőkiesések képezik a termelékenység emelésének következő tartalékát. A ténylegesen teljesített órákon belül ugyancsak vannak olyan időrészek, amelyek alatt nem folyik munka. Az ilyen munkaidőkiesések közül egyesek szervezési hibákból, mások a munkás hibájából adódnak. Előfordulnak állásidők anyaghiány, energiaihiány, gépmeghibásodás, munkahiány stb. miatt. Ezek az állásidők — véleményem szerint — jelenleg a termelékenység emelésének legjelentősebb tartaléka. A munkás hibájából adódó állásidők a munkafegyelem lazaságaiból származnak, ide tartoznak a munkaidő alatti beszélgetésekből, lógásból és egyéb, nem okvetlenül szükséges szubjektív okok miatt kieső idők. E munkaidőn belüli időveszteségek feltárásának legmegfelelőbb eszközei a munkanapfényképek és különböző munkatanulmányok. Ezek segítségével lehet legjobban elemezni a kiesések okait és így lehetőség nyílik azok megszüntetésén keresztül a munkaidő jobb kihasználására, a termelékenység és végső fokon az önköltség javítására. Okok szerint a munkaidőkieséseket két főbb csoportba sorolhatjuk. I. A munkafegyelem lazaságaiból adódó kiesések. Ide tartozik az igazolatlan mulasztás, késés, korábbi eltávozás a munkából, munkaközbeni lógás stb. f· Szervezetlenségből adódó kiesések. Ide tartozik a gépre várás, rajzra várás, gépmeghibásodás, anyaghiány, energiazavar stb. Ezen a két területen állnak előttünk a leglényegesebb feladatok, jelenlegi helyzetünkben e téren tehetünk legtöbbet a munkaidő jobb kihasználása és a termelékenység emelése érdekében. Sajnos, igen sok vállalat nem fordít kellő gondot a munkaidőkihasználásra. Erre mutat például az, hogy nem tartják számon az állásidőket, nem vizsgálják meg azok okait és így nem is derül, ki, hogy hol vannak a legnagyobb hiányosságok. Ez részben abból adódik, hogy a munkaerőhiány nem kényszeríti rá a vállalatokat a munkaerővel való takarékosságra. Eléggé jellemző a „kapun belüli" munkanélküliség, mert a vállalatok sok esetben nem építették le a fölösleges létszámot. Ezt az állapotot nem szabad sokáig fenntartani, mert az üzemekben való csellengés demoralizáló hatással van a többi dolgozóra is és esetleg olyan munkaerőt köt le, amire más üzemekben nagy szükség lenne. A munkaidő jobb kihasználása csak akkor biztosítható, ha az üzemen belül megszűntetik a létszámfelesleget. Az okok feltárása után kerülhet sor a munkaidőkiesés megszüntetése érdekében végrehajtandó legmegfelelőbb intézkedések kiválasztására. A munkafegyelem megszilárdítását nagymértékben elő lehet segíteni a munkások közvetlen, személyes érdekeltségének megteremtésével. Az adott sajátosságoknak, a munka jellegének, a minőségi követelményeknek legmegfelelőbb teljesítménybérezési módszerek alkalmasak arra, hogy érdekeltté tegyék a munkásokat abban, hogy maguk is törekedjenek a kiesések megszüntetésére, a rendelkezésre álló munkaidő minél teljesebb kihasználására, valamint a helyes munkaszervezés kialakítására. A munkafegyelemben bekövetkezett romlás az ellenforradalom dezorganizáló hatásán kívül kétségtelenül összefügg azzal is, hogy sok területen — többnyire ott is, ahol a munka eredményessége megbízható alapon mérhető — megszüntették a teljesítménybérezést és időbérre tértek át. Mivel így a bérek függetlenné váltak a munkás teljesítményétől, a bérek ösztönző ereje is számottevően csökkent. Az egyes dolgozók keresetére közvetlenül nem volt hatással az, ha a munkaidő felét sétálással töltötte. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy bármilyen teljesítménybérezés is csak akkor ösztönöz a teljes munkaidő-kihasználásra és a munkafegyelem megszilárdítására, ha a norma vagy egyéb követelmények megalapítása helyesen történik és a munkaátvétel is szilárd alapokon nyugszik. Igen jó ösztönző eszköz lehet a munka megjavítására és ezen belül a munkaidő jobb kihasználására a helyesen felépített nyereségrészesedés rendszer is. A helyes bérezési és nyereségrészesedési rendszer önmagában még megfelelő alkalmazás esetén sem old meg minden problémát. Ezért egyes esetekben elkerülhetetlen bizonyos adminisztratív rendszabályok alkalmazása is. Igen sok függ attól, hogy az igazolatlan mulasztásokkal, késésekkel szemben, milyen magatartást tanúsít az üzem vezetője. Ha az ilyen fegyelmezetlenségek elkövetőit nem vonják felelősségre, vagy mérlegelés nélkül igazoltnak tekintik a mulasztásokat, számottevő eredményeket nem lehet elérni. Az adminisztratív rendszabályok mellett rendkívül fontos a nevelőmunka, egy olyan légkör megteremtése, amely hathatós segítője a munkafegyelem megszilárdításának. A szervezési hiányosságok kijavítása a munkanapfényképek, munkatanulmányok alapján biztosítható. Ezek természetesen felhívják a figyelmet a fegyelmezetlenségből eredő időveszteségekre is, de lehetővé teszik a kiesések csoportosítását különböző szervezési hiányosságok szerint is. Ismeretes, hogy ma még elég gyakran találkozunk olyan objektív akadályokkal is, amelyek üzemen belüli szervezéssel sem háríthatók el: pl. váratlan energiazavarok, kooperációs lemaradások stb. Ez azonban fokozottan megköveteli, hogy amikor energia van, rendelkezésre áll a szükséges nyersanyag, vagy félkésztermék, olyan legyen a munkaszervezés, hogy üzemen belüli zavar ne gátolja a munkát. A meghibásodott gépeket minél előbb ki kell javítani. Ez csak úgy biztosítható, ha helyesen szervezett karbantartó részleg és megfelelő alkatrészek állnak rendelkezésre. Egyes vállalatoknál, ahol a kapacitás nincs teljesen kihasználva, esetleg gondoskodni lehet arról, hogy géphiba esetén a munkát más, egyébként nem működtetett gépre tegyék át. Technológiai utasítások, rajzok idejében jussanak el a munkásokhoz. Ennek előfeltétele az, hogy a sorra kerülő munkák ütemezését már jó előre ismerjék és ennek megfelelően alakítsák ki a technológusok munkáját is. Ne kelljen anyagra vonva a munkásnak. Ha valamely adott termékhez a szükséges anyaggal nem rendelkezik az üzem, ne tervezzék annak a gyártását, viszont, ha az anyag rendelkezésre áll ne a munkásnak kelljen utánajárni munka közben. Nem elegendő, ha ezekkel a feladatokkal csak kirívó zavarok esetén foglalkoznak az üzemben, hanem rendszeresen tanulmányozni kell a munkafeltételeket s állandóan törekedni kell újabb és újabb tartalékok feltárására. A munkaidő kihasználásban rejlő tartalékok nem egyedüliek a termelékenység emelése szempontjából. A szakmai színvonal emelésével, a technológia fejlesztésével éshelyes megválasztásával, a jó munkamódszerek kialakításával és terjesztésével, a vállalatok közötti kooperáció megjavításával ugyancsak komoly eredményeket lehet elérni. Ily módon — ha belső tartalékok feltárása és felhasználása a termelékenység emelése érdekében a vállalati vezetők általános gyakorlatává válik — rövid időn belül eléri iparunk az 1956. október előtti színvonalat, mind termelékenység, mind önköltség tekintetében. Egyedül ezzel a módszerrel teremthetjük meg a reálbérek megszilárdításának és további emelésének feltételeit. Pongrácz Zoltán Munkaügyi Minisztérium Az újítási rendelet népgazdasági kihatásai GAZDASÁGI ÉLETÜNK alakulásában fontos szerepe van a műszaki fejlődésnek, s az ezzel szoros kapcsolatban levő újítói és feltalálói tevékenységnek. Az utóbbi célt szolgálja az újításokról és találmányokról szóló új kormányrendelet, amelynek nyomán az új cikkek (fogyasztási cikkek és termelési eszközök) előállítására irányuló javaslatok számának megnövekedése várható. Az eddig hatályban volt jogszabályok túlságosan a „megtakarításra“ helyezték a hangsúlyt. A megtakarítás jelentősége természetesen nem becsülhető le, a gazdasági fejlődést azonban elsősorban az új, korszerű cikkek fokozott gyártása jellemzi. Az új cikkek előállítására irányuló javaslat szerzőjét az önköltség öt százalékáig terjedő újítási díjban kell részesíteni. Számottevő gazdasági kihatások várhatók a feltalálói tevékenység fokozottabb ösztönzésétől is. A feltalálói díj az eddigi három év helyett öt éven keresztül illeti meg a feltalálót. A díjnak nincs felső határa, a műszakilag előnyösebb javaslatok szerzője részére az eddigi merev skálával szemben két százaléknál magasabb kulcsot is lehet alkalmazni. Népgazdaságunk részére nagy előnyöket várhatunk az új rendeletnek az „elfelejtett“ találmányokkal kapcsolatos intézkedésétől. Melyek az elfelejtett találmányok? Azok, amelyekre az elmúlt évek folyamán a szerzői tanúsítványt kiadták ugyan, amelyek azonban bevezetésre nem kerültek. Hogy miért? Részben anyaghiány, részben beruházási keret hiánya, sok esetben bürokratikus huzavonák miatt. Számos értékes javaslat fekszik tehát el anélkül, hogy megvalósításra kerülne. Az új rendelet segít ezen a bajon, amikor kimondja, hogy ha a szerzői tanúsítvánnyal elismert találmányt az állam gyakorlatba nem vette, a feltaláló jogosult az egyéb jogszabályok keretei között a találmányt saját maga gyakorlatba venni, illetőleg annak gyakorlatbavételére akár magánszeméllyel is megállapodást kötni. Ha tehát valakinek iparengedélye van, az általa előzetesen az államnak felajánlott találmány tárgyát az említett feltételek mellett gyárthatja, vagy társulhat egy iparengedéllyel rendelkező magánszeméllyel a gyártás céljából. Továbbmenően ez a hasznosítási jog megilleti a feltalálót a rendelet hatálybalépte után kiadásra kerülő szerzői tanúsítvánnyal védett találmányok tekintetében is, ha az állam bizonyos időn belül a találmány tárgyát nem veszi gyakorlatba. E rendelkezések révén remélhetőleg számos értékes — főleg a lakosság jobb ellátását célzó fogyasztási cikkekre vonatkozó — javaslat fog a népgazdaság vérkeringésébe bekerülni. A NÉPGAZDASÁGNAK különösen értékes javaslatok bevezetését célozzák a rendeletnek a közreműködők díjazására vonatkozó rendelkezései is. Az újítások, találmányok bevezetése számos esetben komoly felelősséggel, nehézségekkel jár. Ezt a felelősséget a vállalati dolgozók megfelelő anyagi ösztönzés hiányában csak vonakodva vállalták ezért sok értékes javaslat bevezetése késett. Az új rendelet az újítási díjjal egyenlő összegű díjazást biztosít azok részére, akik a javaslat bevezetésében a legeredményesebb tevékenységet fejtették ki. Ugyancsak az értékes javaslatoknak a népgazdaság vérkeringésébe való bekapcsolását célozzák a kísérleti és megvalósítási költségekre vonatkozó rendelkezések is. Az újítások és találmányok bevezetésének egyik legfőbb akadálya volt a szükséges költségkeret csekély volta. A karéban a vállalati béralap 0,5 százalékának megfelelő összeg állott e célból rendelkezésre. Ha a keret kimerült, a vállalat vagy egyáltalán nem, vagy csak bürokratikus huzavona után tudott újabb kerethez jutni. Az új rendelet ezen a bajon is segít, amikor kimondja, hogy a vállalatok az említett költségeket termelési költségként számolhatják el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármilyen nagyságú összeg elkölthető az újítások és találmányok bevezetésére az önköltség terhére történő elszámolás mellett. A NÉPGAZDASÁG ÉRDEKÉT szolgálja — ha nem is közvetlenül, de közvetve — a szerződéses rendszer bevezetése is. Lényege az, hogy az újítás megvalósítása előtt az újító és a vállalat igazgatója közös megegyezés alapján rögzítik a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket. A megvalósítás időpontja, a népgazdasági eredmény mérésének módja, az újítót megillető százalékos kulcs megállapítása, az újítónak a megvalósításban való közreműködése mind szabályozást nyernek a szerződésben. Ezáltal számos utólagos vita, fellebbezés, panasz fog kiküszöbölődni. Ha pedig akár az újító, akár a vállalat szerződésszegést követnek el, ennek következményeit a pártatlan bíróság állapítja meg. Egyesek a rendszerrel szemben azt az alaptalan aggályt támasztották, hogy az újítási ügyintézést elbürokratizálja. Ellenkezőleg. Egy szabatosan megfogalmazott rövid, ha minden lényeges kérdésre kiterjedő írásbeli megállapodás egyszerűsíti az újítási ügyintézést, mert mindkét fél előtt világos, hogy milyen jogok, illetve kötelességek terhelik. Ilyen módon a szocialista tartalmú szerződés az újítómozgalom fejlődésének fontos alapkövévé válik. Áttekintve az elmondottakat, megállapítható, hogy a jogszabály helyes végrehajtása esetén népgazdaságunk számára az újítómozgalom fellendüléséből nagy eredményeket hoz. Krasznay Mihály Néhány szó a bútorellátásról A kereskedelem hiánycikkeinek sorában szerepel a bútor. A kereslet nagyságára jellemző, hogy a szakboltokba jóformán, alig érkezik meg az áru, máris vevőre talál. A nagymértékű kielégítetlen kereslet mellett a kereskedelem által lebonyolított bútorértékesítés évről évre jelentősen nő. 1956-ban 1952-höz képest több mint négyszer anynyi bútort értékesítettünk s az 1957. 1. negyedévi bútoreladás értéke is meghaladja az előző év negyedévi átlagát. Növelte a bútorellátást az erősödő kisipar munkája is. 1957. márciusában 1953-hoz képest több mint kétszeres volt az asztalos és kárpitos kisiparosok száma. MI AZ OKA A NAGY KERESLETNEK? Bútorellátásunk a lakosság szükségletének megfelelően már több év óta nem alakult kielégítően. Ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban évente átlagosan kb. 100 ezer házasságkötés történik, s az új házasok jelentős része elsősorban bútort kíván vásárolni, már ez a réteg egymaga is jelenít)é■ keresletet képvisel. Legalább ilyen súllyal szerepelnek a bútort vásárolni szándékozók között mindazok, akik lakásukat az elmúlt évek nem megfelelő bútorellátása miatt, csak hiányosan tudták berendezni. Igen magasra tehető azok száma is, akik új bútorok vásárlásávalkívánják felújítani elhasznált lakberendezésüket. S újabb keresletet idéz elő az a tény, hogy az ellenforradalom alatt tömegesen pusztultak el lakásberendezések. Bár az ezévi értékesítési tervszámok magasabbak a tavalyinál és van bizonyos remény arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaságból kötésen felül importálhatunk bútort, az ez évi bútorellátás még mindig nem lesz kielégítő. Elégtelen bútorellátásunk okai közismertek. AZ ALAPVETŐ KÉT OK: bútoriparunk elégtelen kapacitása és a nem kielégítő nyersanyagellátás. A háború során a bútorgyáraik egy része tönkrement és ezek a felszabadulást követően nem kerültek újjáépítésre, kibővítésre, így gyáraink egy része a háború előttihez képest lényegesen alacsonyabb kapacitással dolgozik. A kisiazosok számának növekedése sem hozta meg teljesen a hozzáfűzött reményeket. A nagymértékű keresletet kihasználva jelentős részük ugyanis felesleges többletmunkával olyan bútorokat állít elő, amelyek árai rendkívül magasak és így kevesek számára hozzáférhetőek. Példa erre az ipari vásáron kiállított — egyébként igen szép kivitelezésű — konyhabútorok ára (6—7500 Ft). A bútorellátás megjavításának egyedüli módja ipari kapacitásunk növelése. Megfelelő raktár- és nyersanyagellátás esetén gyáraink nagy része rátérhetne a kétműszakos termelésre. Ez a gyárak jelentős kibővítését tenné szükségessé, amit azonban viszonylag kis befektetéssel meg tudnánk oldani. Ehhez kapcsolódó kérdés a megfelelő szakmunkásutánpótlás biztosítása is. Biztosítanunk kell továbbá, hogy a bútoripar több anyagellátásban részesüljön. Dr. Sz. L. Xcjt GAZDASÁGI !