Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-02-25 / 8. szám

Munkamorál és vezetés (Folytatás az 1. oldalról) használására irányuló személyes törek­vés stb. Természetesen a szükségleteik magasabb szintű kielégítésének forrásait az anyagi termelés és a szolgáltatások fejlesztésével kell megteremteni. Az el­osztási rendszer tökéletesítése azonban maga is ösztönzően hat az anyagi javak és szolgáltatások termelésére. Elosztási rendszerünkben — részben a korábbi évek maradványaként — egye­lőre csak szűk körben, korlátozottan ér­vényesül a fogyasztási javak differenciált elosztása. Egyes munkáskategóriákban pedig a kereseti színvonal kifejezetten alacsony. Nem független ettől, hogy a teljes fog­lalkoztatás állami politikájában mutat­koztak bizonyos túlzások és a politikát sokan vállalati feladatiként értelmezik. A bérszínvonal-szabályozás 1968-ban beve­zetett módszere és a létszámnövelés pre­ferálása pedig (a bérszínvonal növelésé­vel és a gépesítéssel szemben) hozzájárult a már korábban létrejött kedvezőtlen ten­denciák megerősödéséhez. A munkaerő a monopolisztikus helyzetben levő vállala­tokhoz hasonló magatartást tanúsít: igyekszik emelni az „árat”, ha pedig ez korlátokba ütközik, nyíltan vagy burkol­tan rontja a minőségek A múlt eszten­dőben mindkét jelenség tanúi lehettünk. Természetesen nehéz lemérni, milyen mértékben vezetett ez a munkaerőhelyzet a bérszínvonal növelésére, és milyen mértékben a végzett munka minőségének romlására. Nagy hatékonyság­különbségek Van olyan vélemény, hogy ma nincse­nek meg a differenciálás anyagi feltéte­lei. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a válla­latok bér- és létszámpolitiikája megvál­tozna (a nyereségérdekeltség 1970-től ér­vényes új rendszere e tekintetben bizo­nyos előrelépést jelent), jelentős erőfor­rások szabadulnak fel ilyen célokra. To­vábbá: különböző vizsgálatok egybehang­zó tanúsága szerint iparunk egyes ága­zatai között igen nagy hatékonyságkü­lönbségek vannak. A Gazdaságkutató In­tézet számításai szerint a szélső hatékony­­sági értékek eltérése az átlagtól belföldi árakon több mint kétszerese a pozitív és mintegy négyszerese a kedvezőtlen irány­ban. A két szélső érték aránya: 1,8. Dol­lárárakon számítva a hatékonyság ágaza­ti szóródása még nagyobb. Ezt is megha­ladja a vállalatok közötti hatékonyság szóródása. A mikroszerkezetnek a fej­lesztési erőforrások és a munkaerő foko­zatos átcsoportosítása útján való átalakí­tása tehát számottevő erőforrások felsza­badítására és egyben a hatékonyság ■nagyarányú növelésére adhat módot. Ágazati és vállalati statisztikai adatok szerint a termelés és a létszám alakulá­sa között meglehetősen laza az összefüg­gés. A létszám viszonylag rugalmatlan, csak kevéssé követi a termelés változását, különösen annak csökkenését. Több olyan iparág és sok olyan vállalat van, amely­ben a termelés stagnálását vagy csökken­tését 1969-ben a létszám további növeke­dése kísérte. E létszámhígítás nyilvánva­ló következményeként fokozódott a vál­lalati „kapun belüli” munkanélküliség, következésképpen romlott a munkamorál. Az akut munkaerőhelyzetet részben a még ma is élő hiánypszichózis okozza. Ez megkönnyíti és ösztönzi a munkaerőván­dorlást, amivel szemben egyesek közpon­ti, adminisztratív intézkedéseket sürget­nek. Úgy vélem azonban, a munkaerőért folytatott ádáz versenynél sokkal hatá­sosabb módszer lenne, ha a vállalatok megállapodnának egymással a munkaerő­felvétel feltételeiben. Ha a területileg egymáshoz közel telepített vállalatok és üzemek ebben a vonatkozásban egyeztet­nék magatartásukat, minden bizonnyal csökkenne a munkaerő-vándorlás, stabili­zálódna a létszám és enyhülnének a lét­számgondok is. dezések) mellett, tehát a munkáslétszám több mint 61 százaléka nem géppel, sőt, még csak nem is gépek (berendezések) mellett végezte munkáját. Kifejezetten gépi munkát valójában a munkásoknak nem egészen 28 százaléka végzett csak. De nemcsak az abszolút színvonal ala­csony, lassú a dinamika is: a gépi mun­kahelyeken dolgozó munkások aránya 1963 óta alig 2 ponttal nőtt. Különösen problematikus a munkafe­gyelem a nem gépi munkahelyeken és a kisegítő (például anyagmozgatási) tevé­kenységet folytató dolgozók körében. A gépi technika és a korszerű technoló­giák fegyelmező hatását bizonyítják a munkafegyelemre közvetlenül és közvet­ve utaló nemzetközi összehasonlító vizs­gálatok. Ezek szerint ugyanazon makro­­struktúrájú országok közül ott magasabb a munka intenzitása, a munkaidő extenzív és intenzív kihasználása, ahol a gépesítés foka magasabb. (Például az NDK ipará­ban, ahol 1966-ban a munkások 47 száza­léka dolgozott gépek, berendezések mellett, a munkaidő kihasználása is magasabb a magyarországinál.) Ezek az eltérések azonban iparáganként különbözőek. Pél­dául a textiliparban lényegesen kisebbek a különbségek a magyar és a külföldi adatok között, mint a gépiparban. Ennek egyebek között az a magyarázata, hogy a textiliparban a gépi technológia diktál­ja a munka ritmusát, míg a gépiparban az üzemeltetés nagyobb mértékben függ a dolgozótól. A technikai felszereltség színvonala a vállalatok belső szervezettségét is befo­lyásolja. Vállalataink szervezettsége meg­lehetősen elmaradott, a meglévő techni­kai lehetőségeket sem hasznosítjuk meg­felelően. Ebben egyéb — az előzőekben már tárgyalt — közgazdasági tényezők­nek is szerepük van. (Negyven szervezési és ágazati-gazdasági és számítástechni­kai intézet tevékenységében a szerve­ző munka aránya 1967-ben 30 szá­zalék volt; 1968-ban ez az arány 24 szá­zalékra csökkent Vizsgálatok szerint a vállalatok a megrendelt és kidolgozott javaslatok 30—40 százalékát nem hasz­nosítják.) A szervezettség alacsony színvonala károsan befolyásolja a munkafegyelmet és a munkamorált. Ha a vállalatnál nin­csenek pontos munkaköri leírások, tech­nológiai és kalkulációs előírások, illetve módszerek, s ami van, annak betartásá­ról sem gondoskodnak, akkor óhatatlanul rossz a munka- és a technológiai fegye­lem, s ebben az esetben maguk a vezetők a legfőbb szervezői a fegyelmezetlenség­nek, a rossz munkamorálnak. Tudati tényezők A történelmi, a közgazdasági és a mű­szaki tényezők mellett bizonyos szocioló­giai és tudati elemek is hatással vannak a fegyelem színvonalára, a munkaer­kölcsre. Ez utóbbi tényezők különösen a kvalifikáltabb munkát és a magasabb ke­reseti kategóriához tartozó munkaválla­lók munkahelyi magatartását befolyásol­ják. Ezekben a kategóriákban különösen nagy szerepe van a munkaheyi megelége­dettségnek. Ezért a vállalati politikának szociológiai hatása is van: a vállalatfej­lesztési koncepció, amelyet a vállalat dol­gozóinak többsége magáénak vall, foko­zott erőfeszítésekre ösztönöz. A tőkés nagyvállalatok, felismerve a szociológiai és tudati tényezők szerepét, változatos módszerekkel befolyásolják alkalmazottaik tudatát, hogy erősítsék a céghez való tartozásból fakadó fontosság­érzetet. Ezzel összhangban a bérezésben számottevő differenciáló tényező a cégnél, a vállalatnál eltöltött idő. A magyar vállalatoknál az ilyen szoci­ológiai nevelő munka még csak kezdeti stádiumban van. Megalapozásához min­denekelőtt az szükséges, hogy a vállala­tok a „rövid távra élés” politikáját kon­cepciózus, célratörő, távlatokat nyitó munkastílussal váltsák fel. A nevelés fontos eszköze a fegyelem szilárdításának, a munkaerkölcs javításá­nak, de nem pótolhat hiányzó gazdasági és műszaki feltételeket. Közéletünkben is vannak kifejezetten demoralizáló hatású jelenségek. Ezek egyike-másika csak egy vállalat kollektívájának szellemét mérge­zi, mások azonban társadalmi méretek­ben okoznak károkat. Akadnak például munkahelyiek, ahol a dolgozók munkaide­jüket nem tudják munkával kitölteni. Ilyenek elsősorban azok a kisegítő tevé­kenységek, amelyeken a munkások meg­lehetősen nagy hányadát foglalkoztatják. A technológia jellege, a termelési ciklus vagy a munka mennyisége miatt ilyen munkahelyek nagy számban találhatók. Célszerű lenne ezeket megvizsgálni és ha lehetséges, e munkahelyeken növelni a terhelést, vagy csökkenteni a létszámot, esetleg a munkaidőt. Ezt az operációt végre kell hajtani, mert a „szervezett” tétlenség demoralizál, s ebből felmérhe­tetlen károk származnak. A vezetőkön múlik Különösen érzékenyen befolyásolják a kollektívák munkamorálját a vezetők magatartása és cselekedetei. A vezető magatartása partnereivel vagy vevőivel szemben mintául szolgál a beosztottak magatartásához is. A vezetői elvárások erőteljesen befolyásolják a vállalat egész arculatát és a kollektíva hangulatát. Sok vezető igénytelen és erélytelen. A munka pontos és jó elvégzésének megkövetelése nem erénye vezetőinknek, noha jól tud­ják, hogy ezek hiánya milyen káros következményekkel jár. Igaz, hogy az igénytelenséghez nagymértékben hozzájá­rult az „eladói” piac és a monopolisztikus helyzet. (A KERMI megvizsgálta az 1969. IV. negyedévben forgalomba hozott új könnyűipari termékeket, s megállapította, hogy ezeknek csak 55 százaléka elégítette ki a minőségi előírásokat.) Ez a kölcsö­nösségen alapuló igénytelenség meleg­ágya a fegyelmezetlen munkának. Ha a vállalatok, mint szervezetek igénytelenek egymással szemben, miért ne lehetne igénytelen a dolgozó is, saját munkájá­val szemben? . Előfordul, hogy egyes vezetőket fele­lősségre kellene vonni, de a számonkérés késik, csak akkor kerül rá sor, ha a vét­ség már nagy „üggyé” dagadt. A túlzott türelem mögött gyakran a kölcsönös el­nézésen alapuló protekcionizmus húzódik meg, amit azonban a „népgazdasági érde­kekre”, olykor az ország ,,kü­l­kereskedel­­mi érdekeire” való hivatkozással leplez­nek. Ebben az összefüggésben is érdemes rávilágítani a monopolisztikus helyzetek okozta súlyos károkra. A monopólium ugyanis védi, leplezi az esetleges káros cselekedeteket. Ha nincs összehasonlítási lehetőség, nincs verseny, akkor nem bon­takozhatnak ki a piac ellenőrző és szelek­táló funkciói sem. A kiszolgáltatott vevő­­vállalat többnyire pontosan tudja, hogy szállítója rontotta a minőséget, ok nélkül emelte az árat stb., mégis kénytelen sze­met hunyni, mert nincs más választá­sa ... A monopólium olyan hatalmi pozí­cióba juttathat egyeseket, amelyet nehéz áttörni, sőt belátni is nehéz. Mindez kétségtelenül hozzájárul ahhoz, hogy a munkamorál és a tisztességes üzleti ma­gatartás ellen vétőkkel szemben az állam is csak nagy késéssel tud fellépni. Félreértés ne essék: nem a vezetői dön­tésekkel járó tévedés jogát vitatom. A döntések a jövőre vonatkoznak, amely­nek számos eleme bizonytalan. Nyomós érdekesnek fűződnek ahhoz, hogy vezető­inket a kockázatok vállalására öszönöz­­zük. Nyilvánvaló, hogy a döntések nem mindegyike jár a várt­­ (előkalkulált) eredménnyel. A tévedés a vezetői munka, a vezetői döntések természetéből adódik. A vezetők felelősségét szóba hozva, a rájuk fokozottan érvényes állami és po­litikai felelősség számonkérését kívánjuk csak felvetni. Tudjuk, sokan hajlamosak közéletünk egyes negatívumainak felna­gyítására. Az ilyen túlzások ellen is harcolunk, ha következetesen haladunk előre a közéleti demokratizmus fejleszté­sének útján, hiszen így táptalaját veszti a mindent besározni akaró, suttogó pro­paganda, egyúttal így teremthetünk olyan közhangulatot és közerkölcsöt, amely el­ítéli a munkamorál rombolását. Manapság, ha nehézségek, problémák vannak, divat a közgazdasági szabályo­zókra hivatkozni. A szabályozók azonban emberi cselekvés révén érvényesülnek, n­em helyettesíthetik a vezetők felkészült­ségét, felelősségérzetét, az előrelátást és a körültekintést. A szabályozás mai rend­szerében is van lehetőség a gazdasági te­vékenység színvonalának emelésére, hi­szen ez a szabályozás egyértelműen új, kedvező helyzetet teremtett abban a vo­natkozásban, hogy nagyobb döntési sza­badságot biztosított a vezetőknek. Ezt még nem ismerte fel minden vezető. Van­nak akik régi módon, a régi normák sze­rint irányítanak. Ennek veszélyeire azért is fel kell hívni a figyelmet, mert előbb­it­tóbb konfliktusokhoz vezethet, vállala­ton belül és kívül egyaránt. A döntési szabadságnak megnövekedése nem csu­pán mennyiséget jelent, hanem elsősor­ban minőségi tényező; új tartalommal, magatartásjegyekkel és elvárásokkal ru­házza fel a vezetői funkciót. A munkafegyelemmel és a munkaer­kölccsel kapcsolatos mai problémáink többsége nem mai keletű, évtizedek tár­sadalmi-gazdasági fejlődésének a követ­kezménye. Nem várhatunk tehát csodá­kat: a munkamorál csak a közgazdasá­gi, a technikai, a szociológiai és a tudati tényezők összehangolt fejlesztése nyomán fokozatosan javulhat. Ezt a folyamatot kell és lehet meggyorsítani tudatos, ösz­­szehangolt társadalmi, politikai és gazda­sági tevékenységgel. Tennivaló minden szinten van bőven, a felső vezetéstől egé­szen az egyes munkahelyekig. Dr. Varga György Gépi munkahelyen: 39 százalék A munkahelyi fegyelemre a közgazda­­sági viszonyok mellett hatással van a műszaki fejlettség, a technikai felszerelt­ség színvonala is. Közismert a gépi tech­nika és a korszerű technológiák „fegyel­mező” ereje, az a fokozott követelmény, amelyet a fejlett gépi technika és tech­nológia a munka minőségével szemben támaszt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1968-ban a minisztériumi iparban dolgozó munkásoknak nem egé­szen 39 százaléka dolgozott gépek­­beren­ FIGYELŐ, 1970. FEBRUÁR 25. Korunk alapanyagait mindinkább a vegyipar állítja elő. Ahogyan a múlt szá­zadban, az első ipari forradalom jellemző alapanyagait a vas- és az acélipar teremtette, most, az újabb ipari forradalom korában a vegyipar befolyásolja nagymér­tékben a fejlődés dinamikáját. Jellemzően és tömör ösz­­szegezésként fejezi ki ezt ez a fogalom: kemizálás. A vegyipar közvetve, vagy közvetlenül hat az egész nép­gazdaságra, a vegyszeres gyomirtószerekkel, a műtrá­gyával a mezőgazdaságra, különböző műanyagokkal az iparra és mindezek összegezett hatásaként a fogyasztás struktúrájára. Sok szó esik manapság: nálunk az iparszerkezet átala­kításáról, kor­­­ erősítéséről, s ez rendkívül bonyolult, az egész népgazdaságot, minden iparágat érintő folyamat. Egyik meghatározó jellegzetessége azonban: a vegyipar kiemelkedő ütemű fejlődése, és hozzátehetjük, ez az a pont, ahol az iparszerkezet korszerűsítési tendenciája esztendők óta töretlenül, hosszú távra érvényesen meg­figyelhető. Erre mutatnak a tavalyi adatok is, amelyekből kitű­nik, hogy a vegyipar a népgazdaság legdinamikusabban fejlődő ága volt. Az idén erőteljesen folytatódik ez az irányzat, mert az 1970. évre szóló prognózisok szerint a vegyipar csaknem 12 százalékkal — tehát az ipari ter­melés előirányzott ütemét kétszeresen meghaladó arány­ban — növeli termelését. A korszerűsítési irányzatot milliárdos beruházások támasztják alá: az idén megkez­dődik az iparág alapanyagbázisát bővítő Barátság II. kő­olajvezeték építése, hozzákezdenek a poliakrinitril szin­tetikus szálüzem és a Péti Nitrogénművek új műtrágya­­gyára építéséhez, üzembelép az Országos Gumiipari Vál­lalat új üzeme, a Dunai Kőolajipari Vállalat új kőolaj­­feldolgozó üzeme és egész sor más, korábban elkezdett beruházás. Egészében az idén 5,2 milliárd forint értékű beruházás valósul meg a vegyiparban, amelynek mint­egy a fele állami nagyberuházás, a többit pedig vállalati erőforrásokból finanszírozzák. A vegyipar gyors fejlő­dését, termelési struktúrájának korszerűsítését jelzi az is, hogy intenzíven folytatódik a nemzetközi munkameg­osztásba való beépülés folyamata: a szocialista országok­ba irányuló export 6,5, a tőkés export pedig 14 százalék­kal növekszik az idén. Ami a jövőt illeti, noha a negyedik ötéves terv elő­irányzatai csak a következő hónapokban körvona­lazódnak, annyi máris bizonyos, hogy a vegyipar ki­emelt, az ipar átlagát jóval meghaladó növekedési üte­me a következő fél évtizedben is folytatódik. A gyors növekedési ütem kedvezően módosítja ipa­runk szerkezetét, de a volumen növekedésével együtt sok feladat vár megoldásra az iparág kapuin belül is. Az egész népgazdaságban tovagyűrűző költséghatásokat is figyelembe véve, ebben az iparágban különösen jelentős a termelékenység egyelőre mérsékelt növekedési ütemé­nek gyorsítása, az eszközkihasználás hatékonyságának fokozása. Jóllehet, az értékesítést előreláthatóan az idén is könnyíti az iparág termékeinek erőteljes világpiaci konjunktúrája, ez mit sem von le abból a hosszútávra érvényes követelményből, amely a népgazdaság e vezető ágára a versenyképesség javításával, a költségcsökken­tés követelményével hárul. 3

Next