Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-03 / 27. szám
3 A rugalmasság eredménye Az 1962. évi beruházások mérlege Az 1962. évi népgazdasági terv a szocialista szektor beruházásait 356 milliárd forintban, az előző évinél 10 százalékkal magasabb szinten határozta meg. Ez a jelentős növekedés nem volt túlzott, hiszen a tervet az építőipar szempontjából kedvezőtlen körülmények között is 5,3 százalékkal túlteljesítettük. Az 1962. évi terv az ötéves tervben erre az évre előirányzott szintet 4 százalékkal, közel másfél milliárd forinttal a teljesítés pedig több mint 9 százalékkal, azaz több mint 3 milliárd forinttal haladta meg. A beruházási tervelőirányzat több mint 5 százalékos túlteljesítése kedvező jelenség, örvendetes, hogy a viszonylag mostoha körülmények között is sikerült a beruházási előirányzatokat jelentősen túlteljesíteni. Az 1962. évi beruházási terv teljesítését elsősorban a kedvezőtlen időjárás gátolta. A késői kitavaszodás miatt már az első negyedévben is viszonylag jelentős lemaradások keletkeztek: az építőipar negyedéves tervét csupán 80 százalékra teljesítette. Az építőiparnak október közepéig lényegében sikerült az első negyedévi lemaradást behoznia, sőt, akkor már az építési előirányzat túlteljesítése volt várható. A szokottnál korábban beköszöntő kemény tél azonban ismét visszavetette az építőipart, emiatt az építési beruházások tervelőirányzatát 98,2 százalékra teljesítették. Abban, hogy a beruházási tervet nehézségek ellenére is sikerült túlteljesíteni, jelentős szerepe volt az egyre jobban megerősödő beruházó és kivitelező apparátusnak, az új Beruházási Kódexnek és a rugalmasabb finanszírozásnak. A múlt esztendőben az illetékes szervek (GB, OT, BB) több mint 3 milliárd forint túlfolyósítási lehetőséget engedélyeztek, ezek túlnyomó többsége a népgazdasági tervben előirányzott feladatok beruházási hitellel való fedezetét, a felsőbb szervek által elismert igények kielégítését, a folyamatban levő beruházások kivitelezési ütemének meggyorsítását, illetve elismert többletköltségeik fedezését és az év közben terven felül felmerülő lehetőségek rugalmas elosztását szolgálta. A 105,3 százalékos tervteljesítésen belül négy területen mutatkozott az átlagosnál jelentősebb tervtúlteljesítés. A helyi forrásból megvalósuló állami beruházások tervének 130,4 százalékos teljesítése (elsősorban azért, mert a felújításból végzett beruházások előirányzatát közel 1 milliárd forinttal túlteljesítették). A szövetkezeti beruházási tervek 124,7 százalékos teljesítésének az az oka, hogy a termelőszövetkezetek mintegy 700 millió forinttal teljesítették túl beruházási előirányzatukat. A központi forrásból megvalósuló állami beruházások előirányzatain belül a mezőgazdasági minisztériumok 118,2 százalékra, a tanácsok pedig 108,4 százalékra teljesítettek. Az átlagosnál mintegy 5,3 százalékkal rosszabb a teljesítés az iparban, a közlekedésben, valamint a lakásberuházásoknál. A tervteljesítés adatai azt mutatják, hogy a terv globális teljesítésén belül jelentős arányváltozások következtek be. Ha azonban a teljesítéseket akár az előző évi tényszámokhoz, akár a második ötéves terv 1962. évi előirányzatához viszonyítjuk, az indexekben sokkal kisebb különbségeket tapasztalunk, ami arra enged következtetni, hogy a gyakorlatban sem voltak tarthatók az 1962. évi beruházási tervnek azok az elgondolásai, amelyek mind az előző év tényszámaihoz, mind az ötéves terv 1962. évi előirányzataihoz képest csökkenteni kívánták a szövetkezeti beruházások, s általában a mezőruházásokat a terv az előző évi tényszámokhoz viszonyítva pedig jelentősen csökkenteni a helyi forrásból megvalósuló állami beruházások előirányzatát. A viszonylagos lemaradásokat általában s különösen a lakásépítkezések esetében az építőipar számára kedvezőtlen időjárás magyarázza, de hiba volna a lemaradások okát csupán az időjárásban keresni. Az értékhatáron felüli beruházásokat a terv az előző évi tényszámokhoz viszonyítva 21,4 százalékkal kívánta növelni. Ez a tendencia elvileg helyes ugyan, de a gyakorlat bebizonyította, hogy az értékhatáron felüli beruházások költségelőirányzatának növelése önmagában nem elégséges, hanem gondoskodnak egyúttal az egyes létesítmények megvalósítását biztosító koordinációról, anyagi eszközökről is. Az értékhatáron felüli beruházások optimális ütemű megvalósítását néhány kivételes esettől eltekintve sohasem a pénzügyi keretek hiánya akadályozza, hanem a beruházás megvalósításában résztvevő szállítók koordinálatlansága. A beruházó minisztériumok még most sem tárják fel őszintén az Országos Tervhivatalnak az egyes beruházások megvalósítása során az éves tervkészítés időszakában jelentkező koordinálatlanságokat, hiszen számukra a reálisnál nagyobb pénzügyi előirányzatok semmilyen hátrányt nem jelentenek, sőt, alapul szolgálhatnak keretátcsoportosítási kérelmeik alátámasztására.Például a KGM vállalatai a tárca saját értékhatár feletti beruházásaira 90 millió forint értékű szállítást nem teljesítettek. Ennek nagy része olyan gép, amelynek a tervévben történő szállítása — a beruházóknak visszaigazolt szerződésekből megállapíthatóan — a tervkészítés időszakában sem volt várható. A NIM értékhatár feletti beruházásainál a tárca felügyelete alá tartozó szállítói 1962-ben esedékes gépszállítási szerződéseik 77 százalékát december 31 -i szállítási határidőre igazolták vissza s ezzel eleve lehetetlenné tették a beruházók számára az év folyamán beépíthető, illetve üzembe helyezhető gépvolumen reális megtervezését. A globálisan kedvező számok mögött az átlagosnál valamivel gyengébb az értékhatáron felüli beruházások tervének a teljesítése. Ezen belül különösen kedvezőtlenek az 1962. évi befejezésre tervezett és a kiemelten kezelt ún. zöldlámpás beruházások tervteljesítése. Ez szintén a koordinációs munka megjavításának szükségességére hívja fel a figyelmet. Az 1962. évi beruházási tervélesítésének elemzéséből két alapvető tanulság vonható le. 1. Ezután is helyesnek kell tekinteni a beruházások megvalósításának, bonyolításának azt a rugalmasabb módszerét, amely nem követeli meg a tervhez való merev ragaszkodást, ha a végrehajtás során módosulnak a feltételek, tehát rugalmasabban reagál a túlteljesítési lehetőségekre, módot ad az év közben ki nem használt kapacitások, a terven felüli anyagkészletek, gépek hasznosítására. 2. A beruházások tervszerű megvalósítását veszélyeztető koordinálatlanságokat már a tervkészítés időszakában fel kell tárni. Dr. Kopátsy Sándor 7 Az ipari készletek alakulása Az utóbbi években az ipari termelés növekedése évről évre több forgóeszközt igényel. Az 1962-ben iparunkban lekötött forgóeszköz-állomány értéke elérte az évi nemzeti jövedelem mintegy 60 százalékát. A készletvolumen nemcsak az eszközlekötés vetületében jelent közgazdasági problémát, hanem — hogy úgy mondjam — járulékos ráfordításai (raktározás, kezelés stb.) tekintetében is. Végül, de nem utolsósorban a készletalakulás és a készlethelyzet elemzése arra is utalhat, hogy a termelés mennyiben elégítette ki a tényleges szükségleteket. Az állami ipar készletei 1960-ban több mint 12, 1961-ben 16,8, 1962-ben pedig 10,5 százalékkal — s mindhárom évben a termelés növekedését meghaladó mértékben például 1962-ben 2 százalékkal — emelkedtek. Az iparban a 100 forint termelési értékre jutó forgóeszközérték az 1959. évi 27,7 forintról 1962-ben 28,3 forintra emelkedett. A normalizált eszközszükséglet tervezett növekedését figyelembe véve, az iparvállalatok készletnövekedésének csak mintegy a fele tekinthető indokoltnak. Igényhiánnyal összefüggő okok miatt Igények változása miatt Átadási problémák miatt Előszállításból import belföldi Anyagellátási, kooperációs és műszaki problémák miatt Túlzott beszerzés, 111. szállítás miatt Raktári kiszolgálásra való felkészülés miatt Egyéb okból A szükségtelenül lekötött készletállomány elemzéséből kiderül, hogy az 1962. évi feladatok teljesítéséhez például az előszállításokból eredő készletekre nem volt szükség. Az előszállításokból eredő készletfelhalmozódás 10 százaléka az indokolatlanul lekötött eszközöknek. Ennek elsősorban a szállítási szerződési előírások be nem tartása a forrása. A vállalatok az anyagellátás érdekében — különösen a szállítói vállalatnál nem nagy értéket képviselő kooperációs szállításnál — nem ragaszkodnak azokhoz a szerződési előírásokhoz, amelyek korlátozzák az előszállítást. Hozzájárulnak az előszállítási jog kikötéséhez és nem határozzák meg a szállítás időpontját, hanem elfogadják az ,,-ig”- megjelölést. A szükségleteket meghaladó beszerzésből származó felesleges készlet részesedése hozzávetőleg szintén 10 százalékra tehető. A túlzott beszerzések oka az, hogy a vállalatok az anyagfelhasználási normákat nem, vagy csak a gazdálkodás alá vont anyagoknál alkalmazzák; a normák többségét nem megalapozott számítások alapján alakítják ki és sok vállalatnál a műszaki fejlesztéssel párhuzamosan nem korszerűsítik, megrendeléseiknél nem veszik figyelembe a meglevő készleteket stb. A szükségtelenül lekötött eszközök mintegy 45 százaléka közvetve, vagy közvetlenül igényváltozással és igényhiánynyal függ össze. Az igények, a szükségletek meglehetősen gyorsan változnak és a termelés csak akkor képes kielégíteni a változó keresletet, ha a termelést irányító szervek előrelátóan foglalkoznak az igényváltozás vizsgálatával és ennek megfelelően a termelési kapacitások, profilok és a gyártmányok meghatározott, a jelenleginél szőkébb körének folyamatos fejlesztésével. Sajnos, a legtöbb ágazatban ma még nem folyik rendszeres gyártmányfejlesztés; ez inkább lökésszerűen történik, rendszerint akkor, amikor a termék már olyannyira elavult, hogy kiszorul a piacokról. A nehéziparra — főként a bányászatra és a vegyiparra — olyan alapanyag- és melléktermék-készletek növekedése , a jellemző, amelyeknek népgazdasági hasznosítását nem oldottuk meg (recski rezes színpor, nemesiszap, piritpörk stb.); mindaddig, míg ezen anyagok felhasználását nem oldják meg, a készlet terheli a népgazdaságot. A könnyűiparban a gyártmányösszetétel állandóan változik. Ez jelentősen befolyásolja a készletalakulást. (Például az exporttermelés növekvő részesedése, amely növeli a biztonsági tartalékkészleteket; a divatváltozások, amelyek átmenetileg elfekvő készletet okoznak, főleg a bel- és a külkereskedelemben stb.) A könnyűipar minél kisebb eszközlekötéssel igyekszik megoldani a változó szükségletek kielégítését. (Így például export céljára nyersszövetet készleteznek, amelyet az igényeknek megfelelően készítenek ki. A bőriparban és a ruhaipar belföldi alapanyagAz iparban a globálisan indokoltnak tekinthető készletek egy része összetételében nem felelt meg a termelés szükségletének; erre utalnak a vállalati normát meghaladó készletek és a normával szemben mutatkozó hiányok. Az elmúlt év végén a termelő ágazatok összes készletei mintegy 19 százalékkal meghaladták a normalizált szintet, miközben egyes készletfajták állománya mintegy 6,5 százalékkal alacsonyabb volt a normánál. A szükségletes készletfelhalmozódás okainak és közgazdasági összefüggéseinek feltárása céljából a Magyar Nemzeti Bank valamennyi iparvállalatnál megvizsgálta az 1962. év végi készletállomány összetételét. A vizsgálat adatai nagyrészt vállalati bevallások, egyedi vizsgálatok stb. —szerint a minisztériumi ipar termelő és készletező vállalatainál (élelmiszeripar nélkül) a készletek 16,3 százalékára nem volt szükség az 1962. évi tervfeldatok végrehajtásához. A szükségtelenül lekötött eszközök egészét azonban nem tekinthetjük feleslegeseknek. Ezért elemezni kell e feleslegek megoszlását és e feleslegek keletkezésének forrásait, ellátásában azonban már nem alkalmaznak hasonló eljárást.) A szükségtelenül lekötött eszközök és ezen belül az igényváltozás miatt felhalmozódott készletek aránya a gépiparban a legnagyobb. Az igényváltozással összefüggő készletek aránya azokban az iparágakban a legjelentősebb, amelyekben a gyártmányösszetétel a gyors technikai haladás következtében viszonylag rövid idő alatt változik. Szükségtelenül lekötött iparág készleteik aránya, % Termelő (gép-)ipar összesen 18,5 Ebből: Igaz, hogy a korszerű termékek gyártására való áttérés időszakában készletnövekedéssel kell számolni. Ám az áttérés megfelelő előkészítésével, az elmúlt időszak termékösszetétele helyett a várható szükséglet felmérésén alapuló tervezéssel és anyagrendeléssel, a konstrukciókban a tipizált alkatrészek felhasználásának kiterjesztésével jelentősen csökkenteni lehet a készletlekötést. A vállalatok a szállítási szerződések megkötése előtt — csak bizonyos feltételezett gyártmányösszetétel alapján — rendelik meg az anyagot, létesítenek kooperációt stb. Amennyiben a tényleges szükséglet a feltételezett gyártmányösszetételtől eltér, az esetek többségében kisebb-nagyobb felesleges készletek halmozódnak fel, mivel az eredeti és időközben feleslegessé vált anyagmegrendelések törlésére sokszor már nincs lehetőség. A szükségtelenül lekötött eszközök jelentős része anyagjellegű készlet. Problémát okoz azonban, hogy e készleteknek mintegy 50 százaléka csak egy célra felhasználható speciális anyag, ami — ha rendelés nincs — hosszú ideig „mozdulatlan” marad, esetleg használhatatlanná válik. Ez különösen a kapitalista exportra gyártó vállalatoknál reális veszély. A külföldi igények év közben konkretizálódnak, a rendelés specifikálása után az előzetesen beszerzett készlet egy része sokszor feleslegessé válik, az új anyag és kooperáció biztosítása pedig meghosszabbítja a rendelés kielégítéséhez szükséges időt. A külkereskedelem ezt a nehézséget raktárkészleteivel igyekszik áthidalni, de ez sok esetben nem lehetséges, mert készleteinek jó része késztermék. E problémát és az ebből fakadó szükségtelen eszközlekötést csökkentené, ha a készletező vállalatok a raktári kiszolgálást, illetve kötbéres utalványrendszert kiterjesztenék a nagy tömegben előállított szabványméretű anyagokra. Így lehetővé válnék, hogy a vállalatok a konkrét szükséglet megismerésekor szerezhessék be a termeléshez szükséges anyagokat. Ebben az évben erre már van lehetőség; ezt szolgálta az 1962. évben egyes készletező vállalatok (VILLÉRT, Ferroglobus, Szerszámkészletező) több mint 600 millió forint értékű készletfeltöltése. E téren is van már kezdeményezés. Például a Transzvill Vállalat trafó, áramváltó és nagyfeszültségű készülékekből létesít félkészraktárt; a Zománcipari Művek és a Salgótarjáni Acélárugyár meghatározott anyagát tartalékolnák. Tárgyalások folynak hasonló megoldásokra szerszámgépek, zárak és lakatok, rádióalkatrészek stb. vonatkozásában is. A bank ezeket a kezdeményezéseket természetesen hitellel támogatja, annál is inkább, mert sikerük nemcsak az iparnak és a kereskedelemnek előnyös, hanem a népgazdaságnak selejtezési veszteségeit is csökkenti. A vizsgálatból az is megállapítható, hogy a korábbi években felhalmozódott felesleges készletek nagy részét a technikai haladás, a gyártmányösszetétel gyors változása következtében már nem lehet felhasználni, így a készlethelyzet reális megítélését az is nehezíti, hogy a vállalatok vontatottan selejtezik ki népgazdaságilag sem hasznosítható készleteiket. Az elmondottakból az is kitűnik, hogy a szükségtelen készletek keletkezésének megakadályozásában a pénzügyi eszközök szerepe meglehetősen korlátozott. A pénzügyi ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében az elmúlt évben egyre szélesebb körben és gyakrabban alkalmazott a bank az átlagosnál magasabb (büntető) hitelkamatot. Ezenkívül néhány iparágban olyan rendszert vezettek be, amelyben a lekötött eszközök relatív nagysága közvetlenül befolyásolja az elszámolható nyereségrészesedés összegét. A felesleges eszközlekötés megszüntetéséhez hatékony intézedésekre van szükség a műszaki fejlesztésben, a szükségletek figyelemmel kísérésében, a rugalmasabb anyaggazdálkodás kialakításában. Markovics Lászlóné Nehézipar KGM Könnyűipar Építő- KPM ipar Ipar (százalékban) 28,1 29,2 31,2 29,5 11,3 7,0 12,8 15,8 6,5 1,4 2,7 4,8 8,4 6,5 40,4 4,9 3,6 8,1 11,5 1,4 5,0 4,3 5,7 10,8 18,3 5,6 7,6 5,4 3,5 8,5 15,7 8,5 7,8 11,5 7,0 1,2 10,3 2,9 — — 28,8 18,9 14,7 20,2 11,7 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Gépgyártás 19,4 Járműipar 23,8 Műszeripar 24,8 Szerszámgépgyártás 19,0 Híradástechnika 19,8 * Termelő- és készletező vállalatok, élelmiszeripar nélkül.