Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 2. szám

10 X Id SS Marketing! az élelmiszer-gazdaságba Az élelmiszerek piacán már túlhaladtuk az „eszi, ízem eszi, nem kap mást” álláspontot. Ez elsősorban a mezőgazdasági termelés dinamikus fejlődésének köszönhető. Ha az 1960. évi mezőgazdasági termékeik értékesítését 100-nak vesszük, úgy 1969-ben 163 az áruértékesítési index. Az élelmiszer-gazdaság területén is egyre inkább előtérbe kerül a marketingtevékenység, amelynek lényege: a piacok megszervezésére, megtartására és bővítésére irányuló tevékenység. A piac kívánságai, igényei a marketing útján befolyásolják, irányt mutatnak a termelésnek is. Az igények feltárása Az élelmiszer-gazdaság árutermelése még nem egyenletes. Vannak olyan termékek, amelyek bőségesen, de vannak olyanok is, amelyek nagyon is körülhatárolható mennyiségben állnak a vásárlók rendelkezésére. A marketingtevékenységet tehát elsősorban a termelés színvonala határozza meg. Ebből a szempontból az egyik csoportba azok az árucikkek tartoznak, amelyből a mai keresletet meghaladó termelőkapacitás gazdaságos kihasználása a cél. Az értékesítési nehézségekkel küzdő vállalatok az igények sokrétű felmérésére és az értékesítés növelésére kényszerülnek, mert adott kapacitással, állandó költségek mellett csak a termelés volumenének növelésével fokozhatják nyereségüket. A baromfi- és növényolajipari termékek például választékban és mennyiségben telítették a hazai piacot, ezért pillanatnyilag marketingtevékenységük a külföldi piacok megszerzésére és megtartására irányul. Ezzel szemben a likőripar — amely mennyiségileg telített hazai felvevőpiaccal áll szemben — felmérte az ország, palackozástól az ízjellegig terjedő választékigényét. Kiderült, hogy az értékesítés terén még nagy lehetőségek vannak. Kapacitását ezek után a területileg is differenciált hazai ízlésváltozatok követésével és kielégítésével teljesen kitöltötte. Ama termékek vonatkozásában, amelyekből a kínálat nagyobb a keresletnél, a rugalmasabb kereskedelmi megállapodásokat alkalmazzák. Nem ragaszkodnak előzetes szerződéshez, hanem arra törekednek, hogy az egyes időszakokban a lehető legnagyobb mennyiségű árut tudják értékesíteni. A közvetlen értékesítési rendszer megvalósításához a termelőknek éves, úgynevezett igényprognózisokat kell készíteni. Ilyen jellegű felmérést eddig csak a tej-, a likőr- és a dohányipar végzett, amelyek alapján ezek a vállalatok esetenkénti rendeléseket is ki tudnak elégíteni. Az értékesítési nehézségekkel küzdő cikkek áradt különféle kedvezményekkel és leszállítással csökkentek. A marketingtevékenységnek ez a legprimitívebb formája, amikor is a tervezett árrésből anynyit engednek, hogy az árcsökkentés hatására fellendült forgalom azért biztosítsa a nyereséget (pl. borvásár 1969-ben). A választék bővítésére, a csomagolás fejlesztésére, a reklámra, egyszóval a vevő „megfogására” legtöbbet a bőségben levő áruféleségek esetében fordítanak. A legkorszerűbb, a forgalmat legjobban fellendítő módszer ebben az esetben az, amikor a kínálat igyekszik újabb fogyasztói igényeket támasztani. A hiánypszichózis ellen A vállalatok marketingtevékenysége szinte magától értetődik. Az élelmiszeripari cikkek egy részéből azonban nem tudják az igényeket teljesen kielégíteni. A hiánycikkekből a vállalat a vásárlókkal szemben monopolhelyzetben van, a kereslet-kínálat viszonyában a kereslet dominál. Ebben az esetben könnyen kimondják a szentenciát: felesleges a marketing, hiszen mindent eladnak, amit termelnek. Alaposabb elemzéskor derül csak ki, hogy néha nem így áll a helyzet. Piackutatás vonatkozásában például arra törekednek, hogy az adott időszak ma még korlátozott mértékben kielégíthető igényeit — mint például a húsellátásban 1970-ben — területenként reálisan felmérjék, mert a megfelelő áruelosztással és -terítéssel gátat vethetnek a hiánypszichózisnak. Amíg ugyanis az alapvető igényt nem tudják maradéktalanul kielégíteni, nagyon gondosan kell elosztani az árukészletet, mert enélkül az elosztási hibák felnagyítják a hiányérzetet és a szükségleteket. Rendhagyó a választékbővítés és a választék-kialakítás alkalmazása is. Ebben az esetben az új termékeknek nem az értékesítés mennyiségi fokozását kell elősegíteni, hanem azt, hogy a rendelkezésig álló kapacitással jobban elégíthessék ki az igényeket. A húsiparban például az utóbbi időben 16-féle, korszerű csomagolású, a turizmus követelményeinek is megfelelő terméket gyártottak és dobtak piacra. Igaz, a termelőkapacitás nem növekedett, de az új termékek közkedveltsége bebizonyította, hogy a fogyasztók olyan árucikkek vásárlására is ösztönözhetők, amelyeket korábban kevésbé fogyasztottak. Az új készítményeket marhahúsból készítették. A csomagolásfejlesztés a hiánycikk jellegű termékeknél meglehetősen háttérbe szorul, csak a legfontosabb kereskedelmi követelményeknek felel meg. Több olcsó árut A piackutatás célja a fizetőképes kereslet, ezen belül a differenciált igények felmérése. A fogyasztói igények kielégítésében egyes iparágak könnyen megfeledkeztek az olcsó élelmiszerek gyártásáról. A párt X. kongresszusának határozata azonban korlátok közé szorítja ezt az egyoldalú nyereségszemléletet, amikor leszögezi: „Szükséges, hogy a szerényebb anyagi körülmények között élők az üzletekben kellő mennyiségben és választékban megtalálják a keresett olcsóbb árucikkeket, a nagyobb jövedelműek pedig a drágább termékeket is.’’ A határozat időszerűségét azok a nagycsaládos, kiskeresetű vagy nyugdíjas emberek százezrei bizonyítják, akik az átlagosnál kisebb keresettel rendelkeznek. A szocialista társadalom nem engedheti meg, hogy ezeknek az embereknek az anyagi helyzetét figyelmen kívül hagyva, a drágább termékek kiszorítsák az egyszerű, olcsóbb termékeket. Ez utóbbiak termelésére és forgalmazására egyébként hatékony intézkedéseket tettek. Az olcsóbb termékek választékának biztosítása természetesen nem jelent igénytelenséget, olyan törekvést, hogy gyenge minőségi kivitelezésű termékeket árusítsanak olcsó áron. Ezek termelésénél és értékesítésénél is gondosan, kulturált formák megválasztásával kell eljárni még akkor is, ha ez a termelő és a kereskedelmi vállalatok számára esetleg kevésbé előnyös. Az iparágaknak egyeztetni kell a vállalati és össztársadalmi érdekeket. Az igények teljes kielégítéséhez tartoznak a tehetősebb vásárlók pénztárcájához szabott drágább árucikkek forgalomba hozása is. (Arra természetesen vigyázni kell, hogy magasabb fogyasztói árak arányban álljanak az áru értékével.) Akkor lesz tehát eredményes és a célkitűzéseknek megfelelő az élelmiszergazdaság termelése és az értékesítés szervezése, ha minden társadalmi réteg és csoport megtalálja a piacon a számára leginkább megfelelő élelmiszereket. Bonyhádi Péter Jugoszláv kukorica A kukoricatermesztés, a kukorica iránti kereslet növekedése világjelenség. Az európai „kukoricahatalmak'' közé tartozó Jugoszlávia azonban több termesztési és értékesítési nehézséggel küszködik, ami veszélyezteti az országnak a kukorica európai piacon betöltött előkelő pozícióját. Jugoszláviában mintegy 2,5 millió hektáron — kétszer akkora területen, mint Magyarországon — termesztik ezt a növényt. A termés 90 százalékát az egyéni gazdaságok takarítják be. A kisüzemek felénél a hektáronkénti hozamok nemcsak hogy elmaradnak az országos átlag mögött, de termelékenységük is legalacsonyabb a kukoricatermelő országok között. Ennek az az oka, hogy az egyéni gazdaságok nagy része nem alkalmazta a korszerű agrotechnikai módszereket. Az országos átlag 3 tonna/ha, de a kisüzemek ennek még a felét sem érik el. Ezzel szemben az állami és szövetkezeti tulajdonban levő 200 ezer hektár, kukorica-terméshozamai és termelékenységi mutatói a világszínvonalon (60—80 mázsa hektáronként) mozognak. Ezek a gazdaságok 10 kukoricát 2 óra alatt termelnek meg (legnagyobb a termelékenység az USA-ban, ahol 1 g-t 1 óra alatt állítanak elő). Amennyiben az ország továbbra is meg akarja tartani vezető pozícióját a kukoricaexportban, egyre több és főleg olcsóbb kukoricát kell termelnie. Ez elsősorban kutatási feladat, eddig számos, gépesített termelésre alkalmatlan hibridet használtak, amelyek nem csökkentették, hanem növelték a termelési költségeket. Jugoszlávia a világ kukoricaexportjának 2,5 százalékát forgalmazza. Idei exporttervük 1 millió tonna. (A belső fogyasztás 6 millió tonna.) Az export komoly akadályokba ütközik, mert hagyományos vásárlói közül az NSZK és Ausztria növelte saját termelését. Olaszország pedig különböző vámintézkedésekkel tette „rögössé” a kukorica útját. Megoldásként a kukoricaexportot forgalmazó, egymástól független, éppen ezért egymást túllicitáló, közvetítő szervezet leépítését, ezt helyettesítő, ún. országos kukoricaalap létesítését és a folyamatos szállítást biztosító tárolóhálózat felépítését tervezik. Automatizált tervezés Az elektronikus számítógépek már túllépték az ipar határait, és egyre inkább szerepet kapnak a mezőgazdaságban is. A mezőgazdasági tervezés automatizálásával a Szovjetunióban is foglalkoznak. Előzetes és sikeres számítógép-kísérletek után, hozzáfogtak a mezőgazdaság-tervezési, -nyilvántartási és -irányítási rendszer létrehozásához. Ennek értelmében az országot, természeti és gazdasági adottságai szerint 7, elektronikus számítóközponttal ellátott, mezőgazdasági körzetre osztják. Az egyik központ Belorussziában épült Első szakasza — a gazdasággal — 1971 végére már működni fog. A központ programjában szerepelnek többek között a távlati, évi termelési és pénzügyi tervek, a műtrágyafelhasználás, a gép- és traktorállomány"kihasználásával és pótlásával kapcsolatos számítások, önköltségelemzések stb. A számítógép a gazdaságok diszpécserpontjain keresztül kapcsolatban van a legfontosabb termelési egységekkel, a területen levő gépállománnyal, üzemanyagtraktorral, javítórészleggel. A Közös Piac mezőgazdaságáról Magyarország tőkés exportjának kereken a felét mezőgazdasági cikkek alkotják. A nyugat-európai mezőgazdasági termelés alakulása tehát mindenképpen befolyásolja a hazai kivitelt, ezért érdemes ennél a kérdésnél elidőzni. A nyugat-európai országok gabonatermése meghaladta a 120 millió tonnát. Annak ellenére, hogy ebből behozatalra szorulnak, búzából mégis — főleg a gabonatermés %-át adó Közi® Piac országaiban — feleslegek halmozódtak fel. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy rendkívül magas a búza termelési ára, ezért korlátozott a belső fogyasztás. A búzatermelést ugyanis szubvencionálják. A Közös Piac 2,4 milliárd dolláros mezőgazdasági alapjából 400 milliót a búza ár- és exporttámogatására fordítanak. A világpiacon úi. túlkínálat van, és ráadásul a Közös Piac búzája gyengébb minőségű, mint a nagy exportőröké. Kivitelük zöme Kínába, Algériába, Nagy-Britanniába és az európai demokratikus államokba irányul. Nagyok a tejfeleslegek is. A Közös Piac országaiban a tejtermelés gyors emelkedését a rossz időjárás és takarmányozási viszonyok lassították ugyan, de a készletek mégis emelkedtek. A gazdaságok legnagyobb jövedelemforrása a tejtermék, amely az üzem jövedelmének 20 százalékát is elérheti. A tejtermelés csökkentése és a hústermelésre való áttérés elősegítése érdekében szubvenciót fizetnek a tehenek levágásáért, a tej piacról való visszatartásáért. Ösztönzik a hűtőházakban tárolt vaj fogyasztását, a tejet takarmányozásra használják stb. A Közös Piac tejtermelésre fordított kiadásai 1970-ben meghaladták az 1,2 milliárd dollárt. Nemzetközi Építőgépipari Vásár München, 1971. febr. 27-től márc. 7-ig Felvilágosítás: Münchener Messe- und Ausstellungsgesellschaft mbH D-8 München 12, Theresienhöhe 13. BRD Magyarországon: HUNGEXPO Vásárképviselet, Budapest XIV., Városliget FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 13.