Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1876-10-09 / 41. szám
338 jón. A két felső nyíláson a rekesztő táblák ben maradhatnak a jégjárásig; f) a rekesztő táblákat tartó oszlopok a zugó fejébe vésett csaplyukakba állíttatnak ; g) a zugó oldalak szárnyfalai le/n öl hosszúnak legyenek, különben a társasági mérnök terve szolgáljon zsinórmértékül. 6. A vizfogás mindenkor úgy gyakoroltassék, hogy az majd felülről le, majd alulról felfelé, egymásután következzék, úgy az őszi mint a tavaszi öntözés érdekében. 7. A viz mennyiségét tekintvén, a felső vizek a csóori viz beszakadásáig az egész vizfogás Végedébe, ezen alól Agadába, a fehérvári árok vizei felébe vétetvén; e szerint a csópri árok beszakadásán felül 4, azon alól 3, a Galya vizén 2 s az egyesített vizfogáson egy huszonnégy óra fog egy napba vétetni, megjegyeztetvén, hogy ezen arány a malomcsatorna beszakadásán alól ismét változást szenved. 8. A fizetésre nézve megállapíttatott, hogy a fehérmegyei csatornák fentartási költségeinek 23-adát, 2000 frtot fizessék, ami a 7. pontban körülírt arány szerint lesz egymásközt felosztandó. 9. A vízfogás idejét az érdekelt felek maguk állapítják meg. 10. A zsilipek megnyitása, — a felesleg víz elvezetése, a csatorna fentartása vagy a hajózási közlekedés tekintetéből, — a Nádorcsatorna társaság által elrendelhető. 11. Aki időn kívül vagy rend ellenére elfogja a vizet, vagy azt az érdekeltek tudtán kívül, vagy a közös megállapodás ellenére elereszti, 100 forint bírságot fizet, mely minden 24 órányi önkényes elfogás következtében megkétszereztetik. Ez összeg szóbeli eljárás útján szedhető be. 12. Ugyanígy szedhetők be a járulékok, valamint a vízfogók jó karban tartására szükséges összegek is. Az itt elsorolt megállapodások alapján megalakult Láng Nándor lángi tiszttartó elnöklete mellett a fehér megyei sárréti öntöző társaság, amely azóta valódi áldást hozott a vidékre, habár csak lassanként képes előrehaladni részint egyesek indokolatlan vonakodása, részint s leginkább a hiányos vízi törvények miatt, amelyek t. i. nem intézkednek arról, hogy ily öntöző társaságoknál a többség határozata kötelező legyen a vonakodó kisebbségre nézve is; különösen akkor, ha az a többiek rovására különben is részesül az öntözés jótéteményében, s mégsem akar a költségekhez haszon-aránylag járulni, így pl. a csikvári vagy szabad-batthyáni uradalom (Batthyány Imre örököseinek birtoka) valamint Sár-Pentele (gr. Széchenyi ura-dalma) nemcsak nem akar az öntözés költségeihez járulni, bár rétjük szintén részesül öntözésben a szomszédos rétek elárasztása alkalmával, sőt még azzal a téves és alaptalan állítással igyekeznek vonakodásukat takarí tgatni, hogy nekik a víz még inkább kárt okoz, pedig fekvésük is kedvezőbb az öntözésre, mint a többieké. Annál bámulatosabb ez a vonakodás ily intelligens, előkelő uradalmak részéről, akiknek az ilyenben, de bármi más üdvös gazdasági stb. vállalatok előmozdításában is jó példával kellene előljárni, annál indokolatlanabb és csodálatosabb — ismétlem — ez a vonakodás akkor, amidőn kisbirtokosoktól sőt, egyszerű földmívesekből álló községek is csatlakoztak az öntöző társasághoz. Talán az illető vonakodó uradalmak tisztsége nem képes arra a magaslatra emelkedni, hogy a rétöntözés elvitazhatatlan nagy hasznát belássa, vagy talán kicsinyes, személyes érdekek szerepelnek itt is, mint sok más üdvös vállalat megbuktatásánál. Mindenesetre nagyon jó volna, ha az illető nagybirtokos urak saját maguk szereznének erről kellő tudomást s ne engednék azt, hogy e nagy közgazdasági jelentőségű kezdeményezés fejlődését egy pár gazdatiszt akadékoskodása megbénítsa. Nem hagyhatom még szó nélkül azt sem, ami szintén gátolja ezen öntözés előbbre haladását, vagy legalább is elkedvetleníti az illető birtokosokat, kik e tekintetben máris annyi áldozatot hoztak, hogy a mostan folyó kataszteri becslések alkalmával nem voltak tekintettel arra, hogy a rétekben — hogy úgy szóljak — ■ csak az öntözés tartja a lelket, ami nélkül sivár, terméketlen puszta volna az egész, s mégis úgy osztályozták, mintha már a természettől s nem áldozatok árán volna ily termékeny. A törvénynek gondoskodnia kellene arról, hogy az ily talajjavítások még inkább némi kedvezményekben részesíttessenek, nem az, hogy épen a javítás következtében nagyobb adóval rovannak meg. Mert akkor bajosan fog a gazdaközönség bármily talajjavításba, különösen öntözések kivitelébe fogni, ha arra van kilátása, hogy a tetemes beruházási költségek mellé ráadásul még nagyobb adóval is róvják meg. Ami ezek után magát az öntözést illeti, az a lehető legegyszerűbb árasztás. A Nádor-csatorna vizét ugyanis tavaszszal és őszszel zugók segélyével annyira felduzzasztják, hogy az elöntse az ártért, vagy legalább annak egy részét. Ily zugó van összesen 7, s egyenként 3000 frtba került. Nagy baj az, hogy a Nádor-csatorna annak idejében lecsapolás végett készült, tehát a sárrétiek legmélyebb vonalán vezettetett; most aztán nagyon természetes, hogy ebben nem lehet a vizet annyira felduzzasztani, hogy az csak kissé magasabban fekvő rétekre is elhatoljon, legfeljebb szivárgás útján jut e helyekre némi nedvesség, minthogy a talaj nagyon porhanyó humus, sőt itt-ott tőzeges. A víz elég iszapos, s így a rétet eléggé megtermékenyíti ; csak az a baj, hogy leginkább csak tavaszszal lehet öntözni, mert őszszel már nincs e czélra elegendő víz, sőt nyáron sokszor alig van a Nádor-csatornában pár centiméternyi víz. Épen ezért czélszerűnek tartanám, ha a Nádor-csatornából annak valamely magasabb pontján egy öntözőcsatorna vezettetnék ki, amely aztán természetesen sokkal nagyobb területet dominálhatna ; ez esetben a víz megosztása következtében nem volnának kitéve a tavaszi áradásoknak sem ; ami a réteknek rendszeres árkokkal való ellátását, szóval a rendszeres öntözést nagyon meghiúsítja, így pl. a múlt évben a szent-mihályi uradalomban mintegy 30 holdnyi rétet berendeztek műöntözésre s az idei tavaszi árvíz az egész költséges berendezést semmivé tette. Czélszerű volna továbbá a malomcsatorna vizét vagy legalább annak egy részét felhasználni a rétek öntözésére s erre nézve talán lehetne a malomtulajdonosokkal oly megállapodásra jutni, hogy azok bizonyos megfelelő kárpótlás mellett a malomcsatorna vizét az öntöző társaság rendelkezése alá bocsátanák, legalább annak tisztítása alkalmával. A Nádor-csatorna mentén Fejér megyében Ladánytól Czeczéig, mintegy 2000—2500 holdnyi rét részesül árasztó öntözésben — amint már említem is — a lehető legprimitívebb módon. Az igy öntözött rétek termése átalában véve igen csekély, mert nem igen megy többre, holdanként 1 */a—2 métermázsánál, jobb években 21/2—3 métermázsa. Ez azonban mégis meglehetős jó eredmény, ha tekintetbe vesszük azt, hogy öntözés előtt ezen rétek nem adtak holdanként 1/*—г/2 métermázsánál több szénatermést. Különben meg kell jegyeznem, hogy ezen öntözés még most is csak a kezdeményezés stádiumában van, s ha az illető birtokosságban lesz kellő erély és buzgalom, meg vagyok róla győződve, hogy idővel a sárréti öntözés igen szép Angolország lótenyésztése. VIII.*) (Vége.) Újabb időben sok a panasz, mintha a telivér hanyatlásnak indult volna, s ennek okául a kis terheket, rövid távolságot, s a handicaprendszert hozzák fel. Különösen a múlt évtized elején az angol lapok telve valának e tárgygyal, sok íratott pro és contra, s a végén is az sült ki, hogy a mostani angol telivér nemcsak hogy rosszabb a régibb ivadékoknál, hanem ellenkezőleg nagy elhaladást tanúsít. A legilletékesebb szakember, Rous admiral e tárgyban következőleg nyilatkozott: „Sikerült oly tenyészetet felmutatnunk, mely egy ötödrésznyivel gyorsabb és erősebb mint az eredeti törzs, sikerült lovaink magasságát 14 marokról, 15'/a marokra emelni tizenhárom ivadék alatt, az először behozott ménektől, Darnley arabian, s Baterley barbtól számítva anélkül, hogy egy csep vér vegyült volna közbe , s erős a meggyőződésünk, hogy nincs a világon lófaj, mely a mienkhez volna hasonlítható.“ „Abd-el-Kader, és keleti ismerőim állítása szerint, azon ajándék, melyet Salamon adott az Azed törzsnek, nem hanyatlott 1720 óta, midőn az angol versenyló alkalmasint egy szinvonalon állott a gibraltári gyepen most megjelenő barb lovakkal. Ezt megengedve, világos minden versenybarát előtt az, hogy a „mennyei lovaknak,“ melyek a keleti történelem szerint Adamról Ismaelre, Ismaelről Sa- Samora, Salamonról Mahometre, s Mahometról a mi korunkra származtak le, hogy e lovaknak legjobbika sem versenyezhet az angloarab lóval, öt szenet kapván ettől; s egy telivér mészáros paripa megveri a „sivatag virágát“ bármily távolságra 100 angol mértföldig.“ Tapasztalt dolog, hogy a nagy teher az izmok rugganyosságát nagy mértékben alászállítja, s a gyorsaság kifejtésére igen ká Irosan hat; tapasztaljuk ezt azon embereknél, kik nehéz terhek tovaszállításával keresik kenyerüket, hogy mozgásuk sokkal lassúbb, nehézkesebb, mint olyanoké, kik könnyű munkával foglalkoznak. Akadályversenylovak, melyek mindig nagyobb teherrel futnak, középszerű síkversenyló által, mely kisebb teherhez szokott, egyenlő táv és teher mellett, síkversenypályán rendesen megvezetnek. A mostani kis távolságok főleg a ló kipróbálására valók, ennélfogva az idomitás is csak kis távolságra történik, de naponként tapasztalhatjuk, hogy az ily ló akadályversenypályára kerülvén, nagy teherrel, négy mértföldet képes futni. Hogy mostan sokkal több a koldusló, mint annak előtte, ez áll, de okai könnyen megfejthetők; mert ma, midőn a vaspálya lehetővé teszi, hogy a lovak Yorkshireből Epsomba, s innen Párisba két hét alatt mehetnek, mint ez Blair Athollal történt, minden helyen pár napi időzést is beleszámítva, s midőn a mostani két éves hatszor, az idősebb ló pedig tízszer is többet fut mint azelőtt, hamarabb esik baj a ló lábában, mint 50—60 évvel ezelőtt, midőn a versenyek sokkal gyérebbek voltak, s a lónak alkalma volt egyik versenytől a másikig magát kipihenhetni. Az igen nagy távolságok nem vezetnek *) Lásd a ,,F. É.“ előbbi számát. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. 41. 17.. eredményeket lesz képes felmutatni, s követendő példa gyanánt lesz oda állítható azoknak, akik hasonló viszonyok között szintén foganatosítani óhajtják a földöntözés áldásos és üdvös műveletét. Úgy legyen! Gonda Béla.