Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-21 / 47. szám
kHárom Fonda 2. HETVENKÉT FILMSZEREP Henry Fonda egy konzervatív és kemény jellemű nyomdász fia. Amikor azt mondta: „Szeretném a magam életét élni!!” — az apja így válaszolt: „Helyes. De nem az én házamban.” Henry Fonda felrúgta a bankvállalatnál betöltött kistisztviselői állását, otthagyta az Omahai Műkedvelő Színházat, amelynek tagja volt. Megjárt még néhány tőzsdés céget, ide-oda hányódott. 1929-ben mutatkozott be a New York-i Guild Theaterben. Ezekben az években kötött rövid életű házasságot Margaret Sullivan színésznővel. 35 DOLLÁRTÓL A VILÁGHÍRIG 1935-ben, 29 éves korában, még heti 35 dollárért ott toporgott a többi névtelen színész között a Broadway-n. Majd feleségül vett egy New York-i társaságbeli hölgyet, akitől két gyermeke született, Jane és Peter. Lassan kezdett érvényesülni a színpadon. Leszerződött egy jó szemű és ügyes színházi ügynökhöz , és ez a szerződés elindította a gyors és máig is töretlenül tartó pályafutását, megváltoztatta az életét: a legdédelgetettebb amerikai filmsztárok közé került. Ma, 65 évesen is Hollywood egyik csillaga, a filmvilág méltán nagyra becsült művészegyénisége. Egyik méltatója írta: „Henry Fonda egyike a legkitartóbb hollywoodi veteránoknak, hősszerelmes szerepkörben. Most is jó tíz évvel fiatalabbat mutat, képes és alkalmas arra, hogy méltó partnere legyen a legfrissebb hollywoodi hősszerelmesnőnek is. Talán ezért „leplezheti le” nyugodtan, hogy 1935-ben játszotta első filmszerepét, kizárólag, mert pénzt akart keresni, nem pedig valamiféle színészi megszállottságból. ” „Omahába látogattam — emlékezik Henry Fonda —, amikor kaptam Iceland Haywardtól Hollywoodból egy kétoldalas táviratot, amelyben azt írta, hogy menjek oda. Én egyszavas táviratban válaszoltam: Nem. De senkinek sem sikerült Haywardnak sokáig nemet mondani. Elmentem Hollywoodba, Hayward a repülőtéren várt és elvitt egy szállodába. Félórával később, amikor kijöttem a hideg zuhany alól, ott volt Hayward egy emberrel, akinek a nevét már gyakran hallottam. Megtörülköztem és kezet szorítottam Walter Wangerrel. Így írtam alá a szerződést évi két filmre, heti ezer dollárért.” Alig három évtized alatt hatalmas, elapadhatatlan sikersorozat. Szinte egyedülálló, egyre gyarapodó népszerűség kíséri máig Henry Fonda pályaívét. Robbanó sikerek a színpadon és még nagyobb dicsőség, majd világhír a filmszerepek nyomán. A 72 film között persze sok mindenféle akad, de ott sorakoznak a méltán világsikert biztosító legnagyobb alakítások is. A nálunk is ismert filmjei között emlékezetes alakítást nyújtott a Steinbeck regényéből készült, Érik a gyümölcs című film főszerepében (1940); a Háború és béke amerikai—olasz változatában Pierre Bezuhov szerepében (1956) ; a Tizenkét dühös ember című színpadi játék filmváltozatának producere és egyik főszereplője volt (1957) . Mozijainkban vetítették még a következő filmjeit: Csak egyszer élünk (1937); Jezabel (1938); Jégpokol (1938); Újra találkoztam a szerelemmel (1938); Alexander Graham Bell (1939); A fiatal Lincoln (1939), Egy frakk története (1942), és napjainkban is játsszák három filmjét, ezek: A sex és a hajadon (1964); A halál ötven órája (1965) és A bostoni fojtogató (1968). „EGY DARAB ELEKTROMOSSÁG" A Fonda-stílus gyorsan kialakul. Egyik méltatója írta legutóbb: „A Fonda-stílus, módszeresen vontatott beszéd, enyhén hajlott, óvatos tartás. Bizonyos tekintetben Fonda sohasem szakadt el végleg a bankszakmától. Otthon is mindig morzsaszedegető, rendmegszállott maradt. A munkában: minden szavát, minden gesztusát duplán megméri, leszűri, mielőtt útjára engedi. Filmképei néha tántorognak; úgy lovagol rajtuk, mintha herész lovon ülne. Mindig makulátlanul jelenik meg — egy patkószög, egy gombostű sem hiányzik róla sem vadnyugati szerepeiben, sem életrajzi filmjeiben, de még vígjátékaiban sem. De 1940-ig az ember és a szerep nem olvad művészi egységbe.” Harminc éve ismeri a filmvilág a sajátos és hasonlíthatatlanul egyéni művészalkatot, Henry Fonda emberiszínészi arculatát. Minden szerepben más és új, sohasem önismétlő — és mégis mindig ugyanaz az izgalmas, feszültséget varázsoló művészi-emberi arculat bukkan elő. A legnagyobb színművészek erejével rendelkezik: önmagát adja, s egyben tökéletesen azonosul a szerepével. John Steinbeck mondta, amikor az Érik a gyümölcs filmváltozatát húsz évvel később újra lepergette magának: „Az idő múlik, és mi változunk. De én rátettem a filmet a házivetítő orsójára, és hátradőltem, várva, mi lesz. Aztán megjelent egy nyurga, inas, sötét bőrű alak, egy darab elektromosság lépett a színre és megfogott. Újra hittem a történetemnek. Friss volt és cselekményes és jó.” Henry Fonda egyik kedvenc kijelentése: „Nem akarok beképzelt lenni.” E szavak mögött sok minden rejlik. Nem öntetszelgő álszerénység, hanem mély és bölcs önismeret, becsületes őszinteség. „Csak olyan szerepet fogadok el, amelyik kiáll utánam. Ez rendszerint olyan szerep, amelyről úgy érzem, el tudom játszani, vagyis érdekes szerep. Gondolok a háttérre is, meg az egésznek a jellegére is, de nem töprengem agyon a dolgokat. Nem neveltek erre a fajta színjátszásra. Magukban a szerepekben van valami vonzó. Nem is vállalkoznék az eljátszásukra, ha nem volna bennük valami, ami velem rokon. Megpróbálok a szerepekbe annyi tartalmat beleadni, annyi mélységet belevinni, amennyit csak lehetséges. Természetesen a film műfajában az embernek nincs módjában egy szerepet úgy kifejleszteni, mint a színházban. Négy évig játszottam a Mr. Robertset a színházban, a végén már se szeri, se száma nem volt az apró árnyalatoknak, amelyeket kitaláltunk. Lehet, hogy a közönség fel sem fedezte őket, de számunkra az újdonság erejével hatottak és frissen tartották az előadást. Sokkal nehezebb, amikor az embernek csak néhány napi próbaideje van egy film elkészítéséhez. A jó reménységre vagyunk bízva, hogy mindazt, ami a fejünkben van, észben tudjuk tartani, és teljes értékű előadást tudjunk nyújtani. A filmen nem lehet egyvégtében létrehozni egy előadást, ezért a munka nem is nyújt akkora kielégülést.” Másutt ugyanerről így nyilatkozik: „Könnyebb »fejlődni« a színházban, mint a filmen, mert több az ember ideje, hogy kifejlődhessék a szerepben. Négy hétig próbálhatsz — amit én úgy nevezek, **kotolhatsz a szerepen«. Amikor már letetted a szerepkéziratot, akkor kezdheted belelehelni a figurába az életet, belecsurgatni a vért. Nem gondolok magamra, mint figurára. Arra az alakra gondolok, akit az író megírt.” 22 „NEM ÉREK ANNYIT...'' Jellemző önvallomást tükröznek szavai: „Némelyek Európában intellektuellt akarnak csinálni belőlem, de valójában nem érek annyit, amennyit hiteleznek nekem. Nagyon vidáman elszórakozom mások szerepeiben, és azt hiszik, hogy ez én vagyok. Pedig hát nem.” Megfontolt, szerény beszéd. Egy tudatos és póztalan művész szavai. A kép, amit önmagáról ad, bizonnyal sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az, amit róla kialakítottak, s ami érezhetően zavarja. Találóan írja egyik kritikusa a