Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.

1–2. szám - Tanulmányok - Emlékezésül Dante Alighieri születése 700. évfordulójára - Dante Alighieri: Színjáték. Pokol I–V. ének. Ford. Weöres Sándor

kik kísérték már, mikor isten-Ámor először keltett szépet áradattal; ezért okkal jött végre jó reményem magamban a víg pettyes bőrű vaddal, az óra s édes évszak adta bőven; nem annyira hogy félelmet ne keltesen az oroszlán, ki megjelent előttem — úgy látszott, rám rohan, feje emelten, torka dühödten ellenem kitátva, s a jégnek nem remegni lehetetlen — mohó farkas-szuka kúszott nyomába, vemhesnek látszó, noha vézna bestye, sok jó népet döntött nyomorúságba; és oly rettentő súllyal szögezett le a látásából áradó ijedtség: lelkem a hegy reményét elvesztette. Mint kártyás, ki besöpri a szerencsét, de fordul az idő, balsorsa támad, s elbúsult elmével siratja kincsét: így bánt velem a békétlen vadállat, szembe­fordult, és fokról fokra arra nyomott vissza, hol a nap csöndje árad. Amint zuhantam mélységbe alélva, hirtelen­ váratlan kelt föl szememben valaki, hosszú hallgatástól néma. Megláttam a nagy puszta idegenben, kiáltottam: ,,Jer könyörülni rajtam, akárki, árnyék vagy eleven ember !" Szólt: „Nem ember. Ember valaha voltam, lombard tájról származtak mind a ketten, Mantovából, akiktől én fakadtam. Sub Julio vége­ felé születtem, jó Augustus alatt Rómában éltem hazug ál-istenek közé vetetten. Költő valék, zengette költeményem Anchises hős fiát, elhagyta Trója büszke falát, mely elhamvadt a vészben. De te mért vagy kínodba bonyolódva? Mért nem indulsz a gyönyörű tetőre, mi dús öröm alapja, s okozója?" „Vergilius vagy, ama kút, belőle a beszéd óriás folyama éledt !" — feleltem, s homlokom szégyen beszőtte. „Te fénye költők valamennyijének, tekintsd sok tanulásom, nagy szerelmem mellyel hódoltam könyved érdemének, te vagy nekem a példa és a mester, te vagy és senki más, kitől arattam a szép stílust, mi ékít becsülettel. Ládd e szörnyet, csaknem megfutamodtam !

Next