Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-06 / 1. szám
TELEVÍZIÓ Szilveszteri kakukkfióka A Televízió szerkesztői úgy emlegették, mint szülők a sikerületlen gyereket. »Igaz, kicsit ütődött szegényke, de azért ő is a miénk, szeretnünk kell.« A »Közkívánatra• című bohóságot szerény előételként tűzték a fényes nevekkel díszített szilveszteri lakoma műsorára, kilenc órakor, amikor az emberek egy része még a vacsoránál ül, mások éppen útban vannak az ó-évet búcsúztató piknikre. És olyasmi történt, aminek fordítottját gyakran megérte már néző és kritikus (azt ugyanis, hogy a nagy hírveréssel beharangozott főműsorról utóbb kiderült, hogy töltelékanyagnak is kétes értékűre sikeredett) — ezúttal a kakukkfióka megállta a helyét büszkén szeretett műsortestvérei között. Nem lett belőle csodálatos hattyú, mint a mesében. írói: Kaposy Miklós, Tardos Péter és mások, rendezője: Kalmár András, operatőrje: Czaharka György, szereplői: a Televízió állandó műsorszámainak népszerű szereplői, bemondók, riporterek, színészek, újságírók, a zenetudós, a fizikus, az orvos — nem találta fel sem a spanyolviaszt, sem azt a műsortípust, mely minden embernek egyaránt tetszik. Zseniálisat sem alkotott. Azzal nyert csatát, hogy meg sem próbált zseniális lenni. Nem szegezte tekintetét rémülten arra a három-négymillió szilveszteri kabaré-szurkolóra, aki ha akarja, megtelefonálhatja, megírhatja, közhírré teheti nemtetszését. Nem izzadt vért, hogy kedélyesnek lássék. Nem feszítette magát keresztre, hogy mások január elsején megállapíthassák: ilyen jót még soha nem nevettem! Egy kitűnő — talán túl aprólékosan végigvezetett — ötletből, fesztelen jókedvvel kellemes másfél órát szerzett annak, aki már befejezte a vacsorát, illetve megérkezett a piknikre. Az atelsé-humor filmen ritkánsül el-. A közreműködők és a szakmabeliek nevetését a moziban gyakran dermedt csend váltja fel. A tévé azonban, amikor önmagán csúfolódik, nem marad egyedül. Mi is vele vagyunk, mint egy családi karikatúrakiállításon. Ugyanis ezek az ateliék, a benne mozgó emberek, a tárgyak és szavak és zörejek az előfizetők lakásához, szűken vett ismeretségi köréhez tartoznak. Ezen a házimulatságon otthon voltunk és örültünk, hogy a szereplők jól érezték magukat. Mert mi is. Jókedvünket nem zavarta meg sem obligát családi malackodás (pedig a kitűnő Közért strip-tease jelenetben még pikantéria is volt), sem a kabarékban gyakori konformista ellenzékieskedés (noha a keretjáték nem volt híján a politikai humornak sem). Az egész kedves, könnyed, kitűnő hors d'oevre. A lakoma többi része tehát nem ízlett? De. Persze. Akadt az ét-, illetve műsorlapon kinek-kinek szája íze szerint több igazi ínyencség. Akadt sótlan és túlborsozott is köztük, de hát ilyenkor Szilveszter éjszakáján túl sokan vagyunk együtt a képernyő körül, nehéz hát mindnyájunk ízlése szerint főzni. Így a kritikus is megengedi magának ebből az alkalomból, hogy a sok fogás felületes mérlegelése helyett, szívből köszöntse azt, amiben, mint néző kedvét lelte. A »kakukkfiókát«, melynek szerénységét, közvetlenségét és tempóját más vidám műsorok is adaptálhatnák. Máriássy Judit : A komédia bosszúja A cilinder De Filippo egyfelvonásosok a Vígszínházban Aki már látta a sokoldalú olasz művésznek, az írórendező-színész Eduardo de Filippónak valamelyik nálunk is játszott vígjátékát, azt nem érheti meglepetés ennek az 1965-ben született két egyfelvonásosának előadásán sem. Ugyanaz a stílus, ugyanazok az erények és gyengeségek. De Filippo eredeti alaphelyzetekből indítja történeteit. Tisztában van az intellektuális hatás értékeivel, hálás szerepeket ír, mert maga is örül, ha ilyen szerepekben érvényesülhet, és tudja, hogyan lehet egy-egy frappáns fordulattal megmozgatni az érdeklődést. A megteremtett hatást aztán éppen ő bágyasztja el olykor azáltal, hogy hősei többet beszélnek, mint amennyi a mondandójuk. Egyesek ezt olasz specialitásként mentegetik, sőt, arra hivatkoznak, hogy de Filippo nemcsak olasz, de ráadásul nápolyi is, és hogy ennek a dagályosságnak még a commedia dell’arte idejéből való hagyománya van. Nos, lehet, hogy az olasz nézőnek ez a természetes. A magyarnak kissé sok. Kiváltképp, ha a színészek se pergetik olyan gyorsan a fölösleges mondatokat, mint olasz kollégáik. Erre a bőbeszédűségre ezúttal azért is szükséges rámutatni, mert az első egyfelvonásosnak,A komédia bosszújáénak jó egyharmadáig, vagyis eléggé sokáig késlelteti a színpad és a néző jó kapcsolatát. Igaz, hogy elhangzik közben néhány szenvedélyesen bíráló mondat is az olasz színházak helyzetéről és a szerzőket megbéklyóz f A CILINDER. Családi kupaktanács (Tahi Tóth László, Tábori Nóra és Páger Antal)