Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1835-1836 (2. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1835)
1835-11-21 / 44. szám
Fillértár. 346 Egy Magyarra itt — ott immár Húsz, harmintz is reá csap. Mihály után legtöbb ered; ott levágni száz kar mered; — Jaj, ha győzik futással , •— Ő két kínos halált hal! 13. Mint mikor a’ nemes Szarvas, Kinek máskor porába Sem jutott a’ kutya sereg, Melly kergeti nyomába, Most, mivel már élő borját Hordoz dagadt hasában, Terhe igen késlelteti Iparkodó futtában; ’S akármiként törekedik, Alig, ha megmenekedik; — Félek, félek, nemes Pál! Nem meszsze lessz a’ határ! «— n. Dobozynak lova vágtat, Fejér rongyként szakadoz Róla a’ hab;orra’ lyukja Arasznyira nyiladoz. Terhe alatt mélly nyomot vág A’ földszínén vas lába; Nagy hortyokkal fújtat és nyög , — Szakadoz már párába; ’S távolról, hajh! már hallható, ’S közelítni gyanítható A’ Töröknek robajja, Vért szomjúzó zsivajjal 15. A’ szép Hölgynek hoszszú haja Tekercséből bomolva , ’S egész szőke pompájában Szélt és hoszszat omolva , Egy patyolat palást gyanánt Leng ’s úszik a’ szellőben; A’ ló — mintha csüggedezne Ez által is erőben. Mihály lovát sarkantyúzza , ’S homlokát mord ránczba húzza, Sejti, hogy két embersúly Egy lóterhet fellyülmúl. 16. „Megálly Mihály! (mond a’ bús Hölgy) Legitt elér a’ Pogány; Kettőnk alatt kidől a’ ló, — Nézd, már véres habot hány. Tartsd meg magad’ a’ Hazának, Hagyj itt veszni engemet! De, hogy — tiéd maradhassak — Üsd te által szívemet! — Magad könnyen elébb állhatsz, És Hazádnak még szolgálhatsz. Öld meg feleségedet! Üsd szívembe késedet!“ 17. Némán viszsza néz Dobozy. Vérzik a’ szív keblében: „Mennyünk! mennyünk , a’ míg lehet! (így felel hús mérgében) Ölely meg még szorosabban! — Nem hagylak én tégedet! Egygyütt éltünk, — egygyütt haljunk ! — Megmentem én testedet.“ A' megszorult Magyarok közti Vezér Dobozy vala; A’ Vitézség és Szerelem Csudákat tesz általa. Férjeiknek segédjeik Az ő lelkes Hitveseik, Azon bús elszánással, Hogy ott vesznek egymással. 8. A' vitéz kis magyar csoport így törvén a’ viadalt, Valóban megérdemelte Megvívni a’ diadalt; De a’ magyar Nemzettestet Verő sorsnak csapása Minden tagnak egygyenként is Halálos elzúzása. A’ Sors ellen nincs oltalom, Sem előtte nincs irgalom: Dörgő mérges forgása Jónak Rossznak romlása. 9. Szolimánnak füleibe E’ harcz hamar eljutott; ’S harmad napra két annyi lett Az ostromló Török ott. ’S mintha Mohács’ híre veszne, Ha ők itt nem győznének, Habzó, dühös indulattal Végső harczot kezdenek. — Ellentállni e’ viharnak Lehetlen már a’ Magyarnak; ’S a’ ki merre rést talált, Ott kerüli a’ halált. 10. Dobozy is felveti hát Magát paripájára, ’S Feleségét háta megé Veszi lova’ falára: „Hazámnak itt halálommal Semmi hasznot nem teszek ; •S mint sem — Török’ fertője légy — — Inkább veled elveszek. Öleld által derekamat, Oily szorosan, hogy magamat Akármiként mozgassam , Veled egynek tarthassam.“ 11. Imígy szóll O bús, haragos És keserves hangzattal. A’ Hölgy némán úgy cselekszik, — Remeg, ’s halvány mint a’ fal. Dobozy most sarkantyút ád. Terhelt paripájának: *— Hol van, a’ ki jó szerencsét Nem kívánna útjának? — Vágtat a’ ló, ’s a’ mint szalad, A’ fa ’s bokor hamar halad, — Vágtat elég tüzesen; De hajh ! mégis terhesen. 12. Ott vannak, kik nem nézhetik, Hogy fejét és életét Egy Magyar is elvihesse; A ’S menekedő menetét A’ futónak elvághatni Sok száz Török lóra kap;