Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1943-07-02 / 27. szám

A GYILKOS Első elemista koromban az egész somo­gyi kisváros bizonyos volt afelől, hogy színész lesz belőlem. Történetesen az elemi iskolában egy kis darab előadására készü­lődtünk. A darab címe — amelyet Mutter tanító úr írt — „Mennyei üzenet“ volt. Az egész első osztály szerepelt benne, verses darab volt, sok énekkel és tánccal. Én az Úr angyala kiküldöttje voltam , mint kis angyal. Földig érő fehér ruhácskában és nagy szárnyakkal, amelyeket édes­anyám varrt és amelyek egyheti munka után olyan tökéletesek voltak, mintha vál­lamból nőttek volna ki. Az Iskola­ utca véleménye — itt laktunk — az volt, hogy tökéletes angyal vagyok. Ebben az időben édesanyám­ egy kedves barátnője súlyos betegen feküdt. Az egyik próba után így szólt az anyám: — Józsikám, ne vesd le az angyal­ruhá­dat, hanem így, ahogy vagy, siess át a beteg Ágnes nénihez és mutasd meg ma­gadat. Mondd el a versikét is, amivel a darabban szerepelsz. Boldogan loholtam át a nagybeteghez, aki lesötétített szobában pihegve és sajnos, félig öntudatlanul feküdt, állapota ezen a napon fordult válságosra. Lábujjhegyen a küszöbre álltam, szárnyaimat mozgatni kezdtem és a rámmeredő nagybeteg felé fordulva elmondottam a szerepem szerinti verset: ,A két szemem nézd, hogy ragyog, Égből jöttem, angyal vagyok! Ez a föld egy sötét verem, Jöjj a­­mennybe, jöjj énvélem!* Szegény jó Ági néni felült, arcát meny­­nyei mosoly öntötte el, majd visszahanyat­lott párnáira és lelke máris elindult a mennyország felé. Csak hosszú évek után tudtam meg, hogy anyám szegény barátnője voltakép­pen az én csalogatásomra hagyta el a siralomvölgyét s még most sem tudom eldönteni, hogy gyilkos vagyok-e, avagy sem... A JOGHALLGATÓ Voltam én Pécsett valamikor joghallgató is. A joggal semmi baj sem volt, csak a hallgatással. Igaz hogy a rómaiakkal való foglalkozás döntötte el a sorsomat, mert Ciceróról ötfelvonásos drámát írtam, amely a világirodalom leghosszabb drámája. Ti­zenkét vaskos füzet, közel háromnegyedkiló súlyban. Még eddig nem adták elő ...De nem adom fel a reményt­. Mit lehet tudni? Amilyen darabhiány van__ AZ ÚJ NAPTÁR VI. Gergely pápa óta többször meg­reformálták az időszámítást. A legújabb reformátor egy nagyon kedves régi újság­író barátom, akitől a napokban a már­­már legendás hírű, Pajerli-vendéglőben esti csendes fröccsözés közben megkérdeztem: — Miklóskám, mennyi az idői — Tíz óra múlt hét fröccsel...— mon­dotta és komoly, bölcs tekintettel kezdte vizsgálgatni Kopernikus csillagait. A VÁLASZ Okos embernek rendszerint talpraesett válaszai vannak. Németül úgy hívják, hogy »Schlagfertig« s kár, hogy ezt a szót nehezen lehet magyarra fordítani. Fent említett kedves barátom, akit időn­ként ribillió-szerkesztő úrnak hívunk, arról is híres, hogy valóban egyike a »legschlagferltigebb« magyar uraknak. Legutóbb, amikor ugyancsak tettenértem­ a fröccsözésen, így szóltam hozzá: — No, de édes barátom, még csak este nyolc és már megint kocsmában ülsz! őszintén dühbe gurult, az asztalra csa­pott és így kiáltott fel: — Hát hová menjek! A Szépművészeti Múzeum zárva van. A Fővárosi Könyvtár zárva. Az utcák sötétek. Az adóhivatalban nincs egy lélek se. Hát valahol csak el kell tölteni az estét. BÖLCS MONDÁS MÁS TOLLÁBÓL Az adósság olyan, mint a befőtt. Minél tovább áll, annál jobb. A KULACS Mikor a ,fzurulyaszó" című vígjátéko­mat játszották a Nemzeti Színházban, el­határoztam, hogy az egyik belvárosi keres­kedésben, ahol szebbnél-szebb népi tárgyú faragványokat árulnak, vásárolok egy eredeti furulyát és elküldöm a darab egyik kedves szereplőjének, dr. Hosszú Zoltán­nak. Furulya nem igen akadt, ellenben annál több kulacs, így aztán megeléged­tem egy remekfaragású hatalmas kulacs­ / Qft/té/b­icy OLDALAS csal. Megkértem a kereskedőt, küldje el a lakásomra. A kulacs gondos csomago­lásban meg is érkezett. Ráírtam dr. Hosszú Zoltán címét és megkértem a vicét, aki mi kullancs Jánosnak­ hív­tunk, vigye el ülő jutalom ellenében a kulacsot Hosszúnak, a Nemzetihez, kul­lancs" a hóna alá fogta a kulacsot és elindult. Éjfél után ért haza, de olyan pityókos állapotban, hogy egy szót sem lehetett belőle kivenni. — Átadta a kulacsot . Bólintott. Másnap találkoztam az előadáson Hosszú Zoltánnal és feltűnt, hogy még csak említést sem tett a kulacsról. Mind­járt sejtettem, hogy valami nincs rendjén és otthon vasatóra fogtam JEMancsot.s. Vallott is. Vitte, vitte a villamoson és közben észrevette, hogy valami totyog a kulacs­ban. Nem volt rest kibontani és nyomban felfedezte, hogy tele van töltve remek­­­zamatú diópálinkával. (Amellyel a keres­kedő nyilván nekem akart kedveskedni.) — Megkóstoltam — mesélte ,"Kullancs" — és higyye el a szerkesztő úr, úgy érez­tem magam, mintha nem is villamoson, hanem hintóban ülnék. Mondom, ha már megkóstoltam, iszom még egy kortyocskát belőle. Csak hogy az volt a­ baj, hogy a kulacs nem üvegből volt, hanem fából és igy nem láthattam, mekkora volt a korty — — __De hol van Kullancs a­ kulacs ! — Hát hiszen ha én azt tudnám, szer­kesztő úri? ELÉRHETETLEN ÁLMOK öt centimétert nem. Egy pár cipőtalp. Fröccs víz nélkül. Egy elérhetetlen álommal •M­egeléged­tem egy remek faragásé ha­talmas kulaccsal...« Dalia-koromban ha ügy­e, vidám fickó vagyok T.

Next