Fókusz, 1980 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-03 / 1. szám
Beszélgetés Kornidesz Mihállyal az MSZMP KB osztályvezetőjével O — Nemrégen egy előadásában szólt Kornidesz elvtárs a közművelődés jelen állapotáról, hogy embereink ismeretszerzését, a kulturálódást mennyi minden segíti, nemcsak a közművelődési intézmények, könyvtárak. Nyilatkozna erről? — Politikai gondolkodásunkban és gyakorlatunkban a művelődés széles körű és sokoldalú emberi tevékenység, amely a társadalmi tudatformálás és az emberi életforma alakításának, szocialista tartalommal való megtöltésének legfontosabb tényezője. Ennek értelmében az emberi tevékenység minden formája részben művelődést, műveltséget igényel, részben pedig közvetveközvetlenül hozzájárul az ismeretek, a tapasztalatok, a szemlélet alakításához. Viszonylag sok és sokféle művelődési intézményünk van, de hogy az egyes emberek mennyire élnek a már elérhető lehetőségekkel, az elsősorban attól függ, hogy az őket körülvevő közösség — a család, az iskola, a politikai és társadalmi szervezetek és különösen a munkahelyi közösség — milyen szerepet vállal ebben a széles értelemben vett művelődési folyamatban. Képes-e tudatos nevelővé válni, és ad-e elég indítást, ösztönzést a rendszeres művelődéshez? Számtalan gonddal küzdünk, mert nincs alkalmas helyiség a könyvtár, a klub, a politikai és művelődési rendezvények számára, nincs elég és alkalmas felszerelés, mert a bejárók számára rendszeres művelődési lehetőségeket — munkaidőn kívül — alig lehet szervezni, mert kevés a jól felkészült szakember, és így tovább. Gyakorlatilag egyetlen intézmény, munkahely sem rendezkedhet be művelődési önellátásra. Mindenki természetesnek tekinti, hogy a társadalmi művelődés eszköze a televízió, a rádió, a sajtó, a mozi és a színház. Napi gyakorlatunkban azonban nem ilyen magától értetődő, hogy konkrét művelődési feladatok ellátására a munkahelyek belső lehetőségein túl — a szellemi és anyagi eszközökkel való racionálisabb gazdálkodás érdekében is — kölcsönösen előnyös kapcsolatokat lehet kialakítani a könyvtári hálózattal, a művelődési otthonokkal, az ismeretterjesztő társulattal, az iskolákkal, a múzeumokkal, a filmtárakkal és a mozikkal, a művészeti szövetségekkel és a tudományos társaságokkal. Az üzemek és vállalatok között óriási különbségeik vannak kulturális célokat szolgáló helyiségek, intézmények és felszereltség tekintetében, de az alapvető különbségeket nem ezek az anyagi tényezők határozzák meg, hanem elsősorban az a tudatos, tervszerű munka és munkahelyi szemlélet, amely a közvetlen körülményektől szinte függetlenül képes a közösség tagjait értelmes munkára és értelmes, tartalmas életre nevelni, illetve e munka és szemlélet elégtelensége. — Hogyan állunk, megítélése szerint a közművelődési törvény végrehajtásával? — Az 1976-ban elfogadott közművelődési törvény az egyik fontos állomása volt annak a folyamatnak, amelyet a felszabadulás után kezdtünk el, a lenini kulturális forradalomnak. A politikai, gazdasági és társadalmi változások eredménye és egyben az azokat megújító ösztönzője is a társadalom művelődésében, a művelődési monopóliumok fokozatos felszámolásában elért minden sikerünk. E folyamat új szakaszát indította el az a művelődéspolitikai program, amelyet a párt Központi Bizottsága 1974 tavaszán a közművelődés fejlesztéséről szóló határozatában fogalmazott meg. Ennek a határozatnak a szellemében és értelmében született a közművelődési törvény. A kulturális forradalom első szakaszában sikerült a legkiáltóbb művelődési különbségeket megszüntetnünk, az iskolázottsági szüntét alapvetően felemelnünk és a művelődés legfontosabb területein az alapellátást gyakorlatilag az egész lakosság számára biztosítanunk. A párthatározat és a törvény a fejlett szocializmus igényeire figyelve szemléletváltozást követel valamennyiünktől. Nem elég a napi gyakorlathoz szükséges ismeretek elsajátítása. Egy minőségileg új, kollektív társadalom ismeretekre alapozott közösségi erkölcsöt és tudatot feltételez, olyan aktív társadalmi közéletet, amelyben mindenki a megszerzett és a folyamatosan gyarapított tudás birtokában alkotó tagja lehet a közvetlen és a tágabb értelemben vett közösségnek. E program azt célozza, hogy lebontsuk a merev válaszfalakat a munka, a közélet és a magánélet között, hogy minden embert önálló, az alkotásban kiteljesedő személyiségnek tekinthessünk. Ez az igényelt szemléletváltozás társadalmi közgondolkodásunkban elkezdődött. A pártszervek és alapszervezetek egyre rendszeresebben és felkészültebben foglalkoznak önmaguk és környezetük művelődésével, a művelődésre ösztönző feltételek megteremtésével. A tanácsok, a szakszervezetek tevékenysége, figyelme és lassan növekvő anyagi gondoskodása is e szemléletváltozás eredménye. De ide tartozik a szocialista brigádok tevékenységének fokozatos módosulása is: a szocialista munkaversenyben való részvétel mellett egyre több figyelmet fordítanak arra, hogy befolyásolják saját tagjaik életformáját, és, hogy az életforma szerves részének tekintsék a művelődést, a társadalmi aktivitást, a közösség ügyeivel való törődést. Eredményeink természetesen csak a kívánt folyamat elindulását jelzik. Sem a szemléletváltozás szintjével, sem a művelődéshez szükséges anyagi feltételek mértékével nem lehetünk elégedettek. A vártnál nehezebb gazdasági feltételek hátrányosan befolyásolják törekvéseinket, de a kibontakozó folyamatot nem állíthatják meg. Takarékosabban, gondosabb tervezéssel a meglevő keretek is rengeteg lehetőséget kínálnak még, amihez a munkahelyek és a művelődési intézmények szorosabb együttműködése szükséges. Ami pedig a szemléletváltozás további folyamatát illeti, ahhoz nem elsősorban anyagi eszközök kellenek. — Úgy tűnik, kialakul lassan az általános és szakmai műveltség szinkronja; mégis, a szakmai művelődést, tanulást — mintha következetesebben segítenék. A gyakorlatban néhol elválik a kettő. Miért? — A szocializmus építésének jelenlegi szakaszában megnő a műveltség jelentősége. A ma művelt emberének kellő általános műveltségre épülő szakmai és politikai műveltséggel kell rendelkeznie. Ezek mindegyike csak úgy ér igazán valamit, ha egymást kiegészíti és elősegíti a harmonikus szocialista ember fejlődését. A megszerzett ismeretnek ugyanakkor kellően alkalmasnak kell lennie arra, hogy a rendszeres önművelés keretein belül állandóan továbbfejleszthető legyen. A szakképzés ismeretei a gazdasági-technikai fejlődés során részben elavulnak, tehát a korszerűség kívánalmainak megfelelően olyan ismereteket kell nyújtani, amelyek az új minőségű feladatok megoldásánál viszonylag könnyen beépíthetők az új termelési folyamatokba. Ez azonban nemcsak szakmai ismeretek kérdése, hanem az általános műveltségé is. Közismert, hogy újabb, bonyolultabb munkát szélesebb látókörrel, nagyobb műveltségi alapokkal, hamarabb, jobban el lehet sajátítani. Tapasztalható, hogy nem egy üzemben, a figyelmet csak a szakmai képzésre fordítják. Ez önmagában még csak szűk, prakticista szemléletet takar. A gond ott jelentkezik és erre kell odafigyelni jobban, hogy ez a megközelítés, így, a mának szól. A fejlett szocializmus építésének programja más gondolkodású, szélesebb látókörű embereket feltételez. A társadalom műveltségi állapotának mindenkori vizsgálatánál két fontos kérdésre kell választ keresni: — Milyen társadalmi, gazdasági, politikai körülmények befolyásolják a műveltség alakulását? — Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a feladatok megoldásában, és mennyire hatékonyak módszereink? Természetesen a tapasztalatok összegzésénél az előremutató tendenciák mellett fel kell figyelni a gátló tényezőkre is. Így figyelembe kell venni a kulturális javak egyenlőtlen felhasználási lehetőségét, a szubjektív igényszintet éppen úgy, mint a munkahelyek között meglevő különbözőségeket, a környezet hatását. A műveltség kérdésénél napjainkban sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a munkához, egymáshoz, környezetünkhöz való viszonyunk alakulására. — Némely vállalati közművelődési bizottság, csak a papiros tervekig jutott, a bizottságnak nincs hatásköre, igyekezete nem hatékony. Hogyan lehetne ezen változtatni? — A SZOT Elnöksége és az Országos Közművelődési Tanács 1976-ban határozatot hozott a vállalati művelődési bizottságok feladatairól, megalakításuk szükségességéről. A bizottságok működése, tényleges szerepük betöltése nagymértékben függ a bizottságok tagjainak felkészültségétől, a dolgozókkal való kapcsolatuktól. Függ továbbá a munkahely gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetésének közművelődési szemléletétől, az adott művelődési teendők egységes értelmezésétől. A vezetés felelősségérzete kihat a dolgozók művelődési lehetőségeire, de hatással van az üzemi művelődési bizottság egész munkájának jellegére, tartalmára és hatékonyságára. A határozatot követő ágazati intézkedések eltérései országszerte igen változatos képet eredményeztek. A tájékoztatásban jelentkező hiányosságok hátrányosan befolyásolták a bizottságok munkájának indulását. Sok bizonytalanság, tanácstalanság jellemezte az első hónapokat. Ma már egyre erőteljesebb a véleményező és a közművelődési munkát összehangoló feladatok ellátása. Igen fontosnak tartjuk, a munkahelyi művelődés tervezésében eddig végzett tevékenységet. A legtöbb helyen már e bizottságok irányításával készülnek az egységes két-három évre szóló művelődési tervek. Az igényességre való törekvés abban is megmutatkozik, hogy a vállalatok szakemberszükségletét, a dolgozók továbbtanulási igényét ismerve, készítenek képzési-továbbképzési tervet. Felmérések alapján tájékozódnak a műveltségi helyzet változásairól. Tudatosabb törekvés tapasztalható ma már a termelési-műszaki és művelődési tennivalók összehangolására. A kulturális alapok célszerű felhasználásának figyelemmel kísérése, a mai gazdasági helyzetben egyre nagyobb felelősséget jelent. E felelősségérzetnek elvárásaink szerint abban kell megmutatkozni, hogy a rendelkezésre álló eszközök okos felhasználása segítse az eddigi eredmények megtartását Ne azon siránkozva keressünk kibúvót a közművelődési munka alól, hogy kevesebb lehetőség van, hanem mérlegelve, kiemelve a dolgozók szempontjából fontos tevékenységi köröket, arra fordítsunk nagyobb szellemi és anyagi erőt. A művelődési bizottságok hatókörének bővítése most nem indokolt, hiszen a kitűzött feladatok értelmezése után azok megvalósítása lehet az alapja a hatékonyabb működésnek. A vállalatokon belüli tényleges jelenlétükkel szolgálhatják leginkább létrehozásuk céljait. Munkájukat az üzemek többségében jól működő társadalmi aktívahálózat segíti, amelynek igen fontos feladata van a közművelődési munka további társadalmasításában. — Évek óta visszaköszön a téma: megszüntették a technikusképzést, s a műszaki munka adminisztrációját — a rajzolást — is mérnökök végzik, kelletlenül, elégedetlenül. A jelenlegi arány: egy mérnökre két technikus jut a létszámban, holott a helyes arány — szakemberek szerint — egy mérnök, öt technikus lenne. Állandó panasz: kvalifikált mérnökök kénytelenek elvégezni a technikusi munkát, az adminisztrációt, ez többféle feszültséget teremt. A népgazdaság műszaki szakemberszükséglete mind tevékenységi, mind képzési szintek tekintetében nagyon nehezen tervezhető. Ma lényegében négyszintű képzés folyik: szakmunkásképzés, technikusképzés, üzemmérnökképzés és okleveles mérnökképzés. Tehát a kérdés nem pontos, ma is folyik technikusképzés. Az 50-es évek elején a középfokú szakemberellátás biztosítására létrehoztuk a technikumokat. Ezek az iskolák — az akkori követelményeknek jól megfelelő — több tízezer technikust bocsátottak ki. Az 50-es évek végén azonban világossá vált, hogy nincs szükség ennyi technikusra, s a 18 éves életkor sem teszi általában lehetővé a technikusi munkakör betöltését. A 60-as évek elején a technikumok egy kis része felsőfokúvá vált, többségükből pedig szakközépiskola lett. Azóta — bár a képzési cél középfokú szakképzés maradt, az itt végzettek nem kaptak technikusi oklevelet, ezt kétéves szakmai gyakorlat után technikusminősítő tanfolyamon szerezhették meg. A technikusminősítő tanfolyamok szervezése 1971- ben kezdődött, az első vizsgákat 1973-ban a MÉM területén szervezték. 1973—77. között huszonkétezren tettek vizsgát. A növekedés ütemére jellemző, hogy ebből 1977-re nyolcezer fő jut összesen 153 szakon tették lehetővé a szaktárcák a vizsgáztatást, de egyes szakokon (részben a jelentkezők kis száma, részben a tananyag hiánya miatt) még nem indult meg a munka. A képzésvizsgáztatás alapvetően a szakközépiskolai bázison folyt, száznyolc intézményben. Az elért eredmények ellenére nem tartjuk kielégítőnek a technikusminősítés helyzetét, s figyelemmel arra, hogy a szakközépiskolák egy részének megváltozott a képzési célja — szakmunkás-bizonyítványt ad —, tartalmát is módosítanunk kell. Ezért a jövőben a szakközépiskolák felnőttoktatási kapacitásának átszervezésével kétéves esti, levelező technikusképző tagozatokat szervezünk. E tagozatok a minimálisan kétéves szakmai gyakorlattal rendelkező érettségizett szakmunkások számára lehetővé teszik, hogy a munka mellett, de szervezett iskolai keretek között elsajátítsák a középfokú szakmai ismereteket, megszerezzék a technikusi oklevelet Arra a kérdésre, hogy mi a megfelelő szakmunkás, technikus, üzemmérnök, okleveles mérnök arány, általában nem lehet válaszolni. Úgy vélem ez erősen függ a szakma jellegétől, az adott üzem felszereltségétől, technológiájától stb. A lényeg nem is a pontos arányszám, hanem a hatékony munka. Bizonyos átfedések nyilvánvalóan mindig lesznek, hiszen egy kiváló technikus, könnyen lehagyhat egy gyengébb üzemmérnököt stb. — Szocialista brigádértekezleten mindegyre felteszik mostanában a kérdést: mennyiben igaz, hogy a kultúra is jelentősen megdrágul? A szépirodalmi könyv, a színházjegy, s ha igen, mennyire, és miért? Úgy értem, csak az anyagárak miatt? — Vallottuk és valljuk, hogy a kultúra nálunk nem áru. Ahhoz azonban, hogy a tudomány, a művészet értékei eljussanak az emberekhez jelentős anyagi eszközökre van szükség. Azért, hogy minél szélesebb rétegek számára legyen elérhető a művelődés, a kultúraközvetítés költségeinek egy részét az állam magára vállalja. Az elmúlt évek áremelkedéseinek következtében az állami hozzájárulás jelentősen megnőtt. 1970-ben egy könyv előállításához az állam átlagosan 1,70 forinttal 1978-ban már 5,30 Ft-tal járult hozzá, 1971-ben minden mozijegyhez 3, a színházjegyhez 32 forintot, 1978-ban a mozijegyhez 6, a színházjegyhez 72 forintot tett az állam. Ezt az aránytalanságot nem lehet tovább fenntartani. A dotáció növekedésének megállítása érdekében a mozi- és színházjegyek árát átlagosan 30%-kal, a könyvek árát jelentős műfaji eltérésekkel, átlagosan 7%-kal fel kellett emelni. Az áremelkedések és a költségvetési támogatás korlátozott volta miatt nehezebb helyzetbe kerülnek a közösségi művelődési intézmények (könyvtárak, klubok, művelődési otthonok) is. Ez az áremelkedés természetesen kihat az egyes emberek művelődésére, de hogy mennyire, azt ma még korai felbecsülnünk, mert nemcsak a kulturális kiadások nőttek, de a megélhetéshez feltétlenül fontos cikkek és szolgáltatások ára is, így csak az elkövetkező hónapok tapasztalatainak birtokában tudjuk a változások következményeit felmérni. • Fejlődő-változó világunkban, nyilván a műveltség, a kulturáltság tartalmán kívül a formák is mások lesznek. Felkészítjük-e a kultúrmunkásokat, felkészülünk-e kellően magunk is, megértésre és megértetésre? — A jelenlegi népművelői, könyvtárosi képzési forma, mintegy fél évtizedre tekint vissza. Ennek a tapasztalatairól még korai lenne summázva nyilatkozni, hiszen egy-két éve dolgoznak az itt végzők a gyakorlati területen. Erre a képzési formára is érvényes az a követelmény, mely szerint a megszerzett ismeretek frissítése, „karbantartása” elsősorban önképzéssel, valamint jól átgondolt továbbképzési rendszerrel valósulhat meg. Ez olyan követelmény, amellyel számolni kell mindenkinek, aki erre a pályára jön. Azt hiszem lehet vitatkozni a képzés módján, hogy ti. felkészít-e a gyakorlati munkára vagy sem, ad-e elegendő indíttatást az állandó művelődésre vagy sem. Egy dolog biztos: olyan szakemberekre van szükség, akik a megfelelő hivatástudattal vállalkoznak erre az igazán nem könnyű pályára. Tisztában vannak céljainkkal, megfelelő elméleti alapozást kaptak az indításhoz, tudnak az emberekkel kontaktust teremteni. Ezek olyan kérdések, amelyekről mint követelményekről többet kellene szólni. A gyakorlati munka során sok olyan problémával találkozik a pályakezdő, melyekre a hiányos szakirodalom miatt szinte saját maga tapasztalataiból kell a választ megadni. Azt hiszem nem tudatosítjuk szélesebb körben a jó példákat, kezdeményezéseket, amelyek inspiráló hatására szükség lenne. Az adott közösségekbe, üzemekbe, településekbe való beilleszkedések ma sem problémamentesek. Ez függ a fogadó közegtől és természetesen a népművelőtől is, — sz — © ©