Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-09 / 41. szám
szó, ahogyan a gondolat, amelyet ki akar fejezni, a béke és a humanitás gondolata is egyszerű, világos, természetes és mindenki számára érthető. A zenei nyelv, melyet e gondolatok közvetítésére és kifejezésére használtam, ugyancsak egyszerű, s mindenki számára érthető. — Ön mindig küldetésnek tekintette művészetét, magasabb emberi, erkölcsi küldetésnek, messze túl a zenei hivatáson. — Ezt a kettőt nem tudom elválasztani egymástól. A muzsikus valamilyen magasabb erkölcsi világ, humanista gondolat hirdetője. Hivatása, magasabb küldetése van a világban, ahogyan ezt már Liszt Ferenc is szépen megfogalmazta. A zene vigasztalás, magasrendű öröm minden ember számára. S ezt az örömet mindenkihez el kell juttatnunk. Itt van például Bach. Olyan, mint maga a természet. Mindig más, és sohasem lehet kimeríteni. Én ma is, mindennap csodálattal merülök el a zenéjében, s mindig újat fedezek fel benne. Ezért jut el mindenkihez. Megemlítek mindjárt egy példát is. Tizennyolc éven át, egészen 1936-ig, amikor elhagytam Spanyolországot, egy munkászenekart vezettem Barcelonában. Egyesülésünk példamutatónak számított, s később egész sor hasonló követte Európában. A munkásoknak saját zeneiskolájuk és zenei könyvtáruk is volt. A hangversenyeken a legkülönbözőbb mesterek műveit játszották. A koncertsorozat végén, minden évben megkérdeztem, melyik zeneszerző tetszett nekik a legjobban, s a válasz mindig ez volt: Bach. Természetes érzékkel megérezték benne a nagyságot. — Tudja, az úgynevezett »népszerű koncerteket« nem nagyon kedvelem. Szerintem külön kell hangversenyt rendezni a gazdagoknak, magas helyárakkal, s külön a dolgozóknak — igen alacsony belépődíjakkal. A gazdagok ugyanis nem érzik jól magukat a munkások társaságában, s ugyanez érvényes fordítva, így mind a két réteg, külön-külön, zavartalanul adhatja át magát a zenének. Csak természetesen a dolgozók zenehallgatásához is azonos feltételeket kell biztosítani. A technika vívmányai, a rádió és a hanglemez szerintem hallatlan mértékben segítik a zene népszerűsítését, hiszen így olyan helyekre is eljut a jó muzsika, ahol egyébként nincs alkalmuk koncertet hallani. Jön, kedves mester, a Corredorral folytatott beszélgetésekben sok fenntartással nyilatkozott a modern zenéről. — A zene meggyőződésem szerint mély és nagy érzelmeket fejez ki, tehát kifejező művészet. Még sokkal többet tud kifejezni, mint a szó. A modern zene nagy része az én számomra eltévelyedés. Nem értem ezeket a műveket, pedig magam is muzsikus vagyok. (Mégpedig nem is olyan rossz muzsikus — teszi hozzá ravaszkodó mosolylyal.) És a közönség sem érti őket. — Mondana valamit a magyar zenéhez, zenészekhez fűződő kapcsolatairól? — Bartókot és Kodályt 1908 táján ismertem meg, ők mind a ketten fiatalabbak, mint én. Bartók zenéjét azért szeretem, mert hazája nyelvében gyökerezik. Mindenki a maga népének szülöttje, s ebből kell, hogy kifejezzen valamit a művészetében. A mesterművek jegyében pedig mindnyájan testvérek vagyunk. Természetesen, szeretem, nagyra becsülöm Kodály zenéjét. A Psalmust magam is többször vezényeltem, s jól ismerem gordonkaműveit is. Az én zeneszerzői munkásságom háttérbe szorult előadói tevékenységem mögött. Komponista munkásságomat küldetésnek tartom, hogy a szeretet, a béke, a testvériség gondolatát hirdessem általuk az embereknek. »A jászokat két éve mutattam be Mexikóban, katalán honfitársaim előtt. Azóta Amerika és Európa legkülönbözőbb városaiban felhangzott már, mint az emberiesség, a béke üzenete. Béke, humanitás, szeretet, küldetés, ezek a szavak állandóan visszatérnek beszélgetésünkben. S ezzel a gondolattal is bocsát el. Amikor távozóban kilépek a szállodai folyosóra, már várakoznak egy amerikai filmtársasság munkatársai, akik hosszú úton kísérik el a mestert, hogy minden lépését megörökítsék. Vajon mi készteti őket a nagy ember közelébe? Talán az a küldetés, melyről Casals oly sokat beszélt, s amit Thomas Mann így fogalmazott meg: »A gyarló emberiség időről időre meg akarja menteni becsületét, erre pedig csak olyan művész hivatott, mint Casals, ő az emberiség becsületének megmentője. Örömmel ismerem el, hogy ő számomra, ahogy ezrek számára is, balzsam és enyhülés«. Fábián Imre A zeneakadémiai hangversenyen, a Psalmus Hungaricus előadásán a tanári páholyban, feleségével. A háttérben Kodály Zoltánné és Kodály Zoltán A Klecki-koncert szünetében a Zeneakadémia tanári szobájában Kodállyal beszélget. Közben egy amerikai filmtársaság munkatársai filmezik (Fejes L. és Kertész Gy. felv.)