Figyelő, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-03 / 1. szám

Magas színvonalú gazdálkodást igényel az 1961. évi terv Az 1961. év a második ötéves tervidő­szak első esztendeje is egyben. Az új terv célkitűzéseinek végrehajtásához olyan körülmények között fogunk hozzá, ami­kor jelentős minőségi változások történ­tek a mezőgazdaság termelési viszonyai­ban a szocializmus javára, az ország szántóterületének legnagyobb része a szocialista szektorhoz tartozik. A mezőgazdaság termelési viszonyai­ban végbemenő minőségi változás —töb­bek között — azt is jelenti, hogy, objek­tíve, hazánkban is megteremtődtek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy a népgazdaság egészét bevonjuk a­ szo­cialista tervgazdaság (tervgazdálkodás) körébe. Az új lehetőségek felismerése ön­magában, természetesen, még nem bizto­sítja, hogy a népgazdaság tervszerű és arányos fejlődése magasabb szinten való­suljon meg. Ezt csak a tudományos ku­tatóknak és a gazdasági vezetés kérdései­vel foglalkozó szakemberek széles köré­nek jó munkája teheti valósággá. A népgazdaságban történt e jelentős változás követelményeit figyelembe véve, 1961. évi népgazdasági tervünk megala­pozásánál, lényegében, a hároméves terv végrehajtásának tapasztalataiból és VII. kongresszusnak a második ötéves a terv irányelveire vonatkozó határozatai­­ból indultunk ki. A hároméves terv kedvező mérlege Az 1960-ban befejeződött második há­roméves terv teljesítésének mérlege ked­vező: az iparban jelentősen meggyorsult a fejlődés ü­­te­me, és a termelés lényegesen meghaladta a tervezettet; a mezőgazdasági össztermelés pedig megfelel az eredetileg előirányzott színvonalnak. Ennélfogva gyorsabban növekedett a tervezettnél a nemzeti jövedelem, s a dolgozók életszín­vonala. A növekedés gyors üteme, s jelentős eredményeink mellett azonban bizonyos problémák és nehézségek is keletkeztek népgazdaságunk egyes területein. Ezek a problémák jelentős részben a mezőgazda­ság nagyüzemi átalakításának viszonylag gyors és előre nem látott ütemével kap­csolatosak. A népgazdaságban levő prob­lémák másrészt abból fakadtak, hogy éves terveink nem számoltak kellő mér­tékben a lehetőségekkel és a népgazda­ságban rejlő tartalékokkal, s így — az egyébként igen örvendetes — jelentős mértékű túlteljesítéseket sem tudtuk köz­pontilag kellőképpen befolyásolni és irá­­nyítani. Népgazdaságunk fejlődése még egész­ségesebb lehetett volna az elmúlt 3 év­ben­­, ha következetesen végrehajtot­tuk volna a párt és a kormány gazda­ságpolitikai irányelveit, határozatait. Gondoljunk csak a kormány 1957. évi normarendeletére, amely megszüntette a központi normarendezéseket és ezt a fel­adatot a vállalatokra bízta; az 1958. évi takarékossági határozatra, a ponti Bizottságának 1959. évi párt Köz­márciusi, majd az 1960 januári határozataira, amelyek messzemenő útmutatást tartal­maztak a gazdálkodásra, a tervtúlteljesí­tésre, a műszaki fejlesztésre, a termelé­kenység emelésére és a beruházásokra egyaránt. Az 1961 évi terv megalapozásánál számoltak az előző tervidőszak tapaszta­lataival, s a problémák és nehézségek orvoslásának módja, természetesen, nem a fejlődés ütemének lassítása (amit köz­gazdaságilag semmi sem indokol), nem az elért eredmények alapján — ha­VII. kongresszus irányelveinek megfele­­­lően — a fejlesztés további gyorsabb üte­mének biztosítása. A fejlődés üteme mellett fontos mi­nőségi követelmény, hogy a termelés — mindenekelőtt az iparban — fokozot­tabb mértékben szolgálja a népgazdaság elsődleges szükségleteit a hazai és az exportigények magasabb színvonalú ki­elégítése szempontjából egyaránt. Az 1961. évi népgazdaságfejlesztési terv va­lamennyi részletelőirányzata — ilyen vo­natkozásokban is — messzemenően fi­gyelembe veszi az ország külkereskedel­mi és fizetési mérlegének követelmé­nyeit. 8 százalékkal emelkedik az ipari termelés Ezeknek az általános és fő szempon­toknak megfelelően az ipari termelést 1961-ben az 1960. évi várhatóhoz képest kb. 8%-kal növeljük. Ezen belül azonban mindenekelőtt azokat az ágazatokat fej­lesztjük, amelyek előnyösen járulnak hozzá a munka társadalmi termelékeny­ségének fokozásához és a gazdaságosság színvonalának emeléséhez, s jelentős té­telt képeznek külkereskedelmünkben Az iparban a gazdaságosság fokozásá­nak egyik alapvető feltétele, hogy foko­zatosan (de az eddiginél gyorsabb ütem­ben) szüntessük meg a ma még viszony­lag nagy mennyiségben gyártott gazda­ságtalan termékek termelését és az így felszabaduló kapacitások­at, ugyancsak, a népgazdaság számára elsőrendűen fontos cikkek termelésére állítsuk át, különös tekintettel a világpiacon gazdaságosan ér­­tesíthető termékekre. Az alapanyagtermelő és a feldogozó­­ipar termelése közötti összhang javítása érdekében az 1961. évi terv (számolva a megnövekedett feldolgozó kapacitások igényeivel) az ipari beruházásoknak csak Az összes beruházások megoszlása népgazdasági áganként, 1961 A termelékenység-növelés politikai feladat Az ipari termelés 8%-os növekedését — a VII. kongresszus irányelveinek megfelelően — már kétharmad részben a termelékenység emeléséből fedezzük. Ennek megfelelően ebben az évben leg­alább 5,6%-kal kell növekednie a mun­ka termelékenységének. Ezzel kapcsolat­ban két körülmény figyelemre méltó: 1) a munka termelékenységének előirány­zott növelését részben már megalapozták a korábban belépő, továbbá az ez évben folyamatosan üzembe helyezendő beruhá­zások; 2) a termelékenységi előirányzat eléréséhez azonban arra is szükség van, hogy megfelelő üzemszervezési munkával biztosítsuk a meglevő gépek és berende­zések, főleg a korszerűbb technika jobb kihasználását. A termelésnövelés alapvető forrásának kell tekintenünk a termelékenység eme­lését — egyéb közgazdasági meggondolá­sok mellett — azért is, mert a termelés növelésének ilyen vagy más (például lét­számnövelés) módja jelentős hatással van a dolgozók életszínvonalának alaku­lására. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a számítások, amelyek szerint, ha az utóbbi két esztendőben a termelő­irányzatnak megfelelő mértékben fedez­tük volna a termelés emelkedését a ter­melékenység növekedéséből: 1959-ben az egy keresőre jutó reálbér több mint 2 fo­kal, 1960-ban pedig több mint 3%-kal le­hetett volna több a kialakult színvonal­nál. És mivel gazdaságpolitikánk alap­vető tartalma a dolgozók életszínvonalá­nak állandó emelése —­ a munka terme­­lékenységének növelése, következéskép­pen az ipari termelés jelentős részének a termelékenység növelése útján való emelése ■ elsőrendűen fontos politikai feladatunk is egyben. Ötmilliárdos beruházás a mezőgazdaságban A mezőgazdaság idei terve már szá­mol a termelőszövetkezeti gazdálkodás­ban rejlő lehetőségekkel. Ennek megfe­lelően a mezőgazdasági össztermelés mintegy 8%-os emelését tervezzük (10,6%-os a növénytermesztés és 4,59­ 0-os az állattenyésztés növekedése.) Az eredmények eléréséhez 5,1 milliárd forint összegű beruházást fordí­tunk a mezőgazdaság fejlesztésére. A gépállomások gépállománya 4700 traktor­ral nő és így az év végén mintegy 41 000 darabra emelkedik a gépállomások trak­torállománya. A mezőgazdasági terv végrehajtásának — az állami beruházások mellett — fon­tos feltétele, hogy a tsz-ek saját erőforrá­saikat is nagyobb mértékben fordítsák termelőerőik fejlesztésére, s hogy az ál­lami gazdaságokban és tsz-ekben egy­aránt javuljon a munkafegyelem, hogy magasabb színvonalú legyen az üzemszer­vezés és a meglevő eszközöket jobban ki­használják. Különös gondot kell fordítani arra, hogy a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetbe belépő tagok családtagjai is minél nagyobb számban a tsz-ben dol­gozzanak. Ennek érdekében — többek között — olyan elosztási rendszert kell kidolgozni, amely mellett a tsz-tag csa­ládtagja számára előnyössé válik, ha a falun marad és a tsz-ben vállal mun­kát. Az életszínvonal A népgazdaság fejlesztésére az idén 30,7 milliárd forint beruházást fordítunk, körülbelül 60­0-kal kevesebbet az 1960. a évinél. Ezért fokozottan szükséges, hogy népgazdaság fejlődését ebben az évben meglevő tartalékaink jobb ki­használásával biztosítsuk. A beruházási tervjavaslat nagy gondot fordít a beruházási eszközök koncent­rálására, amit az is mutat, hogy ebben az évben több száz nagyobb beruházás üzembehelyezését tervezik. Befejezik például a Dunai Vasmű kokszolóját és salakhabosítóját, befejezik az Akkumu­látorgyár, a Transzvill, a Csepeli Trafó­­gyár, a Kórházi Berendezések Gyárának, az Elektromos Készülékek Gyárának, va­­mint az Elektronikus Készülékek Gyárá­nak a bővítését. A felsorolt példákból is látható, hogy a beruházási összegeket elsősorban a fejlesztendő iparágak kapa­citásának bővítésére, illetve műszaki színvonalának emelésére fordítják. Kedvező, hogy a beruházások szabály­­szerű megkezdéséhez szükséges tervdo­kumentációk nagyobbrészt már rendel­kezésre állnak, s a hiányzókat még az év elején kidolgozzák. A beruházási fegye­lem megszilárdítását eredményezi továb­bá az a határozat, amely szerint teljes tervdokumentáció nélkül új beruházás megkezdését nem engedélyezik. A viszonylag szerényebb beruházási előirányzat kedvező feltételeket teremt az eddig sok nehézséggel küzdő ipar (mindössze 1%-kal növekszik építő­ter­melése) számára is, hogy lényegesen jobb előkészítő és munkaszervezési munkával csökkentsék a kivitelezési időket, hogy olcsóbbá tegyék az építkezéseket. A nem termelő jellegű beruházások­ban jelentős helyet foglal el a lakásépít­kezésre előirányzott csaknem 2,5 milli­árd forint, mely (tehát csak állami erő­ből) több mint 15 000 lakás befejezését és több mint 12 000 új lakás építésének megkezdését teszi lehetővé. A bevezetőben elmondottaknak meg­felelően, az 1961. évi terv összeállítása­kor előtérben állt a terv külkereskedel­mi vonatkozásának gondos mérlegelése. A terv szerint kivitelünk mintegy 17%- 06 emelkedése mellett, a behozatal 8,6% kal növekszik, s bizonyos mértékű — szerényebb — kiviteli többlettel számo­lunk. A külkereskedelmi előirányzat mara­déktalan végrehajtásának fontos feltétele, olyan, a világpiaci igényeknek megfelelő termékek gyártása, amelyeket kedvező áron értékesíthetünk a külföldi országok­ban. El kell érni, hogy a folyamatban levő műszaki fejlesztésre irányuló mun­ka elsősorban a fejlesztendő iparágak legfontosabb műszaki problémáinak meg­oldására irányuljon, s ahol megfelelő ku­tatói vagy egyéb kapacitás nem áll ren­delkezésre, fokozottabb mértékben kell igénybe venni a baráti országok segítsé­gét. A népgazdaság 1961. évi terve minden téren biztos alapok­at kíván teremteni a már elért fejlődési színvonal számára. Ez az alapvető szempont határozza meg az életszínvonal emelésének 1961. évi előirányzatát is. A lakosság fogyasztási alapja ebben az évben tovább — mint­egy 4%-kal — emelkedik, elsősorban bérből és fizetésből élők számának növe­­­kedése, a nyugdíjasok és tsz-járadéko­­sok számának növekedése stb. következ­tében. Az életszínvonal további emelkedésé­nek megfelelően mintegy 4,5%-kal nö­vekszik a belkereskedelmi forgalom, s az áruellátás színvonala nagyjából meg­felel az 1960. évinek. 1961-ben több sze­mélygépkocsit, elektromos hűtőszekrényt, porszívót, televíziós készüléket és bútort biztosít a terv a lakosságnak, mint 1960-ban. (Egyes cikkekből azonban így sem tudjuk kielégíteni a keresletet.) Megfontolt túlteljesítés Az 1961. évi terv főbb előirányzatai­nak áttekintése is arról győz meg ben­nünket, hogy nehezebb, „feszítettebb” feladatok végrehajtásáról van szó, mint a hároméves terv időszakában. Fontos szempont volt, hogy a meglevő tartalé­kokat maximálisan beépítsék a népgaz­dasági tervbe, hiszen ez egyik fontos biztosítéka a tervszerű, arányos fejlődés­nek. Tervezési rendszerünkből adódóan, természetesen, most is lehetőség van (vagy lesz) bizonyos túlteljesítésre, első­sorban megtakarított anyagokból. Ilyen­kor is azonban alaposan meg kell fon­tolni, hogy hol és milyen mértékben hasznos a túlteljesítés. Ilyen esetben vállalati vezetők is a népgazdaság érde­­­keit tartsák szem előtt, s azt helyezzék előtérbe a vállalati érdekekkel szemben. A tervvel kapcsolatban szólni kell ar­ról is, hogy a tervutasítások és tervelő­irányzatok mellett olyan intézkedések is születtek, (illetve készülnek), amelyek a tervelőirányzatok maradéktalan teljesíté­sét (a tervszerűséget, a takarékos gaz­dálkodást) vannak hivatva szolgálni. Már az 1961. évi gazdálkodás tervszerűségének fokozása érdekében hoztak intézkedése­ket a decentralizált anyagi eszközökkel, alapokkal kapcsolatos gazdálkodás meg­javítása érdekében. Ezek az intézkedések a népgazdaság rendelkezésére álló anya­gi eszközök további koncentrálását, va­lamint a helyi alapok célszerű és gazda­ságos felhasználását célozzák, illetve biz­tosítják. A nyereségrészesedés eddigi rendsze­rének a vállalati gazdálkodásra gyako­rolt — alapvetően kedvező hatása mel­lett annak — kedvezőtlen hatásait csök­kenti a nyereségrészesedés új, 3 éves rendszere, amely tartósabban, s nagyobb átfutású feladatok megoldásában is ér­dekeltté teszi a vállalati dolgozókat. Említésre méltó intézkedés történt a vállalati dolgozók premizálási rendszeré­vel kapcsolatban is. Ennek az a lényege, hogy a prémium jelentős részét a mű­szaki fejlesztési, a termelékenységi, a gazdaságossági és minőségjavítási felada­tok ösztönzésére fordítják, s így korlá­tozzák a vállalatoknak azt a törekvését. Az 1961. évre várható átlagos ipari termelés, a kiemelt iparágak és az energia alapanyag termelés növeke­dése hogy a prémium érdekében laza terve­ket fogadtassanak el az irányító ható­sággal. A terv eredményes végrehajtását segí­ti, s mindenekelőtt a beruházási tevé­kenység hatékonyságát fokozza az építé­si időnormák csökkentésével, továbbá a fix árrendszer kiterjesztésével kapcsola­tos intézkedés. Különösen említésre méltóak a meglevő termelésikapacitás-tartalékok feltárásá­val kapcsolatos útmutatások, amelyek a kapacitások lényegesen magasabb szín­vonalú kihasználását tartják szükséges­nek — elsősorban azon termelési ágak­ban, amelyek fontos szerepet töltenek be árukivitelünkben A jövő év első feladata, hogy a tervet maradéktalanul végrehajtsuk, s ennek érdekében a határozatoknak, intézkedé­seknek is eleget tegyünk. Mindehhez a gazdasági irányításban — elvtárs, az MSZMP KB első Kádár János titkárának szavaival élve — erélyesebben kell meg­követelnünk a kommunista elvhűséget: „Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bízzák, képviselje és hajt­sa végre azt kellő elvhűséggel és állha­tatossággal.” mintegy harmadrészét irányozza elő a feldolgozóipar fejlesztésére, s 23%-ot az energiahordozók, 44%-ot az alapanyag­termelő ágazatok fejlesztésére fordítanak. GÉPI PAP 1960 1961 9 3

Next