Figyelő, 1982. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-01 / 26. szám

Mérleg a melléküzemágakról A szakemberek gyakran vitatkoznak a mezőgazdasági üzemek ipari tevékenységéről. A melléküzemágak ellenzői e tevékenységben — néhány valóban meglevő „vadhajtásra” hivatkozva — egészségtelen munkaerő-konkurrenciát, haszonszerzést, az elavult technika konzerválását, a mezőgazdasági tevékenység elhanyagolását látják. A gazdasági szükségszerűség azonban igazolta e tevékenység népgazdasági hasznosságát. A tsz-melléküzemágak enyhítették a háttéripari termékek hiányát, lehetővé tették a munkaerő-kapacitás jobb kihasználását, és a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági üzemek gazdasági megerősödését. A melléktevékenység tulajdonképpen egyidős a termelőszövetkezetekkel. A tevékenység üzemi méretekben történő elterjedése a 60-as évek közepére tehető. Ez tette szükségessé a jogi szabályozását. Az 1967. évi III. törvény engedélyezte a melléküzemági tevékenységet. Azóta évente jelentek meg jogszabályok és azok módosításainak mennyisége a nagyiparra vonatkozó szabálytömeggel vetélkedett. E kisüzemeket a „kényszer” és az „alkalom” szülte. Az állandóan mérleghiánynyal küzdő termelőszövetkezetek képtelenek voltak jövedelmüket növelni, mivel a csúcsmunka-időszakokban nem tudták a szükséges létszámot biztosítani, a téli időszakban pedig tagjaik munka nélkül voltak, és így jövedelmük is kevés volt. Az álandó munka és az ezzel járó jövedelemnövekedés a létszám stabilizálódását eredményezték. A munkaalkalom gyakran kívülről kínálta magát: egyre gyakrabban jelentkeztek a kooperációt óhajtó ipari nagyvállalatok. A melléküzemági tevékenység fejlődése a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint igen dinamikus volt. Az adatok jelzik a fejlődés irányát, de a statisztikai mérés értékhatára miatt az e körben végzett tevékenységet kisebbnek mutatják a valóságosnál. Az elmúlt évtizedben a melléküzemek száma több mint a háromszorosára, árbevételük pedig a négyszeresére nőtt. A fejlődés nem volt törésmentes. A melléküzemek száma 1975 és 1978 között 12 százalékkal csökkent és az árbevétel növekedési üteme is mérséklődött. A megtorpanás az adminisztratív korlátozások következményeit jelzi. (A munkaerő „hatékony” területre irányítására hivatkozva a helyi szervek számos melléküzemet megszüntettek.) A látványos növekedés ellenére az ipari melléküzemek iparon belüli aránya jelentéktelen maradt. Az ipar 1980. évi nettó árbevételének 3,4 százalékát állították elő. A termelőszövetkezetek alaptevékenységéhez szorosan kapcsolódó két ipari ágazatban azonban részesedésük ennél jelentősebb: az élelmiszeriparban 8, a fafeldolgozó iparban pedig 12 százalék. A melléküzemági tevékenységet a legtöbb vád a jogosulatlan haszonszerzéssel és a bérfeszültség okozta káros munkaerő konkurrenciával kapcsolatban érte. Ezért a továbbiakban ezzel a két kérdéssel foglalkozom részletesen. Országos adatok híján egyetlen megye, a Győr-Sopron megyei Tanács VB Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának felmérésére támaszkodom. A Győr-Sopron megyei ipari melléküzemek nyeresége 1979-ben A melléküzemek nyereséghányada — élelmiszeripar kivételével — meghaladja az alaptevékenység hasonló mutatóját. Az élelmiszeripar nélkül számított ipari tevékenység nyereségmutatója a megye helyi iparával összehasonlítva is igen kedvező. Az árbevétel arányos nyereség a melléküzemeknél a legmagasabb, s a nyereségszint is kedvező. Szeretném hangsúlyozni, hogy az összehasonlítást nem a megye nagyvállalatai, hanem a hasonló nagyságú helyi ipari vállalatokra vonatkozóan végeztük el. A jövedelmezőségi különbség tehát nem a nagyságrendekből ered. A melléküzemek jövedelmezőbben működtek, mint az ipari szövetkezetek, illetve a tanácsi vállalatok. Sokan úgy vélik, hogy a különbség fő oka az esetleg eltérő árverési kalkulációs rendszerből adódik, hogy ebben a szférában minden szabadáras. Nem ez a helyzet. Akkor viszont miből ered az alacsonyabb műszaki színvonalú ipari melléküzemek magasabb nyereségszintje. A melléküzemek eszközállománya igen alacsony, csekély nettó értékű épületekben működnek, az igazgatási, szociális és egyéb nem termelő építmények , csak minimális költséget jelentenek. Ezt tükrözi az állóeszközre jutó nyereség rendkívül kedvező mutatója. A nem fizikai, adminisztratív és termelésirányító létszám alacsony. Míg 1979-ben a melléküzemekben ez az állományi létszám 9,3 százalék volt, a tanácsi, illetve a szövetkezeti iparban elérte a 20, 8, illetve a 17,6 százalékot. E létszámnak nemcsak a bére, hanem a közterhei, szociális és egyéb kiadásai is jelentős költségtényezők. A melléküzemeknél a bérmunka aránya az átlagosnál nagyobb, s annak költségösszetételéből eredően a nyereséghányad magas. Valószínűleg az sem elhanyagolható, hogy ez a szektor igen dinamikusan növekszik. Csak a legutóbbi év adatait említve: 1981-ben a melléküzemek ipari tevékenysége 9 százalékkal nőtt, míg az ipar egészének növekedési üteme 2,3 százalék volt. A felmérések azt bizonyítják, hogy a melléküzemekben képződő nyereség zömét az alaptevékenység fejlesztésére fordítják. A legszenvedélyesebb vita az állítólagos bérfeszültség és a munkaerő-csábítás kérdésében bontakozott ki. Kétségkívül előfordultak visszás jelenségek, így néhány konjunkturális helyzetben lévő melléküzem valóban aránytalanul magas jövedelmet biztosított dolgozóinak, de nem ez a jellemző. Az átlagos havi munkabérek szélső értéke megyék szerint 3313 és 4592 forint volt, a melléküzemeké pedig 2733 és 3462 forint. Megyénként összehasonlítva az adatokat, megállapítható, hogy minden megyében a szocialista ipar átlagbérei magasabbak voltak, mint a melléküzemágaké. A különbség több mint 1000 forint volt Komárom, Baranya, Veszprém és Borsod megyében, és éppen csak meghaladta a 100 forintot Csongrád megyében. Az adatok tehát egyértelműen bizonyítják a bérfeszültség hiedelmének megalapozatlanságát. Az állítólagos veszélyt a foglalkoztatási arányok is cáfolják. A szocialista iparban foglalkoztatottak száma 1980-ban 1,6 millió fő volt, az ipari melléküzemekben foglalkoztatottaké pedig 70 ezer fő, azaz az ipari foglalkoztatottak 4,4 százaléka. Ha figyelembe veszszük, hogy az állami ipar „kapun belüli"’ létszámfeleslege a különböző becslések szerint ennél lényegesen nagyobb, akkor a melléküzemek léte munkaerő-gazdálkodási szempontból is pozitívnak értékelhető. A melléküzemági tevékenység gazdasági jelentősége nem elhanyagolható. Leggyorsabban fejlődő ágazatuk az élelmiszeripar, bár ennek nyereségszintje alacsony. Az élelmiszeripari tevékenység dinamikus növekedésének és magas arányának oka az, hogy a saját termelésű nyersanyag közvetlen feldolgozásával a mezőgazdasági termelés értékét meg tudják őrizni, kisebb a minőségromlás kevesebb a szállítási költség stb. A melléküzemágak fontos szerepet tölthetnek be a háttéripari tevékenység fejlesztésében. Alacsony eszközigényük, univerzális gépparkjuk és a rendelkezésre álló kézi munkaerő nagyfokú rugalmasságot biztosít. Az ipar szerkezetének átalakítása, a kisvállalatok és új vállalkozási formák megteremtésének időszakában a melléküzemeknek is megnő a szerepük. További fejlődésüket célszerű gazdasági és jogi szabályozás és ösztönző hitelpolitika biztosíthatja. Szabó Károly A melléküzemágak sémfiak és árbevételének alakulása • — Milliárd Ft Nyereség Tevékenység Nyereség az árbevétel millió Ft százalékában Ipari 49,8 23,6 Ebből: árutermelés 32,0 21,3 bérmunka 12,2 28,0 szolgáltatás 5,6 32,8 Élelmiszeripari 12,1 6,9 Építőipari 13,5 16,9 Egyéb 43,2 12,1 Összesen 118,6 14,4 A termelőszövetkezetek összes tevékenysége 685,0 11,3 Az ipari melléküzemági tevékenység ágazati megoszlása 1980-ban Eladó ötszáz I. osztályú Dorog típusú ablak Külső méret: 1250x1150 mm üvegméret: 1050x400 mm Ára egyenként: 2700 Ft, az Agroker, a Tüzép stb. vállalatoknak árkedvezmény. IKARUS Budapest XVI. (Mátyásföld), Margit u. 12. 1165 Telex: 22-4766 ügyintéző: Regős Ferencné, telefonszáma: 833-550, 460-as mellék (hétfő, szerda, péntek, 8-tól 12 óráig). Kétszáz éves a mecseki szénbányászat Mintegy 22 milliárd forintos fejlesztési program keretében tíz év alatt kétszeresére növeli a mecseki szénbányászat a kokszolható szén termelését. Ezzel egy dráguló energiahordozó importja jelentős mértékben csökkenthető a működő bányák rekonstrukciója és a bányakapacitás növelése révén. A kétszáz éves mecseki szénbányászat jubileumi ünnepségén Méhes Lajos ipari miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagy múltú bányavidék fejlesztése ezzel várhatóan nem fejeződik be, hiszen a geológiai kutatás további jelentős feketekőszén-készleteket tárt fel, amelyek kedvező földtani körülmények között termelhetők ki, s az ezredforduló táján már bevonhatók a termelésbe. A hazai szénbányászat fellendülése öszszefügg azzal, hogy a világgazdaságban fontos változások következtek be. A termelés egyes nagy, hagyományos ágazatai válsághelyzetbe kerültek, mert az árak olyan radikálisan csökkentek, hogy a költségeket sem fedezik. Máshol fordított a helyzet. Az olaj árának többszöri emelkedése felértékelt minden energiahordozót, új lendületet adva a szénbányászat fejlődésének. Az elmúlt két évtizedben — mint ismert — olyan gyorsan nőttek az energiaigények, hogy bár a széntermelés lényegében nem csökkent, mégis a szén aránya az energiaellátásban több mint hetven százalékról a negyedére csökkent. A többlet jórészt csak szénhidrogén-importtal volt fedezhető, ez azonban egyre súlyosabban terheli az ország külkereskedelmi mérlegét. Ezért új energiagazdálkodási kormányprogram született, amely feltárta a takarékosság és a hazai energiaforrások fokozott felhasználásának lehetőségeit, s intézkedéseket is irányzott elő a program ezek kihasználására. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1980-tól a hazai energiafelhasználás fokozatosan csökkent, s legalábbis a termelő szférában ez a tendencia folytatódik. Az energiaellátásban egyre nagyobb szerepet vállalnak a szénbányák, s 1982- ben a széntermelés eléri azt a szintet, amelyet eredetileg csak 1985-re terveztünk. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy számos országtól eltérően sikerült biztosítani az energiaellátás folyamatosságát. Ezzel összhangban javult a gyakran szabadnapok nélkül dolgozó bányászok anyagi megbecsülése is. A bányászok átlagkeresete 50 százalékkal magasabb az ipari átlagnál, s az elmúlt és a jelenlegi ötéves tervidőszakban összesen több mint 18 ezer bányászlakás épült, illetve épül. Jelentős további fejlesztés előtt áll a Mecsekben nemcsak a szénbányászat, de az uránérc-bányászat is, amely mostanában válik a paksi atomerőmű révén a hazai energiagazdálkodás szerves részévé. Uránércvagyonunk — az újabb kutatások szerint — módot ad a termelés szintentartására az ezredfordulót követő évtizedekben is. A mintegy 700 milliárd forint értéket képviselő ásványvagyonunknak egyébként 40 százaléka energiahordozó, 5 százaléka érc, s a fennmaradó 55 százalék egyéb ipari-építőipari ásványféleség. Egyes ásványkincseink — így például a bauxitvagyonunk — hasznosításának azonban a világgazdasági körülmények jelenleg nem kedveznek. Újabban pél♦dául az alumínium világpiaci ára erőteljesen csökken, s ez gazdálkodási gondokat okoz. Annyi bizonyos — hangsúlyozta a miniszter —, hogy az ásványok hasznosításánál távlati lehetőségeinket komplex módon kell elemezni, s a lehető leggazdaságosabb kombinációt kell megvalósítani. Ez összehangolt fejlesztést kíván, mint például a mecseki bányászat és a dunaújvárosi kokszolómű esetében. További lehetőség még a bauxit feldolgozásánál keletkező vörösiszap és a rézérc bányászattal összefüggésben rendelkezésre álló pirit vasércként való hasznosítása. A gazdaságosság szempontjait szem előtt tartva ásványkincseinket tehát igyekszünk fokozottan hasznosítani, de tudomásul kell vennünk, hogy a kitermelést gátolhatja a rendkívül nagy tőkeigényesség, a beruházások lassú megtérülése, s az, hogy egyes ásványi anyagok gazdaságos feldolgozása még megoldatlan. (sz. a.) 1982. JÚLIUS 1.5