Figyelő, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-18 / 42. szám
/ . : • ■ • ~ A BERUHÁZÁSOK idei helyzetképéről — pontosabban: 109 különösen fontos, minisztertanácsi program alapján megvalósuló beruházás idei üteméről — tájékozódott egy vizsgálat keretében az Építésügyi és Városgazdálkodási Minisztérium építőipari főigazgatósága. A vizsgálat megállapításai olyan figyelemre méltók, hogy a manapság újdonságokban, információkban éppenséggel nem szűkölködő vállalatok számára érdemes néhány tapasztalatot idézni. Előzményként hadd emlékeztessünk arra, hogy — mármár hagyományos ismétlődéssel — általában ilyentájt hallhattunk évről évre arról, milyen okok miatt késik a beruházások megvalósítása. A felsorolásban a zord időjárástól a tervezési hibákig, a programmódosításoktól a kooperációs akadályokig, változatos, bár az évek során kissé egyhangúvá szürkült okok szerepeltek. Aligha állítható, hogy idén akár az időjárás, akár a tervezőintézetek munkája lényegesen eltért volna a sokévi, átlagtól, és a most tartott vizsgálat mégis azt állapította meg, hogy a 109 beruházás kivitelezési üteme gyorsult, s hogy a megvalósítás az esztendő végéig előreláthatóan meghaladja majd a program előirányzatait. Sokatmondó, hogy a vizsgálat szerint idén is fontos — és ugyancsak ismétlődő — okok akadályozták a beruházások ütemességét (mindenekelőtt az építőanyaghiány) és mégis: az év első hat hónapjában a kiemelt beruházásokon mintegy 350 millió forint értékkel több munkát végeztek el, mint a múlt év azonos időszakában, s egészében a megvalósítás üteme az időarányosnál gyorsabb. Természetesen ez már önmagában véve figyelmet keltő eredmény, azért is, mert hiszen ezek a kiemelkedő jelentőségű beruházások rendkívül nagy mértékben befolyásolhatják a jövő év — a reform első esztendeje — gazdálkodását; ezekre a beruházásokra számít ebben a nagyon fontos évben a népgazdaság. Ám talán még ennél is lényegesebb, elgondolkoztatóbb az ok, amelyet az említett vizsgálat a gyorsabb kivitelezés fő tényezőjeként megjelöl. Ha korlátozott érvénnyel is, de valójában arról van szó, hogy ezeknél a beruházásoknál már bizonyos reformmódszerek alapján gazdálkodtak. Az új jogszabályok ugyanis módot adtak arra, hogy a beruházás fontos, kiemelt jellegét a kivitelező vállalatok felár formájában is érzékeljék. A felár egy része pedig a kivitelezésben résztvevő dolgozók keresetét növelte, ami nemcsak az egy főre jutó teljesítményeket javította, de hozzájárult ahhoz is, hogy az építőipari munkaerőhiány ellenére elegendő legyen a munkáslétszám. Közismert, hogy az új gazdaságirányítás egyik módszere lesz felárral vagy árengedménnyel „terelni” a termelést meghatározott irányba. Ily módon az idei beruházási eredmény többé, kevésbé a módszer vizsgájának is felfogható. Ami pedig a tételes „vizsgaeredményeket" illeti, olyan jelentős beruházások megvalósítása gyorsult, mint például a határidő előtt átadott váci műbőrgyártó üzem, az új csepeli forróselvgyártócsarnok, a Tiszapalkonyai Erőmű új turbinája stb. Kétségtelen, hogy — népgazdasági méretekben — forintban is sokkal többet „hoz” a határidő előtt, vagy legalábbis időre üzembelépő beruházás, mint amennyit „visz” a kifizetett felár. Millió műszak naponta Tavaly — a teherszállítási statisztika szerint — összesencsaknem 267 millió tonna áru „mozgott” az országban. Hozzávetőleges, de megbízható számítások szerint naponta egymillió fizikai dolgozó — a munkások mintegy 30 százaléka — foglalkozik anyagmozgatással. Az országos termelésben a szakmunkások, a kereskedelmi dolgozók, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak stb. munkaidejük jelentős részét ugyancsak kénytelenek anyagmozgatással tölteni, így a felmérhető, hivatalosan kimutatott és bizonyított napi egymillió műszakon (azaz 8 millió munkaórán) kívül is igen sok időt felemészt az anyagmozgatás. (A forgácsoló szakmában végzett munkanap-fényképezések például kimutatták, hogy olykor a műszakidő 25—30 százalékát töltik atermelő dolgozók munkadarabok szállításával, „beszerzésével”, vagy éppen anyag utáni járkálással.) Az anyagmozgatás költségtényezői közé azonban nem csupán a „hivatásszerűen” azzal foglalkozók viszonylag magas létszáma és a termelőmunka helyett ezzel töltött idő vesztesége tartozik. A termelőüzemen belüli és kívüli anyagmozgatáshoz költséges berendezések, szállítóeszközök, tárolóterek, raktárak szükségesek. Ebből következik, hogy hazánkban a forgalmazott áruk, nyersanyagok és félkésztermékek önköltségéből 30—80 százalék — anyagmozgatási költség. E két szélső érték érzékeltetésére példa a cukoripar és a szuperfoszfátgyártás, mindkét esetben a teljes önköltségből az anyagmozgatási költséghányad 70—80 százalék. Viszonylag legkisebb az anyagmozgatási költség a műszer- és finommechanikai iparban, itt 30—35 százalékos az arány. Világprobléma A felsorakoztatott és néhol talán meghökkentő adatok joggal engednek arra következtetni, hogy a korszerűsítéssel elérhető megtakarítások az anyagmozgatás, szállítás, raktározás és csomagolás területén különösen jelentősek, a fellelhető tartalékok még nagyrészt kiaknázatlanok. Ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy az összes ipari beruházások esetében a népgazdasági ráfordítás aránya átlagosan a következő: Az ipari beruházások költségmegoszlása % Termelés, technológia 40 Anyagmozgatás, raktározás 40 Energiaellátás 20 100 Ezek az arányok világosan mutatják: fontos népgazdasági érdek az anyagmozgatás problémáinak elemzése, megoldása, azaz az anyagmozgatásra jutó idő és költség csökkentése. Nem mellőzhető az anyagiaknál is fontosabb tényező: az üzemi balesetek 20—25 százaléka anyagmozgatási tevékenység közben történik. Az anyagmozgatás korszerűsítése tehát végső soron elsőrendű munkásvédelmi-szociális probléma is. Az említett egymillió anyagmozgató munkás többsége ugyanis ma még jobbára kézi erővel dolgozik, rakodik, targoncát tol, vagy éppen zsákot, ládát, alkatrészt emel. Az anyagmozgatás hazai helyzetéről a mostanában készülő felmérések alapján vázolt kép tehát arra utal, hogy a téma gazdasági és gazdaságossági jelentősége nagyobb, mint azt addig vélték. Mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy az anyagmozgatás korszerűsítésének gondja egyáltalán nem valamiféle sajátos magyar jelenség, hanem világprobléma. Ezért folynak mindenütt a fejlett ipari országokban kutatások az anyagmozgatás, raktározás gazdasági és fizikaiterheinek felmérésére, csökkentésére. Az érdeklődés homlokterében csaknem mindenütt elsősorban az anyagmozgatási és szállítási utak csökkentését célzó szállításszervezési törekvések állnak és csak másodsorban a szállító- és rakodóeszközök, raktárak gépesítése. Az NDK-ban például egy48 lakásos, előre gyártott elemekből készült épületekből álló — lakótelep esetében kiszámították, hogy a szállítási költség az összes beruházási költség 25 százalékát emésztette fel. A nagyelemek szállítási körzetét racionalizáló intézkedések után, a közúti szállítás távolsága 15—25 kilométerre csökkent. Az összes szállítási költség ennek nyomán a ráfordítás 1,6— 2,9 százalékára mérséklődött. Szervezés, gépesítés A Szovjetunióban nemrég kilenc vegyipari üzemben vizsgálták meg a raktárak és a feldolgozó üzemrészek távolságának anyagmozgatási-gazdaságossági összefüggéseit. A vizsgálat nyomán új — központosított — raktárrendezési tervet készítettek, így az üzemeken belüli vasúti vágányok hossza átlag 0,5—2,4 km-rel rövidült, ami 11,9—51 ezer rubellel csökkentette a vágányberuházási és üzemeltetési költséget. A tolatási, kocsirendezési, átállítási terület körülbelül a felére csökkent. Ez egymagában évi 0,8—36,2 ezer rubel megtakarítást jelentett a kilenc üzemben. Svájcban évente körülbelül 70—80 millió tonna árut szállítanak, s az átrakásnál alkalmazott, korszerű eszközökkel elérhető munkaerő-megtakarításra vonat kionikázási jáiak piaca Vállalati felkészülésra hozó számításaik egyben a gépesítés és a szállítás-programozás jelentőségére is rámutatnak: a 25 tonna szénni rakott vasúti kocsi különböző munkamódszerrel végzett kirakásának időigényét egybevetve, a kézi rakodáshoz 12,5 óra, a géplapátos kirakáshoz 2 óra, a markolóval végzetthez 1 óra, a billenőszekrényes vagon kiürítéséhez pedig csupán 15 perc szükséges. A billenőkocsi alkalmi fásával tehát lehetségessé válik a kézi erővel végzett, óránkénti 2 tonnás kirakási teljesítmény 100 tonnára emelése. A szállítások programozása és az automata kirakóberendezések alkalmazása a svájci Langnau állomáson óránként 900 tonna kavics kirakását és szállítószalagos továbbítását biztosítja a közeli autópálya építéséhez. Végül egy idézet a Manustration című francia szaklapból. ..A kézi anyagmozgatás a legerősebb testi igénybevételek közé tartozik. A kis és régebbi vállalatoknál még ma is nagy szerepe van a kézi munkának... A technikai berendezésekkel végzett munka egyszerűbb, nagyobb teljesítőképességű és körülbelül százszor olcsóbb is, mint az emberi munka ...” Alighanem túlzás a technikai berendezések és a kézi anyagmozgatás versenyét 100:1 arányban jellemezni, hiszen a termelés, tárolás, szállítás, csomagolás, értékesítés folyamatában név is lehet minden anyagmozgatási fázist gépesíteni. Tény azonban, hogy az ayagmozgatás gépesítése viszonylag gyorsan kifizetődik. Az sem vitás, hogy a szállítási utak optimális tervezésétől is sok függ, és nem kevesebb a szerepe a raktárgazdálkodási, illetve tervezési munkának az anyagmoz-' gatási szükséglet csökkentésében. Országos konferencia Hazánkban például évente körülbelül 3 milliárd forintra becsülik a szakemberek a helytelen raktározás miaatt keletkező károkat. (Csongrád megyében például a műtrágya 20 százaléka ment veszendőbe a helytelen tárolás következtében.) Ezzel szemben kimutatható, hogy a Bútorértékesítő Vállalat új, korszerű, kigépesített rákospalotai raktárának beruházási költségei a vártnál jóval rövidebb idő alatt megtérülnek a meglehetősen kényes áru minőségének megóvásával is gyorsabb árumozgatással. Hazai és külföldi kutatási, tervezési, beruházási eredmények tükrében, ezekről a problémákról tárgyal az október 23—26 között megrendezendő V. Anyagmozgatási Konferencia, amelynek „gazdája” a MTESZ keretében nemrég alakult Központi Anyagmozgatási Bizottság. A konferencián előreláthatóan mintegy 200 külföldi és 600 hazai vendég vesz részt. Az érdeklődés is bizonyítja: az anyagmozgatás jelentősége ma már közismert, az elismertetés propagálására már kevésbé van szükség. Éppen ezért a konferencián — az eddigiekkel szemben — sokkal inkább a „hogyan tovább" kérdéssel kívánnak foglalkozni, a már elért hazai és külföldi eredményeket ismertetve segíteni a további fejlődést. A konferencia egyben az anyagmozgatási bizottság első országos jellegű „bemutatkozó” rendezvénye, amelynek során a hazai és külföldi referátumokon, előadásokon és a szakmai szekcióüléseken kívül, a külföldi cégek több anyagmozgatási gyártmányismertető előadást is tartanak. Az eddigi eredményeket modell- és fotókiállítás szemlélteti. Remélhető tehát, hogy a konferencia is hozzájárul az 1 millió dolgozó — 1 millió műszak országos anyagmozgatási volumenének csökkentéséhez. Horváth Mihály Lakásügyi tanácsadó •/ ■',» .v-äVÄ. . •• vví c-' ’ik 1967. OKTÓBER 18. XI. ÉVFOLYAM 42. SZÁM ARA I.UO FORINT