Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-02-25 / 8. szám
Munkamorál és vezetés (Folytatás az 1. oldalról) használására irányuló személyes törekvés stb. Természetesen a szükségleteik magasabb szintű kielégítésének forrásait az anyagi termelés és a szolgáltatások fejlesztésével kell megteremteni. Az elosztási rendszer tökéletesítése azonban maga is ösztönzően hat az anyagi javak és szolgáltatások termelésére. Elosztási rendszerünkben — részben a korábbi évek maradványaként — egyelőre csak szűk körben, korlátozottan érvényesül a fogyasztási javak differenciált elosztása. Egyes munkáskategóriákban pedig a kereseti színvonal kifejezetten alacsony. Nem független ettől, hogy a teljes foglalkoztatás állami politikájában mutatkoztak bizonyos túlzások és a politikát sokan vállalati feladatiként értelmezik. A bérszínvonal-szabályozás 1968-ban bevezetett módszere és a létszámnövelés preferálása pedig (a bérszínvonal növelésével és a gépesítéssel szemben) hozzájárult a már korábban létrejött kedvezőtlen tendenciák megerősödéséhez. A munkaerő a monopolisztikus helyzetben levő vállalatokhoz hasonló magatartást tanúsít: igyekszik emelni az „árat”, ha pedig ez korlátokba ütközik, nyíltan vagy burkoltan rontja a minőségek A múlt esztendőben mindkét jelenség tanúi lehettünk. Természetesen nehéz lemérni, milyen mértékben vezetett ez a munkaerőhelyzet a bérszínvonal növelésére, és milyen mértékben a végzett munka minőségének romlására. Nagy hatékonyságkülönbségek Van olyan vélemény, hogy ma nincsenek meg a differenciálás anyagi feltételei. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a vállalatok bér- és létszámpolitiikája megváltozna (a nyereségérdekeltség 1970-től érvényes új rendszere e tekintetben bizonyos előrelépést jelent), jelentős erőforrások szabadulnak fel ilyen célokra. Továbbá: különböző vizsgálatok egybehangzó tanúsága szerint iparunk egyes ágazatai között igen nagy hatékonyságkülönbségek vannak. A Gazdaságkutató Intézet számításai szerint a szélső hatékonysági értékek eltérése az átlagtól belföldi árakon több mint kétszerese a pozitív és mintegy négyszerese a kedvezőtlen irányban. A két szélső érték aránya: 1,8. Dollárárakon számítva a hatékonyság ágazati szóródása még nagyobb. Ezt is meghaladja a vállalatok közötti hatékonyság szóródása. A mikroszerkezetnek a fejlesztési erőforrások és a munkaerő fokozatos átcsoportosítása útján való átalakítása tehát számottevő erőforrások felszabadítására és egyben a hatékonyság ■nagyarányú növelésére adhat módot. Ágazati és vállalati statisztikai adatok szerint a termelés és a létszám alakulása között meglehetősen laza az összefüggés. A létszám viszonylag rugalmatlan, csak kevéssé követi a termelés változását, különösen annak csökkenését. Több olyan iparág és sok olyan vállalat van, amelyben a termelés stagnálását vagy csökkentését 1969-ben a létszám további növekedése kísérte. E létszámhígítás nyilvánvaló következményeként fokozódott a vállalati „kapun belüli” munkanélküliség, következésképpen romlott a munkamorál. Az akut munkaerőhelyzetet részben a még ma is élő hiánypszichózis okozza. Ez megkönnyíti és ösztönzi a munkaerővándorlást, amivel szemben egyesek központi, adminisztratív intézkedéseket sürgetnek. Úgy vélem azonban, a munkaerőért folytatott ádáz versenynél sokkal hatásosabb módszer lenne, ha a vállalatok megállapodnának egymással a munkaerőfelvétel feltételeiben. Ha a területileg egymáshoz közel telepített vállalatok és üzemek ebben a vonatkozásban egyeztetnék magatartásukat, minden bizonnyal csökkenne a munkaerő-vándorlás, stabilizálódna a létszám és enyhülnének a létszámgondok is. dezések) mellett, tehát a munkáslétszám több mint 61 százaléka nem géppel, sőt, még csak nem is gépek (berendezések) mellett végezte munkáját. Kifejezetten gépi munkát valójában a munkásoknak nem egészen 28 százaléka végzett csak. De nemcsak az abszolút színvonal alacsony, lassú a dinamika is: a gépi munkahelyeken dolgozó munkások aránya 1963 óta alig 2 ponttal nőtt. Különösen problematikus a munkafegyelem a nem gépi munkahelyeken és a kisegítő (például anyagmozgatási) tevékenységet folytató dolgozók körében. A gépi technika és a korszerű technológiák fegyelmező hatását bizonyítják a munkafegyelemre közvetlenül és közvetve utaló nemzetközi összehasonlító vizsgálatok. Ezek szerint ugyanazon makrostruktúrájú országok közül ott magasabb a munka intenzitása, a munkaidő extenzív és intenzív kihasználása, ahol a gépesítés foka magasabb. (Például az NDK iparában, ahol 1966-ban a munkások 47 százaléka dolgozott gépek, berendezések mellett, a munkaidő kihasználása is magasabb a magyarországinál.) Ezek az eltérések azonban iparáganként különbözőek. Például a textiliparban lényegesen kisebbek a különbségek a magyar és a külföldi adatok között, mint a gépiparban. Ennek egyebek között az a magyarázata, hogy a textiliparban a gépi technológia diktálja a munka ritmusát, míg a gépiparban az üzemeltetés nagyobb mértékben függ a dolgozótól. A technikai felszereltség színvonala a vállalatok belső szervezettségét is befolyásolja. Vállalataink szervezettsége meglehetősen elmaradott, a meglévő technikai lehetőségeket sem hasznosítjuk megfelelően. Ebben egyéb — az előzőekben már tárgyalt — közgazdasági tényezőknek is szerepük van. (Negyven szervezési és ágazati-gazdasági és számítástechnikai intézet tevékenységében a szervező munka aránya 1967-ben 30 százalék volt; 1968-ban ez az arány 24 százalékra csökkent Vizsgálatok szerint a vállalatok a megrendelt és kidolgozott javaslatok 30—40 százalékát nem hasznosítják.) A szervezettség alacsony színvonala károsan befolyásolja a munkafegyelmet és a munkamorált. Ha a vállalatnál nincsenek pontos munkaköri leírások, technológiai és kalkulációs előírások, illetve módszerek, s ami van, annak betartásáról sem gondoskodnak, akkor óhatatlanul rossz a munka- és a technológiai fegyelem, s ebben az esetben maguk a vezetők a legfőbb szervezői a fegyelmezetlenségnek, a rossz munkamorálnak. Tudati tényezők A történelmi, a közgazdasági és a műszaki tényezők mellett bizonyos szociológiai és tudati elemek is hatással vannak a fegyelem színvonalára, a munkaerkölcsre. Ez utóbbi tényezők különösen a kvalifikáltabb munkát és a magasabb kereseti kategóriához tartozó munkavállalók munkahelyi magatartását befolyásolják. Ezekben a kategóriákban különösen nagy szerepe van a munkaheyi megelégedettségnek. Ezért a vállalati politikának szociológiai hatása is van: a vállalatfejlesztési koncepció, amelyet a vállalat dolgozóinak többsége magáénak vall, fokozott erőfeszítésekre ösztönöz. A tőkés nagyvállalatok, felismerve a szociológiai és tudati tényezők szerepét, változatos módszerekkel befolyásolják alkalmazottaik tudatát, hogy erősítsék a céghez való tartozásból fakadó fontosságérzetet. Ezzel összhangban a bérezésben számottevő differenciáló tényező a cégnél, a vállalatnál eltöltött idő. A magyar vállalatoknál az ilyen szociológiai nevelő munka még csak kezdeti stádiumban van. Megalapozásához mindenekelőtt az szükséges, hogy a vállalatok a „rövid távra élés” politikáját koncepciózus, célratörő, távlatokat nyitó munkastílussal váltsák fel. A nevelés fontos eszköze a fegyelem szilárdításának, a munkaerkölcs javításának, de nem pótolhat hiányzó gazdasági és műszaki feltételeket. Közéletünkben is vannak kifejezetten demoralizáló hatású jelenségek. Ezek egyike-másika csak egy vállalat kollektívájának szellemét mérgezi, mások azonban társadalmi méretekben okoznak károkat. Akadnak például munkahelyiek, ahol a dolgozók munkaidejüket nem tudják munkával kitölteni. Ilyenek elsősorban azok a kisegítő tevékenységek, amelyeken a munkások meglehetősen nagy hányadát foglalkoztatják. A technológia jellege, a termelési ciklus vagy a munka mennyisége miatt ilyen munkahelyek nagy számban találhatók. Célszerű lenne ezeket megvizsgálni és ha lehetséges, e munkahelyeken növelni a terhelést, vagy csökkenteni a létszámot, esetleg a munkaidőt. Ezt az operációt végre kell hajtani, mert a „szervezett” tétlenség demoralizál, s ebből felmérhetetlen károk származnak. A vezetőkön múlik Különösen érzékenyen befolyásolják a kollektívák munkamorálját a vezetők magatartása és cselekedetei. A vezető magatartása partnereivel vagy vevőivel szemben mintául szolgál a beosztottak magatartásához is. A vezetői elvárások erőteljesen befolyásolják a vállalat egész arculatát és a kollektíva hangulatát. Sok vezető igénytelen és erélytelen. A munka pontos és jó elvégzésének megkövetelése nem erénye vezetőinknek, noha jól tudják, hogy ezek hiánya milyen káros következményekkel jár. Igaz, hogy az igénytelenséghez nagymértékben hozzájárult az „eladói” piac és a monopolisztikus helyzet. (A KERMI megvizsgálta az 1969. IV. negyedévben forgalomba hozott új könnyűipari termékeket, s megállapította, hogy ezeknek csak 55 százaléka elégítette ki a minőségi előírásokat.) Ez a kölcsönösségen alapuló igénytelenség melegágya a fegyelmezetlen munkának. Ha a vállalatok, mint szervezetek igénytelenek egymással szemben, miért ne lehetne igénytelen a dolgozó is, saját munkájával szemben? . Előfordul, hogy egyes vezetőket felelősségre kellene vonni, de a számonkérés késik, csak akkor kerül rá sor, ha a vétség már nagy „üggyé” dagadt. A túlzott türelem mögött gyakran a kölcsönös elnézésen alapuló protekcionizmus húzódik meg, amit azonban a „népgazdasági érdekekre”, olykor az ország ,,külkereskedelmi érdekeire” való hivatkozással lepleznek. Ebben az összefüggésben is érdemes rávilágítani a monopolisztikus helyzetek okozta súlyos károkra. A monopólium ugyanis védi, leplezi az esetleges káros cselekedeteket. Ha nincs összehasonlítási lehetőség, nincs verseny, akkor nem bontakozhatnak ki a piac ellenőrző és szelektáló funkciói sem. A kiszolgáltatott vevővállalat többnyire pontosan tudja, hogy szállítója rontotta a minőséget, ok nélkül emelte az árat stb., mégis kénytelen szemet hunyni, mert nincs más választása ... A monopólium olyan hatalmi pozícióba juttathat egyeseket, amelyet nehéz áttörni, sőt belátni is nehéz. Mindez kétségtelenül hozzájárul ahhoz, hogy a munkamorál és a tisztességes üzleti magatartás ellen vétőkkel szemben az állam is csak nagy késéssel tud fellépni. Félreértés ne essék: nem a vezetői döntésekkel járó tévedés jogát vitatom. A döntések a jövőre vonatkoznak, amelynek számos eleme bizonytalan. Nyomós érdekesnek fűződnek ahhoz, hogy vezetőinket a kockázatok vállalására öszönözzük. Nyilvánvaló, hogy a döntések nem mindegyike jár a várt (előkalkulált) eredménnyel. A tévedés a vezetői munka, a vezetői döntések természetéből adódik. A vezetők felelősségét szóba hozva, a rájuk fokozottan érvényes állami és politikai felelősség számonkérését kívánjuk csak felvetni. Tudjuk, sokan hajlamosak közéletünk egyes negatívumainak felnagyítására. Az ilyen túlzások ellen is harcolunk, ha következetesen haladunk előre a közéleti demokratizmus fejlesztésének útján, hiszen így táptalaját veszti a mindent besározni akaró, suttogó propaganda, egyúttal így teremthetünk olyan közhangulatot és közerkölcsöt, amely elítéli a munkamorál rombolását. Manapság, ha nehézségek, problémák vannak, divat a közgazdasági szabályozókra hivatkozni. A szabályozók azonban emberi cselekvés révén érvényesülnek, nem helyettesíthetik a vezetők felkészültségét, felelősségérzetét, az előrelátást és a körültekintést. A szabályozás mai rendszerében is van lehetőség a gazdasági tevékenység színvonalának emelésére, hiszen ez a szabályozás egyértelműen új, kedvező helyzetet teremtett abban a vonatkozásban, hogy nagyobb döntési szabadságot biztosított a vezetőknek. Ezt még nem ismerte fel minden vezető. Vannak akik régi módon, a régi normák szerint irányítanak. Ennek veszélyeire azért is fel kell hívni a figyelmet, mert előbbittóbb konfliktusokhoz vezethet, vállalaton belül és kívül egyaránt. A döntési szabadságnak megnövekedése nem csupán mennyiséget jelent, hanem elsősorban minőségi tényező; új tartalommal, magatartásjegyekkel és elvárásokkal ruházza fel a vezetői funkciót. A munkafegyelemmel és a munkaerkölccsel kapcsolatos mai problémáink többsége nem mai keletű, évtizedek társadalmi-gazdasági fejlődésének a következménye. Nem várhatunk tehát csodákat: a munkamorál csak a közgazdasági, a technikai, a szociológiai és a tudati tényezők összehangolt fejlesztése nyomán fokozatosan javulhat. Ezt a folyamatot kell és lehet meggyorsítani tudatos, öszszehangolt társadalmi, politikai és gazdasági tevékenységgel. Tennivaló minden szinten van bőven, a felső vezetéstől egészen az egyes munkahelyekig. Dr. Varga György Gépi munkahelyen: 39 százalék A munkahelyi fegyelemre a közgazdasági viszonyok mellett hatással van a műszaki fejlettség, a technikai felszereltség színvonala is. Közismert a gépi technika és a korszerű technológiák „fegyelmező” ereje, az a fokozott követelmény, amelyet a fejlett gépi technika és technológia a munka minőségével szemben támaszt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1968-ban a minisztériumi iparban dolgozó munkásoknak nem egészen 39 százaléka dolgozott gépekberen FIGYELŐ, 1970. FEBRUÁR 25. Korunk alapanyagait mindinkább a vegyipar állítja elő. Ahogyan a múlt században, az első ipari forradalom jellemző alapanyagait a vas- és az acélipar teremtette, most, az újabb ipari forradalom korában a vegyipar befolyásolja nagymértékben a fejlődés dinamikáját. Jellemzően és tömör öszszegezésként fejezi ki ezt ez a fogalom: kemizálás. A vegyipar közvetve, vagy közvetlenül hat az egész népgazdaságra, a vegyszeres gyomirtószerekkel, a műtrágyával a mezőgazdaságra, különböző műanyagokkal az iparra és mindezek összegezett hatásaként a fogyasztás struktúrájára. Sok szó esik manapság: nálunk az iparszerkezet átalakításáról, kor erősítéséről, s ez rendkívül bonyolult, az egész népgazdaságot, minden iparágat érintő folyamat. Egyik meghatározó jellegzetessége azonban: a vegyipar kiemelkedő ütemű fejlődése, és hozzátehetjük, ez az a pont, ahol az iparszerkezet korszerűsítési tendenciája esztendők óta töretlenül, hosszú távra érvényesen megfigyelhető. Erre mutatnak a tavalyi adatok is, amelyekből kitűnik, hogy a vegyipar a népgazdaság legdinamikusabban fejlődő ága volt. Az idén erőteljesen folytatódik ez az irányzat, mert az 1970. évre szóló prognózisok szerint a vegyipar csaknem 12 százalékkal — tehát az ipari termelés előirányzott ütemét kétszeresen meghaladó arányban — növeli termelését. A korszerűsítési irányzatot milliárdos beruházások támasztják alá: az idén megkezdődik az iparág alapanyagbázisát bővítő Barátság II. kőolajvezeték építése, hozzákezdenek a poliakrinitril szintetikus szálüzem és a Péti Nitrogénművek új műtrágyagyára építéséhez, üzembelép az Országos Gumiipari Vállalat új üzeme, a Dunai Kőolajipari Vállalat új kőolajfeldolgozó üzeme és egész sor más, korábban elkezdett beruházás. Egészében az idén 5,2 milliárd forint értékű beruházás valósul meg a vegyiparban, amelynek mintegy a fele állami nagyberuházás, a többit pedig vállalati erőforrásokból finanszírozzák. A vegyipar gyors fejlődését, termelési struktúrájának korszerűsítését jelzi az is, hogy intenzíven folytatódik a nemzetközi munkamegosztásba való beépülés folyamata: a szocialista országokba irányuló export 6,5, a tőkés export pedig 14 százalékkal növekszik az idén. Ami a jövőt illeti, noha a negyedik ötéves terv előirányzatai csak a következő hónapokban körvonalazódnak, annyi máris bizonyos, hogy a vegyipar kiemelt, az ipar átlagát jóval meghaladó növekedési üteme a következő fél évtizedben is folytatódik. A gyors növekedési ütem kedvezően módosítja iparunk szerkezetét, de a volumen növekedésével együtt sok feladat vár megoldásra az iparág kapuin belül is. Az egész népgazdaságban tovagyűrűző költséghatásokat is figyelembe véve, ebben az iparágban különösen jelentős a termelékenység egyelőre mérsékelt növekedési ütemének gyorsítása, az eszközkihasználás hatékonyságának fokozása. Jóllehet, az értékesítést előreláthatóan az idén is könnyíti az iparág termékeinek erőteljes világpiaci konjunktúrája, ez mit sem von le abból a hosszútávra érvényes követelményből, amely a népgazdaság e vezető ágára a versenyképesség javításával, a költségcsökkentés követelményével hárul. 3