Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1834-1835 (1. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1834)
1834-11-08 / 37. szám
mályában itt a’ hajnalt lesik. Szakadatlan élet és zajongás, szünetlenül változó pompa, örökös levés és elenyészés fénylett és tündöklőtt egymás után. Most két veresen izzó oszlop szállott fel egy vértengerbe terjedőleg. De mi ezen nagy scénának legmagasb felségességét adá, a’ feljövő telt hold vala; a’ tornyosuló ’s hömpölygő füstfellegek hata megett kelt az fel, és valóságos Aurórának látszott, melly az előre sietett hórák’ gyözedelmi huzamát a’ hegy’ csúccsa felett fogada el. De a’ hegytetőről lesülyedt a’ lángfolyam, ’s majd a’ hamukup’ lábához éré. Ekkor a’ szőlőkbe rontott, mellyek már a’ szüretnek elébe értek. Fejér lángok lobbantak fel hol a’ pusztítás belekapott a’ felséges szép tenyészetbe. Gyakran egy lugast látszott befogni, mellynek világos lángjai messzire terjedtek, ’s a’ veres folyamon könnyű fénytömegként lebegtek. Itt öt ágra oszlott a’ Javafolyam, három keletfelé, kettő nyűgöt felé iramlott. Ragadva omlott a’ kiömlés tovább fenyegető vésszel; körülfogá a’ házakat, melylyeknek lakosi alig futhatának el; betölté az alantabbi emeleteket és számtalan mezei házakat, kunyhókat és szőlőket semmivé teve. A’ pompás pusztító feltarthatatlanul mene, ’s hol útját mélységek nyelők el, r meggyujtott fákkal jelelé azt ki. A’ két ág, mellynek egyike majd elmaradt a’ másiktól, majd annak elébe futott, nem sokára elérte az utat, melly Porticin keresztül Torre del Greco és Pompeji felé viszen. Mind a’ két folyam átvágá az utat, az innenső majorokba ’s kertekbe vetödék, mellyek a’ tenger’ partját szegélyezik; itt egyik elveszett a’ szőlőhalmok alatt, a’ másik ellenben kettőztetett dühkel rohant a’ tengernek. Másfél német mértföldnyi utat kellett addig tennie , és már közel vala a’ part’ széléhez; nagy sokaságu nézők csolnakáztak a’ tengeren közel a’ parthoz, hol a’ tűz beszakadás történendő valt. Végre megtörtént a’ mi váratott; a’ lángtömeg nagy sustorgással és dörgéssel rohant a’ tengerbe; a’ hullámok felháborodtak az idegen vendégre ’s lángzajongás, hullámcsapongás rémületes lázadásban dühöngtek, össze vissza tajtékozván iszonyú dühökben. — Fövő vizoszlopok, mérges lángnyelvek törének ki a’ habokból, leküzdék egymást és ismétlék a’ vad lázadás’ viadalát, míg végre a’ háborgás halkabb halkabb sustorgással és sziszegéssel záródott be. Mintegy a’ kötött béke emlékezetére, egy fokhegy képződött a’ megkeményedett lángtömegből, melly mélyen behatott a’ tengerbe.“ Továbbad azt írja az elbeszélő : ,,a’ kirohanás után másnap Torre del Grecoba mentünk, melly városkát sokszor megsanyarított már a’ Vezúv, minthogy annak tövében fekszik. Mily rettenetes felséges látmányt találtunk itt! Mind az, mivel az első kilövellés rémitett és bájolt, elenyészett itt. Lángoló szavakkal kellene bírnom, ha le akarnám festeni a’ mi itt történt. Még csak gyenge árnyékolatban sem adhatom ezt elő. A’ városban és közelebb a’ hegy’ tövéhez , számtalan sokasággal tolongtak a’ nézők, kik a’ nagy jelenetet bámulák. A’ hegynek egy magasacska domborodásán szőlők és mezei házak megett, mellyek közt a’ királyi Favorité vár is, megtelepedett a’ lávafolyam és tűztengert képzett, mellyből vereses gőz párolgott fel, az egész vidéket kénkő szaggal lepvén el. A’ hegy egyetlen egy iszonyú nagy láng’ fekete magvának látszott. Sötét veresre égett gőztömegek ülepedtek le tetejére zavaros egyvelegben, mintha egy egész, irtózatos villámoktól szertetépett felhő ég omlott volna rá; ’s mélyebben a’ setét gőzben minden mozgásban volt; úgy forgott és kerengett mint az ütközeti dulakodás és vadul összevissza hánykolódó düh. A’ pokol’ birodalma kitárva látszott, a’ hegy pedig felemelkedő Ind. gigásoktól építtetve az ég’ ostromlására. Mély, fekete éjfél közösseg, mint egy fekete tenger, mellyben a’ hegy lángszigetként ötlék fel. Mindinkább átláthatatlanná és setétebbé jön a’ gőzfelleg, melly eget és földet összegyvelített; a’ magas éjből tüzpatakok és folyamok függettenek le. Ezen folyamoknak legnagyobbika a’ tüztengerben végződött, és lángoló mérhetetlen szörnyetegnek látszott, melly az izzó tengerből emelkedett fel és lángot lehellő fejét az éjes ég’ felhőibe rejté. A’ veres visszafényben alá és fel járkáló nézők szokatlan, lánggőzébe öltözött árnyalakoknak tetszettek. Az egész több vala magasztos regényesnél; csudákkal teljes tündérvilág volt ez, melly az elmén elhatalmazván , a’ phantaziák’ és álmok’ tartományába ragadta azt.