Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-21 / 47. szám

mutatkozik a külföldi filmek látoga­tottsága tekintetében is. Néhány példát idéznék erre vonatkozóan: a Kortár­­saink című kitűnő szovjet filmet 232 000-en nézték meg, a Királyért és hazáért című angol filmet 170 000-en, a francia Négyszáz csapást 245 000-en. Ezzel szemben a Hideg napoknak 1 052 000 nézője volt, a Szegénylegé­nyeknek 1 024 000, a Húsz órának 805 000, a múlt évben bemutatott Fel­dobott kőnek 581 000. Azért sem kell talán szégyenkeznünk, hogy ehhez a bizonyos „fővonalhoz” tartozó film­jeinket nemcsak a kritikusok becsülik sokra, hanem ezek járnak élen az exportbevétel terén is. Mindezt nem azért mondom, mintha nem szeret­nénk, ha ezeknek a „fővonalbeli” filmjeinknek nem lenne még több nézője, vagy mintha nem örülnénk annak, ha a még nagyobb közönséget vonzó filmek népszerűsítenék azt a problematikát, ami manapság inkább az úgynevezett komoly műfajhoz tar­tozó filmekben jut kifejezésre. Egyéb­ként ami a nézőszám csökkenését illeti , ez világjelenség, mögötte igen bo­nyolult társadalmi jelenségek húzód­nak meg, s nem egyszerűen a jó vagy rossz műsorpolitika. — Azt természetesen elismerem, hogy problémák bőven akadnak mind filmjeinkben,­­mind a forgalmazásban, mind a honi közízlésben. De minden probléma ellenére számos ország jog­gal irigyel bennünket azért, hogy hu­szonöt év általános művelődésügyi munkájában sikerült kialakítani egy olyan félmilliós közönségbázist, amely minden — mégoly bonyolultan jelent­kező — elvonó hatás ellenére ma is közönsége az úgynevezett komoly fil­meknek. És másfelől nem kell restel­kednünk azért sem, hogy a szórakoz­tatónak mondott filmek törzsközönsége e számnak általában a kétszerese. — S bizonyos, hogy az elmúlt évek politikai, művelődéspolitikai munkája s az alkotómunka kibontakozása meg­alapozott egy olyan korszakot, amely­ben a sokszínű, a műfajok gazdag le­hetőségeivel élő magyar filmművészet sikerrel szolgálhatja igazi hivatását. „...a legkülönfélébb műfajokban...” — Szemtől szembe (Szirtes Ádám, Bitskey Tibor, Básti Lajos) — Szerelmesfilm (Bálint András, Halász Judit, Huszti Péter) DR. MALONYAI DEZSŐ: SZÍNHÁZ A legfontosabb: a hazai drámairodalom — A színház a változó világ fejlődési dinamizmusának és ellentmondásainak nemcsak óhajtásait, de politikumát is hordozza — mondja dr. Malonyai De­zső. — A színháznak az a dolga a vi­lágban, hogy a maga eszközeivel és a maga módján ne csak megjelenítse és kifejezze, hanem bírálja is, megítélje is korát, kora társadalmát. Ez termé­szetesen érvényes a mai magyar szín­játszásra is. Amikor a magyar színház problémáit vitatjuk különböző fóru­mokon, szerencsére — az utóbbi idő­ben legalábbis — már nem teszünk különbséget a vidéki és a fővárosi színházak gondjai, problémái között. Ezt azért is érdemes külön megemlí­teni, mert ma már joggal beszélhetünk az egyetemes magyar színjátszásról, színházművészetről. — Mi jellemzi ezt az egyetemes magyar színházművészetet? — Most, a párt X. kongresszusának előestéjén egyszerre feladatunk a visz­szapillantás és az előretekintés. Éppen ezért engedjék meg, hogy — ha csak röviden is — beszéljek az elmúlt négy esztendőről. Bátran mondhatom, hogy színházaink tevékenysége egészében megfelelet­ a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikai irány­elveinek és a IX. kongresszus ide vo­natkozó határozatainak. Amikor azt állítom, hogy megfelelt, ezen azt ér­tem, hogy színes, változatos és gazdag volt mind a­­művészi munka kivitele­zésében, mind pedig a rendezői alko­tásokban és a színészi teljesítményben. Színjátszásunk nemcsak a hazai mű­vészeti életben foglal el tekintélyes helyet, hanem külföldi vendégszerep­léseivel és itthoni köznapi munkájával is egyenrangú és színvonalas részese az európai színházi kultúrának. — Hadd álljak meg itt egy pillanat­ra. Önök is emlékezhetnek még azokra a néhány évvel ezelőtti vitákra, ame­lyeknek részvevői színházi válságról beszéltek, ennek okait kutatták s a megoldás módját keresték. E viták egyik alaptézise az volt, hogy nemcsak a színházi közönség számának csökke­nése jelent gondot, hanem — és a két dolog nyilvánvalóan összefügg — a színház szemlélete, vagyis mindenek­előtt tartalmi kérdések. E vitáknak éppúgy tárgya volt a korszerűség s az ezzel szervesen összetartozó közéleti­­ség, mint a formai kérdések s a szín­házvezetés problémája. — A viták kristályosodási pontja végül is a magyar dráma sorsa lett. Érthető. Nemcsak azért, mert minden nemzeti színjátszás sorsa mindenek­előtt a hazai művekkel áll vagy bukik, hanem azért is, mert a kor problémáit — konkrétan egy-egy ország sajátos viszonyai között — bizonyosan azok az alkotók tudják pontosan felfogni és hatásosan ábrázolni, akik ezek között a­ viszonyok között élnek. Hiszen az ő szavuk juthat legközelebb a kortársi nézőkhöz is. — A nemzeti drámai hagyományok 5

Next