Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-07 / 1. szám
Részesedési alap és bérszabályozás (Folytatás az 1. oldalról) végül is alighanem valamilyen kompromisszum eredménye lesz. E kompromisszum létrehozása annál könnyebb lehet, a vállalaton belüli hangulat annál egészségesebb lesz, minél inkább sikerül elterjeszteni a részesedési alap felosztásának dinamikus szemléletét. Dinamikus szemléletről ebben a vonatkozásban akkor beszélhetünk, ha a részesedési alapot nem tekintik adottnak (amelyet minden másnak jutó béremelés, jutalom, prémium, vagy részesedés apaszt), hanem változtatható pénzalapnak, amelyet a jól alkalmazott anyagi ösztönzéssel hatásosan növelni lehet. Ahol a dinamikus felfogás érvényesül, az alapbérek megállapítását, a jutalmazást és a premizálást éppúgy, mint az év végi nyereségrészesedést igyekeznek felhasználni a vállalati hatékonyság növelésére. Ha ez sikerül, akkor az ösztönzési alap igénybevétele egyúttal bővítésének forrása is. S ez esetben a másnak jutó, jobb és több munkára serkentő béremelést, jutalmat vagy prémiumot senkinek sem kell a saját részét csökkentő intézkedésként felfogni. Mindenesetre, megmarad a kollektíva ellenállása az ösztönző alapokból teljesített terméketlen kifizetésekkel szemben. De ez nem is baj. Sőt, egyenesen kívánatos, hogy a vállalati vezetés támaszkodhassak a kollektívára az olyan szükségtelen bérkifizetések, jutalmak és prémiumok megszüntetésére irányuló igyekezetében, amelyeknek nincs „ellentétele”, amelyek fejében a kedvezményezettek nem nyújtanak a vállalatnak (s azon keresztül a kollektívának, dolgozótársaiknak) arányos hasznos teljesítményt. A mérce egyre inkább az kell, hogy legyen : kinél-kinél hogyan aránylik az ösztönző alap igénybevétele a végzett teljesítményhez, amelynek ösztönzésére ez az alap hivatott, s amely teljesítmény pozitív vagy negatív irányban visszahat magára az ösztönző alapra. E mércével a nagy, sőt, az átlagosat jóval meghaladó jutalom, prémium vagy más juttatás sem sérti a többiek jogos érdekét, ha vele szemben arányos teljesítmény áll, s az átlagosnál kisebb prémium vagy év végi részesedés is a kollektíva megrövidítését jelenti, ha érdemtelenül vették fel. Meghatározott rendeltetésű pénzbeli juttatások Ezek az összefüggések idén még nem lehetnek ennyire nyilvánvalóak, hiszen a nyereséggel arányos premizálás helyett — a módosítás visszamenőleges hatálya miatt — a vállalatok általában nyereségjutalmat fizetnek. De már a jutalmak megállapításakor is fontos, hogy kidomborodjék a nyereség létrehozásában vállalt szerep, a végzett teljesítmény körültekintő mérlegelése. A részesedési alap második részéből a következő — ún. meghatározott rendeltetésű — pénzbeni juttatások folyósíthatók: — a lakásépítő akció átvállalt dolgozói hozzájárulása vagy annak megelőlegezése; — tanulmányi ösztöndíj; — segély; — az építőiparban és az építőanyag-iparban a fagyszünet idejére fizethető díjazás. A részesedési alap harmadik részéből a következő nem pénzbeni teljesített juttatásokat kell fedezni: ■— a kedvezményes üzemi étkezéshez nyújtott hozzájárulás; •— a gyermekintézmények céljára nyújtott hozzájárulás; — szociális, kulturális, sportcélok és üdülés támogatásának költségei;— az állami gazdaságok területén adott természetbeni juttatások ellenértéke. A dolgozók igazságérzetére apellálva lehet és kell törekedni tehát a részesedési alap teljesítményekkel arányos felosztására. Erre azoknál is van lehetőség, akik nem részesülnek prémiumban. Az év végi részesedésnek ugyanis idén már csak egy (bár így is a nagyobbik) részét osztják fel az év folyamán kapott bér és a vállalatnál eltöltött idő arányában. A részesedés egy másik(kisebbik) részét a kiemelkedően jó munkát végző és példamutató magatartást tanúsító dolgozók kapják, a bérarányos részesedés kiegészítéseként. Ennek megállapításakor elsősorban a dolgozó munkájának eredményességét, fontosságát és minőségét, illetőleg a dolgozó fegyelmezettségét és szorgalmát kell alapul venni. Megfelelő forma ez a vállalati kollektíva gerincét képező jó munkások, szorgalmas alkalmazottak, a törzsgárdához tartozók fokozott anyagi megbecsülésére is. A kollektív szerződések módosítása A részesedési alap felosztásával kapcsolatosan sok vonatkozásban nem lesz ezután részletes központi szabályozás. E kérdéseket a kollektív szerződésekben kell szabályozni, vagy a vállalat vezetőségének kell róluk döntenie. Tekintettel a kollektív szerződésekre háruló új szabályozó feladatokra, az 1969 —70 évekre évekre szóló kollektív szerződéseket módosítani kell. A kollektív szerződés módosítását legkésőbb 1970. március 31-ig kell hirdetni. A módosítás a kollektív szerződés függelékét képezi. A részesedési alap felhasználásának új szabályozása jó irányú továbbfejlesztése ösztönzési rendszerünknek. De tulajdonképpen mégis csak keretrendelkezés. Új kereteket ad a vállalatoknak, amelyeket jó részt maguknak kell tartalommal megtölteniük. Most már a vállalatokon, a vállalati vezetőkön és dolgozókon a sor, hogy ez a tartalom minél jobb legyen, az egyének, a vállalatok és a népgazdaság közös hasznára. B. S. FIGYELŐ, 1970. JANUÁR 7. X 33)P'GvTö (1/ A múlt év utolsó napjaiban megkezdődött a beruházási hitelezés 1969. évi tapasztalatainak értékelése. Néhány vonatkozásban már véleményt lehet formálni, más kérdések viszont csak részletesebb elemzés alapján ítélhetők majd meg. A kormány az 1969. évi hitelkihelyezés mértékét lényegében az 1968. évi szinten (7.6.—8,5 md Ft-ban) határozta meg, s így az összberuházási volumenen belül a hitel aránya valamelyest csökkent. Amenynyiben a termelőszövetkezetek beruházásaira elkülönített kontingenst — és annak terhelését — nem vesszük számításba, úgy megállapítható, hogy az indulásnál a hitelkontingensek terhelése magasabb volt (több mint 60 százalék), mint 1968. évben (55 százalék). A determináltságon belül az 1968. I. 1. előtt megkezdett beruházások hitelszükséglete alig haladta meg a 20 százalékot. Azonos nagyságrendű leterhelést okozott azoknak az induló beruházásoknak a hiteligénye, amelyek engedélyezésére 1968- ban került sor (építőanyagipari hitelpályázat keretében, valamint a FIAT kooperációra engedélyezett hitelek). Kisebb hitelarány Feltűnő ugyanakkor, hogy a determináltság alig 1 3 arányban függ össze az 1968. évben kezdett fejlesztések 1969. évi hitelszükségletével. Ez két körülményre vezethető vissza. Az egyik: 1968-ban az új beruházások 70 százalékához középlejáratú hitelt engedélyeztek, s a kölcsönök nagy részét már 1968-ban folyósították. A viszonylag kevés hosszú lejáratú hitel átmenő szükséglete abszolút összegben sem volt magas. A másik körülmény: 1968-ban az új beruházások előkészítettsége nem volt kielégítő, a hiteleket túlnyomó részben az év második felében engedélyezték, s ennek következtében megvalósításuk is 1969—70- re várható. 1969-ben a hiteleket folyamatosan engedélyezték. Az év második felében már az 1970. évi indításra tervezett beruházások hiteligényeiről döntöttek a bankok. 1968-ban a hitelek előkészítettsége nem volt megfelelő. A hiteligények nagy részénél nem volt kellően tisztázott, hogy a megvalósítás feltételei, a beruházás költségei reálisak-e, a kezdés és a befejezés időpontja tartható-e, lesz-e megfelelő kivitelezői, szállítói kapacitás, a többlettermék a beruházás befejezése után értékesíthető lesz-e, és milyen áron. Gyakran szükségessé vált a hiteligények kiegészítése, átdolgozása, ami késleltette a hitelfelülvizsgálati munkát és a banki döntést. A bankok a hitelek rendeltetésszerű felhasználását és időben történő visszafizetését csak így látják biztosítottnak. A hiteligények megfelelő dokumentálása elsősorban vállalati érdek, hisz a megalapozatlan döntés következményei (többletköltség, határidő-túllépés, realizálási problémák, jövedelmezőségromlás stb.) is a vállalatot sújtják. 1969-ben a hiteligények, az új beruházások műszakigazdasági előkészítése az előző évhez képest kedvezőbb volt, de még nem mondható el, hogy minden vállalat érzi az előkészítés hiányosságaiból adódó kockázatvállalást. Az elmúlt két év tapasztalatai azt bizonyítják: ki kell alakítani a hitelfelülvizsgálati munkában az előkészítettség ésszerű határait. Ez nyilván esetenként más és más, hisz egy 100 millió Ft-os nagyságrendű fejlesztéssel és egy 1 millió Ft-os beszerzéssel szemben eltérő mélységű előkészítettséget kell megkövetelni. Míg az első esetben nagyon sok összefüggés vizsgálata és dokumentálása szükséges, addig az utóbbinál csak a szállító vállalat szállítási készségéről kell meggyőződni. Az előkészítettség vizsgálata lényeges kérdés, hisz az amúgy is szűk lehetőségek racionális kihasználása ettőlis függ. 1969-ben pl. a hitelezés körében várható lemaradás mintegy 50 százaléka az 1969-ben induló fejlesztéseknél jelentkezik, s ez közvetlenül vagy közvetve az előkészítés hiányosságaira vezethető vissza. Csökkent a kereslet .A rendelkezésre álló hitellehetőségekkel szemben 1968-ban háromszoros igény jelentkezett. 1969-ben az igények jelentősen csökkentek, s nem végleges számítások szerint kb. 100 százalékkal haladták meg a lehetőséget. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy 1969. I. 1-vel a hitelpolitikai irányelvek a hosszú lejáratú hitelek lehetőségét a preferált célokra korlátozták, s egyidejűleg a preferenciák köre is bővült. Nyilvánvaló, hogy azok a vállalatok, amelyek ugyan gazdaságos fejlesztési elképzeléssel rendelkeztek, de ahhoz preferencia nem volt kapcsolható, hiteligényükkel nem is jelentkeztek a banknál. Továbbá 1969 volt az első év a reform bevezetését követően, amikor a vállalatok nyereségükből fejlesztési alapot képeztek, s ennek nagyságrendje gyakran feleslegessé tette a beruházási hitelt. A tervezettnél nagyobb fejlesztési alap főként a középlejáratú hiteligényeket csökkentette. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a vállalatok egy része az 1968-ban igénybe vett beruházási hiteleivel egy-két évre újabb hitelcélok szempontjából hitelképtelenné vált. Hasonló hatása volt az 1968. évi készletemelkedésnek, amely a forgóalapok fejlesztési alapból való feltöltését, vagy forgóalaphitel igénybevé telét vonta maga után. A hitelkereslet vizsgálatából kitűnik: 1968-ban a vállalatok nagy része középlejáratú, 1969-ben viszont elsősorban hosszú lejáratú hitelt igényelt. Ez arra utal, hogy a vállalatok egyre inkább rendelkeznek olyan konkrét és hatékony fejlesztési célokkal, amelyek a hosszú lejáratú hitelversenyben is megállják a helyüket. Lejárati időtartamok, jövedelmezőség Az erős szelektivitás mind a közép-, mind a hosszú lejáratú hiteleknél arra ösztönözte a vállalatokat, hogy minél rövidebb hitelezési időtartamot vállaljanak, s a képződő fejlesztési alapokat az elkövetkezendő évekre hitelvisszafizetéssel maximális mértékben terheljék le. Ennek eredménye, hogy a középlejáratú hitelek lejárata általában 24 hónap, a hosszú lejáratú hitelek átlagos hitelezési időtartama pedig 4-6 év. A rövid hitelezési időtartamok vállalásának negatív következményei is vannak. A vállalatok egy része korábbi hitelkötelezettségei miatt átmenetileg hitelképtelenné vált. Ugyanakkor a fejlesztési alapok maximális leterhelése miatt a nem várt pótlási szükségletek, többletköltségek vagy árdifferenciák fedezetére sem rendelkeznek a vállalatok szabad pénzeszközökkel, s ezek a problémák csak bonyolult pénzügyi manőverekkel, gyakran a bank közreműködésével oldhatók meg. 1968-hoz képest 1969-ben a kihelyezett hitelek átlagos eszközarányos nyeresége „romlott". A reform első évében a hosszú lejáratú hitelek többségét 30 Ftnál magasabb eszközarányos nyereséget ígérő célokra engedélyezte a bank. 1969- ben a nyereségmutató többnyire 20—30 forint volt. Ennek oka alapvetően az, hogy korábban a vállalatok elsősorban olyan fejlesztési célokra igényeltek hitelt, amelyek szűk kapacitások feloldását, a belső kapacitás-tartalékok feltárását eredményezték, és így viszonylag kis ráfordítással magas termelési mértéket és magas jövedelmezőséget garantáltak. A vállalatok ezeket a lehetőségeket már túlnyomórészt hasznosították és újabban nagyobb volumenű fejlesztésekhez kérnek hitelt, amelyek — komplexitásukból eredően — a vállalati átlaghoz képest kiugróan magas jövedelmezőség realizálását nem teszik lehetővé. Az engedélyezett hitelek várható teljesítése, felhasználása a hitelszerződésekben rögzített éves ütemhez képest 6- 8 százalékkal alacsonyabb lesz, ugyanakkor megközelíti az éves tervben jóváhagyott folyósítási lehetőséget. A teljesítést kedvezően befolyásolták azok a terven felüli engedélyezések, amelyek elsősorban a devizahitelből megvalósuló és a fizetési mérleget javító beruházásokkal függtek össze. A lemaradások nagy része a tervezett befejezési határidőn belül behozható, s így ennek hitelszükséglete az 1970. évi hitelkontingenseket terheli. A determináltság ebből eredő növekedése nem számottevő, s az 1970. évi hitelnyújtási lehetőségeket érdemben nem befolyásolja. Ezúttal a beruházási hitelezés néhány 1969. évi tapasztalatát érintettem. Számos kérdéssel, mint pl. a fejlesztési alapképzés rendszere és hitelezés összefüggései, a hitelkeretek és az ágazati kontingensek kérdése, a preferenciák hatékonysága, nem foglalkoztam, mivel azok részletesebb elemzést igényelnek. Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata az elkövetkezendő hetek feladata lesz. A hitelezés eddigi tapasztalatait figyelembe kell venni az 1970. évi hitelezési gyakorlatban és a IV. ötéves terv beruházási hitelezésének kialakításánál is. Dr. Kazinczy Győző A beruházási hitelezés tapasztalatai