Figyelő, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1967-10-18 / 42. szám

/ . : • ■ • ~ A BERUHÁZÁSOK idei helyzetképéről — pontosabban: 109 különösen fontos, minisztertanácsi program alapján megvalósuló beruházás idei üteméről — tájékozódott egy vizsgálat keretében az Építésügyi és Városgazdálkodási Minisztérium építőipari főigazgatósága. A vizsgálat megállapításai olyan figyelem­re méltók, hogy a manapság újdonságokban, információk­ban éppenséggel nem szűkölködő vállalatok számára érde­mes néhány tapasztalatot idézni. Előzményként hadd emlékeztessünk arra, hogy — már­­már hagyományos ismétlődéssel — általában ilyentájt hall­hattunk évről évre arról, milyen okok miatt késik a beru­házások megvalósítása. A felsorolásban a zord időjárástól a tervezési hibákig, a programmódosításoktól a kooperációs akadályokig, változatos, bár az évek során kissé egyhan­gúvá szürkült okok szerepeltek. Aligha állítható, hogy idén akár az időjárás, akár a tervezőintézetek munkája lényege­sen eltért volna a sokévi, átlagtól, és a most tartott vizsgálat mégis azt állapította meg, hogy a 109 beruházás kivitelezési üteme gyorsult, s hogy a megvalósítás az esztendő végéig előreláthatóan meghaladja majd a program előirányzatait. Sokatmondó, hogy a vizsgálat szerint idén is fontos — és ugyancsak ismétlődő — okok akadályozták a beruházások ütemességét (mindenekelőtt az építőanyaghiány) és mégis: az év első hat hónapjában a kiemelt beruházásokon mintegy 350 millió forint értékkel több munkát végeztek el, mint a múlt év azonos időszakában, s egészében a megvalósítás üteme az időarányosnál gyorsabb. Természetesen ez már önmagában véve figyelmet keltő eredmény, azért is, mert hiszen ezek a kiemelkedő jelentő­ségű beruházások rendkívül nagy mértékben befolyásolhat­ják a jövő év — a reform első esztendeje — gazdálkodását; ezekre a beruházásokra számít ebben a nagyon fontos év­ben a népgazdaság. Ám talán még ennél is lényegesebb, el­­gondolkoztatóbb az ok, amelyet az említett vizsgálat a gyor­sabb kivitelezés fő tényezőjeként megjelöl. Ha korlátozott érvénnyel is, de valójában arról van szó, hogy ezeknél a beruházásoknál már bizonyos reform­mó­dszerek alapján gazdálkodtak. Az új jogszabályok ugyanis módot adtak arra, hogy a beruházás fontos, kiemelt jellegét a kivitelező válla­latok felár formájában is érzékeljék. A felár egy része pe­dig a kivitelezésben résztvevő dolgozók keresetét növelte, ami nemcsak az egy főre jutó teljesítményeket javította, de hozzájárult ahhoz is, hogy az építőipari munkaerőhiány el­lenére elegendő legyen a munkáslétszám. Közismert, hogy az új gazdaságirányítás egyik módszere lesz felárral vagy árengedménnyel „terelni” a termelést meghatározott irány­ba. Ily módon az idei beruházási eredmény többé, kevésbé a módszer vizsgájának is felfogható. Ami pedig a tételes „vizsgaeredményeket" illeti, olyan jelentős beruházások megvalósítása gyorsult, mint például a határidő előtt átadott váci műbőrgyártó üzem, az új cse­peli forróselvgyártócsarnok, a Tiszapalkonyai Erőmű új turbinája stb. Kétségtelen, hogy — népgazdasági­ méretekben — forintban is sokkal többet „hoz” a határidő előtt, vagy legalábbis időre üzembelépő beruházás, mint amennyit „visz” a kifizetett felár. Millió műszak­­ naponta Tavaly — a teherszállítási statisztika szerint — összesen­­csaknem 267 millió tonna áru „mozgott” az országban. Hoz­závetőleges, de megbízható számítások szerint naponta egymillió fizikai dolgo­zó — a munkások mintegy 30 százaléka — foglalkozik anyagmozgatással. Az or­szágos termelésben a szakmunkások, a kereskedelmi dolgozók, a mezőgazdaság­ban foglalkoztatottak stb. munkaidejük jelentős részét ugyancsak kénytelenek anyagmozgatással tölteni, így a felmér­hető, hivatalosan kimutatott és bizonyí­tott napi egymillió műszakon (azaz 8 mil­lió munkaórán) kívül is igen sok időt felemészt az anyagmozgatás. (A forgácso­ló szakmában végzett munkanap-fényké­pezések például kimutatták, hogy olykor a műszakidő 25—30 százalékát töltik a­­termelő dolgozók munkadarabok szállí­tásával, „beszerzésével”, vagy éppen anyag utáni járkálással.) Az anyagmozgatás költségtényezői közé azonban nem csupán a „hivatásszerűen” azzal foglalkozók viszonylag magas lét­száma és a termelőmunka helyett ezzel töltött idő vesztesége tartozik. A termelő­üzemen belüli és kívüli anyagmozgatás­hoz költséges berendezések, szállítóeszkö­zök, tárolóterek, raktárak szükségesek. Ebből következik, hogy hazánkban a for­galmazott áruk, nyersanyagok és félkész­termékek önköltségéből 30—80 százalék — anyagmozgatási költség. E két szélső érték érzékeltetésére példa a cukoripar és a szuperfoszfátgyártás, mindkét esetben a teljes önköltségből az anyagmozgatási költséghányad 70—80 százalék. Viszony­lag legkisebb az anyagmozgatási költség a műszer- és finommechanikai iparban, itt 30—35 százalékos az arány. Világprobléma A felsorakoztatott és néhol talán meg­hökkentő adatok joggal engednek arra következtetni, hogy a korszerűsítéssel el­érhető megtakarítások az anyagmozgatás, szállítás, raktározás és csomagolás terü­letén különösen jelentősek, a fellelhető tartalékok még nagyrészt kiaknázatla­nok. Ezt a megállapítást támasztja alá az is, hogy az összes ipari beruházások ese­tében a népgazdasági ráfordítás aránya át­lagosan a következő: Az ipari beruházások költségmegoszlása % Termelés, technológia 40 Anyagmozgatás, raktározás 40 Energiaellátás 20 100 Ezek az arányok világosan mutatják: fontos népgazdasági érdek az anyagmoz­gatás problémáinak elemzése, megoldása, azaz­ az anyagmozgatásra jutó idő és költség csökkentése. Nem mellőzhető az anyagiaknál is fontosabb tényező: az üze­mi balesetek 20—25 százaléka anyagmoz­gatási tevékenység közben történik. Az anyagmozgatás korszerűsítése tehát vég­ső soron elsőrendű munkásvédelmi-szo­ciális probléma is. Az említett egymillió anyagmozgató munkás többsége ugyanis ma még jobbára kézi erővel dolgozik, ra­kodik, targoncát tol, vagy éppen zsákot, ládát, alkatrészt emel. Az anyagmozgatás hazai helyzetéről a mostanában készülő felmérések alapján vázolt kép tehát arra utal, hogy a téma gazdasági és gazdaságossági jelentősége nagyobb, mint azt addig vélték. Mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy az anyagmoz­gatás korszerűsítésének gondja egyálta­lán nem valamiféle sajátos magyar jelen­ség, hanem világprobléma. Ezért folynak mindenütt a fejlett ipari országokban ku­tatások az anyagmozgatás, raktározás gazdasági és fizikai­­terheinek­ felméré­sére, csökkentésére. Az érdeklődés hom­lokterében csaknem mindenütt elsősorban az anyagmozgatási és szállítási utak csök­kentését célzó szállításszervezési törekvé­sek állnak és csak másodsorban a szállí­tó- és rakodóeszközök, raktárak gépesí­tése. Az NDK-ban például egy­­­48 la­kásos, előre gyártott elemekből készült épületekből álló — lakótelep esetében ki­számították, hogy a szállítási költség az összes beruházási költség 25 százalékát emésztette fel. A nagyelemek szállítási körzetét racionalizáló intézkedések után, a közúti szállítás távolsága 15—25 kilo­méterre csökkent. Az összes szállítási költség ennek nyomán a ráfordítás 1,6— 2,9 százalékára mérséklődött. Szervezés, gépesítés A Szovjetunióban nemrég kilenc vegy­ipari üzemben vizsgálták meg a raktárak és a feldolgozó üzemrészek távolságának anyagmozgatási-gazdaságossági össze­függéseit. A vizsgálat nyomán új — köz­pontosított — raktárrendezési tervet ké­szítettek, így az üzemeken belüli vasúti vágányok hossza átlag 0,5—2,4 km-rel rö­vidült, ami 11,9—51 ezer rubellel csök­kentette a vágányberuházási és üzemelte­tési költséget. A tolatási, kocsirendezési, átállítási terület körülbelül a felére csök­kent. Ez egymagában évi 0,8—36,2 ezer rubel megtakarítást jelentett a kilenc üzemben. Svájcban évente körülbelül 70—80 mil­lió tonna árut szállítanak, s az átrakás­nál alkalmazott, korszerű eszközökkel el­érhető munkaerő-megtakarításra vonat­ kionik­ázási jái­ak piaca Vá­llalati fel­kész­ülés­­­ra hozó számításaik egyben a gépesítés és a szállítás-programozás jelentőségére is rámutatnak: a 25 tonna szénni­­ rakott vasúti kocsi különböző munkamódszerrel végzett kirakásának időigényét egybevet­ve, a kézi rakodáshoz 12,5 óra, a géplapá­tos kirakáshoz 2 óra, a mark­olóval vég­zetthez 1 óra, a billenőszekré­nyes vagon kiürítéséhez pedig csupán 15 perc szük­séges. A billenőkocsi alkalmi fásával te­hát lehetségessé válik a kézi erővel vég­zett, óránkénti 2 tonnás ki­raká­­si teljesít­mény 100 tonnára emelése. A szállítások programozása és az automata­ kirakóbe­rendezések alkalmazása a sváj­ci Langnau állomáson óránként 900 tonna kavics ki­rakását és szállítószalagos t­ovábbítását biztosítja a közeli autópálya építéséhez. Végül egy idézet a Manustration című francia szaklapból. ..A kézi anyagmozga­tás a legerősebb testi igénybevételek kö­zé tartozik. A kis és régebbi vállalatok­nál még ma is nagy szerepe van a kézi munkának... A technikai berendezések­kel végzett munka egyszerűbb, nagyobb teljesítőképességű és körülbelül százszor olcsóbb is, mint az emberi munka ...” Alighanem túlzás a technikai berende­zések és a kézi anyagmozgatás versenyét 100:1 arányban jellemezni­, hiszen a ter­melés, tárolás, szállítás, csomagolás, ér­tékesítés folyamatában név is lehet min­­den anyagmozgatási fázist gépesíteni. Tény azonban, hogy az ayagmozgatás gépesítése viszonylag gyorsan kifizetődik. Az sem vitás, hogy a szállítási utak opti­mális tervezésétől is sok függ, és nem kevesebb a szerepe a raktárgazdálkodási, illetve tervezési munkának az anyagmoz-' gatási szükséglet csökkentésében. Országos konferencia Hazánkban például évente körülbelül 3 milliárd forintra becsülik a szakemberek a helytelen raktározás miaatt keletkező károkat. (Csongrád megyéb­en például a műtrágya 20 százaléka ment veszendőbe a helytelen tárolás következtében.) Ezzel szemben kimutatható, hogy a Bútorérté­kesítő Vállalat új, korszerű, kigépesített rá­kospalotai raktárának beruházási költsé­gei a vártnál jóval rövidebb idő alatt megtérülnek a meglehetősen kényes áru minőségének megóvásával is gyorsabb árumozgatással. Hazai és külföldi kutatási, tervezési, be­ruházási eredmények tükrébe­­n, ezekről a problémákról tárgyal az október 23—26 között megrendezendő V. Anyagmozgatá­si Konferencia, amelynek „gazdája” a MTESZ keretében nemrég alakult Köz­ponti Anyagmozgatási Bizottság. A kon­ferencián előreláthatóan mintegy 200 kül­földi és 600 hazai vendég vesz részt. Az érdeklődés is bizonyítja: az anyagmoz­gatás jelentősége ma már közismert, az elismertetés propagálására már kevésbé van szükség. Éppen ezért a konferencián — az eddigiekkel szemben — sokkal in­kább a „hogyan tovább" kérdéssel kíván­nak foglalkozni, a már elért hazai és kül­földi eredményeket ismertetve segíteni a további fejlődést. A konferencia egyben az anyagmozga­tási bizottság első országos jellegű „be­mutatkozó” rendezvénye, amelynek során a hazai és külföldi referátumokon, elő­adásokon és a szakmai szekcióüléseken kívül, a külföldi cégek több anyagmozga­tási gyártmányismertető előadást is tar­tanak. Az­ eddigi eredményeket modell- és fotókiállítás szemlélteti. Remélhető te­hát, hogy a konferencia is hozzájárul az 1 millió dolgozó — 1 millió műszak or­szágos anyagmozgatási volumenének csökkentéséhez. Horváth Mihály Lakásü­gy­i tanácsadó •/ ■',» .v-äVÄ. . •• vví c-' ’ik 1967. OKTÓBER 18. XI. ÉVFOLYAM 42. SZÁM ARA I.UO FORINT

Next