Magyar Filozófiai Szemle, 1995
1–2. szám - Perecz László: A pozitivizmus programjával („Atheneum” 1892-1914)
megvonását, így a Szemle megszűnését jelentette. Utolsó számának borítóján, mintegy búcsúzásképp, már az Athenaeum előfizetési fölhívása olvasható. „A M. T. Akadémia 2. osztálya 1892 elején a fentebbi czímen philosophiai és államtudományi folyóiratot indít, hogy e tudományok irodalmi fejlesztését ezzel is előmozdítsa. A folyóirat az említett tudomány körökbe tartozó szaktanulmányok mellett, figyelemmel fogja kísérni úgy a bel- mint a külföldi irodalmat, és kimerítő tájékoztatást fog nyújtani az összes e körbe vágó tudományos mozgalmakról." A szerkesztő és a bevezető tanulmány Az 1890-es évtized a társadalomtudományok erősödő akadémiai szcientizálásának évtizede, ahogy az 1871 — 1872-től illetve 1877-től létező Egyetemes Philológiai Közlöny mellett 1891-ben megindul az Irodalomtörténeti Közlemények mint a rendszeres irodalomtörténeti munka első hazai folyóirata, úgy indul meg az 1881-től létező Filozófiai írók Tára mellett 1892-től az Athenaeum, mint a filozófia akadémiai tudományosságának első hazai orgánuma. Átmeneti évtized ez, az „eszmék interferenciájának szakasza", egyként érvényesülnek benne a pozitivista és az antipozitivista tendenciák. A meginduló Atheaneum egyértelműen — s kezdetben a kizárólagosság igényével — a pozitivizmust emeli programjává. Az irány — ismeretesen — Európában már jócskán túl van fénykorán: mintegy fél évszázados hegemóniáját 1870 —1871 után elveszíti, a filozófiai közgondolkodásban részben a neokantianizmus, részben a különböző életfilozófiák veszik át a helyét. Nálunk viszont éppen ekkor, a kilencvenes években indul recepciójának harmadik hulláma. Az egyes szaktudományokban már a reformkorban és az abszolutizmus idején jelentkező előzményeket 1867 után követi az első hullám: a kiegyezés fiatal etatista nemzedéke számára lesz a késő liberális ideológia filozófiai alapja, alátámasztva az erősen centralizált állam és a központilag polgárosított társadalom célkitűzését. Az 1875 utáni második hullámban a középbirtokosi ideológia használja föl, megerősítendő a rendi struktúra maradványait támogató történeti-jogi érvelést. Az 1890 után induló — s egészen a világháború végéig tartó — harmadik hullám viszont már egyértelműen polgári törekvések kifejezője: a nagyvárosi polgárság meríti belőle szociologikus argumentációját és analitikus módszer elvét.9 7 A Közlöny és a Közlemények indulásáról Németh G. Béla rajzol képet: I. m., 161—184. illetve 356-373. o. 8 Németh G. Béla: „A kiegyezéskori pozitivista irodalomkritika művelődési és társadalmi előzményei", in Németh G. Béla: Századutóról - századelőről, Magvető, 1985, 594. o. 9 Vő. Németh G. Béla: „Integritás, ideológia, irodalom. Ideológia és irodalom néhány kérdése a kiegyezés után", in Küllő és kerék, Magvető, 1981, különösen 33. o.