Figyelő, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-08 / 45. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról) szükségesnek tartják a mezőgazdaság állóeszköz-állományának megháromszo­­rozását. A fogyasztási cikkek gyártásának ösztönzése A fogyasztók érdekeit szolgálják az ipar szerkezeti átalakításával kapcsolatos komplex programok is. A tervek szerint az iparban a fogyasztási cikkek termelése gyorsabban nő, mint a termelőeszközöké. Ennek nyomán az A szektor súlya az ipari termelésben az 1965-ös 74,1% és az 1970-es 73,4%-hoz képest 1975-re 73,1%­­ra csökken. Figyelemre méltó azonban hogy az egész gazdaságban, a termelési rendeltetésű javak termelése gyorsabban nő, mint a fogyasztási cikkeké, sőt va­lamivel nagyobb ütemben, mint a korábbi ötéves terv időszakában. Az iparban — mint közismert — fo­gyasztási cikkeket nemcsak a könnyű­ipar, hanem — növekvő mértékben — a nehézipar is termel. A Szovjetunióban, éppen a korábbi évtizedek iparosítási po­litikájának eredményeként, a nehézipar által termelt fogyasztási cikkek, tv-készü­­lékek, rádiók, fényképezőgépek, elektro­mos háztartási cikkek stb. minősége sok­kal jobb, s kivitelezésük sokkal moder­nebb, mint a könnyűipar vagy az élelmi­szeripar gyártmányaié. A következő években, a könnyűipar gyorsabb fejlődé­se és jelentős modernizálása nyomán e téren is számottevő változások várhatók. Az SZKP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak 1970 októberi határo­zata nyomán, amelyik a közfogyasztási cikkek termelésének fejlesztésére számos intézkedést tűzött ki célul, javították az ipari fogyasztási cikkek gyártásában, el­sősorban a könnyűiparban, a termelők és a kereskedelem kapcsolatát, fejlesztet­ték az anyagi ösztönzés rendszerét, és kü­lönleges prémiumokat vezettek be. A lakosság helyzetének javításával kapcsolatosak az ötéves terv bérpolitikai intézkedései is, amelyek mint az 1972-es intézkedések is bizonyítják a bérmini­mum általános emelésével egyidejűleg területek és kategóriák szerint is szelek­tívek. Ennek nyomán az ötéves tervidő­szakban bizonyos strukturális változások történnek a bérekben s a fizetésekben is, amelyek nemcsak korábbi aránytalansá­gok felszámolását célozzák, hanem szoro­san kapcsolódnak a termelés s a szolgál­tatások terén előirányzott minőségi vál­tozásokhoz. A gazdasági hatékonyság emelése nem­csak olyan problémák megoldását köve­teli meg, mint a befejezetlen beruházások állományának csökkentése (1971-ben a befejezetlen beruházások állománya 52,5 milliárd rubelt tett ki, ez az 1970-ben esz­közölt összes beruházások értékének 72%-a, s az új beruházások gyorsabb használatba vétele, a fajlagos anyagfel­használás számottevő csökkentése, jelen­tős szerkezeti változásokat is szükségessé tesz az iparban, a mezőgazdaságban és a szállításban. E célok eléréséhez termé­szetszerűleg egy ötéves tervidőszak ke­vés, s a hosszú távú 15—20 éves progra­mok távlatában lehet csak komplex meg­valósításukra számítani. A folyó ötéves tervek, s az elmúlt években végbement változások azonban már e célok jegyében fogantak. A szállítási szektor korszerűsítése A szovjet ipar vezető ágában, a nehéz­gépiparban folytatódik a­­műszaki re­konstrukció. Ennek során nemcsak a ter­melési folyamatot modernizálják, hanem fokozzák a koncentrációt, s egyidejűleg erősítik a specializációt. Új szabadalmak, s Világméretekben versenyképes gyárt­mányok egész sorával ez az iparág nem­csak az egész szovjet gazdaság technikai átalakításában játszik kulcsszerepet, ha­nem fokozott mértékben a Szovjetunió nemzetközi gazdasági kapcsolataiban is. Világviszonylatban is kiemelkedő gyárt­mányai között szerepelnek óriáskohók, óriás-gőzturbinák, önmeghajtású csőhe­gesztő gépek, útépítő gépek, automatikus, távvezérlésű bányagépek stb. A kilencedik ötéves terv második évé­ben már érezhető azoknak az intézkedé­seknek a hatása, amelyeket az elmúlt években az autógyártás terén foganatosí­tottak. Ez nemcsak abban jelentkezett, hogy 1970-ben 39%-kal, 1971-ben 82%-kal nőtt a lakosságnak eladott személygép­kocsik száma (1972-ben is hasonló arányú növekedés várható). Folyik a korábban épített gyárak technikai rekonstrukciója, s megkezdődött a Káma partján terve­zett hatalmas nehéz-­teherautó és motor­gyár építése is. A Kárnál autógyár lesz a világ legnagyobb kapacitású és legmoder­nebb létesítménye az adott profilban. Évi 150 000 nehézteherautót s 250 000 motort állítanak majd elő. A gyárnak kulcssze­repe lesz a szovjet szállítási szektor fej­lesztésében az elkövetkező évtizedekben. A szállítási szektor modernizálása a to­vábbi gazdasági fejlődés egyik kulcskér­dése. Ez a szektor az elmúlt évtizedek során nem fejlődött elég gyorsan s külö­nösen lassan növekedett a hatékony szál­lítási formák aránya. A közúti szállítás aránya az összes szállításokban 1940 és 1970 között 1,8%-ról 5,7%-ra emelkedett, tehát lényegében lassan változott, s az összes belső szállítások 65,1%-át még mindig a rendkívül túlterhelt vasutakon bonyolítják le. 90 millió tonna műtrágya Egy további terület, ahol ezekben az években jelentős átalakulás megy végbe — a fémmegmunkáló szerszámgépgyár­tás. 1975-re 230—250 000 szerszámgépet állítanak elő a Szovjetunióban. (Az Egye­sült Államokban a hetvenes évek elején 225 700 szerszámgépet gyártottak évente.) Az elmúlt években, a súly/teljesítmény viszony javítása, és a gépek elektronikus felszereltsége terén mutatkozó problé­mák megoldása állt a feladatok cent­rumában. A Szovjetunióban az iparban működő tradicionális típusú fémmegmun­káló gépek arányát túl nagynak tartják a szakemberek. Gyorsütemű kicserélésük döntő fontosságú feltétele a hatékonyság emelésének. Emellett a szovjet ipar nö­vekvő bonyolultsága (pl. az autó- és mo­torgyártás gyors fejlődése), az anyagta­karékosság, önköltségcsökkentés és a kül­földi vásárlók növekvő igényei (köztük a szovjet fémmegmunkáló gépeket nagy tö­megben vásárló többi szocialista országé) adnak fokozott ösztönzést a szerszámgép­­gyártás modernizálásához. A hatékonyság növelése szempontjából különös jelentősége van a vegyiparnak. A Szovjetunió aránya a KGST-országok vegyipari termelésében 62—63%, tehát kisebb, mint a legtöbb más iparágban. A folyó ötéves tervben, különösen a mező­­gazdaság fejlesztésével kapcsolatos prog­ram ad nagy fontosságot a vegyipari ter­melés emelésének. A műtrágyagyártás, amelyik a tervidőszak végére 90 millió tonnára emelkedik, s a növényvédő és gyomirtó szerek termelésének 50%-os emelése, szükségessé teszi egy sor más vegyipari ág fejlesztését. Fontos a vegy­ipar, s ezen belül a műanyaggyártás fej­lesztése a gépjárműprogram végrehajtása miatt is. Bővülő külgazdasági kapcsolatok A hatékonyság emelésében fokozott szerepet játszik már ebben az időszakban is, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok gyors fejlesztése. A Szovjetunióban, az elmúlt ötéves tervidőszakokban a külke­reskedelmi forgalom a nemzeti jövede­lem emelkedésénél gyorsabban nőtt. Az 1971—75-ös terv a külkereskedelmi forgalom valamivel lassúbb emelkedését irányozta elő. 1971-ben azonban 7,1%-kal s 1972-ben pedig az előzetes adatok sze­rint még gyorsabban nőtt a külkereske­delmi forgalom, emelkedésének üteme felülmúlta a nemzeti jövedelmét. A külkereskedelem volumene 1972-re az ország nemzeti jövedelmének 6,3%-ra nőtt, tehát a korábbi évekhez képest emelkedett. A Szovjetunió ma még a vi­lágkereskedelemben hetedik helyen áll, míg a világtermelésben a második. A külkereskedelem jelentőségének növeke­dése nyomán, a következő években a vi­lágkereskedelemben és a világtermelés­ben kialakult helye közötti különbség csökkenni fog, bár természetesen a kül­­kapcsolatok jelentősége számára továbbra sem lesz akkora, mint a KGST többi or­szágában. A szovjet állam a külgazdasági kap­csolatokat továbbra is olyan eszköznek tartja, amellyel előmozdíthatja az egész szocialista közösség fejlődését, a szocia­lista integrációt, a fejlődő országok fel­emelkedését, s erősítheti a békés egymás­mellett élés politikáját. Ezek a feladatok ma sokkal szervesebben és szorosabban kapcsolódnak a belső hatékonyság növe­lésének céljaihoz. Az ország előtt álló gazdasági feladatok megoldásában is sok­kal nagyobb mértékben épít a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, miközben a megnövekedett kapcsolatok is aktívan visszahatnak a gazdaságra. Új megállapodások A nyersanyagkivitelt, amelyik tovább­ra is alapvető szerepet játszik a szovjet exportban, nemcsak egyszerűen kifizető­dőbbé kívánják tenni, hanem szerveseb­ben akarják integrálni a külkapcsolatok általános rendszerének kereteit meghatá­rozó átfogó együttműködési programok­ba, minden viszonylatban. A gépek és ál­talában az ipari készáruk forgalmában a Szovjetunió a technikai színvonal eme­lése érdekében nemcsak egyszerűen kül­földi gépek és berendezések importját növeli, ezzel párhuzamosan növelni kí­vánja gép- és berendezéskivitelét is, amelyek ma még a teljes export keve­sebb mint egynegyedét teszik ki. Foko­zott mértékben törekszik arra, hogy kü­lönösen a kutatásigényes ágazatokban, különösen az elektronika, az atomener­gia, a repülő- és rakétaipar és vegyipar terén jelentős exportpotenciált fejlesszen ki. Mind az import, mind az export érde­kében igen aktívan használja fel az ipari kooperációs formákat, egyebek között nyugati piacokon létesített vállalati ke­reteket is. Az említettek szellemében, 1972 során a Szovjetunió több nagyfontosságú kül­kereskedelmi és gazdasági együttműkö­dési megállapodást kötött nyugati tőkés­országokkal, s közöttük a szovjet—nyu­gatnémet egyezmény, a szovjet—amerikai megállapodások világgazdasági és nem­zetközi politikai jelentőségűek. A Szovjetunió legfőbb partnerei ter­mészetesen a jövőben is a KGST-orszá­gok maradnak. A KGST többi tagállama számára pedig a Szovjetunió nyugati kapcsolatainak bővülése az együttműkö­dés mennyiségi és minőségi fejlesztése szemszögéből új feladatokat ál­l, egy­szersmind további új lehetőségeket is nyit. I­d. Dr. Simai Míthály mm ött­ven esztendő Nemzeti Külker, jövedelem forgalom 1961—65 6,5 7,7 1966—70 7,7 8,6 1971—75 7,1 5,9—6,2 A GÉPET IS EL KELL ADNI! A gazdasági jelenségek megítélésénél óvakodni kell a túlzásoktól: ítéletet mon­dani csak sokféle tényező mérlegelése alapján tanácsos. Kérdéseknek, kételke­désnek azonban rendszerint helye van akkor is, ha csak bizonyos kedvezőtlen­nek tűnő jelekre alapozzuk kételyeinket. Ilyen jelek tapasztalhatók gépkereske­delmünkben. Az országos statisztikák he­lyett mindenekelőtt két újságcikkre sze­retnék utalni. Az egyik a Népszabadság 1972. október 22-i számának „Esztergáz, árokásót, benzinkutat vegyenek” című cikke, a másik Figyelőnek a kisüzemi fejőgépgyártás és forgalmazás ügyében összehívott ankétjáról szóló beszámolója. (Lapunk 11. oldalán.) Mindkét írás — a gépkereskedelem különböző területeit érintve — többek között rámutat arra a rugalmatlanságra és passzivitásra is, amely ezt a szerveze­tet jellemzi. Ma is tovább élnek az el­­osztásos módszer maradványai: a bürok­ratikus szemlélet, a vállalkozás hiánya;­­nem élnek a keresletre való aktív ráhatás lehetőségével és a korszerű kereskedelmi tevékenység gazdag eszköztárával. A keresletet — amelyet egyébként csak nagyon felületesen ismernek — adottnak veszik, miközben számottevő készleteket tárolnak, nem is szólva egyes gépipari vállalatok kihasználatlan termelési kapa­citásairól. Érdemes lenne felülvizsgálni: termelőeszköz-kereskedelmi vállalataink alkalmazottainak hány százaléka foglal­kozik a piaccal, a vevővel, a terep „meg­dolgozásával”, s milyen arányban köti le a munkaerőt és a munkaidőt az admi­­nisztráció (amelyről ugyancsak bebizo­nyosodott, hogy enyhén szólva nem tö­kéletes). Ilyen helyzetben a termelő vállalatok is defenzív helyzetben vannak, hiszen számukra az a kereslet, amit ezek a ke­reskedelmi vállalatok „rendelésállomány­­nyal” fedeznek. Ám a Népszabadság idé­zett cikke és a Figyelő ankétja is bizo­nyítja, hogy a tényleges fizetőképes ke­reslet ennél lényegesen nagyobb, feltéve, hogy a termék és a vevő egymásra talál. Érdemes szóvátenni, hogy beruházá­sainkhoz meglehetősen „szerény” mérték­ben vásárolnak vállalataink hazai gyár­tású gépeket. Az összes gépi beruházás­nak csak mintegy a 40 százaléka hazai gép, s ez az arány néhány éve ennél ma­gasabb volt. Bizonyára ennek a megle­hetősen alacsony aránynak is sok — részben elfogadható — oka, magyarázata van. Az is bizonyos azonban, hogy a ha­zai beruházó azért választja az importot a magyar gép helyett, mert előnyösebbek a szállítási feltételek, jobb a szállítási készség, és feltehetően a külföldi szállító jobban megbecsüli vevőmivoltait, mint a hazai cégek. Nem csoda hát, ha a beru­házók az importot igénylik, vagy meg­kerülve az illetékességből gépforgalma­zással foglalkozó, vállalatokat, egyéb csa­tornákon keresztül igyekeznek hozzájut­ni a keresett géphez, berendezéshez. A termelők és a felhasználók közötti láncszemek jelenleg nem eléggé erősek. (Esetleg nem is kapcsokt, mint inkább választófalak a termelők és a felhaszná­lók között.) Bizonyára részben rajtuk kí­vül álló okok miatt is. Nem célunk most a szervezeti kérdésekről vitát kezdemé­nyezni. Csak annyit jegyeznék meg, hogy beruházási piacunk sem homogén. Elég­séges arra utalni, hogy egészen más ke­reskedelmi módszerekkel kell élni az iparban, mint a mezőgazdaságban; elté­rőek a keresletteremtés és befolyásolás módszerei, más kiterjedésű a két piac, és ezért a célszerű kereskedelmi szervezet­nek is eltérő jellegűnek kell lennie. Olyan szervezet szükséges, amely haj­landó vállalkozni, kész befektetéseket eszközölni a hazai keresletteremtés és befolyásolás érdekében, amely a kíná­latra is képes hatni, és nem fogadja el „isten rendelésének” a termelő ajánlatát. Írásunk bevezető soraiban arra utal­tunk, hogy óvakodni kell a túlzásoktól. Ezért csak annyit mondunk: e tekintet­ben is kereskedelemre van szükség. Iga­zi kereskedelemre! 1973-ban is lesz közgazdasági nyári egyetem A TIT augusztus 2—18 között — a tár­saság budapesti szervezete és a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem kö­zös szervezésében — első ízben rendezett közgazdasági tematikájú nyári egyete­met, amelyen a magyar gazdasági élet vezető szakemberei tartottak előadásokat a tervezési rendszerről, a fejlesztés, a szabályozás makroökonómiai kérdéseiről. A nyári egyetemre szocialista és tőkés­országokból egyaránt érkeztek fizető résztvevők, valamint vendégek. A köz­­gazdasági nyári egyetem hallgatói az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét, valamint a Medicor Műveket is megláto­gatták. Mind a külföldi résztvevők, mind a rendező szervek véleménye szerint a közgazdasági nyári egyetem sikeres ren­dezvény volt: az érdeklődő külföldi szak­embereket megismertette a hazai gazda­ságirányítási rendszer elveivel, eredmé­nyeivel és problémáival, s emellett tájé­koztatást adott a IV. ötéves terv gazda­ságpolitikai céljairól. A TIT éppen ezért úgy határozott, hogy 1973-ban is megren­dezi a közgazdasági nyári egyetemet. FIGYELŐ, 1972. NOVEMBER 8.

Next