Figyelő, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1984-07-05 / 27. szám

1984. JÚLIUS 5. 3 Gazdasági hatékonyság — gazdaságirányítás (Folytatás az 1. oldalról) munka-arányos vállalati — később lakossági — jövedelem-elvonások.,) Az élőmunka terheinek növekedése döntő fontosságú abból a szempontból, hogy mérsékli az egyik legfontosabb erőforrás túlkeresetét, és a termelési tényezők értékelésének aránytalanságát, továbbá javítja a költségérzékenységet. " Az adórendszeren keresztül is érvényesüljön a termelésben felhasznált eszközökkel szembeni hozamkövetelmény, ösztönözve a meglevő eszközökkel való hatékonyabb, takarékosabb gazdálkodásra. Ezzel párhuzamosan szűnjenek meg a jövedelemszabályozás olyan elemei (fejlesztési alapok évenkénti elvonása, építési adó stb.), amelyek nem a célnak megfelelően látják el a funkcióikat, tompítják az eredményességtől függő differenciálódást. Fokozatosan szűnjön meg az amortizáció centralizációja. Az új rendszerben az amortizációnak a tényleges megtérüléstől kell függenie, vagyis csak anynyi értékcsökkenést számolhasson el a vállalat, amennyit a piac elismer a termék árában. — A vagyoni érdekeltség erősítése egyik fontos feltétele a racionális és távlati gazdálkodásnak. A vállalati jövedelemszabályozás említett követelményeinek gyakorlati érvényesítése hosszabb időt vesz igénybe és csak több lépcsőben valósítható meg. A vállalatok gazdálkodási feltételeit befolyásoló lépéseket, a differenciálódás jegyében kell meghirdetni, illetve megvalósítani, de az átrendeződés fokozatossága, a visszarendezés jellegű központi beavatkozások elkerülése érdekében a nivelláló jellegű elemek sem nélkülözhetőek. Az első lépcsőben bevezethető változtatások közül, a közeljövőben állást kell foglalni a következőkben: — A városi és községfejlesztési hozzájárulást a nyereség, vagy a bár meghatározott százalékában kell-e fizetni. — A bérjárulék mértékének növelésében. — A nyereségérdekeltség fokozása érdekében indokolt nyereségadó csökkentése. Sor kerülhet-e erre 1985-ben, vagy csak a későbbi években? — Az össztársadalmi fejlesztési célok finanszírozását szolgáló vagyon járuléknak, vagyonadónak, a kompetitív szférában történő bevezetéséről. A vagyonjáradék, vagy vagyonadó nagyságrendje 1—2 százalék lenne, forrása az adózott nyereség. — A felhalmozási célú kifizetéseket terhelő adó, mint alapvetően konjunktúraszabályozó eszköz bevezetéséről. Természetesen nem érvényesíthető a gazdaság egész területén az általános modell. Az attól eltérő elemek vagy mértékek alkalmazására ugyanakkor csak a tevékenység jellege miatt kerülhet sor (pl. mezőgazdaság). A szabályozás változása, a jövedelmezőség szerepének növekedése relatíve kedvezőbb helyzetet teremt a rugalma■san alkalmazkodni képes, hatékonyan gazdálkodó vállalatok számára. A veszteséges és alaphiányos vállalatoknál elsősorban olyan megoldásokat kell alkalmazni, amelyekkel eddig kevésbé éltek: az állóeszközök értékesítése, a felesleges kapacitások leépítése (beleértve a munkaerőt is), a tevékenység változtatása, azaz a vállalat rendelkezésére álló erőforrások átcsoportosítása, mobilizálása. A tőkeáramlás intézményi rendszere A második szekció a tőke, tőkeallokáció és bankrendszer kérdéseivel foglalkozik. A levezető előadást Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartja. A gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére vonatkozó központi bizottsági program része, a tőkeáramlás és intézményi rendszerének továbbfejlesztése. Az 1968 óta eltelt évek során, a tőkeáramlás — a gazdasági reform decentralizálási törekvései ellenére is —, alapvetően centralizált maradt. Az utóbbi években alkalmazott szabályozás arra ösztönözte a gazdálkodó szerveket, hogy a jövedelmezőségi szempontokat esetleg még félre is téve — minél előbb, saját területükön fektessék be tőkéjüket. A lényegében vertikális csatornákon mozgó tőkeirányítás, a tőkenövekményre korlátozódik és — a deklarált elvek ellenére is —, jövedelemnivellációt eredményez. Így a szükséges gazdasági struktúraátalakulás a lehetségesnél lassúbb. E problémák megoldását segíti elő a tőkeáramlás intézményi viszonyainak fejlesztése, a vállalataik közti horizontális tőkemozgás elősegítése és a bankhitel gazdaságszabályozó szerepének növelése. A tervezett lépések elősegítették a gazdaság jövedelemtermelő-képességének, a struktúra átalakulásának meggyorsítását, mivel mozgásformát teremtenek a ma gazdaságtalanul lekötött tőke felszabadítására, a jövedelmezőbb területeken történő újrabefektetésére. A bankrendszernek a hatékonyabb tőkeáramoltatás elősegítése érdekében történő átformálása, egyrészt megkívánja a Nemzeti Bankon belül a jegybanki és a hitelbanki funkciók szétválasztását, és ezáltal mindkettő erősítését. Másrészt a többi pénzintézetnél a piaci kapcsolatok erősítése érdekében, tevékenységük vállalkozási jellegének kibontakoztatására van szükség. Elképzelhető az is, hogy jól körülhatárolt célokra újabb pénzintézetek, illetve pénzintézeti formában működő speciális pénzügyi alapok kezdik meg működésüket. A hazai bankrendszer továbbfejlesztése nem követheti a tőkés szisztéma mechanikus másolását. A magyar gazdaságirányítási mechanizmus a szocialista országok többségéhez képest is egyedi, ezért azok pénzügyi rendszerének tapasztalatait is csak megfelelő „szűrőin” keresztül értékesíthetjük a magunk számára. Olyan monetáris intézményi rendszert kell tehát kialakítani, amely megfelel a magyar realitásoknak. A továbblépéshez hozzájárul a monetáris irányítás módszereinek korszerűsítése. A jegybanki szabályozás alapját továbbra is a kormány által jóváhagyott hitelpolitikai irányelvek képezik. A jegybanki szabályozással azt kell biztosítani, hogy a hitelezés a hitelező szervek forrásaitól, a náluk elhelyezett betétektől, illetve a jegybanki vagy más refinanszírozási forrásoktól függjön. A népgazdasági terv előirányzataival összhangban a jegybank refinanszírozási gyakorlatával kívánjuk érvényesíteni a hitelezés mennyiségi határának betartását. Ha kialakul a kereskedelmi hitelezés új rendje, és a belföldi forgalomban alkalmazásra kerül a kereskedelmi hitelhez kapcsolódó váltó, mint a jegybanki szabályozás eszköze. Az értékpapír-forgalom kibővülésével, az értékpapírok jegybanki adás-vételével, illetve meghitelezésével is szabályozható a népgazdaság pénzmennyisége. Terveink között szerepel az, hogy felhasználjuk a jegybanki kamatláb szintjének változtatását is a gazdaság élénkítésére, vagy lassítására. Az MNB-n kívüli pénzintézetek tevékenységének jegybanki szabályozása során, ügyelni kell a népgazdasági megtakarítások és tőkepiaci kihelyezések összhangjára. Például, ha a vállalati betétek egy része átcsoportosul más pénzintézetekhez, akkor ezt a megtakarítást figyelembe kell venni a hiteltagozatok, illetve az MNB-n kívüli más bankok hitelkihelyezésének refinanszírozása során. A kettős finanszírozás elkerülése érdekében a pénzkereslet -kínálat tervezésénél számolni kell a betétek jelenlegitől eltérő — több bank közötti — allokációjával, illetve ennek hiányában azzal, hogy az MNB-nek a tervirányzatokhoz kell szabnia a pénzintézetek hitelnyújtó képességét. Ennek egyik eszköze lehet a tartalékráta rendszer. Az MNB-n belüli hitelezés üzleti jellegének erősítése megkívánja a hitelező szervek döntési szabadságának erősítését. Elképzelésünk szerint az indulásnál létrehozott két hiteltagozaton kívül önálló bankká (leánybankká) alakulna át a Budapesti Intézet, a Vállalkozási Alap és az Innovációs Alap. A jelenleginél nagyobb hitelezési jogköre lenne az MNB területi szerveinek. A döntési jogkörök átszervezésén kívül, a normatív jegybanki eszközökkel vezérelt hitelbanki funkciók kibontakozásához, olyan hitelirányítás kialakítására gondolunk, amelyben egyrészt ténylegesen realizálódik a bank és a vállalkozók partneri viszonya, másrészt a hitel a legjobb befektetések megvalósulásának elősegítője. Hosszabb távú terveink szerint, a hitelező szervek aktív, passzív és semleges bankműveleteinek további kiszélesítésével számolunk, amelyek a vállalatok közti piaci, horizontális kapcsolatok erősítését szolgálják. Mindezek eredményes végrehajtása, nagymértékben függ a tervezési rendszer, az ár-, a bér-, a vállalati jövedelemszabályozás továbbfejlesztésétől. A pénzügyi, s ezen belül is a monetáris szféra csak viszonylagos önállósággal rendelkezhet a tervgazdaság egészében. Módosuló keresetszabályozás A harmadik szekcióban Rácz Albert, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal államtitkára, a munkaerő-gazdálkodás és a bérrendszer néhány aktuális kérdéséről tart előadást. A népgazdaság fejlődésének kulcskérdése a hatékonyság növelése, ami megköveteli a termelési tényezőkkel való ésszerű gazdálkodást, a társadalmi és gazdasági folyamatokat befolyásoló érdekeltségi viszonyok célszerű alakítását. Egyik legfontosabb termelési tényező a munkaerő, tőlünk függ, milyen színvonalon, milyen összetételben és milyen feltételek között hasznosítjuk. E termelési tényező minőségi feltétele — ha nem meghatározója —, annak, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokat miként használjuk ki, milyen színvonalat érünk el a technológiai és műszaki fejlesztés területén. A teljes foglalkoztatást a jövőben is biztosítani kell. Ennek gyakorlati megvalósulása azonban a társadalmi-gazdasági viszonyok változásával együtt módosul. Az egyénnek mindinkább számítani kell arra, hogy élete folyamán változhat munkahelye, módosul az elvégzendő feladat. A kérdés másik oldala viszont az, hogy az állam teremtse meg a szükséges feltételeket és eszközrendszert a teljes foglalkoztatáshoz, illetve az egyének munkavállalási igényének kielégítéséhez. Mindenekelőtt a szükséges oktatási, képzési struktúrát kell kialakítani. Alapvető feladat az iskolájukat befejező, pályakezdő fiatalok elhelyezkedési lehetőségeinek biztosítása, a pályán lévő munkavállalók át- és továbbképzéseinek megszervezése. Mindezek mellett a munkaközvetítés olyan intézményrendszerének működtetése, amely segíti az állampolgárt az igényének megfelelő munkahely megválasztásában, és egyben segíti a munkáltatókat is a szükséges munkaerő megszervezésében. A teljes foglalkoztatás biztosítása nem vállalati, hanem állami feladat. A foglalkoztató azonban vállalat, szövetkezet, intézmény. A foglalkoztatás színvonala, a munkaerő-gazdálkodás hatékonysága a gazdálkodó egységek munkájától függ. A gazdálkodó egységek feladata tehát a hatékony munkaerőgazdálkodás, de nem elhanyagolható mértékben befolyásolják ezt azok a törvények, rendeletek, szabályozók, amelyek a foglalkoztatással, a bérezéssel kapcsolatos lehetőségeket és feltételeket központilag meghatározzák. A munkaerő-gazdálkodás országunkban általában nem kielégítő. Ennek több oka van. Bizonyára oldani szükséges a központi szabályozás merevségét, több lehetőséget adva a gazdálkodó egységeknek az ésszerű munkaerő-gazdálkodásra. A munkaviszonnyal és a foglalkoztatással kapcsolatosan történtek ilyen lépések az elmúlt időszakban. Ezek ma is nagyobb lehetőséget biztosítanak, mint ahogyan azzal a gyakorlatban élnek. Sokkal inkább a környezeti hatások — szemléleti, szociális szempontok —, miatt nem élnek kellően lehetőségeikkel a munkáltatók. A munkaerő-gazdálkodás hatékonyságának értékelése, annak kritizálásasorán, nem maradhatunk kizárólagosan a munkaügyeknél, bár ez lényeges kérdés. Ez csak az erőforrások gazdaságos felhasználásának rendszerében, az irányítás és a szabályozás egészének összefüggésében ítélhető meg. Sőt, jelentős hatással van rá a termelés és a tevékenységek strukturális alakulása is. Foglalkoztatáspolitikáról, munkaerőgazdálkodásról, a bérrendszer nélkülbeszélni nem lehet. A bérrendszer elemeit két nagy csoportra bonthatjuk: egyikbe tartoznak azok, amelyekkel központilag határozzuk meg, vagy befolyásoljuk a bérezés konkrét gyakorlatát, annak egyes feltételeit (keresetszabályozás, vezetői érdekeltség, alapbér- és tarifarendszer, preferenciarendszer és a központi bérpolitikai intézkedések), a másik csoportba tartoznak azok az elemek, amelyekkel a gazdasági egységek alakítják a munkavállalók, vagy azok egyes csoportjainak bér- és kereseti viszonyait (ezek közül első helyen a teljesítménykövetelmény-rendszert kell említeni, például a munkanormák megállapítása, a dolgozók konkrét besorolása az alapbérrendszerbe stb.) Érthető módon a leggyakrabban napirenden lévő téma, akeresetszabályozás, hiszen ezzel határozzuk meg a feltételeket, rögzítjük a követelményeket, melyek szerint egy-egy gazdasági egységnek lehetősége van a bérek fizetésére, illetve emelésére. Ez teremti meg számukra a belső ösztönzés forrását. A gazdaságirányítási rendszer fejlesztésével összhangban módosítjuk a keresetszabályozást is. Lényege: a versenyszférában megszűnik az adómentes bérfejlesztés. A bér „bevonul” a költségek közé, és terheit a vállalatnak viselnie kell. A nyereségesen gazdálkodó szervek tudnak nagyobb bérterhet elviselni, és így magasabb bárt fizetni dolgozóiknak. Ez differenciálni fogja a vállalatokat, hiszen eltérőek a lehetőségek. Arra ösztönöz viszont, hogy minél nagyobb nyereség révén megteremtsék a bár fedezetét, illetve hogy felesleges bérkifizetésre (létszámfoglalkoztatásra), ne kerüljön sor. A nem nyereségérdekeltségű területeken továbbra is központilag meghatározott bérfejlesztésre lesz lehetőség. Célunk: a keresetszabályozás ösztönző funkciójának erősítése, s ennek révén a teljesítmények szerint, differenciált bérezési lehetőségek megteremtése, s következésképpen a célszerű munkaerő-mobilitás elősegítése. Nem mondunk le arról, hogy a vásárlóerő-kiáramlást szabályozzuk, de szükséges, hogy ebben az eddigieknél nagyobb szerepe legyen a szabályozók többi elemének, elsősorban az árrendszernek és a jövedelemszabályozásnak. Műszaki fejlesztés A negyedik szekcióban Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a gazdaságirányítás továbbfejlesztése során, megvalósuló azon változásokkal foglalkozik, amelyek befolyásolják a vállalati műszaki fejlesztés körülményeit, feltételeit. Ebből a szempontból elemzi, értékeli főleg a gazdasági szabályozó rendszerben tervezett változásokat. Előadásában beszél az árszabályozás, a vállalati jövedelemszabályozás, a keresetszabályozás és a társadalmi tőke áramlásának korszerűsítéséről, és annak a vállalati műszaki fejlesztési tevékenységgel való összefüggéséről. Foglalkozik a műszaki fejlesztés állami irányításának kérdéseivel is, hangsúlyozva, hogy a műszaki fejlesztési feladatok megvalósítása alapvetően vállalati tevékenység. A gazdaságirányítási rendszer, de különösen a gazdasági szabályozó rendszer korszerűsítésének egyik fontos szempontja e tevékenység javulásának elősegítése. A műszaki fejlesztés fontos tényezője a gazdálkodás hatékonysága javulásának, amely viszont döntő feltétele a gazdasági növekedés meggyorsulásának. A VII. ötéves terv előkészítő munkái is arra utalnak, hogy a következő években az előrehaladás nélkülözhetetlen feltétele a teljesítmények népgazdasági és vállalati szintű növelése, ami szorosan összefügg a vállalatok kutatási, fejlesztési, termelési és értékesítési tevékenységével, azaz a műszaki fejlesztéssel.