Figyelő, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-03-26 / 13. szám

KÖZGAZDÁSZKARRIER A diplomás közgazdászok alig több mint fele tartozik a gazdasá­gi, az áruforgalmi és a pénzügyi­­számviteli foglalkozású főcsoport­ba, a többiek műszaki, igazgatási, egészségügyi, kulturális vagy egyéb területen dolgoznak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az utóbbiak nem a végzettségüknek megfelelően helyezkedtek el. In­kább arról van szó, hogy egyre több olyan poszt van, ahol közgaz­dasági ismeretekre is szükség van más típusú — a termelő és ke­reskedelmi vállalatoknál műszaki és jogi, az infrastruktúra egyes ágazataiban egészségügyi, kultu­rális stb. - ismeretek mellett. A közgazdasági pályaelhagyók aránya csupán néhány százalék. A szakmát egyfajta parttalanság jellemzi, hiszen igen sokféle munkaterületre kerül­hetnek és kerülnek is a közgazdászok, ám ez a parttalanság fordítva is érvényes, ugyanis a közgazdasági munkakörök for­mailag nem „védettek”: sokan töltenek be ilyen munkaköröket másfajta, főleg műsza­ki, jogi vagy alacsonyabb iskolai végzett­séggel. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a közgazdasági jellegű diplomások száma 1980-ban 44 ezer volt. Ez igen gyors, az utóbbi évtizedekben a diplomások átlagá­nál lényegesen gyorsabb növekedés ered­ményeként alakult ki: 1960 és 1980 között tízévenként megkétszereződött a számuk. Ennek megfelelően igen magas a fiatalok aránya: 45 százalékuk 35 éves sincs. A dinamikus létszámnövekedés elsősor­ban a főiskolák belépésének köszönhető, amelyek a korábbi felsőfokú technikumok utódaiként a hetvenes évek elejétől bocsá­tottak ki felsőfokú végzettségű szakembere­ket. Következésképpen az összlétszámon belül egyre nő a főiskolai végzettségűek aránya: 1960-ban egy harmad részük, 1980-ban több mint a felük főiskolát vég­zett. A szakma lassú elnőiesedése itt is jellem­ző tendencia: 1960-ban minden ötödik, 1980-ban már minden második közgazda­­sági diplomás nő volt. Ez főleg abból adó­dik, hogy a nagy létszámú főiskolai évfo­lyamokon többségben vannak a nők, az egyetemi képzésben pedig két évtizede alig változik, valamivel 50 százalék feletti a nők aránya. A felsőfokú végzettségű szakemberek több mint 40 százaléka a fővárosban él, ezen belül a közgazdászok 50 százaléka él és dolgozik Budapesten. Ez a „fővároscent­­rikusság” a diplomásoknál általában, így a közgazdászok esetében is csökken, elsősor­ban azért, mert a fiatalok — és közülük is főleg a főiskolai végzettségűek — növekvő arányban élnek és dolgoznak más városok­ban, településeken. A szakma jellegzetessége a vezető beosz­tásúak igen magas, 43 százalékos aránya, amely szorosan a műszaki és az agrár vég­zettségűek mögött következő legmagasabb arány a diplomások körében. Az egyetemet végzettek nagyobb eséllyel töltenek be ve­zető beosztást, mint a főiskolát végzettek, s a férfiak jóval nagyobb arányban, mint a nők. Egyébként az életkor előrehaladásával párhuzamosan nő a vezetők aránya. Milyen pályát futnak be a közgazdászok, melyek a jellegzetes karriertípusok, mi be­folyásolja azt, hogy ki melyik utat járja? E kérdésekre kerestük a választ a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem Szo­ciológia tanszéke megbízásából végzett ku­tatás során. Fő adatbázisunk egy 2000 kér­dőívből álló anyag volt. (Mintánkba kerül­tek az 1953-ban, 1968-ban, 1973-ban és 1978-ban egyetemet végzett közgazdászok, valamint az 1973-ban a három közgazdasá­gi főiskolán — a Pénzügyi és Számviteli, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, illetve a Külkereskedelmi Főiskolán — diplomá­zók. Egy-egy évfolyam 40 százalékát kér­deztük meg.) Információkat kaptunk a pályaválasztás indítékairól, a családi háttérről, az iskolai útról, a munkahelyi pályafutásról, a szak­mai eredményekről, az egzisztenciális hely­zetről és az életmód jellegzetességeiről. Mindezek alapján határozottan elkülönít­hető karriertípusok rajzolódtak ki. A minisztériumokban, gazdaságirányítá­si főhatóságnál befutott vezetői karrier áll (Folytatás a 4. oldalon.) Az 1986/87. évi tanév megnyitó ünnepsége a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MTI Fotó Cser István felvétele) Az adóreform árpolitikai menetrendje Az adóreform és az árreform egyidejűleg valósul meg? Bodócsi A.: Mit ért ön árreformon? A szak­­irodalomban erről ugyanis nem olvasható egységes értelmezés. Szerintem az árreform magában foglalja az ár­­kápzási elveket, az árarányok ás árszerkezet megváltoztatását, az árak szabályozásának és az azokhoz kapcsolódó pénzügyi hidak jelentős módosítását. Apatininé: Ezzel egyetértek. Éppen ezért az adóreform és az árreform azonosítása hely­telen lenne. Tudomásul kell venni, hogy az árképzés elveiben reformhorderejű lépést tettünk 1985-ben, amikor megszületett a tisztességtelen versenyről szóló törvény, amikor modern versenyjogszabályon nyug­vó árképzési szabályt vezettünk be, amikor új kalkulációs rend született. Nemrégiben pedig hatályon kívül helyeztük a feldolgo­zó iparban a kompetitív árképzést, ami az árszabályozás általános rendjéhez képest pótlólagos megkötésekkel bonyolította a vállalatok életét. Ezt a rendszert valójában már 1983 végén „halálra ítéltük”, amikor megteremtettük az árklub intézményét. Megjegyzem, hogy a külpiaci árak változá­sát a jövőben sem szabad az árképzésben figyelmen kívül hagyni. Az alapanyagárak ezért továbbra is a külpiaci árakhoz igazod­nak és a nemzetközi versenyképesség elem­zéséhez ez a feldolgozó iparban sem nélkü­lözhető. Az összehasonlító nemzetközi ár­elemzések tehát a jövőben is a vállalati ár­munka fontos részét alkotják. Az adóre­form kétségtelenül felgyorsítja az ármecha­nizmus korszerűsítését is. Bodócsi A.: Szintén azt vallom, hogy az adóreform szükségessé tesz ugyan bizonyos árintézkedéseket is, de ezek nem azonosít­hatók az árreformmal. A mostani adóre­form megvalósításához nincs szükség egy olyan hagyományos átfogó árrendezésre és az ármechanizmus olyan gyökeres átalakí­tására, mint amilyen, többévi előkészítő munkát követően, 1980-ban zajlott le. Erre nem is lenne időnk, ha az adóreformot 1988. január 1-jétől akarjuk megvalósítani. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy az adóre­formnak fontos árpolitikai feltételei és kö­vetkezményei vannak. Az adóreformmal Baazefoggeaben azokság van-e az árarányok jelentős megváltoztatására? Bodócsi A.: Ami a termelői árakat illeti, nincs szükség alapvető árarány-módosítá­sokra. Bizonyos változások természetesen lesznek. Elsősorban azért, mert az általános árszintcsökkenés ellenére nem értékeljük fel a forintot a tőkés valutákkal szemben, így a tőkés importból származó termékek, és a külpiaci árakat követő alapanyagok és energiahordozók relatíve felértékelődnek a feldolgozó ipari termékekhez viszonyítva. Pontosabban az előbbiek árai nem változ­nak, miközben a feldolgozó ipari termékek árai csökkennek. Ezt azonban aligha te­kinthetjük reformhorderejű változásnak. A termelői árak szabályozása oldaláról ugyanakkor reformmal felérő lépés, hogy a feldolgozó iparban ez év márciusában megszűnt a kompetitív árképzés és helyébe jogilag is a piaci árak léptek. Ez viszont nem hozható közvetlen összefüg­gésbe az adóreformmal. A megszüntetés lé­nyegében az 1983 végén megkezdett folya­mat befejezésének tekinthető. Apatininé: Az adóreform során az árpoliti­kára háruló feladatok közül két elemet ér­(Folytatás a 6. oldalon.) Az átfogó adóreform (FIGYELŐ, 1987/9. sz.) most folyó munkái­nak számos árpolitikai vonzata van: megváltozik az árszerkezet, módosulnak a termelői és a fogyasztói árarányok. Az adóreformot tehát árreformmal kell összekapcsolni. Erről beszélgetett Apatini Kornélnéval, az Országos Anyag- és Árhivatal (OAÁH) főosztályve­zető-helyettesével és dr. Bodócsi András főtanácsossal lapunk ro­vatvezetője, Wiesel Iván.

Next