Magyar Filozófiai Szemle, 2002

1–2. szám - Tanulmányok - Kaposi Márton: Az egyéni rejtőzködés mint létállapot és mint életstratégia

konzisztensnek tekinti, amit ritka kivételként vált fel identitászavar, vagyis az identitásdiffúzió és a hamis identitás kialakulása. Paul Ricoeur hangsúlyozza, hogy mind a normális, mind a sérült egyén esetében fontos gondosan tisztázni, hogy tulajdonképpen kinek és milyen jellegű önazonosságáról van szó. Ricoeur különválasztja az egyén tárgyi azonosságát (ipse) és személyes önazonosságát (idem), és ezeket kvantitatív, illetve kvalitatív kritériumok alapján részletesen jellemzi. Szerinte a tárgyi (testi, dologi) azonosság (identité-ipse) értelmezéséhez elsősorban kvantitatív jellemzőket használhatunk: az anyakönyv, a naptár, a térkép és más hasonló dokumentumok által rögzített adatokat, amelyek hitelessége bármikor ellenőrizhető; ezek tanúskodnak az egyén numerikus identitása mellett, kétségtelenné teszik az egyénnek az emberiség minden más tagjától való különbözőségét. A tárgyi azonosság ilyen „hűvösen tárgyilagos" megállapítására bármelyik másik egyén törekedhet, aki esetleg nincs is az illetővel kapcsolatban, sőt az egyén is közelíthet így önmagához, de csak egy „semleges harmadik" gondola­tilag felvett pozíciójából. Ezt az identitást (identité-ipse) a fizikai­biológiai változások — noha lényegileg azok révén áll fenn — alapve­tően nem befolyásolják, sőt ezt a fajta meghatározottságot sem lehet egykönnyen megszüntetni (legfeljebb elpusztítani), az ilyen alapon álló különbözést, vagyis a pozicionális differenciát nem lehet felszámolni, s ez fejezi ki a legnyíltabban, mennyire nem tudunk nem önmagunk lenni, ami természetesen nem csupán testi különállásunk (corpusunk) miatt van így.­ Egészen más jellegű a személyes önazonosság (identité-idem), ami kvalitatív alapon ragadható meg. Belsejében egy dinamikus én műkö­dik, aki összefogja és irányítja a személyiséget, és akinek az azonossá­gára — paradox módon — éppen az a jellemző, hogy állandóan változik, vagyis kisebb-nagyobb egyenetlenségekkel folytonosan reflektálja, korrigálja, újradefiniálja önmagát. Tárgyi azonossága csak alapja ennek, pozicionális különbsége mindössze fontos feltétel hozzá, maga a változás egy folyamat lényegi azonossága; az egész együtt, nagyon különböző kölcsönhatások eredményeinek csak az adott egyénre szingulárisan, éppúgy és nem másképp jellemző asszimilálása. A 2 B. Waldenfels: Test és corpus. In: Pro Philosophie Füzetek, 19-20. sz. [1999], 89-100. o. 3

Next