Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-21 / 47. szám
ébren tartása s e hagyományokra is épülő új művek születése, ez volt a magyar színházművészet életkérdése. S ha ma azt mondhatjuk, hogy a mai magyar színház egyenrangú és színvonalas része a nemzetközi színházi kultúrának, akkor ezzel egyúttal arra is választ adunk, hogyan alakult az elmúlt években a magyar dráma ügye. — Felidézné e művek példáját? — Az elmúlt négy év igen jelentős változásokat hozott. Tiszteletre méltó módon megélénkült az érdeklődés a magyar drámairodalom alkotásai iránt; itt éppen úgy beszélhetünk a magyar klasszikusok bemutatásainak közönségsikeréről (Vörösmarty, Madách, Katona, Szigligeti, Bródy), mint a mai írók rendszeresen műsoron szereplő műveiről (Illyés, Németh, Darvas, Dobozy, Hubay, Illés). És új művekkel jelentkezett Örkény, Gyurkó, Fejes, Görgey, Szakonyi, Csurka, Raffai Sarolta, Jókai Anna, Eörsi István és Szabó György. Az utóbbiak művei közül nem egy máris az új magyar dráma kiemelkedő alkotásai közé tartozik, sőt nagy nemzetközi sikert is aratott. — Hadd említsek néhány adatot is: színházaink az elmúlt négy év átlagát tekintve 225 bemutatót tartottak. A művek ötvenhat százaléka magyar, tizenkét százaléka klasszikus mű volt. — Joggal kérdezhetik, hogy az elmúlt négy esztendő fellendülésének az elvi tisztázáson túl, milyen praktikus feltételei voltak. Itt meg kell említenem elsőül az 1966-os drámapályázatot, a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulóján tapasztalt vállalkozó kedvet. 1966-ban még csak 26 új dráma szerepelt színházaink műsorán, 1969-ben már 44, és ugyanebben az időszakban összesen 185 eredeti bemutatót tartottak, ebből kilencvenhatot vidéken. Jól tudom, a művek mennyisége nem mindent old meg, de feltétlen választ ad arra a sokat idézett kérdésre, hogy hol van az új magyar dráma. Nekünk az a dolgunk, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amelyben új, izgalmas művek jöhetnek létre, az alkotók feladata pedig az, hogy műveik magas művészi színvonalon szólaljanak meg. — Milyen más tényezői vannak a színházi műsorpolitikának? — Ami a műsorpolitikát illeti: nyugodtan elmondhatom, hogy az elmúlt időszakban színházaink műsorpolitikája alapjaiban marxista eszmeiségű volt s társadalmi vonatkozásaiban ugyanakkor sokrétű. Ezzel persze nem állíthatom azt, hogy a szocialista világnézet egyértelmű hegemóniáját a színházművészetben már teljesen sikerült volna megvalósítani. Nagyon jól tudjuk, hogy az alkotó folyamat nem zökkenőmentes, eszmei-társadalmi jegyei sokszor nehezen tisztázhatók — bizonyos, hogy e tekintetben akad még tennivalónk. A legutóbbi művek közül azonban sok már azt jelzi, hogy az írók és műveik mondanivalója mind egyértelműbbé, határozottabbá válik. — A jövőben színházaink műsorpolitikáját változatlanul meghatározzák a párt művelődéspolitikai irányelvei. Ezek hosszú távra érvényesek. S talán érdemes éppen most, a X. kongresszus előestéjén ismét leszögezni : állandó feladatunk, hogy színházaink műsorában egyre növekedjék a szocialista tendenciájú, az eszmeileg, politikailag egyértelműen pozitív művek száma. A tőlünk életérzésben idegen, eszmeileg vitatható, velünk polemizáló, sokféle politikai-eszmei értelmű művek számát továbbra is úgy korlátozzuk, hogy az emberiség alapvető kérdéseiben pártosan állást foglaló, szocialista-realista, elkötelezett művészetet ugyanekkor jobban tudjuk támogatni. — A kongresszus irányelvei fontos feladatnak tekintik a közízlés formálását. S itt például rendkívül nehéz probléma a könnyű műfaj kérdése. De ha fel is lelhetők e tekintetben bizonyos kommerciális nézetek, meg kell állapítanom, a könnyű műfajt egyenrangúnak tartjuk bármilyen más műfajjal, és éppen ezért közös erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy hasonló polgárjogot nyerjen a színházak műsorán. Ez alapvetően színvonal kérdése. A színvonal minősíti a műfajt és nem fordítva. — Ezekben a kérdésekben természetesen az elmúlt időszakban is gyakran voltak viták a sajtóban, a rádióban és a televízióban , de ha felteszik a kérdést: mennyiben támogatják hírközlő fórumaink a magyar színjátszást, úgy gondolom, e támogatás jelentős és nem lebecsülendő, még akkor sem, ha vitatkozunk egyes témákon, bemutatókon, s egy-egy értékelésben eltért a véleményünk, így kerek a világ. MUZSIKA Magasabbrendű korszak előtt — — A zene — gyönyörűség. S egyúttal szerves része minden társadalmak gondolat és érzelemvilágának. Ahogyan a legrégebbi korok közösségi életében igen lényeges társadalmi funkciót töltött be a zene, s ahogyan később, az osztálytársadalmak idején felismerték a muzsikának azt a szerepét, hogy bizonyos érzelmi és aszszociációs hatásával szolgálhat gondolatokat és érdekeket — gondoljunk csak arra, milyen lényeges szerepe volt a zenének például az egymást váltó egyházak gyakorlatában — éppúgy megvan e szemlélet- és gondolatformáló szerepe napjainkban. Bár nyilvánvaló, hogy ez az érzelmi és gondolati hatás, minden művészetek közül valószínűleg éppen a zenében jelentkezik a legáttételesebben, mégis úgy vélem, hogy miután a művészet — bármilyen műformában jelentkezzék is — az ember gondolat- és ízlésvilágának formálását szolgálja, a muzsikának is megvan a maga elvitathatatlan társadalmi szerepe. — A mi dolgunk hát az volna, hogy abban a korban, amely a szocialista társadalom teljes kibontakozását készíti elő, lehetőségeink szerint a legnagyobb közönséget szolgáljuk a legnemesebb zenei anyaggal. — Milyen tényekkel tudnánk ennek a a szándéknak gyakorlati megvalósulását igazolni? — Leginkább talán azzal, hogy az elmúlt néhány évben a zenének és a táncnak új közönsége nőtt fel. A generációk változásával a fiatalok újfajta érdeklődését kell kielégíteni. Meg kell mondanom, az Operaházban az elmúlt években veszélyes tendencia mutatkozott: a nézők számának csökkenése. 1968—69-ben ez a szám stagnált, 1969—70-ben viszont már emelkedett, s a 1970—71-es évadra 40 500 bérletet adtak el. Most kevesebb előadást tartanak, de nagyobb számú közönség előtt. Évente mintegy 600 ezer néző látogatja dalszínházaink előadásait. S ami nagyon örvendetes, a bérlettulajdonosok között egyre növekedik a fiatalok száma. S hogy folytassam a statisztikát: a Filharmónia Budapesten és vidéken egy év alatt 1900 előadást tart körülbelül 850 000 nézőnek s ezeknek az előadásoknak 46 százaléka ifjúsági előadás. Ami pedig a hanglemezeket illeti, 1968-tól a magyar művészlemezek eladása 40 százalékkal emelkedett. Példaként szeretném megemlíteni egyebek között, hogy az Opera Bartók-előadásaihoz, a Spartacus baletthez, vagy a Porgy és Bess-hez már hónapokkal előbb nem lehet jegyet kapni. S az Operaház nézőterén is egyre ifjedik a közönség. Így hát joggal beszélhetünk a komolyzene nagyarányú fejlődéséről és népszerűségéről. — Ezek a számok önmagukban is jelentősek, de a fiatal nézők-hallgatók arányának növekedésében, egy, a matematikai aránynál sokkal lényegesebb jelenség tükröződik. Aki tudja, miféle jelentősége van a nemes muzsikának az érzelmek és a gondolkodás humanizálásában, az megértheti, hogy ennek az új, fiatal közönségnek megjelenése, növekedése zenei életünkben nem egyszerűen statisztikai siker, de siker társadalmi értelemben is. Az ifjúság barátai és a szocializmus hívei egyaránt jó lélekkel örülhetnek e jelenségnek. — Sokan úgy vélik, hogy ennek az ifjúságnak jelentős része a zenében elsősorban szórakozást keres. — Természetes. Mondottam, a zene gyönyörűség. Vagyis élvezet. Tehát szórakozás. Pontosabban szólva szórakozás is. És bár a nemesebb, tartósabb zenei anyag egy magasabb szintünkben nem egyszerűen statisztikai zen éppúgy gyönyörködtet, én természetesnek tartom, hogy ez az új közönség nemcsak a komoly zenét igényli, hanem a tánczenét is. Ez rendkívül komoly kérdés. Úgy gondolom, nekünk is józanul és reálisan kell gondolkodnunk erről. A fiatalság számára a könnyűzenében is ízléses és kulturált szórakozást kell biztosítani. Van néhány jó tánczenekarunk kiválóan képzett muzsikusaikkal, akiknek népszerűsége minden bizonnyal megérdemelt Mi nem vehetjük és nem is veszszük rossznéven azt, ha ezek a zenekarok a maguk műfajában sikeresen szolgálják közönségüket. Ellenkezőleg, éppenséggel azt kívánjuk, hogy ennek a szolgálatnak és sikernek valóságos mércéje az igényesség legyen. Ezért is jegyezném meg, hogy például az énekesek megválasztásában és kép zenében is 6 DR.BARNA ANDRÁSNÉ.