Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1834-1835 (1. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1834)

1834-11-08 / 37. szám

mályában itt a’ hajnalt lesik. Szakadatlan élet és zajongás, szünetlenül változó pompa, örö­kös levés és elenyészés fénylett és tündök­lőtt egymás után. Most két veresen izzó osz­lop szállott fel egy vértengerbe terjedőleg. De mi ezen nagy scénának legmagasb felséges­ségét adá, a’ feljövő telt hold vala; a’ tornyo­suló ’s hömpölygő füstfellegek hata megett kelt az fel, és valóságos Aurórának látszott, melly az előre sietett hórák’ gyözedelmi huzamát a’ hegy’ csúccsa felett fogada el. De a’ hegytetőről lesülyedt a’ lángfolyam, ’s majd a’ hamukup’ lábához éré. Ekkor a’ szőlőkbe rontott, mellyek már a’ szüretnek elébe értek. Fejér lángok lob­bantak fel hol a’ pusztítás belekapott a’ felsé­ges szép tenyészetbe. Gyakran egy lugast lát­szott befogni, mellynek világos lángjai messzi­re terjedtek, ’s a’ veres folyamon könnyű fény­tömegként lebegtek. Itt öt ágra oszlott a’ Ja­vafolyam, három keletfelé, kettő nyűgöt felé iramlott. Ragadva omlott a’ kiömlés tovább fenyegető vésszel; körülfogá a’ házakat, mely­­lyeknek lakosi alig futhatának el; betölté az alantabbi emeleteket és számtalan mezei háza­kat, kunyhókat és szőlőket semmivé teve. A’ pompás pusztító feltarthatatlanul mene, ’s hol útját mélységek nyelők el, r meggyujtott fákkal jelelé azt ki. A’ két ág, mellynek egyike majd elmaradt a’ másiktól, majd annak elébe futott, nem sokára elérte az utat, melly Porticin keresz­tül Torre del Greco és Pompeji felé viszen. Mind a’ két folyam átvágá az utat, az innen­ső majorokba ’s kertekbe vetödék, mellyek a’ tenger’ partját szegélyezik; itt egyik elveszett a’ szőlőhalmok alatt, a’ másik ellenben kettőzte­­tett dühkel rohant a’ tengernek. Másfél német mértföldnyi utat kellett addig tennie , és már közel vala a’ part’ széléhez; nagy sokaságu nézők csolnakáztak a’ tengeren közel a’ parthoz, hol a’ tűz beszakadás történendő valt. Végre megtörtént a’ mi váratott; a’ lángtömeg nagy sustorgással és dörgéssel rohant a’ tengerbe; a’ hullámok felháborodtak az idegen vendégre ’s lángzajongás, hullámcsapongás rémületes láza­dásban dühöngtek, össze vissza tajtékozván iszonyú dühökben. — Fövő vizoszlopok, mérges lángnyelvek törének ki a’ habokból, leküzdék egymást és ismétlék a’ vad lázadás’ viadalát, míg végre a’ háborgás halkabb halkabb sustor­gással és sziszegéssel záródott be. Mintegy a’ kötött béke emlékezetére, egy fokheg­y képző­dött a’ megkeményedett lángtömegből, melly mélyen behatott a’ tengerbe.“ Továbbad azt írja az elbeszélő : ,,a’ kiro­hanás után másnap Torre del Grecoba mentünk, melly városkát sokszor megsanyarított már a’ Vezúv, minthogy annak tövében fekszik. Mily rettenetes felséges látmányt találtunk itt! Mind az, mivel az első kilövellés rémitett és bájolt, elenyészett itt. Lángoló szavakkal kellene bír­nom, ha le akarnám festeni a’ mi itt történt. Még csak gyenge árnyékolatban sem adhatom ezt elő. A’ városban és közelebb a’ hegy’ tö­véhez , számtalan sokasággal tolongtak a’ né­zők, kik a’ nagy jelenetet bámulák. A’ hegy­nek egy magasacska domborodásán szőlők és mezei házak megett, mellyek közt a’ királyi Favorité vár is, megtelepedett a’ lávafolyam és tűztengert képzett, melly­ből vereses gőz pá­rolgott fel, az egész vidéket kénkő szaggal lepvén el. A’ hegy egyetlen egy iszonyú nagy láng’ fekete magvának látszott. Söt­ét veresre égett gőztömegek ülepedtek le tetejére zavaros egyvelegben, mintha egy egész, irtózatos villá­moktól szertetépett felhő­­ ég omlott volna rá; ’s mélyebben a’ setét gőzben minden mozgás­ban volt; úgy forgott és kerengett mint az üt­közeti dulakodás és vadul összevissza hányko­lódó düh. A’ pokol’ birodalma kitárva látszott, a’ hegy pedig felemelkedő Ind. gigásoktól épít­tetve az ég’ ostromlására. Mély, fekete éjfél közösseg, mint egy fekete tenger, mellyben a’ hegy lángszigetként ötlék fel. Mindinkább át­láthatatlanná és setétebbé jön a’ gőzfelleg­, melly eget és földet összegyvelített; a’ ma­gas éjből tüzpatakok és folyamok függettenek le. Ezen folyamoknak legnagyobbika a’ tüzten­­gerben végződött, és lángoló mérhetetlen ször­nyetegnek látszott, melly az izzó tengerből emelkedett fel és lángot lehellő fejét az éjes ég’ felhőibe rejté. A’ veres visszafényben alá és fel járkáló nézők szokatlan, lánggőzébe öltö­zött árnyalakoknak tetszettek. Az egész több vala magasztos regényesnél; csudákkal teljes tündérvilág volt ez, melly az elmén elhatal­mazván , a’ phantaziák’ és álmok’ tartományába ragadta azt.

Next