Film Színház Muzsika, 1957. május-július (1. évfolyam, 1-7. szám)

1957-06-14 / 5. szám

Lennieje bevonult a magyar színpad nagy alakításainak sorába. Amit nyújt, az hang, mozgás, érzelmi — és arcjá­ték csodálatosan teljes ötvözete. Sok­sok embert játszik: egy kedves gyer­meket, egy kelekótya bolondot, egy rögeszméjében félelmetest, félénket és brutálist, hóbortost és álmodozót. — és mégis egyet: Lennie Smallt. Greguss Lennie-jében éppen az az igazi, hogy miközben kételkedünk beszámíthatósá­­gában, mégis állandóan hihetünk neki. Alakítása: tanulmány.­­­s milyen jó volt találkozni újra Ladányi Ferenccel, mint George­­zsal. Első néhány mondata talán nem elég friss még. Mintha hozná magával néhány skatulyából rátestált egyhangú szerepének fáradtságát. De ez a fáradt­ság pillanatokkal később lehullik róla, s aztán már szívbemarkoló. Georgeta olyan egyszerű, természetes és szenve­délyes, mint az ember maga. Mi min­dent tud Ladányi: mesélni és bosszan­kodni, aggódni, álmodozni, felszabadul­tan nevetni, zokogni legjobb barátját szeretni és megölni. Abban a jelenet­ben, mikor meglátja, hogy Lennie meg­fojtotta Curlynét, felejthetetlen. Egy pillanat alatt megtörik, elveszti énjét, arca hamuszínű lesz, úgy roppan ösz­­sze, mint benne a vágy a kis tanya után. Nagy pillanat. Ilyen pillanatok­ból áll Ladányi egész játéka. Kőmíves Sándor Candyje méltó tár­suk. Csak bejön a színpadra, öreg ku­tyáját vezetve, s már elmond mindent önmagáról. Gesztusok nélkül is teljes, halkszavúságában is tragikus. Néhány jelenetben teljes életét leéli. Síim sze­­repében Gál Sándor emberségesen köz­vetlen, baráti, talán­­ kissé ke­ményebbnek, és méltóságteljesebbnek kellene lennie. Misoga László bölcs nyugalmasságot szenvedélyes izzással váltakoztató Grooksa és Körmendi Já­nos játékos tisztaszívű legénye jól meg­oldott alakítások. Soós Imre izgága Curlyje friss színfolt, bár ez a szerep elszántabb kötekedőt, romlottabb figu­rát követel, mint amilyen az ő karak­tere. Váradi Hédi hiteles megjelenésű és mozgású Curlyné, kár hogy — az első jelenettől eltekintve — egy ok­­távval mindig magasabb hangot üt meg a kelleténél. Vándor József és Jákó Pál alakítása árnyalt, mértéktartó. Az ifjúkori szerelmessel való második találkozás mindig szívdobogtató, de fanyar is, mert olyan em­léket idéz, mely már örök­re a min­k­é, soha vissza nem térhet. Mi célja lett volna e ha­sonlat leírásának, ha nem az, hogy megválthassam: ezen az előadáson teljes ifjúságában támadt fel a tízesztendős emlék, a ta­lálkozást nem fűszerezte fanyar íz. A színpadon a régi tökéllyel elevenedett meg egy nagy élmény igé­zete. Sándor Iván Lennie meghalt... (Greguss Zoltán, Jákó Pál, Vándor Jó­zsef, Kik­mendi János, Ladányi Ferenc és Gál Sándor) (MTI — Bartal felv.) Greguss Zoltán — Lennie (Milega felv.)

Next