Magyar Filozófiai Szemle, 1964
1. szám - Tanulmányok - Mészáros Béla–Pécsi Tibor: A rész és egész dialektikus kölcsönviszonyának kérdése a biológiai tudományban
Különösen egyetértünk Engelsszel abban, hogy a spermium kiürítése, illetve az állat születése nem fogható úgy fel, mint egy rész kiszakadása az egészből, mivel a spermiumok is és az embrió is már önálló, új egészek. Ebben az esetben a rész és az egész közötti kölcsön viszonya az ismertetett formában — már az ivarsejtek megérése után (pl. ovuláció idején; ovuláció a petesejt kiszabadulása a petefészekből, ill. az őt létrehozó generatív szövetből) azonnal megszűnik, bár az érett ivarsejtek és a szülői szervezet között más szintű kölcsönviszony, amely nem érinti egyik fél egész voltát sem, bizonyos ideig még fennmaradhat. Áttérve a mechanista, illetve a vitalista irányzatok kritikájára, megállapíthatjuk, hogy a dialektikus materializmus alapján a biológiai egészet nem lehet egyszerűen a részek összegének, summájának tekinteni még akkor sem, ha bármilyen további faktort (lásd „entelectia") adunk is hozzá. Az egész J. J. Smalgauzen szerint, a ,,részek elkülönülésének fejlődésével jön létre a szervezet progresszív bonyolulttá válása útján",10 azaz a progresszív evolúció útján. Más szavakkal: az egész, a szervezet egysége a részek differenciálódása és ezzel párhuzamos specializálódása útján fejlődik az onto- és filogenezis (egyed- és törzsfejlődés) folyamán. A szervezet egységes volta, egésze a különböző struktúrájú és speciális funkciójú részekre való differenciálódása után is megmarad, tehát a szervezet egysége egy szerves, jól megformált egység. A szervezet egysége nem más, mint az egyes részek közötti bonyolult kölcsön viszonyok (korrelációk) minőségileg új rendszere. A szervezet egységének mechanista és vitalista értelmezésével szemben J. J. Smalgauzen ad szemléletes megfogalmazást akkor, amikor a következőket mondja: ,,A szervezet tehát nem a részek summája, hanem olyan rendszer, amelyben a részek kölcsönösen vannak egymás alá és mellé rendelve. Tehát olyan rendszer, amely saját ellentmondásos tendenciáiban és állandó mozgásában egy magasabbrendű egységet, a fejlődő szerveződést biztosítja."11 És itt válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy az életfolyamatok felfoghatók-e kizárólag az élő anyagban lejátszódó fizikai és kémiai reakciók összegének. Ha nem akarunk sem a mechanizmus, sem a vitatizmus álláspontjára helyezkedni, egyszerű nemmel kell felelnünk. Mint ahogy a szervezetben mint egészben a részek kölcsönhatásban van a lényeg, úgy az életfolyamatokban, véleményünk szerint, a fizikai és kémiai folyamatok szervezettségi kölcsönhatásában kell a lényeget keresnünk. A fizikai és kémiai mozgásforma alacsonyabb mozgásforma-szintet képvisel, mint a biológiai, de a biológiai mozgásforma ezen alacsonyabb szintű mozgásformákra épül. Az élő anyagban azonban a fizikai és kémiai folyamatok irányát, sebességét végtelenül sokoldalú kölcsönös kapcsolatok szabják meg, és pontosan ezek azok a kapcsolatok, amelyek az alacsonyabbrendű fizikai, kémiai, sőt fizikokémiai mozgásformákat magasabb szintre, a biológiai mozgásforma szintjére emelik azáltal, hogy ezeket meghatározott biológiai rendszer részeivé teszik. A fizikai, kémiai és a biológiai mozgásformák között — mint „rész" és „egész" között — minőségi különbség van, és ez az alacsonyabb és magasabb minőség közötti különbség a biológiai mozgásforma magasabb fokú szervezettségében van. (A mennyiségi és minőségi kölcsön viszonyok marxista-biológus 10 Шмальгаузен, И. И.: Организм как целое в индивидуальном и историческом развитии. Изд. А. Н. СССР. 1942. 11 Uo. 4