Figyelő, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)
1975-07-02 / 27. szám
2 Adómódosítás, közérdekből A közvélemény minden bizonnyal megnyugvással és egyetértéssel fogadja a pénzügyminiszter adórendelet módosítását, az általános jövedelemadóról 67óló jogszabály néhány rendelkezésének megváltoztatását. Megnyugvással és egyetértéssel, mert a szóban forgó módosítások a szigorúbb ellenőrzést és az igazságosabb teherviselést tűzték ki célul. Sokrétű kérdésről van szó, hiszen a jövedelemadózás nemcsak a kisiparosokat érinti, de vonatkozik például a fizetővendég szolgáltatásban résztvevőkre is. Az kétségtelen, hogy az általános jövedelemadó rendszere az eddigi tapasztalatok szerint bevált, s megfelelő végrehajtás esetén alkalmas arra, hogy a kisiparosok is a törvény szabta módon, legális jövedelmeik arányában viseljék az adóterheket. Most egész pontosan arról van szó, hogy a vállalatok és a szövetkezetek megrendelésére dolgozó kisiparosok adóztatási módszerén kívánnak változtatni. Mégpedig úgy, hogy a jövőben az ezer forintnál nagyobb megrendeléseket a vállalatok és a szövetkezetek csak az adóközösségeken keresztül fizethetik ki. A kisiparosok az adóközösségektől kapják meg követeléseiket, a közterhek levonása után. Ennek persze van olyan hasznos oldala is, hogy egyszerűsödik a vállalatok ügyintézése. Az sem lényegtelen, hogy a kisipari termeltető vállalatok, az ingatlankezelőszervezetek, a lakásszövetkezetek és a költségvetésből gazdálkodó intézmények a jövőben is közvetlenül kifizethetik a munkadíjakat a kisiparosoknak. A magyarázat: ezek is közvetlenül vagy közvetve a lakosság érdekében végeztetnek főleg szolgáltató, illetve javító munkákat. Csak helyeselhetjük a módosító rendelkezéseknek az előbbivel öszszefüggő tendenciáját, azt tudniillik, hogy ilyen formán talán nagyobb érdekeltségük lesz a kisiparosoknak abban, hogy gyakrabban és szélesebb körben álljanak a lakosság rendelkezésére. Megjegyezhetjük még, hogy az évi 100 ezer forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkező kisiparosok aránya 6,7 százalék, ami többek között azt is jelzi, hogy helyes az az adópolitikai törekvés, miszerint a kiugróan magas jövedelműeknek kell a nagyobb adóterheket viselniök. A progresszivitás érvényesítésével már eddig is az előbb említett kategóriába tartozók fizették a kisiparosok adóterhének 46 százalékát. S szóljunk, ha röviden is a módosító rendelkezéseknek arról a részéről, amely a fizetővendég-szobákat kiadókra vonatkozik. Tudjuk, hogy e téren is mind több visszásságra és aránytalanságra derült fény az elmúlt években, ideje volt tehát, hogy rendet teremtsenek. Az tény, hogy jelenlegi helyzetünkben, az idegenforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében, szükség van a fizetővendég-szolgálatra. Ez a hálózat egy időben százezer vendég elhelyezését teszi lehetővé. Helyeselhetjük, hogy előnyt adnak azoknak, akik az idegenforgalmi szervek közreműködésével adják ki üdülőiket, s a magasabb bevételek esetén a mostaninál nagyobb összegű adót fizetnek majd. Ugyanígy azzal is egyetértünk, hogy az egyénileg, tehát közvetlenül kiadott szobáknál, üdülőknél már 50 ezer forint felett emelkedik jelentősebb mértékben az adó. Jó lenne, ha az illetékesek, elsősorban a tanácsok mindenképpen elsőrendű fontosságúnak tartanák a jövedelemadózás ellenőrzését és a gyakorlatban bizonyítanák be, hogy a most hozott módosító rendelkezések nemcsak az állam javát szolgálják, de az igazságosabb teherviselést — tehát a közügyeket is. (..) KOLLEKTÍV TEHER - EGYÉNI BIZTONSÁG (Folytatás az 1. oldalról) sok emelkedését: a szolgáltatások színvonalának folyamatos emelkedése, új szolgáltatások bevezetése; továbbá a keresetpótló készpénzszolgáltatásoknál és a nyugdíjnál a bérszínvonal fokozatos emelkedése. A keresetveszteség pótlására szolgáló táppénzkiadások a 75 százalékos és a gyermekápolási táppénz bevezetésével, a kórházi ápolási táppénz rendszeresítésével több mint a húszszorosára, a terhességi-gyermekágyi segélyekre fordított összegek 1955-től a tízszeresére emelkedtek. Az 1953. évi anya- és gyermekvédelmi intézkedések, a terhességi-gyermekágyi segélyezési időtartamnak 1953. évben 20 hétre történő felemelése, az 1972. évi népesedéspolitikai intézkedések jelentősen hozzájárultak a gyermekneveléssel járó gondok enyhítéséhez. Hatásukra jelentősen megnövekedett a segélyben részesültek létszáma, a segélyezési napok száma, és a segélyekre fordított kiadások. Az anyaság további megbecsülése jut kifejezésre a gyermekgondozási segély bevezetésével, amelynek kiadásai 1970. évtől a kétszeresére emelkedtek. Jelentősen fejlődött az anya-, a csecsemő- és a gyermekvédelem, valamint a terhesgondozás és a szülészeti ellátás. A fekvőbeteg-ellátást szolgáló gyógyintézeti ágyak számának növekedése, az ezzel együtt járó szervezeti változások (kórházi beutalási rendszer, betegirányítás), a járó- és fekvőbeteg-ellátás kapcsolatának kiépítése, a gyógyszeres gyógyítás számottevő fejlődése is nagyban hozzájárultak a gyógyító, megelőző ellátás fejlődéséhez. Nyugdíjra 23 miliárd A társadalombiztosítás keretében a dolgozóknak és a családtagjaiknak nyújtott orvos-kórház rendelőintézeti ellátására fordított költségek 1955. évhez képest a hétszeresére emelkedtek. Ezek csak kiragadott példák, nincs hely valamennyi szolgáltatás tételes felsorolására, de a legtöbb pénzt felemésztő szolgáltatásokról külön is érdemes szólni. A kiadások közötti legnagyobb tétel — 1974-ben több mint 23 milliárd forint — a nyugdíj. S ennek szabályozása volt talán a legbonyolultabb. A különböző (1952-ben, 1954-ben és 1959-ben életbe lépett) nyugdíjrendeletek minden törekvés ellenére is igazságtalanul — de szükségszerűen — differenciálták a nyugdíjak összegét, s persze ez nemcsak a nyugdíjasoknak okozott nehezen érthető és még nehezebben megoldható gondokat. A szabályozás nehézkességére csak egyetlen példa: a legutóbbi nyugdíjtörvény szerint az öregségi teljes nyugdíjhoz 1968-ban 23 évi, 1969-ben 24 évi, később már 25 évi szolgálati időt kellett igazolni. Ez esetben az úgynevezett törzsnyugdíj a munkabérátlag 50 százaléka volt, amit minden szolgálati év után 1—1 százalékkal kiegészítettek. Aki hosszú szolgálati idővel — például 40 évvel — ment nyugállományba, munkabér átlagának 70 százalékát kapta nyugdíjként, ha viszont valakinek nem volt meg a 25 évi munkaviszonya, de legalább 10 évet igazolt, akkor úgynevezett résznyugdíjat kaphatott, amely bonyolult számítások szerint az átlagbér 26,4 százaléka volt, viszont — mert így többnyire nem érték el a minimumként megállapított összeget — a nyugdíjat mégsem eszerint fizették. Ebben a rendszerben persze a legkevésbé a nyugdíjba készülők ismerték ki magukat, s ennek a szabályozásnak a helyébe lépett most a mindenki számára könnyen áttekinthető, logikusan egységes új nyugdíjskála. Kezdődik 10 évi szolgálati idővel, amiért a havi átlagkereset 33 százaléka fizethető. 25 évig, minden év után 2 százalékkal, 26 és 32 év között évente 1 százalékkal, 33 és 42 év között évente 0,5 százalékkal emelkedik a nyugdíj összege. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az új nyugdíjrendszer a továbbdolgozásra ösztönző pótlékkal együtt komplett. (Csak emlékeztetőként: például a fizikai munkásoknál a nyugdíjkorhatáron túli, 3—4 évi munka jelentősen növeli a nyugdíjat. S erre a további munkára nem csupán az ország munkaerőhelyzete miatt van szükség, hangul azért is, mert a nyugdíjkorhatár sok — és szerencsére egyre több — esetben nem azonosítható a munkaképes korhatárával.) Családi pótlék sok, mégis kevés A társadalombiztosítási kiadások ,második nagy tétele— tavaly 5 milliárd 182 millió forint — a családi pótlék. Ez a hatalmas összeg — kevés. Két évvel korábbi adatok szerint a családok gyermekenként és havonta átlagosan 1230 forintot költöttek a gyermekek ellátására, s ennek az összegnek akkor 15—20 százalékát fedezte a családi pótlék. Az arány, az időközben, történt emelés hatására változott, de további gondot jelent, hogy például a pótlék összege — 2 gyermek esetén — akkor is 600 forint, ha az átlagosnál alacsonyabb, vagy lényegesen magasabb jövedelmű családról van szó, s akkor is ennyi, ha két apróságról, vagy két kamaszról van szó. Ezek a jövőben megoldandó gondok közé tartoznak, rendezésükre az új törvény még nem vállalkozhatott. De a rendelkezésre álló összeget a korábbinál észszerűbben, igazságosabban és új szemlélet alapján osztja el. A jövőben családi pótlék csak annak folyósítható, akinek a háztartásában él a gyermek, tekintet nélkül arra, hogy a gyermek után — a szülő, vagy más személy — fizet-e tartásdíjat. Sok feszültség oldódik meg azzal az új rendelkezéssel, mely szerint a családi pótlékra jogosító gyermekek számának a megállapításánál a szülő vérszerinti és örökbefogadott gyermekét minden esetben — tehát akkor is, ha nem él a háztartásában — figyelembe kell venni. Például: ha egy kétgyermekes házaspár elválik és mindkettőjüknél egy-egy gyermek marad, akkor mindkét szülő kétgyermekesnek számít és a háztartásában élő egy gyermek után is kaphat családi pótlékot, ha nem egyedülálló. Lényegtelennek látszik, de éppen a kisgyermekesek tudják, mennyire nem az, hogy a jövőben a családi pótlékot annak a hónapnak az első napjától kell folyósítani, amikor a gyermek született. (Eddig ugyanis előfordult, hogy csak a gyermek születése utáni második hónapban folyósították a családi pótlékot.) S végül a kiadás rovat harmadik legnagyobb tétele a táppénz, amire tavaly 5 milliárd 150 millió forintot költöttek. A jogosultságot szabályozó alapvető rendeletések nem változnak, de érdemes megnézni néhány — nem lényegtelen — módosítást. A táppénz alapját jelentő napi kereset felső határa 320-ról 400 forintra változott. Bővül azoknak az eltartottaknak a köre, akik munkaviszonyban levő hozzátartozóik táppénzének 80 százalékára jogosultak a kórházi ápolás ideje alatt, s az eddigieknél lényegesen hosszabb ideig kaphatnak táppénzt a gümőkóros betegek. Mindez tovább növeli majd a táppénz kiadásokat, ami érthető és természetes. Az azonban már kevésbé, hogy a kiadások eddig is meglepően gyors ütemben emelkedtek (az 1951. évi 249 millió forintról a már említett tavalyi több mint 5 milliárd forintra). Évről évre nagyobb a táppénzzel fizetett betegállományban töltött napok száma és becslések szerint a táppénzes betegek munkából való távolmaradása egyetlen év alatt 15 milliárd forinttal csökkenti a nemzeti termelés értékét (nem számítva a táppénzre kifizetett összeget). Érdekes kérdés: vajon más lenne-e a helyzet, ha a táppénzt — mert célja a betegség idején kiesett kereset pótlása — nem a szociális, hanem a munka szerinti elosztás körébe sorolnák? Következésképpen a táppénz pénzügyi alapjait nem a társadalombiztosítás, hanem a munkahely teremtené meg, s ezáltal közvetlenül is érdekelt lenne a táppénzes állomány csökkentésében. Például oly módon, hogy rendszeresen és szigorúan ellenőrizné a táppénzzel fizetett betegeket, hogy minden lehető módon fejlesztené az üzemegészségügyet, a munkásvédelmet, vagyis hogy a jelenleginél több gondot fordítana a betegségek megelőzésére. gazdasági joggyakorlati A biztosító fizetési kötelezettsége A biztosítási esemény sokszor vitatott fogalmát tisztázta egy perben a Legfelsőbb Bíróság. Az ügy előzménye, hogy egy tsz-alkalmazott állandó tartós rokkantság esetére szerződést kötött az Állami Biztosítóval. Egy nap az illetőt súlyos baleset érte, megrokkant, és a biztosítótól a szerződés alapján járó összeg megfizetését kérte, de elutasították, mire pert indított. A Főrási Bíróság megállapította, hogy a kereset alapos és az Állami Biztosítót a követelt összeg megfizetésére kötelezte. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet jogerőre emelte. Döntése indoklásában — a perben felmerült vita tisztázására — szükségesnek tartotta, hogy a biztosítási esemény fogalmának kérdésével is foglalkozzék. — A Polgári Törvénykönyv értelmében biztosítási szerződés alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény bekövetkezésétől függően, bizonyos összeg megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére, a biztosított, illetve a másik szerződő fél pedig a díj fizetésére kötelezi magát — hangzik az ítélet. A biztosítási esemény lehet: 1. A szerződésben megállapított károsító eset. 2. Halál bekövetkezése, meghatározott életkor elérése. 3. Testi sérülést, rokkantságot vagy halált okozó baleset. A törvény e rendelkezéseit elemezve, azoknak helyes értelmezése mellett, az állapítható meg, hogy a biztosítási esemény az a jövőbeni esemény vagy körülmény, amelynek bekövetkeztéhez a biztosító szolgáltatási kötelezettsége fűződik. Vagyonbiztosításnál és balesetbiztosításnál az esemény bekövetkezése bizonytalan, de ha megtörtént, akkor az objektíve megállapítható. — Ebben az esetben az esemény bekövetkezte nem vitatható — hangzik tovább a határozat. — Minthogy pedig nincs adat arra, hogy a szövetkezeti tag akár csak eshetőlegesen is akarta — illetve előidézte volna a súlyos balesetet, az Állami Biztosító fizetési kötelezettsége fennáll. Állampolgári jog Az új társadalombiztosítási törvényt több évig tartó munka előzte meg. Volt mit felmérni, számbavenni és volt min töprengeniük a törvényhozóknak. A kodifikációban különös gonddal kellett eljárniuk, egyszerűsíteni, összevonni és ezzel rendszerezettebbé, áttekinthetőbbé tenni a szabályokat, de minden eddigi jogot megőrizni és a lehetőség szerint kiterjeszteni, továbbfejleszteni. Vagy nemcsak új és ésszerűbb törvényt alkot, de megteremteni a fejlettebb tudalombiztosítási rendszer és egészségllátás jogi alapjait és kereteit. Bizonyíték erre — többek kl, hogy 1975. július 1-től az egészséglátás állampolgári joggá változót, nem tartozik többé a társadalom tás körébe. Minden magyar állat joga, hogy szükség esetén ingyene, vizsgálatban, gyógykezelésben, ápolásban, szülészeti ellátásban, s a jelenlegi feltételek mellett gyógyszer- és gyógyászati ellátásban részesüljön. S bár az új törvény megjelenése előtt is az ország lakosságának 99 százaléka tartozott a biztosítottak körébe, ennek az intézkedésnek politikai jelentősége felbecsülhetetlen. Az új törvény pedig újabb jelentős lépés az idevágó párt és kormányhatározatok végrehajtása útján, a korszerűbb társadalombiztosítás megteremtéséért. 9 ^5^ GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: dr. Garám József FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: dr. Follinus János és dr. Varga György SZERKESZTŐSÉG: 1355 Budapest V., Alkotmány u. 10. Telefon: 312-553, 311-564, 117-064, 311-302 Kiadja : Hírlapkiadó Vállalat 1951* Budapest Vill., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 313—180. 112—220 Felelős kiadó: Csellány Ferenc igazgató. Hirdetés *a felvétele: a Hírlapkiadó Vállalat reklámszolgálatánál. Telefon: 112—65! Előfizetési díj egy évre 96 forint. Belföldön terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál. (1908 Budapest V. József nádor tér 1.) Külföldre a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat terjeszti. (1389 Budapest, 149) __ Készült a Szikra Lapnyomdában. INDEX: 26 283 FIGYELŐ, 1975. JÚLIUS 2.