Figyelő, 1991. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-03 / 1. szám
SZUBJEKTÍV ÚJÉVKÖSZÖNTŐ Már csak 10 év és itt az ezredforduló! Még alig több mint egy év, hogy köztársaságban élünk és alig több mint fél év telt el a rendszerváltás óta. De vajon még hány év, hogy Európában érezhetjük magunkat? Mert most még csak a szélén vagyunk. Most még jellegzetes kelet-európai félelem fut végig rajtam a bécsi repülőtéren, hogy ki fog rámordítani, mert bevittem a szálloda halljába a kofferbulit. Nem ordítanak! Az ajtó még fenn a szobában is a kocsihoz méretezett. És egyszerűen minden működik! És nemcsak Ausztriában, lent Görögországban is. Múlt év nyarán a csendes kis tengerparti strandon minden reggel megjelent egy egyetemista forma fiú úgy kilenc óra tájban és kirakta a napernyőket, a kempingágyakat. És a második naptól kezdve tudta, hogy hol szeretek feküdni és odahozott mindent. És nem éreztem soknak az egyébként borsos összeget, amit ezért kért. Aztán a nyaralás után, itthon a Keleti pályaudvaron elfogott megint a félelem, amíg a földön fekvő hajléktalanokat kerülgetve átvergődtem az indulási(!) oldalra, hogy taxit kapjak. Később volt egy háromnapos országos blokád, ami feloldódott valahogy, ám maradt a városban, főként Ferihegyen a taxisterror. Miért pont ezt sikerülne megoldanunk? Sok éve volt a honi idegenforgalomnak egy úgynevezett WC- programja is, hogy ne rémüljön el a vendég, ha kimegy a legkisebb helyiségbe. Tessék kimenni! És utána megmondani, hogy hány évre vagyunk még Európától! Európától, ahol egy falusi vendégfogadó éttermében hűtött poharakat hoznak ki ezüsttálcán a pezsgőhöz. Európától, ahol egy Szicíliának nevezett álomszép szigeten furcsálkodva hallgatják a magyar újságírók kérdéseit a közbiztonságról és szemrebbenés nélkül visszakérdeznek. És igazuk van, mert a maffiának semmi köze a turistákhoz. De tessék végigmenni a Váci utcán... Vajon hová jutunk ezen az úton, és mikor? 2 A SZERVEZET- (ÁT)KAPCSOLÁS Figyelő 1990/49. számában interjú jelent meg, amelyet a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) vezérigazgató-helyettesével készített Hajnóczy Árpád. Az MVMT szervezeti változásaival kapcsolatban elhangzottakhoz kívánok szólni. Ugyanis az a változat, amelyet László Tamás úr elmondott, csak egy a lehetségesek közül és létezik alapvetően más elképzelés is. Az objektív tájékoztatás mindenkire kötelező normái megkívánták volna, hogy az interjúalany legalább jelezze e tagadhatatlan tényt. Az interjúban ismertetett koncepció csupán az MVMT koncepciója, más elveket tartalmazott a kormánykoncepció és az utóbbihoz közelálló elképzelések vannak a felügyelőbizottság koncepciójában is. Tehát legalább három elképzelés van jelenleg forgalomban; ebből az egyiket a döntés előtt úgy beállítani, mint véglegeset és elfogadottat, finoman fogalmazva tendenciózus. Az interjú azt sugallja, hogy az MVMT elképzeléseivel nem egyező koncepció nem kellően előkészített és a biztonságos villamosenergia-ellátást veszélyeztetné. Természetesen az MVMT koncepciója nem ilyen. A koncepció célkitűzéseivel jóformán vitatkozni sem lehet. Csak egy mondat utal a későbbi lényegre, nevezetesen a villamosenergia-rendszer működési modelljét a gazdaság szerkezetéhez, fejlettségi színvonalához kell igazítani. És itt van a kutya eltemetve, tudniillik a gazdasági struktúra még nem a piacgazdaság szerint működik, ezért fölösleges a villamosenergia-ipar működését a piacgazdasághoz igazítani. Engedményeket természetesen tenni kell, hiszen a szervezet korszerűsítéséről van szó, a régi tervutasításos rendszer helyett más, korszerűbb eszközöket kell igénybe venni, csak ügyelni kell arra, hogy a lényeg ne változzon. A lényeg: maradjon a trösztnél vagy utódszervezeténél — a cégtábla átfestése után is — a központi termelésirányítási és gazdaságszervező munka. A hogyanra is megkapjuk a választ: kétszintű részvénytársaság formájában optimalizálja a tröszt a tőke- és jövedelemmozgást. A felső szintű részvénytársaság maradna a tröszt, plusz bekebelezné a nagyfeszültségű elosztó vállalatot, így megerősödne. A törzsi vállalatok lennének az alsó szintű részvénytársaságok állami tulajdonosi többséggel és természetesen a tröszti vagyonkezeléssel. Az alsó szintű részvénytársaságokból tulajdonosi hányadot kaphatnak az önkormányzatok, csak mit érnének vele. Ugyanis ez a felső szintű részvénytársaság továbbra is átcsoportosítana jövedelmet, vagyont és amortizációt. Nem azért, hogy a gazdasági folyamatokat elfedje, mint eddig, hanem azért, hogy az erőművek és áramszolgáltatók tönkre ne menjenek. Igaz, hogy erre van egyszerűbb módszer is, de ahhoz nem kell tröszt. Hogy az önkormányzatok mit szólnának a résztulajdonukban lévő társaság jövedelmének átcsoportosításához „felsőbb szempontok szerint”, az könnyen kiszámítható. A nyilatkozó leszögezi azt is, hogy a vázolt elképzelés nem privatizáció. Ezt minden további nélkül el is ismerem, mivel nehezen találna olyan befektetőt, akinek a tőkéje után járó hozamot valamilyen szervezet elvonja, átcsoportosítja, vagyonát csökkenti, amortizációját központosítja és újra osztja. Ezek után megtudhatjuk, hogy az alsó szintű részvénytársaságok, tagvállalatok a tulajdonosi funkciókon kívül teljes szabadságot kapnak. Mire is vonatkozik az a szabadság? A jövedelem felhasználására, már ami ottmarad, a beruházásokra és a termelőkapacitások fenntartására. Ha valamelyik vállalat vezetője lennék, ami költség az nem számít alapon gazdálkodnék, mert így vonhatna el, csoportosíthatna át legkevesebbet a tröszt, konszern vagy egyéb szervezet. Ez a nagy szabadság azonban nem lehet parttalan, maradna természetesen a központi pénzgazdálkodás, s ezáltal az eddigi beosztás is maradna a régiben. Vigasztalásul végül is megígéri László úr, hogy a vagyon csökkenését változó kamatozású kötvények kompenzálnák. Csak egy nem derül ki: milyen kötvény és mit testesít meg a kötvényérték? Azt hiszem a megismert koncepció teljesen világos és érthető, csak az a baj, hogy nem lehet egyetérteni vele. SLOSÁR GÁBOR Budapest Sok évtizedes gyakorlat mondatja velem: nincs szomorúbb és lehangolóbb egy gazdaságban, mint amikor az ellenőrök panaszkodnak (Figyelő, 1990/46.). Még lehangolóbb, ha ezt olyan területen teszik, mint a bankszakma, amely mégis néhány évszázados, ha nem évezredes gyakorlatra tekint vissza. Mindez persze azt is jelenti, hogy a mi bankrendszerünk minden, csak éppen az nem, amit formázni kíván. Gyenge szimuláció, annak minden átkával együtt. Mint minden szimulációval, ezzel is az a baj, hogy mindenki tudja: nem igazi, csak tetteti magát, tehát úgy tesz, mintha igazi volna, de maga is tudja, ez nem igaz. Egy önmagában is lehangoló interjú illusztrálásaképpen (Figyelő, 1990/45.) közölt öszszeállítás jelzi, hogy a költségvetési bevételek között toronymagasan vezet, ez év szeptember végi 153,2 százalékos indexszel, a pénzintézetek nyereségadója. Ez alátámasztja azt a károsan dilettáns nézetet, miszerint a bankszféra a legjobb üzlet. Ez igaz is, de nem vezet sehová, mivel egy nem konvertibilis valuta voltaképpen semmilyen formában nem is alkalmas egy kilábolási program alapjául, legfeljebb változatlanul, sőt egyre inkább tobzódhat a naiv fiskális szemlélet, mely nem is tud, de nem is akar túllátni a költségvetésen. Az ellenőrök siráma igencsak hasonlít a korábbi évtizedek magyarázásaira, amelyek mindig kívül keresték az okok gyökerét, a hibák forrását. A bankok nálunk alapvetően nem bankok — még szervezetileg sem — hanem a kormány játékkaszinói. Erre vall az, hogy függetlenségük csak formálisan van, valódi bankügyletekkel vagy nem foglalkozhatnak (idegen valuták vétele-eladása), vagy nem akarnak, mert az a vállalkozásban való részvétel során leleplezné, hogy a király meztelen, így azután marad a pumpaszerep: minden tőkeként használható pénzt átszivattyúzni a költségvetésbe. Cserébe gyönyörű székházak épülhetnek. Tudom, nehéz ezeket tudomásul venni, még kevésbé bevallani. De az is tény: lehet a szakmailag meglehetősen járatlan olvasóknak mindenféle magyarázatokat adni, sőt sajnáltatni magunkat, hogy lám, mi ellenőrzünk, de nem megyünk semmire, mert — s ezt kellene bevallani — a bankot játszani egy alapvetően még mindig központi irányítású gazdaságban... Nos, hadd ne minősítsek én. De minősítenek a külföldi kapcsolatok, melyeket nem lehet sem lebeszélni, sem elnémítani, nagymérvű kiszolgáltatottságunk okán, hiszen, ha nincs újabb kölcsön, teljes a bukás — leplezhetetlenül. Ámbár már most sem lehet leplezni a világ, legfeljebb a járatlan és tájékozatlan olvasók előtt. Tehát a bank, szakszerű értelmezés szerint nem az. Innen nézve az ellenőrzés kétségkívül figyelemre méltó problémáinak elemzése csupán időtöltés a voltaképpen „munkanélküli” bankárok részéről. Feladatukat akár az adóhivatal is elláthatná. MAROSI JÁNOS Szeged ADJUK A BANKOT? KEDVES OLVASÓ! A Figyelő idei első száma az év végi ünnepek miatt rövidített leadási határidővel készült el. Ezért sajnálatos módon néhány, rendszeresen megjelenő írásunkat, táblázatunkat nem áll módunkban közölni. Nem találják meg az újságban szokásos tőzsdepiaci elemzésünket, a keresztárfolyamokat, a feketepiaci valutaárfolyamokat, a valutaprognózist, valamint a mezőgazdasági szabadpiaci árakat. Természetesen a jövő héten valamennyivel ismét találkoznak. Elnézésüket kéri a szerkesztőség. GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: dr. Varga György Főszerkesztő-helyettesek: dr. Follinus János, Vértes Csaba Olvasószerkesztő: Varga András Műszaki vezető: Tóth Attila Művészeti szerkesztő: Paczkó János Tervezőszerkesztők: Babay Zsolt, Dávid Gábor, Toman János Grafika: Gerse László Dokumentáció: Kápolnai Györgyné Titkárságvezető: Kiss Jánosné Munkatársak: Fórum: Steiger Ödön Súlypont: dr. Karsai Gábor Hétközben: Meixner Zoltán Társadalom: Bertalanfy Judit, Fricz Tamás Magyar gazdaság: dr. Becsky Róbert, Eller Erzsébet, Hajnóczy Árpád, Papp Emília, dr. Sebők Emília Vállalkozók — vállalkozások és Tőzsdevilág: Gallai Andrea Mezőgazdaság — Környezetvédelem: dr. Bonyhádi Péter Pénz- és tőkepiac: Garamvölgyi István, dr. Wiesel Iván Nemzetközi gazdaság: Gömöri Endre A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. Levélcím: Budapest, Pf. 18. 1355. Telex: 22-66-13. Telefax: 132-2990. Titkársági telefon: 112-7664. Üzenetrögzítő 16 óra után: 111-7064. Munkatársak: 111-2014, 111-7064, 131-1302, 111-7201, 111-9664, 131-1564. Szedés és nyomdai előkészítés: Figyelő szerkesztősége Textline 5 rendszerrel CCS Hamburg Nyomás: Interprint Kft. Budapest Nyomdavezető: Strasser Gábor HU ISSN 0015—086 X. Index: 25 283 Papír: FINNPAP, Helsinki ♦ ♦♦ SÜRGŐS HIRDETÉSEIT, ÜZLETI KÖZLEMÉNYEIT AZONNAL KÖZZÉTESSZÜK! HÍVJA A FIGYELŐ SZERKESZTŐSÉGÉT (111-7201), ILLETVE A HÍRLAPKIADÓ HIRDETÉSI OSZTÁLYÁT. Telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4456. Telefax: 138-3331 44* Kiadja a Figyelő Rt. Budapest V., Alkotmány utca 10. Telefon: 111-1850, 131-0395, 131-5372, 111-2137. Telefax: 153-0106. Felelős kiadó: Vince Mátyás, a Figyelő Rt. elnöke 444 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlen befizetéssel, postautalványon, illetve átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldi terjesztés: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, Budapest I., Fő u. 32. Előfizetési díj: egy évre 1020 forint. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Figyelőben megjelent írások másodközlésével kapcsolatban minden jogot fenntartunk. 1991. JANUÁR 3.