Magyar Filozófiai Szemle, 1967

1. szám - Tanulmányok - Garai László: Személyiségdinamika és társadalmi lét

1* A személyiség dinamikus elméletei A dinamikus személyiségelméleteknek tulajdonképpen a szubjektum és objektum kölcsönviszonyának problémáját kell az átfogó megoldás igényével pszi­chológiailag megközelíteniök. A tudattartalmak metafizikus vizsgálatára korlátozódó pszichológia a személyiség problematikájának fentemlített ignorálásával úgy csukta zárójel közé a szubjektum—objektum-viszonyt, hogy a tudattartalmat vagy objektív determináns passzívan elszenvedett hatására vezette vissza (asszociáció-tan), vagy — lényegét tekintve — szubjektív rendező elvekből származtatta, ame­lyek mint passzív anyagot kezelik az objektumot (würzburgi iskola), vagy annak — pusztán negatív — kimutatására szorítkozott, hogy az objektum önmagá­ban nem határozza meg a pszichikum aktuális tartalmait, de ezek a szubjektum önmagában vett immanens tendenciáiból sem vezethetők le (Gestalt-pszicholó­gia).­ A statikus tipológiák és a faktoranalízis esetében a szubjektum és objek­tum kölcsönviszonyának kérdését az tette kikapcsolhatóvá, hogy a személyisé­get konstans belső feltételnek tekintették, amely minden külső ok hatását módosítja ugyan, de ugyanazon egyénnél mindig lényegileg azonos módon, úgy hogy a személyiség prizmáján megtört tények közötti viszonyok végül is hasonlóak lesznek azokhoz, amelyek a magukban vett objektív tények között fennállnak. A dinamikus személyiségelméletek ezzel szemben, függetlenül gyakran ellentétes konkrét megoldásaiktól, olyan viszonyt fedeznek fel a személyiség és környezete között, amelynek lényegéhez tartozik a személyiségnek a kör­nyezet hatására vagy belső erőiből bekövetkező változása. A változásról fel­ismerik, hogy olyan maradandó eredménnyel jár, amely lényegbevágóan mó­dosítja a személyiségnek mind a belső dinamikáját, mind a környezet további hatásai iránti fogékonyságát, ehhez ráadásként egyre több elméleti felismerés számol azokkal a változásokkal, amelyeket a változó személyiség okoz kör­nyezetében, és amely maradandó eredmények azután lényegesen változott mó­don hatnak vissza a személyiségre. Az a felismerés, hogy a személyiség és környezete viszonylag önálló ható­tényezőkként lépnek kölcsönhatásba egymással, állította középpontba a szub­jektum és objektum kölcsönviszonyának problémáját. Szubjektum és objektum viszonyán belül voltaképpen valamennyi pszichológiai megközelítésben három különböző viszony keveredett egymással: 1. Belsőnek és külsőnek az a viszonya, amely az emberi személyiségen kívül az állati szervezetnek, valamint általában minden olyan rendszernek és környezetének relációjában is megnyilvánul, amelynek mozgását valamilyen belső­ program vezérli. A kérdés ebben a vonatkozásban az, hogy a külső hatás hogyan épül be a belső programba, és hogyan válik ezen keresztül maga is a rendszer mozgásának determinánsává. 2. Eszmeinek és anyaginak az emberi személyiség, illetve az állati szer­vezet és környezet kapcsolatát közösen jellemző viszonya. Eszmei a belső minden olyan mozzanata, amely valamilyen külső tárgy vagy jelenség kép­másaként funkcionál. Hasonlóképpen eszmeinek fogunk tekinteni az adott . Jellemző tény, hogy amint a Gestalt-pszichológia tovább akart haladni ettől a pusztán negatív felismeréstől, azonnal szembetalálta magát a személyiség-dinamika tel­jes problémakörével, amelynek részösszefüggéseit azután Lewin kezdte kísérleti mód­szerrel és igényes elméleti megközelítéssel kutatni. 3

Next