Forrás, 1944. július-október (2. évfolyam, 7-10. szám)

1944-07-01 / 7. szám

Isten ments az ilyen tanácstól! Csak ennyit mondunk: az is­kolai irodalomtanítás tiszta fény; a fény árnyéka az, hogy egy kissé elunjuk klasszikusainkat. Van egy mérnök barátom, aki rájött erre és megpróbálta felnőtt szemmel újra olvasni azt, amit gyerekkorában leckéül olvasott csak. Az eredmény meglepő volt: valósággal meg­rázta az az író, akiről azt hitte, hogy „fenséges nyugalom­ban“ trónol az élet fölött; kiderült, hogy nem kell itt lepo­rolni semmit, nem kell elnéznünk a klasszikus írónak az idő vasfogának nyomait, mert az idő bele sem mer harapni a lángelme műveibe; kiderült, hogy élet lüktetett a műben, iz­galom árama keringett benne, „mai“ problémát tálalt a mai embernek és milyen művészettel! Akkor tovább ment az én mérnök barátom és most már azokat a verseket olvasta újra, nagy óvatosan, amelyeket kí­vülről tudott. És plámult azon, amit eddig nem vett észre bennük. Új fölfedezések százai virágoztak ki a Himnuszban, a Szózatban, a Nemzeti dalban, de Arany balladáiban is, az agyonmagyarázott Toldiban is — mindenütt! S ma minden­kinek azt tanácsolja: olvassa újra a klasszikusokat, ha el akarja felejteni az életet, de akkor is, ha el akarja mélyí­teni. * És most vegyünk fel néhány szempontot, ahonnan a mi klasszikusaink eleven élete a legmeggyőzőbben látszik. .Először — többé-kevésbbé átmenetileg — tegyük fel, hogy elfogadjuk a legegyszerűbb és legkevésbbé műveit ol­vasó álláspontját s azt keressük meg a klasszikusokban, amit ő kíván az olvasmányaitól. Azt, hogy érdekes, sőt, ha lehet, izgalmas legyen a könyve. Ne tudja letenni, ha egyszer a kezébe vette. Ez így, sajnos, nagyon általános kívánság. De az olvasó rendesen úgy érzi, hogy fordulatos meséje legyen a könyv­nek s titkok, vagy legalább meglepetések borzolják az ide­geket. Ebből a szempontból a klasszikus csakugyan hátrány-

Next