Figyelő, 1983. július-december (27. évfolyam, 28-52. szám)

1983-07-14 / 28. szám

1983. JÚLIUS 14 3 GYORSABBAN ALKALMAZKODVA, VERSENYKÉPESEN Interjú Méhes Lajos ipari miniszterrel Csökkenő termelés, akadozó anyagellátás, vissza-visszatérő kooperációs és alkatrészellátási gondok, s ennek ellenére valamelyest növekvő exportteljesítmények. Ez mind egyidőben tényként megállapítható a magyar iparról. Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter, lapunk munkatársának, Wiesel Ivánnak fejtette ki véleményét a szocialista ipar jelenlegi helyzetéről. A statisztikai adatok tanúsága szerint a szocialista ipar fejlődése 1979—82 között lényegében stagnált, 1983 első öt hónapjában a termelés volumene az 1982 hasonló időszakában kialakult szintet sem érte el. Miben látja ön ennek az okát? — A világméretű gazdasági válság mindenhol — a szocialista országokban is — a termelésnövekedés korábbi ütemének mérséklődését idézte elő, sőt helyenként visszaeséseket is okozott. Az ipari termelés évi indexe világátlagban 1980-tól 101, 100, illetve — 1982. I. félévében — 99 volt. A válság a magyar ipar fejlődésére is hatott. Az 1980. évi visszaeséstől eltekintve azonban az 1981., illetve 1982. évet — 2,7, illetve 1,5 százalékkal — emelkedő termeléssel zárta az ipar, s ez jelentős eredmény. 1983 első hathavi eredménye azonban — noha az első hónapokban bizonyos lemaradás volt — már szorosan megközelíti a tavalyi hasonló időszak termelési szintjét. A termelés év eleji visszaesésének legnyilvánvalóbb oka, hogy a múlt év végén a konvertibilis exportfeladatok teljesítése érdekében a vállalatok jelentősen növelték teljesítményüket. Emiatt túlzottan csökkentek a folyamatos termeléshez nélkülözhetetlen készleteik, tehát már eleve kedvezőtlenebb helyzetben kezdték az idei évet. 1982-től kezdve ratibilis elszámolású kivitel növelését szolgálja az is, hogy a vállalati vezetők anyagi érdekeltségi rendszerét is szorosan a kivitelben elért eredményhez kötöttük. Hangsúlyozom, hogy a feladatok teljesítése rendkívül sok munkát, gondolkodást és cselekvést kíván, s reálisan meg kell állapítani, hogy ezzel sem érhető el minden területen egyenletes fejlődés. Vannak ugyanis olyan ágazataink, szakágazataink — például a kohászat vagy a vegyipar egyes szakágazatai —, amelyeket a világméretű válság súlyosan érint. Mégis az a véleményem, hogy amennyiben a társszervek aktív és gyors közreműködésével folyamatosan el tudjuk hárítani az akadályozó tényezőket és meg tudjuk gátolni az új feszültséggócok keletkezését, akkor az ipar összességében teljesítheti termelési feladatait és megvalósulhat a tervben előirányzott konvertibilis elszámolású export is. Az ipar egyenlőtlenül fejlődik. Egyes területeken kihasználatlan gépi és munkaerő-kapacitások vannak, másutt pedig jelentős a hiány. Milyen módon lehetne ezeket az aránytalanságokat megszüntetni, mi gátolja a szükséges átcsoportosítások megvalósítását? — Először azt kelltisztázni, mi az oka egyes kapacitások kihasználatlanságának. A piaci igények gyors változása mindinkább összeütközésbe kerül iparunk merev struktúrájával. A szabad kapacitások mindenáron való működtetése nagyobb veszteségek forrásává válhat, mint bizonyos tartalékok „elviselése”, sőt létrehozása is. Az elmondottak világossá teszik, hogy a feltett kérdés elsősorban a termelési és termékszerkezet korszerűsítésével függ össze. Az egyes iparágak fejlődését a különböző távú iparpolitikai döntések és a konjunkturális célok alakítják. E döntések megalapozottságán múlik elsősorban, hogy a kapacitások optimálisak legyenek. Sajnos, vállalataink a fejlesztések során nem fordítanak kellő figyelmet a kapacitások részleges konvertálhatóságára. Az alapvető technológiai folyamatok gépei ebből a szempontból természetesen rugalmatlanok. A befejező, kikészítő, öszszeszerelő fázis berendezéseinél azonban arra kell törekedni, hogy azok — az igények változásaival párhuzamosan — minél nagyobb rugalmassággal átalakíthatók, kicserélhetők legyenek. A rövid távú, konjunkturális változások persze elsősorban átmeneti intézkedéseket kívánnak, amelyek lényegében a munka, vagy a munkaerő ideiglenes átirányítását jelenthetik. Tapasztalataink szerint a vállalatok rugalmasabban élnek ezekkel az eszközökkel. Az erőforrások végleges átcsoportosításának is a gazdálkodó egységek körében kell végbemennie, de ennek kezdeményezését és lebonyolítását állami eszközökkel is segíteni akarjuk. A közelmúltban megjelent rendeletek minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy az adott helyen felesleges munkaerő más területeken, vagy más szakmában ismét megtalálja a helyét. Már ma is van lehetőség a felszabaduló eszközök hasznosítására, de ezzel alighanem akkor élnek majd aktívan a vállalatok, ha a tőkeáramlás feltételeit is sikerül megteremtenünk. Az ágazati minisztériumok megszüntetésének egyik fontos célja az volt, hogy növekedjen a vállalatok önállósága és az ipari minisztérium koncentráltan és hatékonyan tudja képviselni a központi akaratot, a gazdaságpolitika fő céljait. Az irányító munkában az elvi, koncepcionális feladatok a meghatározók, s igyekszünk elkerülni, hogy az egyes folyamatok részleteibe beavatkozzunk. Az előzőekben már érzékeltettem, hogy a gazdaság mai helyzete, egyensúlyi törekvéseink szükségessé teszik a közvetvetlen koordinációt. Mindebből következik, hogy az elmúlt időszakban az elvi jelentőségű munka mellett a minisztériumnak az operatív feladatok ellátásában is jelentős szerepet kellett vállalnia. Közben azonban, bár kétségtelenül a kívánatosnál kisebb energiával, a távlatok megalapozásában is értünk el eredményeket. Kidolgoztuk hosszú távú iparpolitikai, iparfejlesztési és struktúraátalakító koncepciónkat. Az MSZMP Központi Bizottsága az elmúlt héten vitatta meg beszámolónkat az ipar helyzetéről és feladatairól. Az erre vonatkozó KB-határozat hosszabb időre meghatározza munkánk céljait és módszereit. A minisztérium gazdaságszervező feladatait illetően, elsősorban arra törekszünk: operatív intézkedéseink lehetőleg ne keresztezzék, ne semlegesítsék a piac és a szabályozók alkotta gazdasági környezet hatásait. Az iparirányításnak a népgazdasági tervekben meghatározott feladatok megvalósításának feltételeit kell biztosítania. Ezért rendkívül sokat foglalkozunk a vállalatok által fel nem oldható termelési zavarok elhárításával, az export növelésének elősegítésével, az importfelhasználás lehetséges csökkentésével. A gazdaságszervező munkához tartoznak azok a lépések is, amelyek a piaci igényekhez és feltételekhez jobban alkalmazkodó vállalati szervezeti rendszer kialakítására, a termelési szerkezet javítására, az anyag- és energiatakarékosságot szolgáló programok végrehajtására, az alacsony hatékonyságú vállalatok ügyeinek rendezésére irányulnak. A vállalatok súlyosabb gondnak tekintik a szabályozórendszer gyakori változásait, mint a világpiaci nehézségeket. Az irányítószervek viszont úgy vélik, hogy a vállalatok nem mozgósítják kellően tartalékaikat a teljesítmények növelésére. Mi az igazság? — A vállalatok vezetőinek és az irányítószervek munkatársainak a szabályozás jellegére és a vállalati magatartásra vonatkozó eltérő véleményét természetesnek tartom, még ha nem is mindig értek vele egyet. Nyilvánvaló, hogy a gondokat, problémákat ki-ki a maga oldaláról nézi. A világpiac hatásai a vállalatoknál gyakran csak közvetve érzékelhetők, mert az állam még ma is átveszi, magára vállalja a kedvezőtlen piaci hatások egy részét. A szabályozórendszert ért kritikák igazsága abban van, hogy a vállalatoktól elvárt hosszú távú, stratégiai szemléletű gazdálkodást a jelenleginél stabilabb feltételrendszer segítené elő. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a világgazdaság felgyorsult eseményei tőlünk is gyors reagálást követelnek. Azt hiszem, minden reálisan gondolkodó gazdasági szakember számára nyilvánvaló, hogy ezek az intézkedések a népgazdaság egyensúlyi helyzete, a vásárlóerő szabályozása érdekében szükségesek, indokoltak, még ha negatív hatásaik is vannak. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy minden intézkedés negatív hatást gyakorol a vállalati gazdálkodásra. Az árfolyam-módosítások, az árkorlátok enyhítése, a bérszabályozás új elemei egy sor előnnyel is jártak, arról nem is szólva, hogy az intézkedésekkel elsősorban a jövő döntéseit akarjuk befolyásolni. A tartalékok gyors feltárásának, mielőbbi hasznosításának előnyeit a vállalatok csak igen kis mértékben tudják, vagy akarják kiaknázni a maguk javára. A bázisszemlélet, az évről évre megújuló nyereségnövelési kényszer és a gyakori szabályozómódosítás nem a tartalékok gyors, mielőbbi feltárására ösztönöz, hanem akarva-akaratlanul — a teljesítmények visszafogására készteti a vállalatokat. A mi munkánknak arra kell irányulnia, hogy a vállalati és a népgazdasági érdek ilyen, a szabályozásban is megnyilvánuló ellentmondásai feloldódjanak, továbbá, hogy a tartalékok feltárását akadályozó vezetési, gazdálkodási hibákat gazdaságszervezési intézkedéseinkkel felszámoljuk. Az iparban a termékek átlagos életkora több mint 15 esztendő, az új termékek aránya pedig évente átlagosan 2,5 százalék. Ilyen körülmények között aligha javítható a nemzetközi versenyképesség. Milyen lehetőségek kínálkoznak az innovációs tevékenység erősítésére. Milyen segítséget nyújthat ehhez a hosszú távú iparpolitikai koncepció? — A termékek átlagos életkorával kapcsolatban igen sok a sommás és így nem eléggé megalapozott vélekedés. Az ipari termékek nemzetközi versenyképességét nem minden esetben fejezi ki a termékek átlagos életkora, vagy az új termékek arányának statisztikai átlaga. Az egyes ipari ágazatok között, sőt ágazaton belül is rendkívül nagy az új termékek arányának szóródása. Az 1981. évi statisztika szerint például az ön által említett 2,5 százalékos átlag mögött a gépiparban 6,7 százalék, ezen belül a híradás- és vákuumtechnikai termékek körében 7,8 százalék az új termékek aránya. A közlekedési eszközök közül a konvertibilis viszonylatban eladott termékek több mint fele öt évnél fiatalabb. Az új termékek aránya itt tehát a 20 százalékot is meghaladja. A versenyképesség vizsgálatánál figyelembe kell vennünk a korszerűsített vagy módosított termékek körét is, amelyekkel együtt az elmúlt évben a termelési volumen mintegy 8 százalékát új, korszerű termék alkotta. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy az állami iparban gyártott termékek életkora átlagosan magas. Megjegyzem, hogy a fejlett tőkés országok piacain számos esetben éppen az „elöregedett” gyártmányaink iránt mutatkozik (Folytatás a 4. oldalon) . Mi a feltétele annak, hogy az ipar előtt exporttervéza varok vannak az anyagellátásban. Ezeket részben a vállalatok együttműködési problémái, részben a nem ütemes importbeszerzések okozzák. Az irányító szervek segítségével a feszültségeket részben sikerült megszüntetni. A kiesések pótlására irányuló vállalati intézkedések alapján reméljük, hogy a termelő, gazdálkodó egységek teljesíteni tudják feladataikat. A különféle nehézségeket fokozza, hogy egyes ágazatokban és többnyire a nehéz fizikai munkát igénylő, több műszakos munkahelyeken, elsősorban Budapesten fokozódik a létszámhiány. A vállalatok még nem készültek fel az ebből eredő problémák áthidalására; a munkaerő-megtakarító fejlesztések megvalósítására a vállalatok többségének nincs pénze, s késnek a szükséges szervezési intézkedések is. Sorolhatnám tovább a gondokat, de azt hiszem, már így is nyilvánvaló: a feszültségek oldása és az akadályok elhárítása az irányító szervek és vállalatok közös feladata. A célok teljesítéséhez kemény munkára van szükség. Az ipar termelésének meghatározója a vevők igénye. Sajnos, az áprilisi adatok szerint a rendelésállomány még nem támasztotta alá teljesen az előirányzott termelésnövekedést. Különösen a vegyiparban és a könnyűiparban, de ezen ágazatokban a gyártási sajátosságok lehetővé teszik a később felmerülő igények kielégítését is. Növekedtek a gépipar rendelései, de a kívánatosnál kisebb mértékben. Itt viszont a gyártási átfutási idők hosszabbak és emiatt a rendelések eddigi alakulása erőteljesebben befolyásolja az éves várható termelés alakulását. A II. negyedévben megélénkülő termelés a vállalatok egymás közötti kapcsolataiban is növekvő forgalmat eredményezett. Ugyanakkor vállalataink egy része újabb akciókat indított a konvertibilis elszámolású kivitel fokozására, s ez a termelési előirányzat megvalósulását is segíti. A termelést akadályozó tényezők fokozatos megszüntetésével párhuzamosan emelkedik majd a szocialista viszonylatú export is, amelynek szerződés szerinti, ütemes teljesítéséhez elsőrendű érdekeink fűződnek. Ez is a termelés növekedését eredményezi. Mit tesznek a gondok, nehézségek Irányítás? — Budapesten, és egyes nehéz fizikai munkát igénylő, vagy három műszakos munkahelyeken a termelést mindinkább nehezíti a létszámhiány. Munkaerőgondokról más vállalatok is panaszkodnak, sok helyütt azonban egyszerre van jelen hiány és foglalkoztatási probléma. Ezeket vállalati belső intézkedésekkel fel lehet számolni. A jó vállalati intézkedések — átcsoportosítás, ösztönzőbb bérrendszer, határozottabb követelményrendszer — hozhatnak megoldást. A folyamatokat rendszeresen figyelemmel kísérjük, s ez ad módot arra, hogy a szükségesnél gyengébb eredményeket elérő vállalatokat az operatív felügyeleti munka keretében beszámoltassuk, s a vállalatok vezetőivel közösen keressük a kibontakozás lehetőségeit. Az említett intézkedések végrehajtásánál természetesen figyelembe vesszük az exportfeladatok teljesítését is. A konver teljesítse 1983. évi termelési és mindenek- A rendelések megszerzése érdekében rugalmasabbá és élénkebbé kell tenni a vállalati piackutató és kereskedelmi munkát. A nyomott piaci helyzetben különös gondot kell fordítani a vevő igényeinek kielégítésére, a jó minőségre, a gyártmányok megbízhatóságának fokozására és a szállítási határidők betartására. Az ilyen vállalati magatartásra van ugyan néhány jó példa, de ez korántsem általános. A feladatok teljesítésének feltétele, hogy javuljon és folyamatosabbá váljon az anyagellátás. Ebben is döntő a vállalatok magatartása, helyes szemlélete. Az együttműködési zavarok áthidalásához — alapelvünk ugyan, hogy a vállalati kapcsolatokban mutatkozó problémákat a vállalatoknak maguknak kell megoldaniuk — sokszor a minisztériumnak is segítséget kell nyújtania. Az év első felében sok panasz volt az importanyag-ellátásra. E nehézségeket lényegében sikerült áthidalni, a folyamatosságot zavaró tényezőket elhárítani. Ahhoz, hogy ezek a zavarok minél kevésbé ismétlődjenek, az irányításnak még fogékonyabbá kell válnia. Ez egyébként jelentős felelősséget ró a piacfelügyelet, a finanszírozás és a külkereskedelem területén dolgozókra is, leküzdésére a vállalatok, s mit az ipar kereslet. A fejlődő országok piacai sem a legkorszerűbb, legmagasabb műszálú színvonalat képviselő termékeket igénylik, hanem a technikai fejlettségükkel összhangban levőket. A versenyképesség javítása tehát nem szűkíthető az új termékek arányának növelésére. Elsősorban a gyártmányok piacképessége, jövedelmezősége, előállításuk hatékonysága dönti el, hogy az adott termék jól értékesíthető-e a piacon vagy sem. Ami az innovációs tevékenység élénkítését illeti, beruházási lehetőségeink szűkebbek, mint amennyihez az előző évtizedekben hozzászoktunk. Ebből következik, hogy nemzetközi versenyképességünk javulásának lehetőségét egyre inkább a beruházások javuló hatékonyságában kell keresni. Ezért is fontos, hogy a gazdaságirányítási és intézményi rendszer további korszerűsítésével, a szabályozórendszer fejlesztésével a vállalatokat az eddiginél ésszerűbb eszközgazdálkodásra késztessük. Exporttermékeink nemzetközi versenyképességének elemzése azt mutatja, hogy a minőség és a gyártás technológiája megfelelne a piaci követelményeknek. A gyártmányt mégis leértékeli a világpiac, és ennek gyakran a kiegészítő és befejező