Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-04-09 / 15. szám
„BÁJOS NŐK KÖZT ÚGY REPKED SZERTE A TEKINTETEM...” Scidy-koncert a Vigadóban . Vasárnap este háromnegyed hét■ A Vigadó, 1310 helyre méretezett nagytermében legalább 1400 ember szorong. Nem a megszokott koncertpublikum, hanem igazi »vasárnapi« közönség. A pódiumon érettségiző korúnak látszó fiatalember áll: Sárdy János, a »nők bálványa.« Elegáns, bálelnökös alakja pompásan fest valószínűtlenül karcsú frakkjában. Elénekel két dalt, nagyon szépem A közönség — amely kilencven százalékban nőkből áll — már az első számnál őrjöngve tapsol... Két Schubert-dal következik. A hölgyek tombolnak, majd szétdől a Vigadó ódon épülete. Egy csinos, fiatal kisleány az első sorban, három méterre a pódiumtól távcsövet vészelő, a dobogó mellett pedig valaki álmodozóan partnere vállára hajtja fejét... Egy Grieg-dalt hallunk, szépen, de nem elég nagy sikerrel. Itt van azonban kisegítőül a hamisítatlan »Sárdy-mosoly«. Egyszer-kétszer végigpásztázza a közönséget mosolygós arcával és már robban a taps... Az első rész végén a »Rigoletto« kesztyű áriáját halljuk. — »Bájos nők közt úgy repked szerte a tekintetem...« — énekli és jobbrabalra kacsingat hozzá... Hát lehet ennek ellent állni? ... A műsor második felében a könnyű, múzsa lovagjaként mutatkozik be Sárdy, bebizonyítva művészetének meglepően széles skáláját, huszon Händfellel kezdődött az est és Leltárral végződött . .. No, és ráadásul a »Tábori levelező- lap«-ot is hallhattuk . . A hangverseny végén — kilenc órakor —■ óriási voltam indul autogrammokért Fél tízkor a hölgyek még mind fent vannak a teremben, körülállják a dobogót és tapsolnak, tapsolnak! A néhány férfi pedig, aki ide merészkedett, szomorúan áll a ruhatárban és vár. Közben: bőven van idejük gondolkozni: — Mi az Ördög tetszik a nőknek ennyire ezen a Sárdyn? ... . (sc. a.) Sárdy János a szerelemről énekel... ...a közönség hallgatja Sárdy nézi a közönséget....................a közönség nézi Sárdyt (Hering felv.) Másnap próba . . . Reszket minden zsigerem. Félszemmel a szörnyeteget figyelem. Tánc kórussal kezdjük el a darabot, A kar táncol, szépen állva maradok . . . Rám néz, nevet. Erre csetlek-botlok, Rendezőm csak némán áll és mosolyog. Balra léptem, ha a lépés jobbra volt, Ő direkt a megbocsájtás szobra volt. Nehogy jel, hogy megváltozott jelleme. Csak besúgták, mit tervezek ellene így dőlt romba az elképzelt tervezet. Még a saját két pengőm is elveszett.