Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1876-09-11 / 37. szám

150. szám Budapest, 1876. szeptember 11. Harmadik évfolyam. 37. szám. A MAGYARORSZÁGI ÖSSZES LÓTERYÉSZBIZOTTSÁGOSI HIVATALOS KÖZLÖNYE. Sárkeszti: Máday Izidor. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, HÉTFŐN. Kiadótulajdononk: Légrády Testvérek. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőségnek (Buda­pest, V. József­ tér 7. sz.) küldendők. Hirdetések háromhasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Több­szöri vagy egész éven át történő beigtatásoknál tetemes b­leengedés. Előfizetési díj : Egész évre 6 frt, félévre 3 írt, negyedévre 1 frt 50 kr. ,,Falusi Gazdával“ együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Szá­zalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek , úgy a hirdetések is bérmentve I.Ks­­­ády testvé­rinek (Budapest, V. nádor­ utcza 6. sz.) czimzendők. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI KÉPES HETILAP.­ ­" Tartalom. Tanulmányok a csiillengről. I. Dr. Bodiczky Jenő. — Angolország lótenyésztése. VI. Bornemissza Zoltán. — A Mokry-féle nemesített búzával kísérlet Vereben. id. Végh János. — Termelési kísérletek. IV. (Indiai gram. Édes barát.) Mihályi Antal. — A sáskákról, és kiirtásukra alkalmas eljárásról. I. — Lótenyésztési dijosztás Somorján. — Gazdasági tan­intézetek és tanügy. (A kassai m. k. gazd. tanintézet. Tejelési eredmények a kassai gazdasági tanintézet telepén. Tejelési eredmények a liptó-ujvári földmi­ves skola telepén.) — Szakegyletek működése. (A bara­­nyamegyei gazd. egyesület. A pozsony-szent-györgyi borászegylet. A biharmegyei gazdasági egylet. A verseczi bortermelő-egylet. A székely művelődési és közgazdasági­­egylet.) — Személyi hirek. — Bél­és külföld. (Magyar tenyészmarhaárverés Mező­hegyesen. Nemesitett búza. Facsemeték eladása Ist­­ván-telekről. Phylloxera-ügy. A budapesti bortőzsde) — Pályázatok. (Tanári állomás a debreczeni m. kir. gazdasági tanintézeten.) — Kiállítások, versenyek, ülések, előadások határnapjai. — Szerkesztői üzene­tek. — Üzleti hirek. — Hirdetések. Előfizetési felhívás a „Földmivelési Érdekeink“ 1876. évi folyamára. Lapunk jövőre is az eddigi irányban fog ha­ladni, és több mint százhetvenre menő munka­társai segítségével iparkodni fog a gazdaközönség rokonszenvét továbbra is kiérdemelni. Lapunk szíves olvasóit felkérjük, hogy lapunknak körükben új pártolókat szerezni szíveskedjenek. Légrády testvérek, Máday Izidor, mint kiadók, mint szerkesztő. Előfizetési Árak: 2 hóra 1 frt., 3 hóra 1 frt. 50 kr., 6 hóra 3 frt.­ egész étk­e 6 frt. A „Falas! Gazdáival együtt: 3 hóra 2 frt., 6 hóra 4 frt. egész évre 8 frt. Tanulmányok a csü­llengről. A festő csülleng, termesztés története. (Három közlemény.) I. Az indigónak nevezett növényi festanyag, már vagy 2000 éve, hogy bebizonyíthat­ólag ismeretes. Nevezett kék testanyagot több nö­vény szolgáltatja. A nálunk honosok közül egy cikkantyúféle (a Scabiosa Succisa, L.) az er­­nyős elecs (Butomus umbellatus L.), a por­csin czikszár (Polygonum aviculare L.), bár mindhárman eltűnően csekély mennyiségben. Ugyanez áll az áfonyáról is, mi azonban né­mely vállalkozó szellemeket nem tartóztatott áfonyából való indigonyerés czéljából Wolken­­steinban 1852-ben gyárat alapítani. Némi in­digo találtatik továbbá az Amorpha fructicosa, Golega tinctoria-ban. Jelentékenyül több indigotint tartalmaz az Isatis indica és J. orientalis, a nálunk ho­nos festőcsülleng (Isatis tinctoria L.), a meg­honosít festő czikszár (Polygonum tinctorium (Willd.) és számos indigoferák. A festő czikszárt legelőbb Loureiro „Flora Chochenchinensis“-ében 1790-ben em­lítette, és St. Hilaire 1816 körül vegyi vizs­gálat alá vette. Újabban a figyelem 1835-ben fordult e festőnövény felé, melyben Chevrenil 1836-ban eszközölt vegybontása szerint 2°/0 indigót mutatott ki. Gaultier de Chambry és Chérou pedig 1842-ben a czikszár indigónye­­résnek egy újabb módszerét terjesztették a­­ franczia tud akadémia elé. Élénk mozgalom , keletkezett a festő czikszár termesztés körül, mely téren Francziaországban Vilmorin­s Ra­vel, Karinthiában Moro, Stiriában Hubeck, Csehországban b. Riese, Morvaországban Diehl, nálunk a bellyei uradalom buzgólkodtak. Az idegen hazájú indigonövények közül kiemelendőnek vélem a Keletindiában honos Wrigthia tinctoriát, melynek levelei nagyobb mennyiségű indigót tartalmaznak, s a szintén Keletindiában kivált Guzurateban honos, de már­is széles elterjedésű festőcserjét. (Indi­góféra tinctoria.) Indigót nyernek a pelyhes (Indigo hir­suta) és kétmagvú indigóból (J. disperma) is. Roxburgh a keletindiai indigóikból (Nerium tinctorium) is nyert nevezetes indigomennyi­­séget i. i. 200 rész friss levélből, 1 rész in­digót. Ausztráliában festőnövényül az indigó­féra angulatát termesztik. Délamerikában a kékcserjét (Indigóiéra Anilt) már Halte fölfe­dezése idejében is termesztették, Mexicóban az Indigóiéra borealis termesztése szokásos, azonban Amerikában legnagyobb mennyiség­ben az ezüstindigót (Indigóiéra argenteát) ter­mesztik, melyet azonfelül kivált Abyssiniában és Egyptomban termesztenek, de tettek vele honosítási kísérleteket Európában is. Nyomát találom, hogy egy Verm­i nevű gazdag csül­­lenggyáros I. Ferencz franczia király idejé­ben Indigóiéra Anil­ból Délfrancziaországban indigót készített. Máltában a 17-ik században néhány kí­sérletet tettek indigo cserjék meghonosításával. A 18-ik század végén II. József 200 arany jutalmat tűzött ki a birodalmában ter­mesztendő első font indigo magra, de siker nélkül, azonban a jelen század második felé­ben indigocserjével néhány kísérletet tettek, névszerint: Devidé József Nándor, ki 1867- ben a zágrábi kereskedelmi és iparkamara utján megkereste a bécsi cs. k. kereskedelmi minisztériumot, hogy consulatusok utján mind Bombay, mind Britt Hondurasból szerezzen számára indigo magot, mit 1868. tavaszán meg­kapván, egy kis ösmertető füzettel szétküldött kivált a határőrvidéki ezredekbe; de magvai­­ részben nem keltek ki, részben több baj érte­­ a kedvezőtlen nyár alatt a későn vetett nö­vényeket. Szintoly csekély sikere volt az ez időtájban Széplakon (Bihar megyében) Trusza lelkésztől és Déltirolban eszközölt hasonló ho­nosítási kísérleteknek. Ellenben az oroszoknak, állítólag az In­digóféra makrophyllával a Kaukázusban tett honosítási kísérletük fényesen sikerült. Len­­korov nevű kerületben oly testanyagot nyer­tek belőle, mely a jávai és bengáli indigo méltó versenytársa. Ezek előbocsátása után forduljunk a mi festőcsüllengünkhöz, mely mint festőnövény több időn át versenytárs nélkül állván, oly nagy nemzetgazdasági jelentőségre szert tett volt ! A festő-csülleng (festőfa, német indigo, szacs; németül: Vueid, Weyd, Färber-Waid, deutscher Indigo ; francziául: Pastel, guede, vonde ; olaszul: guado ; spanyolul: pastel; angolul: Common­dyer’s Wood) mint már em­­lítem testanyagul való haszna miatt régen is­meretes. A régiek kék festésre Plinius Secundus szerint Indicumot s Vitruvius szerint Color indicust használtak, mely testanyagok, meg­lehet, hogy különféle ázsiai testnövényekből készültek, de alkalmazták a csülleng fest­­anyagát is, mely régi íróknál Augion, Arusion, Glutam, Glastum Vitrum néven említtetik. A csüllenget nem csak a görögök (C.­­ Dioskorides Lib. II. cap. 177.) és rómaiak,­­ hanem a régi éjszaki népek is ismerték. Kitetszik ez Julius Caesarnak „Commen­tarii de bello Gallico“-jával, melyben elmon­­datik, hogy a brittanusok vitrummal festették kékre arczáikat, mi nekik veszedelmes tekin­tetet adott. Nagy Károly idejében a vadon növő csülleng festék-készítés czéljából összegyüj­­tetett. Erre vonatkozólag a „Capitulare de vil­lis vel curtis imperatoris" czimű gazdasági rendeletének 43. czime alatt a következőket olvassuk: ,,Ad genitia nostra, sicut institutum est, opera ad tempus dare faciant, id est linum, lanam, waisda, vermicula, warentia, pectines, laminas, cardones, saponem, unctum vascula vel reliqua minutia." (Azaz: Fehércseléd házainkba berendezés szerint határozott idők­ben munkaeszközöket szolgáltassanak, minők len, gyapjú, festő-csülleng, pirosra festett pa­mut, pirosító buzér (garamje!) takács-mácso­­nya, szappan, háj (Anton szerint pamut!) edények és egyéb kisebb szerek.) Festanyaga kedvéért a csülleng már a Hohenstaufok idejében nagy kiterjedés­ben termesztetek Brandenburgban, hol mivelé­­sét Anton gyanitása szerint a szlávok űzték. Az erfurtiak csüllengtermesztése szintén régóta nevezetes. Midőn habsburgi Rudolf 1209-ben 66 rabló várat romboltatott szét

Next