Figyelő, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-26 / 13. szám
KÖZGAZDÁSZKARRIER A diplomás közgazdászok alig több mint fele tartozik a gazdasági, az áruforgalmi és a pénzügyiszámviteli foglalkozású főcsoportba, a többiek műszaki, igazgatási, egészségügyi, kulturális vagy egyéb területen dolgoznak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az utóbbiak nem a végzettségüknek megfelelően helyezkedtek el. Inkább arról van szó, hogy egyre több olyan poszt van, ahol közgazdasági ismeretekre is szükség van más típusú — a termelő és kereskedelmi vállalatoknál műszaki és jogi, az infrastruktúra egyes ágazataiban egészségügyi, kulturális stb. - ismeretek mellett. A közgazdasági pályaelhagyók aránya csupán néhány százalék. A szakmát egyfajta parttalanság jellemzi, hiszen igen sokféle munkaterületre kerülhetnek és kerülnek is a közgazdászok, ám ez a parttalanság fordítva is érvényes, ugyanis a közgazdasági munkakörök formailag nem „védettek”: sokan töltenek be ilyen munkaköröket másfajta, főleg műszaki, jogi vagy alacsonyabb iskolai végzettséggel. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a közgazdasági jellegű diplomások száma 1980-ban 44 ezer volt. Ez igen gyors, az utóbbi évtizedekben a diplomások átlagánál lényegesen gyorsabb növekedés eredményeként alakult ki: 1960 és 1980 között tízévenként megkétszereződött a számuk. Ennek megfelelően igen magas a fiatalok aránya: 45 százalékuk 35 éves sincs. A dinamikus létszámnövekedés elsősorban a főiskolák belépésének köszönhető, amelyek a korábbi felsőfokú technikumok utódaiként a hetvenes évek elejétől bocsátottak ki felsőfokú végzettségű szakembereket. Következésképpen az összlétszámon belül egyre nő a főiskolai végzettségűek aránya: 1960-ban egy harmad részük, 1980-ban több mint a felük főiskolát végzett. A szakma lassú elnőiesedése itt is jellemző tendencia: 1960-ban minden ötödik, 1980-ban már minden második közgazdasági diplomás nő volt. Ez főleg abból adódik, hogy a nagy létszámú főiskolai évfolyamokon többségben vannak a nők, az egyetemi képzésben pedig két évtizede alig változik, valamivel 50 százalék feletti a nők aránya. A felsőfokú végzettségű szakemberek több mint 40 százaléka a fővárosban él, ezen belül a közgazdászok 50 százaléka él és dolgozik Budapesten. Ez a „fővároscentrikusság” a diplomásoknál általában, így a közgazdászok esetében is csökken, elsősorban azért, mert a fiatalok — és közülük is főleg a főiskolai végzettségűek — növekvő arányban élnek és dolgoznak más városokban, településeken. A szakma jellegzetessége a vezető beosztásúak igen magas, 43 százalékos aránya, amely szorosan a műszaki és az agrár végzettségűek mögött következő legmagasabb arány a diplomások körében. Az egyetemet végzettek nagyobb eséllyel töltenek be vezető beosztást, mint a főiskolát végzettek, s a férfiak jóval nagyobb arányban, mint a nők. Egyébként az életkor előrehaladásával párhuzamosan nő a vezetők aránya. Milyen pályát futnak be a közgazdászok, melyek a jellegzetes karriertípusok, mi befolyásolja azt, hogy ki melyik utat járja? E kérdésekre kerestük a választ a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia tanszéke megbízásából végzett kutatás során. Fő adatbázisunk egy 2000 kérdőívből álló anyag volt. (Mintánkba kerültek az 1953-ban, 1968-ban, 1973-ban és 1978-ban egyetemet végzett közgazdászok, valamint az 1973-ban a három közgazdasági főiskolán — a Pénzügyi és Számviteli, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, illetve a Külkereskedelmi Főiskolán — diplomázók. Egy-egy évfolyam 40 százalékát kérdeztük meg.) Információkat kaptunk a pályaválasztás indítékairól, a családi háttérről, az iskolai útról, a munkahelyi pályafutásról, a szakmai eredményekről, az egzisztenciális helyzetről és az életmód jellegzetességeiről. Mindezek alapján határozottan elkülöníthető karriertípusok rajzolódtak ki. A minisztériumokban, gazdaságirányítási főhatóságnál befutott vezetői karrier áll (Folytatás a 4. oldalon.) Az 1986/87. évi tanév megnyitó ünnepsége a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MTI Fotó Cser István felvétele) Az adóreform árpolitikai menetrendje Az adóreform és az árreform egyidejűleg valósul meg? Bodócsi A.: Mit ért ön árreformon? A szakirodalomban erről ugyanis nem olvasható egységes értelmezés. Szerintem az árreform magában foglalja az árkápzási elveket, az árarányok ás árszerkezet megváltoztatását, az árak szabályozásának és az azokhoz kapcsolódó pénzügyi hidak jelentős módosítását. Apatininé: Ezzel egyetértek. Éppen ezért az adóreform és az árreform azonosítása helytelen lenne. Tudomásul kell venni, hogy az árképzés elveiben reformhorderejű lépést tettünk 1985-ben, amikor megszületett a tisztességtelen versenyről szóló törvény, amikor modern versenyjogszabályon nyugvó árképzési szabályt vezettünk be, amikor új kalkulációs rend született. Nemrégiben pedig hatályon kívül helyeztük a feldolgozó iparban a kompetitív árképzést, ami az árszabályozás általános rendjéhez képest pótlólagos megkötésekkel bonyolította a vállalatok életét. Ezt a rendszert valójában már 1983 végén „halálra ítéltük”, amikor megteremtettük az árklub intézményét. Megjegyzem, hogy a külpiaci árak változását a jövőben sem szabad az árképzésben figyelmen kívül hagyni. Az alapanyagárak ezért továbbra is a külpiaci árakhoz igazodnak és a nemzetközi versenyképesség elemzéséhez ez a feldolgozó iparban sem nélkülözhető. Az összehasonlító nemzetközi árelemzések tehát a jövőben is a vállalati ármunka fontos részét alkotják. Az adóreform kétségtelenül felgyorsítja az ármechanizmus korszerűsítését is. Bodócsi A.: Szintén azt vallom, hogy az adóreform szükségessé tesz ugyan bizonyos árintézkedéseket is, de ezek nem azonosíthatók az árreformmal. A mostani adóreform megvalósításához nincs szükség egy olyan hagyományos átfogó árrendezésre és az ármechanizmus olyan gyökeres átalakítására, mint amilyen, többévi előkészítő munkát követően, 1980-ban zajlott le. Erre nem is lenne időnk, ha az adóreformot 1988. január 1-jétől akarjuk megvalósítani. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy az adóreformnak fontos árpolitikai feltételei és következményei vannak. Az adóreformmal Baazefoggeaben azokság van-e az árarányok jelentős megváltoztatására? Bodócsi A.: Ami a termelői árakat illeti, nincs szükség alapvető árarány-módosításokra. Bizonyos változások természetesen lesznek. Elsősorban azért, mert az általános árszintcsökkenés ellenére nem értékeljük fel a forintot a tőkés valutákkal szemben, így a tőkés importból származó termékek, és a külpiaci árakat követő alapanyagok és energiahordozók relatíve felértékelődnek a feldolgozó ipari termékekhez viszonyítva. Pontosabban az előbbiek árai nem változnak, miközben a feldolgozó ipari termékek árai csökkennek. Ezt azonban aligha tekinthetjük reformhorderejű változásnak. A termelői árak szabályozása oldaláról ugyanakkor reformmal felérő lépés, hogy a feldolgozó iparban ez év márciusában megszűnt a kompetitív árképzés és helyébe jogilag is a piaci árak léptek. Ez viszont nem hozható közvetlen összefüggésbe az adóreformmal. A megszüntetés lényegében az 1983 végén megkezdett folyamat befejezésének tekinthető. Apatininé: Az adóreform során az árpolitikára háruló feladatok közül két elemet ér(Folytatás a 6. oldalon.) Az átfogó adóreform (FIGYELŐ, 1987/9. sz.) most folyó munkáinak számos árpolitikai vonzata van: megváltozik az árszerkezet, módosulnak a termelői és a fogyasztói árarányok. Az adóreformot tehát árreformmal kell összekapcsolni. Erről beszélgetett Apatini Kornélnéval, az Országos Anyag- és Árhivatal (OAÁH) főosztályvezető-helyettesével és dr. Bodócsi András főtanácsossal lapunk rovatvezetője, Wiesel Iván.