Filológiai Közlöny – XXXVI. évfolyam – 1990.

1–2. szám - Tanulmányok - Farkas Judit: Shakespeare magyar fordításban (Néhány megjegyzés történeti-szemantikai aspektusból)

is — s ezzel nem akarom a nagy fordítók munkáit bírálni —, hiszen minden fordításnál, de különösen a nagy klasszikusok esetében, rendkívül fontos a szöveghűség, az eredeti értelem és atmoszféra megőrzése, ill. magyar nyelven történő tolmácsolása. Egyben arra is rá szeretnék mutatni ezzel az elemzéssel, hogy mennyire jelentős a történeti szemantika, amit sokan, mint a nyelv­történet részét, túl elvontnak, a mai nyelv megtanulása, ill. használata szem­pontjából elhanyagolhatónak, netán fölöslegesnek tartanak. Pedig — sok egyéb terület mellett — éppen a műfordításban központi jelentőségű és nélkü­lözhetetlen. A jelenlegi dolgozatban tíz angol szó Shakespeare-nél való előfordulását szeretném megvizsgálni, a magyar fordításokkal párhuzamba állítani, s minden olyan esetben, ahol nem értek egyet — történeti-szemantikai szempontból — a magyar változattal, rámutatni a helyes jelentésre, valamint a félreértés okai­ra. (Ezeken a helyeken igyekszem megadni az eredeti értelmet, de természete­sen, mivel nem vagyok sem költő, sem műfordító, nem irodalmi értelmezést adok, inkább csak az eredeti jelentést tükröző nyersfordításokat.) A tíz vizsgált szó a következő: agent, cheap, game, gay, meal, quaint, shrink, smart, starve, ward. A jelentés vizsgálatokat az Oxford English Dictionary (továbbiakban OED) által közölt jelentésekre alapoztam. Az angol szöveget a The Oxford Shakespeare Completed Works (ed.: W. J. Craig, London 1957) szövegére, míg a magyart a Shakespeare összes Művei (szerk.: Kéry László, Budapest 1961) kiadására építettem. Továbbá az egyes szavak előfordulásait a Shakespeare Concordance szótár (A Complete and Systematic Concordance to the Works of Shakespeare, ed.: M. Sperack, 1970) által közölt összes előfordulásban vizsgál­tam. A kiemelt idézeteket három alapcsoportba soroltam: 1. félrefordítások, 2. stilisztikai-hangulati változtatások, 3. elhagyások. Az első csoportba — félrefordítások — soroltam minden olyan esetet, ahol a magyar szóválasztás eltér az eredeti szó szemantikai értékétől. Ezekben az esetekben látszik legnyilvánvalóbban a történeti-szemantikai ismeretek hiánya, ti. itt jelentkezik legszemléletesebben az, ha a fordító csak a mai jelentés(-eke)t ismerte, és azokból indult ki, noha esetleg azok még Shakespeare korában nem is léteztek. A második csoportba — stilisztikai-hangulati változtatások — olyan eseteket emeltem ki, ahol a fordítás jelentésbelileg tulajdonképpen megfelel az eredetinek, mégsem adja vissza tökéletesen az eredeti szöveget, mert: (a) vagy a hangulati előjelet értelmezte félre a fordító, s egy eredetileg pozitív értelmet negatív módon adott vissza, vagy éppen fordítva (ami ismét csak a szemantikai változások ismeretének hiányából adódik), vagy (b) olyan magyar megfelelőt igyekszik találni, amely nem ugyanazt a stilisztikai szintet képviseli, mint az eredeti szöveg. Ebben az esetben találkozunk sok olyan vál­toztatással, amelynél a magyar megfelelőt valóban jól sikerült megválasztani — egy-egy szólásmondással vagy szójátékkal — , s így hangulatilag még hozzá­tesz az eredeti szöveghez. Kérdés, kell-e, lehet-e hangulatilag változtatni vagy hozzátenni az eredetihez ?

Next