Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1876-02-14 / 7. szám

54 méter távolban van elhelyezve az öntöző árok cd, a­mely az előbbivel a keresztárkok se­gélyével van kapcsolatban. A de és el ábrá­zolják az elvezető árkokat, míg a párhuza­mos vékony vonalakkal a barázdák jelölvék. Ha az A-ban megduzzasztott viz­­ a csator­nába jut, azt pl. m-nél elrekesztvén, a viz az a keresztárkon cd és cs öntöző árokba jut. Rekesszü­k el a-nál az öntöző árkot, akkor a viz a barázdákba tódul s azokban igyekszik tova csörgedezni. 40—60 méter távolságban a ba­rázdákat egy deszkatáblával, vagy egy kapa földdel elrekesztjük addig, a mig a talaj kellő­leg át nem nem nedvesedett; ezután tova bo­csátjuk a vizet s hasonlóan folytatjuk a mű­tétet, mig végre az egész codf terület meg van öntözve; az esetleg megmaradó viz az es árokba fut s abból vissza, vezethető a pa­takba. Ezután a csatornát m nél rekesztvén el, a viz, a második keresztárkon át, az ön­töző- vagy osztó-árokba jut, a melyből, — ha azt/t-nél szintén elzárjuk, — a barázdákba tódul, így folytatandó az eljárás egész a leg­utolsó szakaszig, a midőn a megmaradt viz a de és es árkokon visszavezethető a patakba. Vegyük fel most azt az esetet, — a melyet a 2-ik ábra tüntet elő, hogy a terület főesése nem a vízfolyás irányában, de arra pl. merőle­gesen van, s e mellett az öntözendő parcella oly hosszú, hogy egy szakaszban végig nem öntözhető. Ez esetben az A patakban meg­duzzasztott vizet az abéd csatornába vezetjük, a­melyből a főesésre, tehát a barázdák irányára merőlegesen kis öntöző árkok ágaznak ki, a­­­melyek az egész területet három szakaszra osztják. Ezen öntöző árkokat az aa­ bb’ és cc‘ ábrázolják, míg a de és cs az elvezető árkokat jelölik. Az öntözés ezen berendezésnél a következőleg történik : az is rekesztő által a patak vizét a abcd csatornába duzzasztjuk; ha most pl. o-nél elrekesztjük ezen csatornát, a viz az aa' önöző árokba tódul. Tegyük fel, hogy az apol­b darabot akarjuk megöntözni, ak­kor o-nál elzárjuk az öntöző árkot, minek folytán a viz a barázdákba tódul, s átnedvesíti ezen területet, így folytatjuk az eljárást, míg végre az aa‘ Ы' szakasz öntözve lesz; az esetleg megmaradó viz a barázdákból a bb‘ árokba folyik. Ha most a második szakaszt a hb' cc'-el akarjuk öntözni, előbb elzárjuk az aa' öntöző árok torkolatát e-nál, s az ad csatornát «'-nél elrekesztvén, a viz a bb' öntöző­­ árokba s onnan a barázdákba folyik. A har­­­­madik szakasz öntözése czéljából elzárjuk az j­­ aa' és hb' öntöző árkok torkolatát a és j j 5-nél; elrekesztjük n'-nél az ad vizvezető j ! csatornát, a midőn a viz cc'-be s ebből a j barázdákba jut. Ekként meg lévén öntözve­­ mindhárom szakasz, az esetleg megmaradó­­ vizet a de és es árkok segélyével vissza-­­ vezetjük a patakba. Ennyi az, a­mint a barázdás öntö­zé­s­ről elmondani óhajtottam; csak azt kell még megemlítenem, hogy ez ugyan valamivel i­s többe kerül a bogárhátas öntözésnél, de kellő ta- t­a­karékosság és okszerű berendezés mellett ka-­­­tasztrális holdanként 20—30 írtból szintén kiállítható. Ha tekintetbe vesszük, hogy épen a káposnövényekre különösen a dohányra és kaposztára különben is mily életszükséglet a víz, s mily tetemes befolyással van ez általá­ban a termés mennyiségére és minőségére, könnyen beláthatjuk, hogy ezen aránylag cse­kély beruházási költség egy-két év alatt bu­sásan megtérül a termelőnek. S most nincs egyéb hátra, minthogy a barázdás öntö­zés­t a magyar gazdaközönségnek szíves és becses figyelmébe ajánljam. Gon­da Béla: Adalékok a hazai vadászat törté­netéhez. .. *) A bölény Chlodvig utódai idejében, már ritkulni kezdett a nyugati Európában. Arra mutat legalább azon körülmény, hogy a frank királyok e nemes vad vadászatát maguknak tartották főn. Nagy Károly idejében a krónisták sze­rint legtömegesebben a Harzban és Szászor­szágban tanyáztak meg, holott a pogány szá­szok régi szokás szerint egy bölénynyel ál­doztak a harcz istenének, hangozván fogadal­muk im­ekképen: „Ik tif ti in ur tu skapa un tat ros!“ Nagy Károly 807-ben a kalifa köve­tének tiszteletére nem tudott különb mulat­ságot mint bölényvadászatot rendezni, mikor is a krónikás szerint e mord állat megpillan­tására oly nagy ijedség szállta meg követ uramát és kísérőit, hogy iziben elfutottak. Nagy Károly azonban tusába állt a bősz állattal, melyet csakis egy Isenbart nevű frank ön­feláldozó közbejöttével tudott megejteni. **) A bölény egyre ritkult Németországban, az utolsót állítólag György Frigyes porosz ha­tárőrgróf lőtte 1595-ben Friedrichsburg mellett. Hazánk erdélyi részeiben azonban egészen a mult század végéig szerepelt. Közvetve említés létezik a bölényről II. Bélának a dömösi prépostságnak 1138-ban adott adomány­levelében, a mennyiben a pré­postságnak adományozott 30 erdélyi mansiones tartozmányai közt előfordul egy bölénytulok is. A bölénynek Erdélyben való létezéséről tudomása volt I. Mátyás királyunk udvaránál élt olasz származású tudós Bonfiniusnak, sőt gróf Kemény József egy Mátyás idejében ki­adott Thurocziusból azt következteti, hogy ki­rályaink is űzték a bölényvadászatot. A könyv elején levő initiális betűk közt u. i. látni egy magyarosan ruházott alakot, mely vállán pa­lástot s fején koronát visel és dárdáját egy neki iramodó sötétbarna szinti bölényre irá­nyozza. Bölény vadászataink nyoma fönmaradt to­vábbá egy „Album Oltár Dianum“ czimű­ né­met kéziratban, hol többi közt ezek olvasha­tók : „Eadem Anno (1634) haben die wilden Ochsen, so in den Gebürgen von Giergaw schaar­weise hausen und von die zeckein „Beggen“ oder „Bergin“ genannt viel Schaden gethan, auch Menschen und Weiber, so in Wald gan­gen, gemordet mit den Füssen. Darumb hat der Mayláth István nach alter Gewohnheit und gebrauch der alten Woywoden auf Fabianus Tag grosse Jagd halten lassen, allwo viel Her­ren, Edelleut zusammkumben seyed, und auch viel und tapher gezechet worden.“ A­kit a német krónika elbeszélése meg nem győz, az a bölény­vadászatra vonatko­zólag megbízható adatot nyer I. Rákóczy Györgynek Borosjenei Bornemisza Pálhoz *) intézett eme eredeti levelében: Georgius Rá­­koczy Dei Gratia Princeps Transsylvaniae, Partium Regii stb. Istennek különös kegyel­méből és jóvoltából megesvén köztünk és az Svéd- és Franczia királyok k­öz­ött magyar édes hazánknak igenis nagy hasznára az frigy­­keltés, mivel követ­ő­raiméknak ma is hoz­zánk való és megmutatott hajlandóságaikat és emberségeiket viszontagolni kivánjuk, an­nak okáért rendeltünk ezen hónak 27-dikére a Csiki és Gyergyói havasainkban régi szo­kás szerint egy Begyénes vadászatot, melyre, hogy Kylmed is peczéreivel megjelenjék, ke­gyelmesen óhajtjuk. Hadgyuk azért kegyel­mesen Kgldnek, hogy ezen hónak 23-dikán Görgényi várunkban, a hova az összvegyü­­lésnek helyit rendeltük, és magunk is követ Uraimékkal és számos szép úri rendekkel megakarunk jelenni, okvetlenül fegyvereivel ebeivel és Begyin vadászathoz értő peczérei­vel és veremásaival megjelenni es ne mulassa. *) Lásd a „F. É.‘ előbbi számát. **) Raumer. Historisches Taschenbuch 1832 388 1. *) 1633-ban jenői várkapitány, később udvari főkapitány, majd mezei főgenerális, ki Bethlen Gábor­tól Petrelint, Rákóczytól sok szép jószágot nyert ado­mányképpen. B. Annának I. Apaffy Mihály nejének atyja. Meghalt 1644-ben. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. A betanításról. (Két közlemény) I. (ismeretes azon körülmény, hogy erdeink a sík, termékeny földön, már nagyobbrészt ki vannak irtva, és csakis a hegyeken és ott találhatók, hol a talaj, fekvés vagy egyéb körül­mények miatt, más művelési módot nem enged meg. De itt is folyton kisebb tért foglal el, az erdő mert az önző kapzsiság, pillanatnyi haszonle­sés és rövidlátás a hegygerinczeket és lejtőket irgalmatlanul letarolják, azután ülte­tésről nem gondoskodnak és ily buta kapzsi­ság által nemcsak a magán-, de a közérdeket is veszélyeztetik; mert: „a hegyhátakat és a lejtőket fedező fák kiirtásával az emberek — bármily éghajlat alatt—kétszeres nyomorú­ságot készítenek a jövő nemzedék számára, tű­zanyagban és vízben való szűkölködést. (Humboldt Sándor.) Ily módon beállott fahiányt kénysze­rülve leszünk (­más után pótolni; nevezetesen, fasorokkal beültetni a határszélet, közlekedési- és magán­utakat, utczákat, homokbuszkot; egy szóval: szaporítsuk a fát mindenütt, a­hol csak lehet, így értékes faanyagot nyerünk oly területről, mely egyéb hasznot különben nem hozott volna, s egyszersmind hozzá­járu­lunk a vidék szépítéséhez és a helyi klíma ked­vezőbbé változásához. Befásitás által a száraz­ságot végleg ellensúlyozni, ha nem is lehet, de a bajt mégis részben enyhítjük, és a­mi a fő, aránylag nagyobb biztossággal mint csatornázás által, melynek kivitele óriási tech- 7. SJS.

Next