Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 1. szám

A ter­ületfejlesztés szerepe és az ehhez kapcsolódó főbb célok leegyszerűsítve a következőkben körvonalazhatók: — a termelőerők hatékony területi el­helyezése; — a termelőerők területi elhelyezésé­nek és a települések fejlesztésének idő­beli és térbeli összehangolása; — a területek fejlődésében súlyosabb társadalompolitikai feszültséget okozó aránytalanságok kialakulásának megaka­dályozása. Az imént vázolt fő célok csak akkor valósíthatók meg, ha végrehajtásukhoz hatékony eszközök kapcsolódnak. Milyen eszközök segítik elő a termelő­erők hatékony területi elhelyezését? Azt, hogy valamely termelőegység ho­vá települhet gazdaságosan, a beruházó (főhatóság, intézmény, vállalat stb.) ha­tározhatja meg a legjobban akkor,­­ ha az egyes vidékek értékviszonyai helyes orientációt adnak a szóban forgó térség adottságairól, termelési tényezői­nek helyzetéről (olcsó, vagy drága mun­kaerő, víz, telephely, szállítási feltéte­lek stb.); — ha a kedvező vagy kedvezőtlen te­lephelyválasztásból származó „különbö­zeti járadék” valóban jövedelemnöve­­lően, illetve csökkentően hat a termelő­­egység gazdálkodására (a jövedelemki­esés, a termelékenység csökkenése nem hárítható át a társadalomra, nem tűnik el a jövedelemelvonás rendszerében stb.); — ha a termelőegység jövedelmének a telephely megválasztásából eredő válto­zása a termelés irányítóinak és az üzem kollektívájának jövedelmét ■ is érzéke­nyen érinti (csökkenti vagy növeli). Az értékítélet lehetőségei Azok a vizsgálatok, amelyek a telepü­lési tényezők értékviszonyainak felméré­sére irányultak, egyértelműen igazolták, hogy a felsorolt feltételek közül a telep­helyválasztás szempontjából jelenleg egyik sem érvényesül számításba vehető mértékben. Egységes szabályozóinknak megfelelően nincs lényeges különbség az ipari bérek színvonalában. A víz Buda­pesten jóval olcsóbb volt, mint máshol, a telekárak bizonyos mértékű differen­ciáltsága — egyébként is kis beruházási értékaránya miatt — valójában nem orientálja a telephelyválasztást, a keres­leti túlsúly kedvező feltételeket nyújt üzemeink számára a kedvezőtlen telep­helyválasztásból eredő termelékenység­csökkenés áthárítására, a személyi jöve­delem kiegyenlítésére stb. A telephely választását az utóbbi idő­ben a legszámottevőbben az alkalmaz­ható szabad munkaerő jelenléte befolyá­solta. Egyes fővárosi vállalatok és újon­nan létesült intézmények egyre inkább igyekszenek fiókvállalatokat, új létesít­ményeket létrehozni olyan térségekben, ahol a munkaerőellátással várhatóan nem lesznek gondok. A foglalkoztatható mun­kaerő jelenlétén vagy hiányán kívül alig van olyan tényező, amely a beruházókat a telephelyválasztásnál alapos mérlege­lésre késztetné. A telephelyválasztásnál éppen ezért igen sok a szubjektív, a megalapozatlan elem. Az eszközrendszer fő feladata a telep­helyválasztás objektív elemeinek erősí­tése. Kézenfekvőnek látszik az objektív elemek erősítése a térségek értékviszo­nyainak megváltoztatása útján, úgy, hogy azok kifejezzék a térség telepítési adott­ságait is. Ez azonban szabályozó rend­szerünk oly mélyreható és ellenőrizhe­tetlen hatásokkal járó változtatásait igé­nyelné, amelyek gyakorlati megoldása legfeljebb hosszútávú célként lenne ki­tűzhető. A beruházók döntéseinek és a területfejlesztési céloknak az összehan­golása ezért olyan eszközök útján lehet­séges, amelyek a központi érdekeket, a népgazdasági terv területi célkitűzéseit a beruházóknak közvetlenül tudomására hozzák. Ilyen eszközök lehetnek: — a központi fejlesztési célokat tar­talmazó információk áramlásának meg­teremtése, a telephelypiac megszerve­zése ;­­ . — a fejlesztés centrumainak kijelölése és ezek közvetlen támogatása; — a támogatott iparfejlesztési övezetek kijelölése és ezekben a beruházók telep­helyválasztásainak központi preferálása; — a szelektív iparfejlesztés övezetében a telephelyválasztás adminisztratív kor­látozása stb. A területi adottságok megfelelő érté­kelhetősége területileg differenciált sza­bályozók közbeiktatásával oldható meg. Ez szükségessé teszi a telephelyforgalom­nak a területfejlesztési célokkal össze­hangolt központi irányítását, szabályozá­sát. Melyek a termelőerők területi elhelye­zése és a települések fejlesztése közötti időbeli és térbeli összehangolás eszközei? A termelőerők területi el­helyezésének fő vonásait a népgazdasági tervben kell meghatározni. A népgazdasági terv ak­kor tudna e feladatának eleget tenni, ha a tervezés időszakában eldönthető len­ne, hogy a tervidősza­kban milyen terme­lőegységek hová települjenek. A tervezés időszakában azonban a telepítendő üze­mek telephelyválasztását eldöntő műsza­ki paraméterek még a nagyobb beruhá­zási objektumokat tekintve is tisztázat­lanok, a kisebb és közepes termelőegy­ségek létesítésének körülményei pedig legtöbbször bizonytalanok. Népgazdasági terveink a települések fejlesztési irányai­nak meghatározására ezért eddig nem ad­tak megfelelő mélységű információt. Nehéz kérdés A termelőerők területi elhelyezése és a települések fejlesztése időbeli és térbeli összehangolásának egyik legfontosabb feladata mindenekelőtt az ipar várható területi elhelyezkedésének megbízható előrejelzése. Ez a vállalatok és intézmé­nyek telephelyválasztási törekvéseinek elemzésén, továbbá az ipartelepítésre leg­inkább alkalmas — a területek arányos fejlődését elősegítő — térségek tudomá­nyos feltárásán alapulhat. Olyan szabályozórendszert célszerű ki­alakítani, amely a termelőerők hatékony területi elhelyezéséhez alkalmazkodva fejleszti a településeket. A kiinduló kér­dés az, hogy a szabályozás az eszközök áramlását segítse-e elő a munkaerőhöz, vagy fordítva­ a munkaerő áramlását az eszközökhöz? Ez a vita világszerte folyik a területi tudományok művelői között. A kérdésre nem adható egyértelmű vá­lasz. A termelőerők területi elhelyezése és a települések fejlesztése közötti haté­kony összhangot a gyakorlat tanúsága szerint akkor lehet elérni, ha a szabályo­zók e folyamatot egy időben mindkét irányban és szelektíven ösztönzik. Az ilyen szabályozás fő elemei a követke­zők: A népesség mobilitását oly módon cél­szerű elősegíteni, hogy az új lakások a kommunális és szociális intézmények cél­tudatosan azokban a térségekben léte­süljenek, illetve fejlődjenek, ahová az eszközök is települnek, egyúttal különfé­le kedvezményekkel támogatva a lakos­ságnak e körzetekbe való települését. Ezt leginkább fejlesztési pólusok, centrumok tervszerű kiválasztásával lehet elérni. Mai jövedelemszabályozásunk alig, vagy egyáltalán nem teszi érdekeltté kedvezőtlen adottságú körzeteink né­pességét a más területre történő átköl­tözésben. Erre egyetlen példát említek. Kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági tsz-einkben nagy állami dotációval tar­tunk fenn olyan jövedelemviszonyokat, amelyek ma már szükségtelenül f­ékezik a más — munkaerőhiánnyal küzdő — ága­zatokba, területekre történő átáramlást. A vizsgálatok az országban hét olyan körzetet jelöltek meg, amelyek egy ré­szén a mezőgazdasági termelés mai szer­kezete csak nagy társadalmi áldozatok árán tartható fenn és amelyekben a ter­melés szerkezetének módosításával gaz­daságosabb termelés folyhatna, nagy lét­számú munkaerő egyidejű felszabadulá­sával. Megítélésem szerint ezen körzetek adottságuknak megfelelő termelésszerke­zetének kialakítása és lakosságuk mobili­tásának egyidejű elősegítése, szervezett átképzésük gazdasági növekedésünk egyik fontos tartaléka. A szabályozás a feladat sokrétűsége miatt területenként kialakított fejlesztési programok kidol­gozásával valósítható meg. Ezekhez csat­lakozhatna a megfelelő eszközrendszer (jövedelemszabályozás, a termelésszerke­zet alakítása, az átképzés ösztönzése stb.). Az eszközök áramlása Az eszközök áramlását célszerű előse­gíteni azokra a területekre, amelyek ter­melési adottságai kedvezőek és munka­­erőtartalékokkal rendelkeznek. A fej­lesztéseket azonban megfelelő szelektivi­tással kellene folytatni annak érdekében, hogy egy-egy körzetbe valóban azok az üzemek települjenek, amelyeknek ter­melési feltételei ott a legmegfelelőbbek. Az eszközrendszer feladata tehát e vo­natkozásban az, hogy­­ felszámolja az elmaradást, ami ne­hezíti az eszközöknek a munkaerőhöz való telepítését (bázisképző fejlesztési centrumok kialakításával); — különféle eszközökkel megteremtse ezekben a körzetekben a munkaerőkép­zés lehetőségeit, a szellemi bázis kiala­kulásának feltételeit; — preferenciákat nyújtson annak el­lensúlyozására, hogy az e térségekbe te­lepülő üzemek átmenetileg alacsonyabb hatékonysággal működhetnek. A települések fejlesztésénél, a terület­­fejlesztés irányainak kialakításánál a meghatározó tényező a termelőerők vár­ható területi elhelyezkedése. A termelő­erők térbeli elhelyezését ugyanakkor leg­főképpen a termelői és a lakossági inf­rastruktúra térbeli elhelyezkedése befo­lyásolja. A szoros kapcsolat akkor gyor­sítja a gazdasági növekedést, ha a nép­­gazdasági terv eszközeivel jól elősegíti, támogatja ezen összhang kialakulását. Dr. Csáki Norbert X& A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZRENDSZERE* * A cikk az MTESZ Szervezési és Vezetési Társasága Pénzügyi Szakosztályának rendezé­sében 1970. december 16-án megtartott előadás főbb téziseit foglalja össze. 4 KEDDTŐL ¡5~­_ Tizenkét forint ■ , KpA nem nagy összeg, ' nemcsak szóra, de fék írásra még kevés-WV­bé érdemes. Nem i is az összegszerű-s ség az, ami mégis­ írásba önti a kö­vetkező történe­tet, amely bizonyára nem egyedül­álló, de kevesebb szó esik róla, mint az ellenkezőjéről. Történetünk ugyanis a korrekt üz­leti etikát példázza. A bevezetésünkben említett tizen­két forintra aligha figyelt volna fel valaha is a vendég, aki a miskolci Anna szállodában töltött egy napot, s a számlát rendben kiegyenlítette. Két hónappal később — nem kis csodálkozására — levelet kapott a Miskolci Vendéglátóipari Vállalattól. Tudomására hozták, hogy a vállalat belső ellenőrzése felülvizsgálta a szállodai szobaárak szabályszerűsé­gét, majd így folytatódik a levél: „Megállapítottuk, hogy ön részére napi szobaárként 60 forint helyett, 72 forintot számláztak azáltal, hogy a ténylegesen igénybe nem vett pót­ágy 12 forintos díját is helytelenül felszámították. A leszámlázott tel­jes összegeit ön távozáskor számla szerint kifizette, ezzel öntől az elő­írtnál 12 forinttal többet követeltek. Mivel ezen összeg vállalatunkat nem illeti meg, jelen levelünkkel egyidejűleg intézkedtünk annak az ön címére való átutalása iránt. A téves számlázásért ezúton szí­ves elnézését kérjük, és reméljük — belső vállalati intézkedések hatásá­ra — a jövőben hasonló eset nem fog szállodánkban előfordulni.” Meglehet, hogy a kedves olvasó értetlenül von vállat, s nem egészen érti, mi ebben az említésre méltó? Hiszen mi sem természetesebb, hogy a hibákat fel kell deríteni, s ki kell javítani. Nem szükséges nyomban túlzott lelkesedésbe esni, örömtüze­­ket gyújtani, s különben is: megle­het, hogy ez a gyakorlat nemcsak Miskolcon, hanem országosan is ér­vényesül. Ezzel a véleménnyel tulajdonkép­pen egyet is lehetne értenünk, fel­téve, hogy unos-untalan ne kellene a szolgáltatások — köztük a ven­déglátóipar — visszásságairól, a számszerű „tévedésekről”, a cseppet sem rokonszenves magatartásról vi­táznunk. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy csupán a hibákat bíráljuk, s a jót — különösen kibontakozóban — ma­gától értetődőnek ítéljük. Tizenkét forint — mint említettük — nem nagy pénz. De megfizethe­tetlen a jó érzés és a bizalom, amit a vendégekben kelt, amikor — saj­nos szokatlanul — udvarias levél kíséretében érkezik. Szinte megkopott már az agyon­használt jelző, amit a vendéglátó­­iparra alkalmazunk: „kulturált”. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat ezt a kulturáltságot ezúttal nemcsak hangoztatta, hanem írásba is adta. Szívesen tettük ugyanezt. Sor KEDDIG A negyedik ötéves tervidőszakban lényegesen meggyorsul az elmaradot­tabb vidékek iparosítása. A felmérések szerint a vállalati beruházások 40—50 százalékát az iparilag fejletlenebb or­szágrészekben valósítják meg, s e terü­letek biztosítják majd a többletlétszám 55—60 százalékát. Az iparilag elmara­dott körzetek támogatására központi te­rületfejlesztési alapot létesítettek, amelyből a következő öt évben 11 me­gye elmaradottabb városainak, járásai­nak iparosítását, gazdasági szerkezeté­nek átalakítását támogatják. Az iparilag elmaradott körzetek az ország területé­nek és lakosságának mintegy 20 száza­lékát foglalják magukban, ezek közpon­ti támogatására öt év alatt mintegy 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A te­rületfejlesztési alap felhasználásának előkészületei már mindenütt megkez­dődtek, s bár végleges döntések még nincsenek, a tárgyalások többnyire elő­rehaladottak újabb üzemek telepítésé­ről, vagy a meglevők bővítéséről. A negyedik ötéves tervidőszakban az Alföld ipara fejlődik a leggyorsabban. A területfejlesztési alapból támogatott alföldi megyékben öt év alatt 22—25 ezer új munkahelyet létesítenek, így 1975-re az Alföld foglalkoztatja az ipari dolgozók 20—21 százalékát, a jelenlegi 18 százalékkal szemben. A területfejlesztési alapból a legna­gyobb összeget — 480 millió forintot — Szabolcs kapja. Szabolcs megyében a területfejlesztési alapból támogatott ipa­ri beruházások együttes összege öt év alatt valószínűleg túlhaladja a 3 mil­liárd forintot, s e fejlesztések segítségé­vel 14 500 új munkahelyet hoznak létre, főleg nők és fiatalok számára. Hajdú-Biharban Balmazújváros, Be­rettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdú­nánás és Püspökladány körzetekben a 250 millió forintos állami támogatással együtt összesen 850 millió forintos be­ruházást hajtanak végre, s újabb 7000 ember számára teremtenek munkaalkal­mat. Békés megyében az iparban legsze­gényebb körzet, a szeghalmi járás gyorsütemű fejlesztését tervezik. Szeg­halmon több száz nő részére teremtenek munkaalkalmat, de jelentősen fejlesztik az ipart, a megye több más települé­sén is. Szolnok megyében a következő öt évben Karcagon, Mezőtúron, Kunszent­­mártonban és a tiszafüredi járásban 1,2 milliárd forintot költenek az ipar fejlesztésére, amelyhez a központi alap­ból 120 millió forinttal járulnak hozzá. Bács-Kiskun megye számára 70 mil­lió forintot biztosít­ a központi fejlesz­tési alap, s ezt az összeget Kiskunfél­egyháza iparosítására költik. Az ipar­­fejlesztés ugyanis a megye települései közül itt a leggazdaságosabb, s itt lehet számítani a legjelentősebb munkaerő­utánpótlásra is. Lényegesen bővítik a Villamosszigethelő és Műanyaggyár kis­­kunfélegyházai gyáregységét, ahol 400 új dolgozót vesznek majd fel. A rendelke­zésre álló összegekből jelentősen fej­lesztik az Alföldi Cipőgyár és a Kiskun­sági Ruhaipari Vállalat üzemét is. H . . . IPARFEJLESZTŐ BERUHÁZÁSOK AZ ALFÖLDI MEGYÉKBEN FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 6.

Next